Cseres tibor vízaknai csaták regény tartalom

1903

Júlia halála és Smaranda születése után Aszpázia életéből kimaradt a Vízakna-igény. De a hétéves leányka sokat hallván édesanyja szülővárosáról, az elbeszélések alapján nem tudta elképzelni azt a helyet, ahol annyi sok édeni esemény történt, többször felsóhajtott a maga elkényeztetett gyermeki módján: - Bezzeg engemet soha nem visztek oda.

Ez az óhaj talán kevés lett volna a régi-régi vízaknai nyarak fel- és megújítására, ha Traján gondja nem fészkelt volna oly sürgetően Aszpázia anyai aggodalmai közé.

Traján Marghilománt tavaly nevezték ki diplomatatitkárrá a külügyminisztérium ranglétráján, s ez a család számára megnyugtatóan tisztes lépcsőfoka volt a külügyéri emelkedésnek, melynek végén a család képzeletében a miniszteri szék lebegett. Zárkózott s minden szavát, gesztusát megfontoló fiatalembernek ismerték főnökei, kollégái s a vele érintkezésbe jutó ügyfelek - s emiatt korához képest szép tekintélye volt, s magas, karcsú alakja a minisztérium folyosóin, amerre elhaladt, utat, medret vágott magának.

Egykori professzorai azt jósolták, szobatudós, de legalábbis könyvmoly válik belőle idővel.

Egyedül édesanyjának, Aszpáziának nyomta lelkét a megfigyelés: Trajánnak nincsen kapcsolata nőkkel.

Amikor jó tíz évvel ezelőtt a gyermekek elbeszéléséből tudomást szerzett a Meleg oldali szedrezés furcsa befejezéséről, s észlelte fia pantallója szárának patakszerű beszikkadt elszennyeződését, amit Traján éppen egy szobába toppanásakor próbált tisztogatni - akkor még nem gondolt rá, hogy a Meleg oldali hengeredő játék riadalma és eredménye holmi befelé fordulássá állandósul.

Ha később Buzás Zsófia nevét és lényét - kísérletképpen - említette, Traján mindig elpirult, s arra a kérdésre - melyet utóbb megkísérelt Aszpázia nagyon-nagyon bizalmasan, szinte súgva fia fülébe csempészni: vajon volt-e már valaha szerelmes, azt a lángvörös orcájú választ kapta: egyetlenegyszer s máig tartóan. S hogy ki légyen az, csak ismétlődő várakozás után jutott a vallomást tevő szemérem felszínére: Zsófi!

Tavaly Bukarestben létekor kifaggatta Györgyöt Aszja Buzás Zsófia felől. Előbb elszo­morította, majd felvidította az a hír, hogy Zsófi immár évek óta asszony, de gyermeke még nincsen. S hogy megkörnyékezhető-e? György szerint nemigen látszik elégedettnek férjével, a részeges sótiszttel.

Aszpázia azt gondolta: Rău pe rău scoate!

- Hogy van ez magyarul, Gyuri?

- Ennek magyarul csak úgy van értelme, ha azt mondjuk: Kutyaharapást szőrivel!

Aszjának most jobban tetszett a magyar, s többször elismételte: az első szerelem bizony kutyaharapás!

Trajánt meglepte a vízaknai nyaralás lehetősége: meghökkentően idegennek és céltalannak vélte, hogy anyjával, húgával töltse nyári szabadsága egy részét. Aszpázia nem unszolta fiát, hagyta higgadni ellenkezését, s hogy önként gyűljön az apró lehetőségek csábítása töpren­gésében, amelynek meg kellett pezsdülnie pusztán Vízakna nevére, Zsófi említése nélkül is.

Még indulásuk előtt való másodnapon sem mondta ki Traján az én is utazom-ot. De a készülődés előestéjén ő is csomagolni kezdett Szmaranda nagy örömére.

- De azt nem ígérhetem, anyám, végig veletek töltöm mind a három hetet.

- Magad ura vagy, fiam - örvendezett saját előrelátó türelmének Aszpázia.

