Bevezető a gyakorlati tantervbe
A tevékenységeken és tárgyak készítésén keresztül történő tanulás; a neveléshez való alapvető hozzáállás olyan irányelve, amely a Waldorf-tantervet teljes egészében át kell hogy hassa. Tevékenységből és mozgásból emelkedik ki a gondolkodás és az értés; az élő gondolkodás valójában belsővé tett mozgás.
A manuális munka olyan alkotói folyamat, melynek során elmélyülnek az ideákban és a matériákban a gyerekek, és így fejlődnek képességeik. Az a tudás és értés, amelyet tevékenységeken keresztül szereznek meg a gyerekek, lehetővé teszi az eredményesség egy olyanfajta érzésének kialakulását, mely egész életén át biztosítja a kézzel készített tárgyak iránti érdeklődést.
Az órarend összeállításánál figyelembe kell venni az életkornak megfelelően kiválasztott használati tárgyak készítésének időigényét, melyek valós szükségleteket jelentenek a világban. Ez azt jelenti, hogy a játékból haladunk a munka felé, a képből az idea felé, valamint az ős-gesztusból a kézművességen keresztül a technológia irányába.
A tanulók szociális érzékenységét finomítja, ha a magasabb évfolyamok segítőként részt vehetnek a kisebbek tevékenységeiben. Az ősi, egyetemes kézműves technikák (szövés, kötés, hurkolás, fonás, csomózás …) már az első évfolyamon megjelennek a kézimunka órákon, melyek spirális rendszerben egy-egy osztályfokon tovább bonyolódnak.
A különböző népek kultúráiból – mint egészből – merítünk, miközben tudatosan keressük és mutatjuk meg a diákoknak az egyezéseket és különbözőségeket saját néphagyományunk gyökereivel.
KÉZIMUNKA
KÉZIMUNKA, FONÁS, RUHAKÉSZÍTÉS, BATIKOLÁS, SZÖVÉS, KOSÁRFONÁS, KARTONLEMEZES MUNKA, KÖNYVKÖTÉS A kézimunkától a technológiáig
1-11. évfolyam
Célok és feladatok 1-8. évfolyamig
A kézimunka órák többre hivatottak, mint hogy kizárólag a kéz mozgékonyságát és ügyességét elősegítő eszközökként gondoljunk rájuk. Míg a gyermekek életkoruknak megfelelő feladatokon dolgoznak, a ritmikusan ismétlődő mozdulatok és gyakorlatok által a kezek, elősegítik mind az akarat, mind a logikus gondolkodásra való képesség megerősödését.
Mindennapi életünk nyelve még mindig használ fizikai kifejezéseket mentális tevékenységek leírására, pl.: ‘megragadni valamit’, ‘felvenni a fonalat’, ‘összekuszálni valakinek a gondolatait’.
A munka alapját a kézimunkában minden életkorban a fent és a lent, a könnyű és a súlyos, a világos és a sötét valamint a kívül és a belül formáló minőségei alkotják. Minden feladatot elvégeznek a fiúk és a lányok is, mégpedig nem a feladat elvégzésének öncéljából, hanem, hogy különböző képességeket fejleszthessenek ki magukban. A feladatoknak mindig legyen gyakorlati célja; és igyekezzünk úgy alakítani a tevékenységeket, hogy azok felébreszthessék a gyermekekben a mások munkája iránti szociális érzékenységet.
A környezetért és a forrásokért érzett egyéni felelősség felé az első lépés az anyag forrásának tisztelete, valamint az el- és felhasznált tárgyakkal való végső bánásmód.
Az alapanyagokat – ha tehetjük – saját, természetes környezetünkből, a gyerekekkel együtt gyűjtsük!
