„12. a kerettanterv neve: a magyarországi Waldorf-iskolák kerettanterve a kerettanterv benyújtója: Magyar Waldorf Szövetség ”
Yüklə 3,32 Mb.
|
|
MÁSODIK EPOCHA Az előző, „drámaibb” Sírás-epochának a Nevetés-epocha lehet ellenpontja. A humoros munkák oldó, elengedő, távolságépítő hatással lehetnek a gyerekekre. Epikus, drámai és lírai művek is adnak lehetőséget a humor közvetlen megélésére. Akár a már előző epochában tárgyalt két nagy költőnk, Arany és Petőfi is szinte műfaji határok nélkül a humoros művek széles palettáját kínálják életművükkel. De akár ha „párhuzamos életrajzoknál” akarunk maradni, Kosztolányi és Karinthy ifjúkori barátsága és annak emlékei még novellák szintjén is kitűnő lehetőséget jelentenek a humor mibenlétének érzékeltetésére. Különösen Karinthy Frigyes életműve alkalmas arra is, hogy akár egy ember életútján belül is érezhetővé váljon az a feszültség, ami egy idealista ember sorsa és a huszadik. század valósága között áll(t) fenn. S melynek feloldása nagyon sokszor csak a humor lehet. Gondosan(!) válogatva Nagy Lajos Képtelen természetrajza, Örkény István Egypercesei is hitelesen és mégis „elengedően” szólhatnak a diákokhoz. S nem zárnánk ki a szemelvényes válogatás lehetőségét sem a régi magyar irodalomtól korunkig (akár Csokonai Vitéz Mihály, akár Romhányi József; akár Tóth Béla anekdotagyűjteménye, akár Mikszáth humora). És a világirodalomból természetesen Shakespeare és talán már Moliére, vagy Morgenstern „sem megvetendő”. Beszélgetésre, az életnedvek (´humor´) megindítására vígjátékok, novellák, anekdoták, viccek mind-mind alkalmasak Vagy be lehet mutatni egy humorista (gyakran fájdalmas) életrajzát. A végcél (ha van ilyen) nem annyira a „komikusság esztétikai értékelése”, minthogy bemutassuk, hogy a humor élménye hogyan válhat az ember személyiségfejlesztésének újabb dimenziójává, karakterének erejévé. A humor gyakran közelít a tragikumhoz, és így a komédia és tragédia közelsége is lehet a vizsgálatunk tárgya. A szimpátia, empátia és a könnyezés lehet a nevetés ellenpólusa, lehet őket reakcióként tekinteni egy először riasztónak tűnő eseményre. A nevetéssel és sírással, komédiával és tragédiával mint „esztétikai nézőponttal” dolgozva a kilencedik osztályos diákok mindkét epochában megélik, hogy a világ jelenségei miként léteznek e két ellentétet egyesítő feszültségének a terében. Ez lehetőséget kínál számukra, hogy formálják saját néha igencsak kizáró(lagos) (élet)szemléletüket, és ez reálisabbá is teszi viselkedésüket, de önmagukat is. ESSZÉK ÉS NYELV (A lehetséges gyakorló órák is.) Az irodalmi munkák tartalmával való munkán kívül a kilencedik osztály tanulói tovább művelik nyelvüket és fejlesztik nyelvhasználatukat. A leíró nyelvtant átismétlik, tudásukat mélyítik, ha lehetséges idegen nyelv (részben grammatikai) tanulmányozásával is kombinálva. A helyesírásukat, a központozás használatát, a szóhasználat és szintaxis által lehetővé tett különféle kifejezésmódokkal együtt erősítik. Egyformán gyakorolják a szubjektív leíró esszék, valamint az objektív jelentések, általános esszék írását (tartalomjegyzékkel, szöveg összefoglalásokkal, osztály beszélgetésekkel, beszámolókkal, képek és kísérletek leírásával, felolvasott szövegek elmesélésével, hangulatleírással). Lehet újraírniuk irodalmi részleteket. A hangsúly mindig a kreatív munkára helyezendő: stíluskészséget a csak diákok által írt szövegek által lehet fejleszteni. A világ felé irányuló intenzív érdeklődésüket egyszerre „kihasználva és kielégítve” bátran lehet közelíteni velük a huszadik század végi magyar költészethez. A szóbeli munka meghatározott témákkal kapcsolatos beszélgetéseket, párbeszédeket, az érvelést és logikus következtetést figyelembe vevő értekezéseket, és a diákok egyéni beszámolóit