Már érkezésükkor látszott, hogy a vízaknai nyár nem lesz olyan hangulatos, mint Ágota mama, vagy Júlia életében volt. Még Erzsébet sem jött. Kettős okot üzent: Piroskának kérője akadt, s Dezsőkét már nyáron bevonultatták egy katonai főreál előkészítő tanfolyamára.

György ikrei sem érkeztek meg. Hol volt már az az idő, amikor ők még gyermekként szabadon, saját kedvök szerint tölthették nyarukat. Csongor tüzér hadnagyként (négy évvel túl a bécsi tüzér hadapródiskolán) Klagenfurtban szolgált, Tünde pedig a tanítóképző után, fő­diako­nissza­ként Udvarhely megye gyermek-, ifjúság-, özvegy- és agg-gondozásának irányító­jaként, munkahelyén Székudvarhelyt töltötte felaprított szabadsága töredék napjait.

Egyedül Mikes töltötte apjával a nyarat, először szabad ifjúként, minthogy érettségi után s a kolozsvári egyetem bölcsészkara előtt - övé volt az egész szabad világ.

A két fiút, immár “ősi” szokás szerint a Moldován házban szállásolták el, a megöregedett román szolgáló tartotta rendben az egymásba nyíló két szobát, mert Aszpázia úgy rendelte, hogy Traján is, Mikes is különszobában aludjék, ami a bukaresti fiatalúr számára megszokott és természetes volt.

Anyja s leánykája a Szaplonczay ház hajdani leányszobájába került. Valahol atájt ágyaztak Györgynek is. Az első naptól fogva újra és újra Buzás Zsófira terelte a szót Aszpázia, arra volt kíváncsi, milyen esélyei lehetnének nála fia közeledésének. György közlései megnyugtatóak voltak Zsófi vidám természetét illetően, s még annak is lehetett némi valószínűsége, hogy már asszony korában ő maga is folytatott vele futó testi érintkezést.

Úgy negyednap délutánra levélüzenet által meghívta az udvarhölgy a sótisztnét, oly módon, hogy mindkét fél megtiszteltetésnek érezhette a találkozást. (A férj még aznap elbüszkélkedett asszonya előkelő barátnőjével - a szerény vízaknai kaszinóban, sejtetve, hogy az ő meg­hívatása is küszöbön áll. Erre azonban nem került sor.)

Aszpázia talpától homlokáig megforgatta a derűs asszonykát, bizalmasan nemi életére is tett fel kérdéseket, már uzsonnatájt (habos kakaó, női szeszéllyel), a három pohárka likőrrel fellazított női kedélyből már múlékony könny is fakadt imitt-amott, amikor a részeges sótiszt házi tehetetlenségéről került szó: Hogyan fejezte ki magát Zsófi? Így: “az övé minor” és “az övé puha”. S ekkor jött elő egy-egy álszent könnyecske.

Most következett, hálaként, Aszpázia intimus vallomása:

- Zsófika! Tudod-e, hogy Traján fiam még most is fülig szerelmes beléd?

Zsófia tökéletesen megfeledkezett Traján szerelméről, de a szedres oldalon a hengeredésre persze emlékezett. És jóleső pír futotta el arcát az értesülésre, hogy ilyesmi lehetséges. És éppen őiránta, aki részeges férj mellett sínylődik.

S mindaddig csodálkoztak, ámuldoztak az első szerelem maradandóságán, míg - Aszpázia tervei szerint - délutáni kószálásából meg nem érkezett a két fiatalember.

Mikes számára mindennapos látvány volt Zsófia, de Traján, amint az érett gyermektelen fiatalasszonyban felismerte tíz év előtti testi és lelki megrendülése okozóját, elsápadt, és reszketni kezdett. Anyja biztatására, hogy régi barátként csókolják meg egymást, csak kéz­nyújtáshoz volt ereje. Zsófit egy pillanatra megriasztotta az elnyirkult tenyér, de a felszólítást teljesítve, arcul csókolta a tartózkodó ifjú diplomatát, róla a sápadtságot nyomban elűzve.