Az alsó tagozatban megismerkednek a gyapjú felhasználási lehetőségeivel, és a juhtartásról hallanak. A középső tagozatban a növényi alapú festékekkel kísérleteznek. A történelem és földrajz órákon a gyapjúipar gazdasági tényezőiről tanulnak. Mire szőni kezdenek a felső tagozatban és elkezdődik a különböző textil technológiákkal való ismerkedés, már széles körű tapasztalataik vannak a gyapjú minőségeiről és felhasználási lehetőségeiről. Ezt a példát kiterjeszthetjük textíliákra, növényi anyagokra, agyagra, és más természetes anyagokra is.
Sok alkalmat kell biztosítanunk az alsó tagozatban arra, hogy a különböző órákon a kezüket használva dolgozhassanak, az éppen adott anyagokkal, pl.: fával, növényi rostokkal, fonállal, levelekkel, kéreggel, agyaggal, vízzel, textíliákkal, papírral stb.
Kiemelendők:
-
Az anyagokat először az állatvilágból, majd a növények világából és legutoljára az ásványok világából vesszük.
-
A dolgok egymásutániságát meg kell tapasztalniuk a diákoknak, vagyis haladjunk a természetes módon létező tárgyak és anyagok világából a feldolgozottak felé (pl. gyapjú és papír).
-
A kézzel végzett munkák után, a kéziszerszámok használata majd a géphasználat folyamata legyen a sorrend.
-
Minden tevékenységnél elsődleges a tanulók életkori sajátosságainak szem előtt tartása.
1. évfolyam
Célok és feladatok:
Az első osztályban a játékból a munkába való átmenet mesehangulaton keresztül történjék. Az év elején fontos, hogy minden órán készüljön egy konkrét munka, amely a következő feladatok megalapozását szolgálja. (pl. kötözés, csomózás, fonás, gombolyítás stb.)
A fő téma a kötés, mely fejleszti mindkét kéz mozgékonyságát és a róluk való tudatosságot, másrészt felébreszti és serkenti a gyermekek mentális erőit. Ajánlott, hogy az év rendjében ez egybeessék a betűtanulás időszakával. Ahhoz, hogy a tanulás belső tapasztalattá váljék, az egész éves tevékenység során fontos a tapintás érzékének állandó fejlesztése, különféle anyagminőségek és technikák megismerése nyomán.
Cél, hogy a gyermekek a gyakorlati életben hasznosítható tudás felé induljanak el. Ebben az időszakban a tevékenységek érzéseiket igyekeznek megszólítani, az akarat fejlesztése pedig szociális és érzelmi téren válik meghatározóvá fejlődésükben.
Javasolt tevékenységek:
-
A gyapjú - mint alapvető alapanyag - előkészítése, megtapasztalása különböző módon (gyapjú tisztítása, festése növényi festékekkel, sodrás, nemezelés, fonás…)
-
Gyapjúfonállal ujj-játékok (körmönfonás)
-
Kötőtű készítése
-
A szemek felszedése. Kötés sima szemmel: törpécskék, labdák, furulyatokok
-
Egyszerű öltéstechnikákkal uzsonnakendő varrása (pl. formarajzminta előöltéssel)
-
Kiegészítő munka: selyempapírtépés átlátszó díszek készítésére, papírlampionok, egyszerű papírsárkány, évszakokhoz, ünnepekhez és főoktatáshoz kapcsolódóan. Rongybabák, gyapjúbabák és állatok vágás és varrás nélkül kötözéssel, fonás füvekből és puha természetes anyagokból.
Várható eredmények:
-
Legyen képes a gyermek a kötés elkezdésekor segítséggel a szemek felszedésére két kötőtűvel.
-
Biztonsággal tudjon sima szemekkel kötni.
-
Ismerje és alkalmazza önállóan az egyszerűbb fonási technikákat (sodrás, háromágú fonás).
