Ajtay-horváth magda a szecesszió stílusjegyei a századforduló magyar és angol irodalmában

6.4. A menekvés belső útjai

A materialisztikus világ megvetése számos külső és belső, valós és virtuális világ felé irányítja a figyelmet. Már nemcsak a művészet, de az orvostudomány, a pszichológia, az antropológia is számos eredménnyel szolgál az ember önmaga megismeréséhez. Az introspektív kíváncsiság, az önismeret igénye az identitásválság természetes következménye. A pozitivizmus ellen lázadó művész a spiritualizmust, az álomfejtést, a vallásos szekták és a távol-keleti vallások tanait, az asszír, az egyiptomi, a görög mítoszokat akarja megismerni, hogy önmagáról ezáltal is többet tudjon meg, s növelje ihletének forrásterületeit.

A nyugati kultúrákban teozófiai társaságokat hoznak létre, amelyek nevük szerint isten tudományos kutatását tűzik ki célul, de valójában olyan vallásos mozgalmat fednek, amely a nem nyugati vallások irányába mutat érdeklődést, és különböző, addig ismeretlen mítoszok összehasonlítását végzi. Számos festő tevékenységében (pl. Gustave Moreau-nál) kimutatható a teozófiai érdeklődés. A teozófusok nem az exotérikus, azaz a vallások látható oldalával foglalkoznak, hanem a láthatatlan, az ezoterikussal, a vallások mögött rejlő titkokkal, s ezek hatásával az egyén fejlődésére. Confucius, Zoroaszter, Buddha, Jézus, Szókrátész, Platón tanai egyaránt érdekelték a mozgalmat.

Az Amerikában már az 1850-es években népszerű spiritualista szeánszok, amelyeken a holtak lelkével kommunikálhattak a résztvevők, a 70-es években Nyugat-Európában is elterjedtek.

Spiritualizmus és babona hozta létre a máig akkora népszerűségnek örvendő horror műfaját is. A szerelem fájdalmas és sötét világát megörökítő Munch festmény, a Vámpír után nemsokára Bram Stoker 1897-ben megírja az első Drakula regényt, egy új műfajt teremtve.

A tudathasadásos világ érzékeltetésére a festészetben és grafikában gyakran folyamodnak maszkos megjelenítésekhez. A figurák több arcot viselő csontvázak, s gyakran a halál csábítását elevenítik meg. E maszkos technikát alkalmazza az angol James Ensor vagy a magyar szecessziós grafikában Körösfői Kriesch Aladár is (vö. Ember a halál nyomában c. grafika 1905). Ensor neve azért is fontos, mert Edgar Allan Poe-műveket is illusztrált. Számos spiritualizmusban érdekelt művész keres és lel inspirációra Edgar Allan Poe, e korát megelőző zseni műveiben. Novelláinak sejtelmessége, halálon innenit és túlit bejáró fantáziája, álomszerűsége, az elidegenedés kozmikus méreteit már a múlt század közepén szuggesztíven ábrázoló művészete (vö. Ligeia, Az Usher-ház vége, A vörös halál álarca) méltán tette őt az európai szimbolizmus és szecesszió előfutárává. Az Amerikában kortársai által alig ismert Poe-t francia fordítója, Baudelaire tette népszerűvé, aki évekig foglalkozott munkásságával. Különös szimbolikus képei, látomásos világa és mindenkit felülmúló zeneisége Baudelaire után Valérynak és Mallarménak is megadta az alapihletet a szimbolizmus formanyelve felé. Ugyan Gauguin nem illusztrált Poe verseket, egyik Tahiti-béli festményének a Nevermore (Soha már) (1897) címet adta Poe Hollójára utalva, a tahiti babonák és a holló szimbolikus konnotációi közötti hasonlóság alapján. Edgar Allan Poe vizionáriusságával Redon és az osztrák Oscar Kokoschka álomillusztrációi rokoníthatók leginkább.

Vallásosság és spiritulizmus uralta a Pont Aven-i nabi csoportosulás tevékenységét is. A vallásossággal függ össze az a küldetéstudat is, amely mindegyik szecessziós csoportosulást jellemzett. A Nabi szó etimológiai jelentése is utal erre, hiszen a zsidóban prófétát jelent, s a nabi festők művészetükön keresztül vallásos missziót, próféciát szolgáltak. E tartalom a kultikus, titkos ceremóniáikban is megnyilvánult.

Művészet és prófécia kapcsolatáról Péladan az Első Rózsakeresztes kiállítás katalógusának előszavában így fogalmaz: “Művész, pap vagy: a művészet nagy misztérium. S ha munkád gyümölcse mestermű, isteni sugár száll alá, miként az oltárra” (idézi Gellér-Keserű 1987: 27).

Ruskin mindezt kevesebb misztikával így fogalmazza: “A festő kötelessége a prédikátorához hasonló” (idézi Gellér-Keserű 1987: 100). Ugyanez a gondolat társadalmat megváltó elkö­telezettséggel telítődik a Gödöllői Iskolában. Kriesch Aladár a preraffealitárkról írja a következőket, de ismerve művészi ars poeticáját ő magára is érthetjük: “Néhány ember - mint hajdan az apostolok - elindul, s a tespedő társadalomnak új tartalmat akar adni egy még csak világító Igazság messze fényénél” (Körösfői-Kriesch 1905). A ruskini esztétika legalaposabb ismerője Magyarországon Körösfői Kriesch Aladár volt, aki két gondolatkört emel ki a ruskini elvekből: a művészet és a művész morális elkötelezettségének gondolatát. Noha a transz­cendecia-keresés, a miszticizmus a magyar művészekre is jellemző volt, úgy tűnik, minél keletebbre szemlélődünk Európában, annál inkább etikával és társadalmi feladat­vállalással keveredik, s az elkötelezettség jegyében formanyelvében nemzeti mitológiából vett ele­mekkel is. Az elvont, öncélú misztikák luxusát nem engedhette meg magának egyik keleti társadalom művésze sem.

Az álomfejtés, a miszticizmus, okkultizmus és művészetek összefonódása azt is bizonyítja, hogy a vallás a 19. század második felében már többé nem töltötte be azt a világmagyarázó szerepét, mint annak előtte. A vallás hiányából származó űrt a művészetnek kellett betöltenie, így válik a századfordulón vallás, misztika és művészet szinonim fogalommá. Munch mindezt így fogalmazza meg: “... az embernek célja: hogy az Istenbe vetett hitet Isten keresésének sokrétű tevékenységével pótolja” (Idézi Kiss 1984). A művészetnek, mint a modern ember vallásának népszerűsítését tűzte ki célul Péladan is a Rózsakeresztes Szalonjának meg­alapításakor, melynek ötletét egy Bayreuthban meghallgatott Wagner opera inspirálta 1888-ban. Eredetileg Wagner fejtette ki elméleti munkáiban a művészet valláspótló funkcióját. Noha Wagner 1883-ban halt meg, igazi népszerűségre halála után tett szert. A századforduló művészetét a spiritualizmus, a miszticizmus mellett a zene termékenyítette meg leginkább, regenerálva, inspirálva a többi művészetet is. Az egymástól elvált művészeti ágak így újra egymásra találhattak, egyfajta ideális szintézist, összművészeti hatást hozva létre a darabokra töredezett világban.