tartalmazza. Számos klasszikus és humoros darab létezik, ami előadásra alkalmas, s illeszkedik a gyerekek lelkiségéhez, illetve mindkét epocha témájához. Ajánlott szépirodalom: Szophoklész: Oidipusz király, Antigoné, Shakespeaere: Rómeó és Júlia, A vihar, Goethe: Az ifjú Werther szenvedései és halála, Schiller: Don Carlos, Katona József: Bánk bán, Arany János: Toldi, Toldi estéje, Balladák, Őszikék (Kapcsos könyv), huszadik századi költészet: Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Nagy László költészete, Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője, Jókai Mór: A tengerszemű hölgy, Egy tizenhetedik századi kalandor, Arany János és Petőfi Sándor összes verse Várható eredmények:
10. évfolyam Célok és feladatok: A tizedik osztály tizenhat éves diákjai megtapasztalják a függetlenséget, de annak árát is: a magányt. A nyelv krízis állapotban van bennük: a diákok már nem és még nem képesek kifejezni belső tapasztalásaikat megfelelő módon. Javasolt témakörök: ELSŐ EPOCHA A tanterv az északi mitológiát jelöli meg tananyagként. Többek között részleteket az Eddából, a Volsunga Sagaból, az Izlandi Sagaból, a Hildebrandslied részleteit. Ezek a fiataloknak olyan képeket nyújtanak, amik segítenek helyettesíteni saját, önmagukkal szembeni felelősségüket az ősi vérrokonsággal. A Nibelung-ének teljességében szerepel a tananyagban, részben olvasva, részben a tanár által elmesélve. Az ezzel való munka során a diákok többek között felfedezik, hogyan alakul át a mitológiai kép, kép-tudat irodalmi képekké, majd epikus költészetté. A Nibelung-ének mint sajátos „európai tudat-közvetítő” mű nem megkerülendő. Kereszténység előtti „tudatfolyamunkba” azonban talán közvetlenebbül visszavezet mind képileg, mind az ősösztönös költői nyelvhasználat által a Kalevala. S ez már mélyáramaiban összeérhet az egyik történelemepocha eredetkereső impulzusával. Mindezeken túl átfogó téma lehet – a művek tényleges tartalmán kívül – a mítoszból az irodalomba való átmenet vizsgálata. Néhány tanár ókori mitológiát tanul a diákokkal, mint a Gilgames eposz, az Ótestamentum, az Iliász, vagy az Odüsszeia, vagy Ovidius Metamorphosesa. Lehetséges olyan modern művekből is meríteni, melyekben mitologikus témák vagy formák szerepelnek. MÁSODIK EPOCHA A második anyanyelvi epocha foglalkozhat a modern irodalomban továbbélő Nibelung-motívumokkal. Ez kiváló lehetőség annak megfigyelésére, hogy miként alakult az európai történelemben az emberi tudat fejlődése az elmúlt hét-nyolcszáz évben. Másrészt a diákoknak egy kicsit fentebbről pillantva a „kérdésre” érdemes az összeurópaiságában vizsgálni ezt a tudatfejlődési vonulatot: jó lehetőség az Iliász–Odüsszeia, Iliász–Aeneis, Iliász–Nibelung-ének, illetve Nibelung-ének–Buda halála, sőt az „általános eposzforma” és Kalevala (esetleg Szigeti veszedelem) összevetéseket elvégezni. Hátránya az ennek a tárgyalásnak, hogy kereteiben a magyar költészet igen háttérbe szorul. Bár ezt a problémát nem lépjük át, de a diákok ösztönös eredetkereső vágyát esetleg elvezethetjük a magyar latin nyelvű legendák irányába (Szent László, Szent István, Szent Margit legendái). Az is nemzetünk belső szellemi-kulturális folyamatainak izgalmas vizsgálati tárgya lehet, hogy miként élt népköltészetünkben, illetve a képzőművészetünkben (már a szkíta ábrázolásoktól eredeztethetően) Szent László alakja, vagy miként hat el a Csodafiúszarvas és Szent István közös képe Nagy László költészetéig. És az is nagyszerű lehetőségnek tűnik, hogy Ady Endre mítoszteremtő költészetéhez közelítve a maga fájdalmas magyarságát kutató költő profetikus útját valamelyest bejárhassuk. Ady költészetét Babits Mihályéval közösen tárgyalva mintegy tükröt is tarthatunk nemcsak a huszadik századi történelemnek, de önmagunknak is: hiszen újra