Ajtay-horváth magda a szecesszió stílusjegyei a századforduló magyar és angol irodalmában

6.5. A szintézis lehetőségei: Gesamtkunstwerk

Az 1851-es londoni világkiállítás döbbentette rá Ruskint és követőit először az iparosodott világ rútságára, s arra is, hogy a mindennapok embere mennyire eltávolodott a művészi széptől. Ahhoz tehát, hogy a munka újra öröm forrásává váljon, hogy a művészet úgy legyen jelen az átlagember életében, mint a reneszánszkor előtti időkben, amikor a kézművesség és művészet (artizan, artist) ugyanazt jelentette, életmód és életstílus reformjára volt szükség. Esztétikum, etika és életforma egysége így valósul meg Ruskinnál és követőinél - elméletileg. Gyakorlatban azonban - a kézműves körülmények között előállított tárgyak - a tömeg­igényeket sohasem voltak képesek kielégíteni. A mozgalom ellentmondását Lukács György (1978) a jobboldali ismeretelmélet és baloldali morál összeegyeztetési kísérletének a kudarcában látja.

A művészetek szintézise egy-egy sokoldalú életműben, egy-egy komplex műalkotásban (pél­dául lakóházakban, kultúrházakban) vagy egy-egy műfajban (operett, balett) valósul meg.

Az új irányzat legjelesebb képviselői általában rendkívül sokoldalú, hallatlan energiákkal ren­delkező emberek, akiknél életforma, művészet, szépség és alkotás valóban elválaszthatatlan volt egymástól. Ruskin legjelesebb tanítványa, William Morris például, noha ügyvédnek ké­szült, végül korának legjelentősebb iparművészévé és művészetszervezőjévé vált. Burkoló táblák festése, kárpittervezés és kárpitszövés, fonal- és szövetfestés, szövő­műhelyek meg­szervezése, ólomkontúros üvegfestészet, csomózott szőnyegek előállítása, az ősgermán nép­költészet tanulmányozása Izlandon, műemlékvédelem, lakástervezés, könyvkiadás, politikai jellegű értekezések (Socialism in Art), utópisztikus regény írása (News from Nowhere) költészetművelés mind-mind profi szinten művelt műfajai egy alkotói életnek.

Dante Gabriel Rossetti, a költő-festő példaképéhez, William Blake-hez hasonlóan egy személyben két műfajt is művelt. A ruskini, morrisi koncepció magyar képviselője, Körösfői Kriesch Aladár is sokoldalú személyiség: fest, illusztrál, szövőműhelyeket szervez, tanár­kodik, miközben jó stílusú, szenvedélyes előadó és publicista, művészettörténész, egyszóval ő is univerzális művész. Thury Zoltán sem tudta sokáig eldönteni, hogy író legyen-e vagy festő. Justh Zsigmond a festészethez is vonzódott s ez írói látásmódjából is kiderül: fények, színek vibrálnak leírásaiban (Horváth Mária 1989: 124).

Az összművészet gondolatát elsősorban a lakóépületekben lehetett megvalósítani, ahol a célszerűség, anyagszerűség és esztétikum a kertet, a házat - legtöbb esetben műteremházat - a berendezést: a díványpárnákon és bútorokon át a lakók ruházatáig és a használati tárgyakig - mindent átfogott. A ház és a kert az önmegvalósítás helyévé vált. A szecesszióban alakul ki a lakáskultúra igénye, az első hasonló témájú lapok is ekkor jelennek meg, és a világkiállítások először mutatnak be szobabelsőket is.

A belga szecesszió legsokoldalúbb képviselője Henry van de Velde állítja, hogy az új művészetben “semmi sem jogosult, ami nem képez szerves egészet,” továbbá a tárgyakon, így a házakon lévő díszítésnek is a tárgy formáitól kell függenie anélkül, hogy öncélúvá válna. Ukkel-ben épített házát (A művész háza 1896) materializálódott ars poétikának is nevezték. Építészet és enteriőr-alakítás egyik első példája William Morris London melletti piros háza (Red House 1859), amelyet Philip Webb tervezett. Művészházak továbbá a Goodwin és Whistler Oscar Wilde részére készített háza, Hort Tassell háza Brüsszelben, valamint Sehtel Rjabusinszki palotája Moszkvában, illetve Carl Larson svédországi otthona, valamint Kós Károly sztánai Varjúvára. Jellemzői a belülről való építkezés, a belső funkció meghatározta arányok, amelyek egyúttal a díszítést is adják, valamint a látvány egységét. A magyar szecessziós műteremházak közül hasonló megvalósítás a Nagy Sándor tervezte Leo-Belmonte ház, valamint a Gödöllői Iskola tagjainak, Undi Mariskának és Toroczkai Wiegand Edének lakásbelső- valamint bútortervei.

Az összművészet is iparművészeteknél kevésbé funkcionális művészetekben is megvalósul. Az opera az összművészet legpompásabb műfaja, hiszen számos művészeti ágat olvaszt magába, a zene és költészet, a hang és szöveg összhangja mellett a mozgásművé­szetet (táncot, balettet), a díszletben és jelmezben megtestesülő képző- ill. iparművészetet, sőt a modern műszaki lehetőségeket is, ami a világítástechikában valósul meg.

A 19. századi összművészet másik megvalósulási formája a balett. Sergej Diaghilev, Leon Bakst és Alexander Benois a megalapítója az orosz balettnek, amely először 1909-ben lépett fel újszerű koreográfiájával Párizsban, a jellegzetesen szecessziós zenével, Sztravinszkij Tűzmadarával (1910), a Petruskával (1911) és a Tavasz rítusával aratva világsikert.

A Gesamtkunstwerk-törekvések a szintézissel párhuzamosan a szinesztéziát is keresték, olyan művek megalkotásában, amely egyszerre több érzékszervre is hatni tudott. Az orosz komponista Scribian olyan muzsikát komponált Mysterium című darabjában, ahol nemcsak a zenét, a táncot és világítást, de az illatokat is felhasználta a minél teljesebb szinesztézia kiváltására. Kandinszkij a festészetben hasonlókkal próbálkozott például Sárga zaj című művében.

Az összművészet-hatás legnagyobb szabású megvalósulása a 14. Bécsi Szecesszió Kiállítás volt 1902-ben, melyet teljes egészében Beethoven szellemének ajánlottak. Beethoven IX. szimfóniájának wagneri értelmezése szolgáltatta a kiállítás koncepcióját, amely szerint ez a szimfónia a lélek legnemesebb harca a boldogságért. A beethoveni zene dinamikáját a kétségbeesés, a harc és végül a boldogság stádiumainak váltakozása adja. Ugyanezeket a “stációkat” járja végig a freskókon Gustave Klimt, az ember boldogság utáni vágyát és annak allegorikus ellenségiet elevenítve meg (Partsch 1992: 141-162).

A Gesamtkunstwerk, az összművészet-hatás, tehát, az emberi teljesség igénynek egyfajta művészi megvalósulása, a darabokra esett világ összerakásának, integrálásának kísérlete, egy ideális világ megcsillantása az atomizált realitás helyett.