2. évfolyam
Célok és feladatok:
A 2. osztályban a hangsúly a képzelőerő fejlesztésére és a ritmikus ismétlődésekre helyeződik. Még mindig nagyon jellemző az utánzási késztetés, a tanár személyén keresztül történő szituációs tanulás. Miután mindkét kéz begyakorolta a sima szemek kötésének technikáját, most a domináns oldalon és kézen dolgozunk a horgolás segítségével. A sima és ráhajtott szemek váltakozása kiegyensúlyozó hatással lehet a gyermek temperamentumára. A horgolás, mint technika a motorikus idegrendszer fejlesztését célozza meg.
Javasolt tevékenységek:
-
Kötés: fordított szem
-
Horgolás lánc és egyráhajtásos pálca segítségével labdahálók és kisebb táskák készítése. Kerek tintatörlő (kapcsolódva a folyóírás megjelenéséhez) horgolása
-
Fonalak fonása övek, karkötők, táskafülek készítésére
-
Babakészítés egyszerű öltésekkel
-
Köthetünk babaruhákat
-
Szegélyek öltése előöltéssel és befejező letisztázással, pelenkaöltés
-
Kiegészítő munka: mint első osztályban és a készülő folyóírásos papírtekercshez tok varrása
Várható eredmények:
-
Önállóan tudjon szemeket felszedni két kötőtűre, bővítse a kötésben való jártasságát a fordított szemek kötésének megtanulásával.
-
Horgolótűvel tudjon láncsort készíteni, illetve ismerje meg az egyráhajtásos pálca horgolását.
3. évfolyam
Célok és feladatok:
A 9. életévtől kezdődően minden egyes gyermekkel éreztetni kell, hogy egyedi világot alkot, amely ugyanakkor kapcsolódik környezetéhez is. A ritmikus memória ilyenkor meghatározó, ennek fejlesztése történik kötéssel vagy horgolással. A védelem érzetének növelésére befedjük a fejet, ennek tudatosabbá tételéhez fontos a fejformát fizikailag is megtapasztalni. Ebben az életkorban erőteljesen megjelenő formaerők segítik közelebb a gyerekeket testrészeik megtapasztalásához.
Fő téma: kötött vagy horgolt sapka készítése.
Javasolt tevékenységek:
-
Sapkák, sálak kötése, horgolása
-
Karmantyúbáb készítés
-
Egy-egy tárgy formájának kiemelésére vagy használatának visszatükrözésére egyszerű száröltés vagy láncöltés használata
-
Nemezelés (képek nemezelése), nemezelt labda-, ennek díszítése hímzéssel, lánc vagy száröltéssel
Várható eredmények:
-
Tanulják meg a gyermekek a kötésben vagy a horgolásban a „szaporítást” és a „fogyasztást”.
-
Ezt alkalmazzák a sapka elkészítése során.
4. évfolyam
Célok és feladatok:
Negyedik osztályban folytatódik az a folyamat, amely 3. osztályban veszi kezdetét. A keresztszemes hímzés és a szövés különösen hasznos a gyermek fejlődésének ebben a szakaszában. Ennek a hímzésfajtának és technikának a szimmetriája, mely a színekben és a formában is megjelenik, segíti a gyermekeket abban, hogy magabiztosabbá váljanak. Ebben a korban fedezik fel azt, hogy a minta és a funkció hogyan kerülhet harmóniába az elkészítendő használati tárgyon.
Javasolt tevékenységek:
-
A hímzés és a varrás eszközeinek használata
-
Keresztszemes hímzés és ehhez kapcsolódóan kiegészítő tevékenységként kézzel varrás és zsinór készítés
-
Saját tervezés szerint táskák és párnák
-
Szövés szövőkereten – táskák, párnahuzatok, könyvborító, babaszőnyeg
Várható eredmények:
-
Tanulja meg a gyermek a keresztszemes öltés technikáját, tudjon cérnát tűbe fűzni, a cérna végére csomót kötni.
-
Tudja helyesen elkezdeni és befejezni a hímzést.
-
Legyen képes asztali kéziváltós szövőkereten egy szövött munkadarab elkészítésére.