és újra feltehető a harmincas évek Adytól származó nagy kérdése: mi a magyar (most)? Ezek a témakörök mind-mind valamilyen a történelemre, különösen az európai történelemre biztosítanak rápillantást. S ebben a rápillantási gesztusban már kifejeződik a tizedik osztályosok egy másik sajátossága: „formálódik bennük” a józan ész. Német nyelvterületen nevezik erről a jellemzőről Józanság epochának az időszakot. Mint világirodalmi alkotások is tanítási tartalomként szóba kerülhetnek Brecht Kurázsi mama és Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című drámák. De a huszadik század eleji magyar novellairodalom ezt józanság-kérdést hasonló módon felvetheti: akár ellenpólusosan is tárgyalható, például Móricz és Kosztolányi írásművészetében. Alternatív időszak lehet a poétika (verstan) epocha, ami része az esztétikai tanulmányoknak (lásd a Művészettörténet / Esztétika fejezetet). Saját versek írása és az önállóbb munka a költészet különféle formáival segíti a diákokat az önkifejezésből az önmegtalálásba való átmenetben.
A dialektikus témákkal való munkával a diákok gyakorolhatják az ellentétes vélemények megtárgyalását és képviseletét. Ez írásban és szóban egyaránt végezhető. Bármelyik irodalmi mű szereplőiről jellemzést, jellemek, konfliktusok összevetés írni szintén kívánatos feladat már ebben az életkorban. A két magyarepochában, illetve azt kiegészítendő fontos vizsgálódási anyag a Halotti beszéd és könyörgés és az Ómagyar Mária-siralom. Mind a két mű mint szövegemlékek alapvető élményeket nyújtanak a diákoknak: saját olvasatuk készítése közben ráébrednek hét-nyolc évszázad döntő nyelvi változásaira. Eközben alkalmazhatják előző évben elmélyített hangtani ismereteiket, s történeti változási folyamatokba pillanthatnak a grammatika, de a magyar írásrendszer és helyesírás formálódásának megfigyelése révén is. Az magyar irodalom területén az eredetkeresés útjaként (s így a Buda halála párhuzamaként is), de jelenünk nemzeti kérdéséire válaszként is szolgálhat a tizenkilencedik. századi költészetünkkel való foglalkozás. A reformkorral, és főleg az antik történelmi tanulmányokkal ideális kapcsolatban lehetnek retorikai foglalkozások a nyelvtanórákon: természetszerűen a tiszta gyakorlati megvalósulásuk a kívánatos. Várható eredmények:
Memoriter: öt-tíz vers, dráma-, illetve prózarészlet(ek) ismerete. Ajánlott szépirodalom: Moliére: A fösvény, Tartuffe, William Shakespeare: Macbeth, A velencei kalmár, E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép, Kleist: A chilei földrengés, Balzac: Goriot apó, Az elveszett illúziók, A szamárbőr, Brecht: Kurázsi mama, Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde, Gyergyai (Gergei) Albert: Árgyilus históriája, (nép)mese: Tündér Ilona, Petőfi Sándor: Az apostol, Útiképek, Arany János: Buda halála, Széchenyi István naplója, Németh László: Irgalom, Kertész Imre: Sorstalanság, Örkény István: Tóték, Franz Kafka: A per, Hermann Hesse: A pusztai farkas, Salinger: Zabhegyező, Mauriac: A szerelem sivataga, a felvilágosodás és a reformkor költészete: Berzsenyi, Csokonai, Kölcsey, Vörösmarty; Ady-, Babits-, Kosztolányi-kötetek, Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem, Homérosz: Iliász, Odüsszeia, Dante: Isteni színjáték 11. évfolyam
A tizenegyedik osztályos diákok elérkeznek abba a korba, amikor a társadalom átfogó valóságában keresik szerepüket. A magyarórák azt az igényt igyekeznek kielégíteni, hogy a nyelv különféle szintjeit differenciáltabban és pontosabban érzékelhessék, és segítik, hogy a diákok egyénibb módokon közelíthessék meg. Az órák célja, hogy a diákok intenzívebben konfrontálódjanak az ember belső világával és a folyamattal, melynek során megtalálja én-tudatát. A diákok fokozatosan ráébrednek mások iránti felelősségükre.
