Ajtay-horváth magda a szecesszió stílusjegyei a századforduló magyar és angol irodalmában

9.2. Hallási érzetek

Noha hallási érzetek mennyiségi előfordulásuk alapján nem töltenek be a vizualitáshoz hasonló fontosságot, a második leglényegesebb érzetterületet jelentik a századforduló iro­dalmában. A zeneiségkultusz már a francia szimbolisták is Edgar Allan Poe-tól tanulták, aki nemcsak verseinek hallatlan gazdagságú rímeiben, de elméleti írásaiban (The Philosophy of Compostion 1846, The Poetic Princinle 1850) hirdette a jó hangzás primátusát a moralitással és tartalommal szemben.

Dolgozatban a formai szinten (rím, ritmus) megvalósuló zenei hatásról nem szólok, csupán a képi, szemantikai színtű hallási érzetekről.

Hallási érzetet szemantikai szinten a csendre, zajra vagy emberi hang széles skálájára utaló főnevek: (zaj, csend, hangszerek nevei), melléknevek: (halk, zajos, csendes), hangszereken való játszást kifejező igék (hegedül, zongorázik stb.), természetes és emberi hangokat utánzó szavak (csattan, dörög, szisszen. búg) indukálhatnak.

Volt, hogy régi gyermekkori zongorák zenéjét hallottam, máskor a Feisztric völgyében nyíló virágok énekeltek cérnahangon (Cholnoky: Pillangók 113).

Az idézet második tagmondatában a megszemélyesítés és a metafora észrevétlenül lendít át a képzelet világába. Hasonlóképpen szuggesztív Czóbel Minka ezerhangú esti csend oxymoron-szerű jelzős szerkezete.

A tömeg artikulálatlan hangja (lármás) és a művészi tudást feltételező hegedű hangja közötti oppozíció metonimikusan azokra a csoportokra, pontosabban emberi érzékenységben meg­nyilvánuló különbözőségekre utalnak, amelyek e kétféle hangot létrehozzák.

Kiérve a boulevard zajába, észrevettem a végtelen különbséget a két hangulat között - odabenn ez a síró hegedű csak érzésről beszél - idekünn a lármás, sziporkázó, illatos tömeg - csak ennek ellenkezőjéről (Justh: Párisi napló 108).

A hangérzet különleges jelentőségűvé válik Elek Artúr Az egynótájú ember című novellá­jában. Arról van szó, hogy a hős a hangingerekre az átlagosnál érzékenyebben reagál - erre utal a cím is. Az egyéb érzékszerv útján felfogott ingerek szintén hallási érzetekké alakulnak, így a hős a színeket, illatokat, tapintási érzeteket is hallja. Valójában a szinesztézia művészi parafrázisa a történet, miközben egy a megbomlás határán levő hiperszenzibilis ember valóságérzékelését mutatja be.

A hangutánzó és hangfestő szavak -ás -és képzős főnévi alakban sorakoznak a teret betöltő hanghatás általános voltát érzékeltetve.

Valószínűleg Gozsdu Elek is valami hasonlóra gondolhatott, amikor ezt írta: “...láttam, hogy maga a szemeivel is hall” (Gozsdu: Levelek 287).

Micsoda zümmögés, micsoda éneklés, csipogás, - súgás és zúgás volt az! Ezek a hangok mihamar összes érzékszerveit lefoglalták Hyphophanesnek. Ezután ő már a szemével, az orrával is csak hallott, s azok a csodálatos ízérzetek, amelyek a nyelve útján tudatához jutottak, szintén hangokat idéztek föl képzeletében. Neki a természet minden hangja egyformán értékes volt. A szúnyog halk suhogását csak olyan zeneként fogja el füle, mint a levelibéka recsegő hangját [...] A hangokat most is csak úgy elkapdosta füle, mint az imént, de élvezete most már nem zenei élvezet volt, hanem kivette részét abból a többi érzék is. A hangok értékük szerint színekre és alakokra, ízekre és szagokra bomlottak, hogy végül megint hangokká olvadjanak össze. Egészen emberiek, egészen földiek voltak ezek a gyönyö­rűségek (Elek: Az egynótájú ember 35).

Dorian Gray, Oscar Wilde hőse intellektuális és szenzuális élvezeteket hajhászva gyakran gyö­­nyörködik a zenében, a hangokban. Hangszergyűjteményét főként ritka, egzotikus néger, indián, cigány és afrikai hangszerek alkotják. Műgyűjtőszenvedélye a részletező leírásban is tükröződik: a természet változatosságát (szépségét és rútságát) a hangszerek furcsa alakjában és hangjában érzékelte. A részlet általam kiemelt szavai a zene jelentésmezejébe tartoznak: hangszereket, zenészeket jelölnek (music, concert, zithers, flutes, drums, pipes, Schubert, Chopin, Beethoven stb.), vagy hangminőségre utaló melléknevek és határozószók (wild, mo­notonusly curious) vagy pedig az emberi hangképzést vagy zenei hangot előállító tevé­kenységet jelölő igék: (beat, skrill, blow).

At another time he devoted himself entirely to music, and in a long latticed room, with vermilion-and-gold ceiling and walls of olive-green lacquer, he used to give curious concerts, in which mad gipsies tore wild music from little zithers, or grave yellow-shawled Tunisians plucked at the strained strings of monstruous lutes, while grinning negroes beat monotonously upon copper drums, and, crouching upon scarlet mats, slim turbaned Indians blew through long pipes of reed or brass, and charmed, or feigned to charm, great hooded snakes and horrible horned adders. The harsh intervals and shrill discords of barbaric music stirred him at times when Schubert's grace, and Chopin's beautiful sorrows, and the mighty harmonies of Beethoven himself, fell unheeded on his ear. He collected together from all parts of the world the strangest instruments that could be found, either in the tombs of dead nations or among the few savage tribes that have survived contact with Western civilisations, and loved to touch and try them [...]

He had the mysterious juruparis og the Rio Negro Indians, flutes of human bones sunch as Alfonso de Ovalle heard in Chile, and the sonorous green jaspers that are found near Cuzco and give forth anote of singular sweetness. ...the long clarin of the Mexicans, into which the performer does not blow, but through which he inhales the air, the harstune of the Amazon tribes, ...the teponaztli,that are hung in clusters like grapes; and a huge cylindrical drum, covered with the skir s of grat serpents, ... . The fantastic character of these indtruments fascinated him, and he felt a curious delight in the thought that Art, like Nature, has her monsters,things of bestial shape and with hideous voices

(Wilde: The Picture of Dorian Gray 155-56).