5. évfolyam
Célok és feladatok:
A gyermekek a tizedik és tizenkettedik életév között szükség ébred harmónia iránt, nyugalomban vannak önmagukkal. Ehhez kapcsolódik a kör, mint az újból megjelenő egység jelképe, melynek nyomán az 5 tűvel való körkötést vezetjük be. A fej után a kezeken és a lábakon a sor, hogy öltözetet kapjanak. Így ebben az évben zoknit vagy egy- illetve ötujjas kesztyűt kötünk, esetleg nemezelünk. Az olimpiához kapcsolódva, - az eddig megszerzett varrási ismereteket felhasználva - görög ruhákat készítünk, melyeket a történelmi kornak megfelelő mintákkal díszítünk textilfestéssel vagy hímzéssel.
A tanév második felében a csontozaton megerősödő izomzat leképezéseként gyapjúval tömött állatokat is készíthetnek a gyerekek.
Javasolt tevékenységek:
-
Kötés öt tűvel: zoknik, egyujjas és ötujjas kesztyűk
-
Használjunk nemezelés-technikákat ruhadarabok készítésére
-
Az öltések képességének megszilárdítása, a görög ruha készítésekor gépöltés, textilfestés
-
Filcállatok szabásminta alapján, töméssel
Várható eredmények:
-
Ismerje meg a gyermek az öt tűvel való kötést, tudjon zoknit vagy kesztyűt készíteni saját számára.
-
Pelenkaöltéssel készítsen filcállatot gyapjútöméssel.
-
Sajátítsa el a gépöltés és szegőöltés technikáját a tanár segítségével.
6. évfolyam
Célok és feladatok:
A serdülés felé vezető úton az emberi és állati formákból kiindulva háromdimenziós tárgyakat készítünk, saját tervezés és minta szerint. Fontos mozzanat a kifordítás folyamata a kitömés és formálás tevékenységein keresztül.
Javasolt tevékenységek:
-
Emberi vagy állati alakok mintaterve, melyeknek részeit összevarrják
-
Csomózási technikák (makramé, hálókötés...)
-
Batikolás (csomózótechnika)
-
Babaruha készítése
-
Gyöngyszövés
Várható eredmények:
-
Az eddig tanult öltéstechnikák, a horgolás és a kötés tudásának elmélyítése, biztos alkalmazása egy baba elkészítése.
7. évfolyam
Célok és feladatok:
A pubertás korban a fizikai érettség felé vezető úton a testi formákról való tudatosságot a ruházkodásba önthetjük. A diákok önállóan tervezik ruhadarabjaikat, és kézivarrással állítják össze ezeket. Az alapanyagokról, öltésfajtákról szerzett tudást tovább bővítjük és le is jegyezzük már ezeket az ismereteket. Mivel mind méretben, mind súlyban gyarapodnak a diákok; figyelmük lábaikra irányul. Most készíthetünk velük otthoni lábbeliket is a színt és a funkciót megfelelően kiválasztva.
Javasolt tevékenységek:
-
Bőrmunkák, övek, erszények
-
Papucsok, mokaszinok készítése a cipő formájának és mintájának megtervezésével
-
Dolgozhatunk különböző módszerekkel a textíliák, bőr és fonott szálak használatakor
-
Ha lehetséges, megkereshetünk egy cipőkészítőt, segítségét kérve, esetleg látogatást is tehetünk egy műhelyben.
-
Varrjunk kézzel egyszerű öltözékeket: ingeket, mellényeket, táskákat, hátizsákokat, parasztingeket, blúzokat.
Várható eredmények:
-
Ismerje meg a gyermek saját testének arányait, és ennek alapján tudjon magának szabásmintát készíteni cipőjéhez, papucsához vagy egyéb egyszerűbb ruhadarabjához.
-
A szabást és összeállítást tanára segítségével, míg a varrást önállóan kivitelezi.
8. évfolyam
Célok és feladatok:
Dostları ilə paylaş: |