ELSŐ EPOCHA Wolfram von Eschenbach Parzifalja az epocha központi témája. A középkori irodalom e meghatározó művével való foglalatosságunknak A tudat evolúciója címet is adhatnánk. A tizenegyedik osztályos diákot belső igénye hasonló szellemi irányokba tereli. S ehhez a Parzifalban több fontos aspektust is megtalálhat: a találkozást a középkori udvari világgal, találkozást egy olyan társadalom korlátaival (és lehetőségeivel), amelyet külső elvek, rajta kívül álló erők irányítanak; a Gawain-mellékcselekményt, ami az emberi sötét mélységeket, és a „te meg én” kapcsolattal összefüggő feladatok egész kozmoszát tárja fel; magát a Parzifal-történetet, ami a befelé fordulásra és az egyénnek a bukás, bűn, vezeklés és kegyelem állomásain áthaladó útjára összpontosul. A Parzifal-történet önmagában nevelési eszköz lehet: a történelmet az általánossal és az egyénivel kombinálja, a fejlemények sora könnyebben áttekinthető, mint egy modern novellában. S így fontos (az átléphetetlen nyelvi-esztétikai határok ellenére[, vagy talán annál inkább?] is), hogy a középkori ember szigorúan formált és befelé forduló lényével való találkozást a történetet élőbeszédben, közvetlen képiséggel élhessék meg a gyerekek! Ha folytatjuk a nagy magyar költők életútjának és költészetének vizsgálatát, Arany János és Ady Endre után József Attila önmagakutató magányos sorsa, magasságaival és mélységivel egyedülálló lehetőség, hogy „komplementere” legyen a Parzifal-történetnek. A magyarepocha címét nem sokkal a költő halála előtt kiadott gyűjteményes kötetének mottója eleve sugallja: „Pokolra kell annak menni…” Ez az udvari mű számos lehetőséget kínál esszéírásra, gyakorlatra a nyelv és nyelvi struktúra megalkotása terén, történelmi tanulmányok és az irodalmi formák összefüggéseinek vizsgálatára. MÁSODIK EPOCHA A második avagy „alternatív” epocha tárgya igen sokféle lehet. Foglalkozhat a Parzifal-motívumok megjelenésével a tizenkilenc-huszadik. századi irodalomban. Számos archetipikus téma jelenik meg újra és újra az irodalomban, ahol új szempontokból kezelik őket, és más megoldásokhoz vezethetnek (az önálló személyiséggé válás folyamata, Isten keresése, a fájdalom elszenvedése és okozása, „te meg én”, a szeretet/szerelem minősége, a bűn és vezeklés, tetteink következményeiért való felelősség, tolerancia). A tanár választásától függ, hogy az irodalomtörténetre koncentrál, vagy inkább úgy tanulmányoz szisztematikusan témákat, ahogyan azok megjelennek néhány kiválasztott modern műben. Folytatható lehetne az előző évben gyakorló órákon elkezdett „ismerkedés” a tizenkilencedik. századi magyar „romantika” irodalmának költészetével (Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Arany). Ez kitekintéssel járhat az európai romantikus irodalomra is: angol, német, orosz romantika. Mindez a társadalmi, politikai, művészi és filozófiai irányzatok hátterével egyetemben. Ide lehetne venni tematikus megközelítéseket is: például A képzelet szerepe a művészi szemléletben; A romantikus hős szerepe az irodalmi művekben, avagy A zsenikultusz megjelenési formái. De elképzelhető a történelmi tanulmányok párhuzamaként egy „teljes” áttekintése a magyar költészetnek Arany Jánosig. Tudatfejlődésünk követése az is, ha egy-egy (magyar feudális kori) századunk nagy költőjében kikristályosodó szellemi magatartást és „működést” figyeljük és hasonlítjuk az őt megelőzőkkel, illetve követőkkel. Például az alábbi „nyomvonalon”: Janus Pannonius – Balassi – Zrínyi – Csokonai – Kölcsey. Szintén kézenfekvő módon kínálkozik az előző epocha ellenpólusának a tizenkilencedik. századi orosz epikus irodalommal való foglalkozás. Puskintól Csehovig olyan „tükörmetszetét” vehetjük így a kelet-európaiságnak, melyben mindannyian hitelesen láthatjuk meg még jelenünket