Itt nem nyílt hely hosszas ismerkedő társalgásra. A fiúk igyekeztek a Moldován házba, hogy vacsoráig rendbe hozzák magukat.

A következő délután arany nyakláncot kapott Zsófi, s a rákövetkezőn azt a kérdést, vajon volna-e hajlandósága Traján nyilvánvaló szerelmes zavarát feloldani: életre szólóan megoldani.

Zsófinak ott helyt meg kellett adnia a hajlandóság válaszát, s mert ő magában az “életre szóló megoldás” lehetőségét feltételes leánykérésnek érezte, nagyon szemérmes bólintással adta tudtul az igent.

Még egy közös vacsora az oldódásra itt, szoktatásra amott, a részeges sótiszt házában, s hatodnap az egész éjszaka eltöltésére vállalkozott Zsófia - őrködni a kisleány Szmaranda álma fölött “édesanyja távollétében”. Ez volt a kegyes hazugság a sótisztnek és bárki másnak, ki tud, vagy tudomást szerez Zsófia éjszakázásáról.

A szolgálót hazaküldték, György a maga szobájába zárkózott, miután a kaszinóból (hová ritkán járt) éjféltájt hazaérkezett. Aszpázia maga vezette át az illatosan előkészített fiatal­asszonyt a Moldován házba, a legényszállásra. Az ablakon a függönyön átsejlett: Traján ágyában fekve olvasott. Aszpázia mielőtt halkan bebocsátotta volna fia megváltóját, súgva biztatta: - Aztán hajnalban gyere vissza, s nálam öltözzél át.

Leskelődés nélkül suhant vissza Aszpázia a Szaplonczay házba, tilos volt látnia fia boldogulását.

S hogy Zsófia nem tért vissza dolgavégezetlen - Aszpázia hajnali egykor, leánykája mellől kelve a talpas, tejüveg burás lámpát marokra fogva, átsétált, mint egykor, György szobájába, aki most jóval mélyebben aludt, mint nyolc éve. Durcásan felébredt, s éjjeliszekrényére állított lámpa tompa fényébe hunyorogva végighallgatta a szeretőkerítés eseményeit. Nem neheztelt, nem helyeselt. Remélem, nem lesz botrány belőle - dünnyögte.

Aszpázia fészkelődési kísérletére csak ennyit mondott, ásítva: - Valamivel többet ittam a kelleténél.

- Az kellene fölpezsdítsen!

- Engem inkább elcsüggeszt a szesz.

- Majd holnap, jó?

- Jó - egyezett bele az ásító, már-már aluvó.

Pirkadatkor visszaérkezett Zsófia, arcán az átélvezett éjszaka feszülő fáradsága. Aszpázia szeméből nyomban elröppent az álom: - No, kedvesem, mesélj, hogyan történt?

Zsófi csak ült az ágy szélén bánatos-boldogan.

- Jó volt? - Jó. - Sikerült? - Sikerült.

Aztán tovább hallgatott.

- Mit éreztél? - Amit még soha életemben. - És ő? - Azt hiszem, ő is.

Aztán tovább hallgatott.

- Nem akarsz mesélni? - Hát, nem tudok.

Aszpázia várakozó simogatására végül:

- Elvettem a könyvet a kezéből, úgy nézett rám, mintha először látna. Megkérdeztem, kívánsz, szerelmem? Azt mondta, igen. Erre melléje búttam, erre ő hadonászni és kiáltozni kezdett, hogy nem, nem, nekünk nem szabad. Valami becstelenítésről is kiáltott, mire én: attól ne tartson, hogy engemet... feltérdelt, megfogta a karomat, tuszkolt lefelé, kifelé. A nagy hangos­kodásra benyitott hosszú hálóingben a fiú, hogy is hívják? - Mikes... - A kis Mikes. Meg­védett, azt mondta, Traján, te feküdj le. Traján megtette. - Ne féljen, Zsófika, s húzott a másik szobába. S ott megállás nélkül mostanig. - Órákon át? - Órákon át lankadatlanul...

Traján korán kelt, s anyjának mit sem árulva el a történtekről, az első vonattal Bukarestbe utazott.