is. Az osztály lelki minőségétől függően az epocha központi tárgyává választható Puskin Anyeginje, Lermontov Korunk hőse, de talán legtanácsosabb ebben az életkorban az Iván Iljics halálával és\vagy a Bűn és bűnhődéssel foglalkozni. Gogol és Csehov novellái sem elkerülendők. Olyan alakok jelennek meg ezekben a művekben, akiknek a „megismerésével” a jelenkori emberi problémákig is – s így önmagához – a lehető legközvetlenebbül és egyszersmind legközelebb juthat az olvasó. A magyar regényirodalomban talán a Mídász-motívum tárgyalása jelenthet valamiféle párhuzamot (Jókai Mór: Az arany ember; Ambrus Zoltán : Mídász király)
Az ez évben végzett munka a már lefektetett alapokra épül: leírások, dialektikus esszék, költészeti és egyéb szövegek elemzése, stílusgyakorlatok. Ezeket most már teljességgel a gyerekek tudatosságára építve kell kezelni. Ezen az évfolyamon már megfelelő formájában jelenhet meg az elemzés mint írásbeli gyakorlat: önállóan végzett, módszeres analizálásból születhetnek meg a diákok vitalitásával és kreativitásával áthatott szintézis értékű esszék. Ez korábban nem lehetett csak távlati cél, mostanra viszont (de legkésőbb a tizenkettedik osztály első időszakára) már elvárásként jelenhet meg, hiszen az utolsó év diplomamunkájának elkezdéséhez ennek már elengedhetetlen alapként meg kell lennie. Ugyanígy nagyon fontos az elsajátítása (felismerési és alkalmazási készség kifejlesztése) a különböző nyelvi stílusoknak: a hangsúlyt itt is gyakorlati feladatokra kell helyezni. A diákok már-már készen állnak eljövő felnőtt életük felé megtenni az első lépéseket: alapvető segítség számukra a kommunikációs tájékozódási módok ismerete – akár a közéleti, akár a tudományos nyelvhasználatról van szó. Az esszéírás, a történelmi tanulmányok és a magyar regényirodalom összekapcsolására a gyakorlóórák kihasználásaként kiváló lehetőség a tizenkilencedik. századi nagy regényíróink műveivel való foglalatosság: Eötvös József: Magyarország 1514-ben; Kemény Zsigmond: Rajongók; Mikszáth Kálmán: Fekete város. Várható eredmények:
Ajánlott szépirodalom: Puskin: Anyegin, Stendhal: Vörös és fekete, Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Iván Iljics halála, Anna Karenina, Mihail Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, Anton Pavlovics Csehov: 6-os számú kórterem; Három nővér, Platonov, Cseresnyéskert, Jókai Mór: Az arany ember, Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma, Tót atyafiak, Jó palócok, Móricz Zsigmond: Rokonok, Úri muri, novellák, Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül, novellák, Déry Tibor: Szerelem, Örkény István: Egypercesek, Sánta Ferenc: Novellák, Szabó István: Novellák, Húsz óra, Fejes Endre: Rozsdatemető, Sinka István: A fekete bojtár vallomásai, Szabó Dezső: Az elsodort falu, XX. századi magyar költészet, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila összes versei 12. évfolyam
A diákok tizennyolcadik életévük körül tudatosan keresik azt a társadalmat és világot, ami minden embert megillet, s aminek építésében részt kívánnak venni. Ezt a lépést meg lehet élni úgy is, mint hatalmas előrelépést, óriási lehetőséget, és úgy is, mint hatalmas egzisztenciális krízist. Mit jelent a mai világban élni? Készen állok-e erre? Mire akarom energiáimat fordítani? Számtalan kérdés merül fel a hivatással, párkapcsolattal, életvitellel és életcélokkal kapcsolatos reményeik és félelmeik kifejezéseként. Ezek mögött van egy mélyebb, esetleg rejtett kérdés: melyek az emberi tudás korlátai? Mi az ember morális cselekedeteinek alapja? Mi a gonosz? Mi az emberi élet értelme? Az magyaróráknak figyelembe kell vennie az ezekből fakadó impulzusokat. A modern problémákat a világirodalom tükrén keresztül lehet megvitatni. Irodalmi áttekintés következik.
Az eredeti német tantervben Goethe Faustjával foglalkoznak. A német irodalomban ez a mű fejezi ki legösszetettebben a modern ember tudáskeresését. Számtalan téma bukkanhat fel a szöveg tanulmányozásakor. Az osztály beszélgethet a tudományos kutatások morális és etikai korlátairól, a gonoszról, a szabadságról és felelősségről, szerelemről, egoizmusról, bűnről, transzcendenciáról. Magyarországon Madách Imre Az ember tragédiája című drámakölteménye immár évszázadosnak mondható tanítási tapasztalatként állítható, hogy kérdésfeltevésének minőségében, a téma tartalmi és formai keretében mindig inspirálóan hat a diákságra. Bármelyik tematikát is választjuk, mellettük vagy őket kiváltva, érdemes a huszadik századi magyar költészetünket továbbkutatva a diákokkal ebben az évben is költői életutakat vizsgálnunk. Hiszen ha Pilinszky Jánosra vagy Weöres Sándorra gondolunk, újra olyan életprogramokkal (igazi költőkkel) találkozhatnak a diákok, amelyekben emberi életek művészlétben való maradéktalan feloldódását láthatják meg. Szinte kijelenthető, hogy mindketten a harmadik évezredre „készültek”, egy korszak lezárulását jelezték életművükkel – s így példázták: a huszadik század második felében költőnek lenni ismételten nem póz, nem szerep, még csak nem is tehetség, hanem sokkal inkább életminőség, „emberi minőség” kérdése. MÁSODIK EPOCHA Ha az egyik epocha egyetlen művel foglalkozik, a második áttekintést adhat vagy a magyar, vagy a világirodalomról. Esetleg több remekművet be is lehet mutatni: önmagukban vagy összehasonlítva egymással. Logikusnak tűnik modern alkotásokra koncentrálni, de ne feledjünk el régebbi műveket, amik megmutatnak valamit abból, „amire az embernek szüksége van az életben” (R. Steiner). Így hát egyetlen dolgot érdemes elérni a diákoknál: maradjanak nyitottak a bármilyen irodalmi irányzat iránt. Ahelyett, hogy kész véleményt adnánk költészetről vagy irodalomról, inkább a különféle irodalmi minőségek iránti érzékenységüket erősítsük továbbra is. Engedjük őket, hogy elgondolkozzanak és a nagy művekről saját véleményt formáljanak, ehhez már megkapták a megfelelő alapokat. ESSZÉK ÉS NYELV A diákokat az eddig alkalmazott különféle gyakorlatokkal lehet az írott nyelv jobb értéséhez, azok feldolgozásához, általuk teremtett szövegek megírásához hozzásegíteni. Szövegelemzéseket már autonóm módon alkotnak maguk is. Elvárható teljesítmény már tőlük ekkor, hogy felismerjék a különböző irodalmi korok jellemzőit, műfajait. Ezekről, de a világról általában önálló véleménnyel rendelkeznek, megbeszélhetik gondolataikat, írhatnak esszéket bizonyos kérdések felvetésére. Mindez azt jelenti, hogy irányukban megjelenő megnövekedett igényekkel szemben megnövekedett igényességgel kell rendelkezniük. Jól kiegészítheti ezt, s mintegy eddigi nyelvi tanulmányaik rendszerezését is adhatja, ha valamelyest textológiai ismereteket szereznek. Emellett nyelvtani tanulmányaikban is megjelenhet az irodalmiakhoz hasonlóan az áttekintő jelleg. A tematikus\szintetizáló megközelítések itt is a célszerűek: például nyelvtörténeti változások; a magyar helyesírás kialakulása; a nyelvújítás; a magyar nyelv szinkron vizsgálata. Az előző évben elkezdett módszeresebb foglalkozást a regényekkel-nagyregényekkel a szakórák kereteiben tovább lehet folytatni: vannak olyan huszadik századi magyar írások, melyek közvetlenül kapcsolják irodalmunkat a – talán mondható – „világirodalom vérkeringésébe”: Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Ottlik Géza prózájára gondolhatunk itt elsősorban. Yüklə 3,32 Mb. Dostları ilə paylaş:
|