VIII.
Thuróczy - Scotus Viator - Erdély eladása 1910
Thuróczy Ödön tüzér ezredest március elsejével helyezték nyugállományba. Ötvennyolc évesen, mellőzve az ilyenkor szokásos előléptetést, mely ez esetben némi illetményemelést is jelentett volna, de ami ennél fontosabb, a megbecsülés látható jelét, a piros lampaszt is.
Az ezredes nem képzelte előre a kvietálást, úgy tervezte, még szolgál, de amikor megütötte a hír, nyomban arra gondolt, az egyenruhát magán tartva, hogyan feszít majd a kassai korzón - tábornokként. Elcsüggesztette, hogy az ezredesi három csillaggal, arany mezőben kell töltenie hátralévő életét, akármennyire elégedetten viselte ezeket a rendfokozati, égi jeleket nyakán.
Miért, hogy csak nyugdíjazása, nyugállományba helyezése esztendejében kerül ez a derék magyar ember szemünk elé? Nem csupán azért, mert képességeinek terjedelmét közepesnek érezzük, hiszen a vezérkarba, noha főhadnagy korában célul, életcélul tűzte ki magának, nem tudott bejutni. Ez a kudarc a fiatal tisztben az önbizalomnak olyan csökkenését okozta, amely egész további pályájára kihatott, ha nem is határozta meg teljesen, minthogy Ödön amúgy kitűnő csapattiszt volt, majd törzstisztté korosodván a hadtest (a VI. kassai hadtest) szervezetében kapott helyet.
Nyugdíjaztatása előtt a fokozódó kudarcérzés miatt Ödön ivásnak adta magát. Bajtársi összejöveteleken mindenkin túltett konyak és bor tekintetében. Italos állapotban egyre gyakrabban magyarázó szónoklatokat tartott arról, amiért a maga mellőztetését sejtette. S noha az első vezérkari iskolára (hadiakadémiára) történt sikertelen pályázata még legénykorában volt, a megismétlődő elutasításokat félromán (ahogy ő szokta mondogatni - féloláh) feleségének tulajdonította. S e körülmény gyakori felemlegetésével talán bolhát ültetett tiszttársai és fölöttesei fülébe. Mert mindig elhallgatta azt, hogy Erzsébet tökéletes magyar nevelést kapott édesanyjától, s ha nem vált szükségessé, vízaknai román nyelvtudásával nem hivalkodott. Ödön mégis azt kürtölte világgá italközi állapotaiban, hogy ő nem tűr meg oláh szót házánál. A valóság ezzel szemben az, hogy Erzsébet egyáltalán nem erőltette még gyermekei számára sem a román beszédet. Mégis a folytonos ismétlésnek a nyugdíjaztatáson kívül egyéb következménye is lett. A Thuróczy házaspár nemi élete hátrányosan alakult; ritkultak Ödön közösülési kísérletei, s a ritka kísérletek sem végződtek tökéletes eufóriákkal. Erzsébet a maga öröméről, vagy örömhiányáról nem beszélt, de férje morgolódó duzzogásait meg sem próbálta úgy értelmezni, hogy azok érdemük szerint nem életkori eredetűek, hanem a huzamos és túlzott alkoholfogyasztás következményei. Ödön nem volt alkalmas arra, hogy nemi tevékenységének alakulásáról szót ejtsen, vagy éppen szót értsen feleségével, noha egyéb irányú dühkitörései erekciós kudarcaiból fakadtak, bár azonosítatlanul.
Erzsébetnek támadt olyan gyanúja, hogy férje néhányszor, az esti órákban bizonyító kárpótlás után jár valamelyik jobb kassai nyilvánosházban. A maga megbocsátó módján ugyanis elvárta, hogy ha már ilyesmit tesz Ödön, a legtisztább, leghigiénikusabb intézmények egyikét keresi fel. E képzelt feltételeken túl, három-négy hét után, amíg e kísérleteket sejtette, Erzsébet reszkető undorral fogadta férje megújuló közeledését, de nem tudta, nem merte elutasítani s a félig-meddig sikerült aktus után rohant a fürdőszobába, hogy mindenféle vegyszerekkel, oldatokkal lemossa, kimossa magából a bordélyokból hazahurcolt mocskot. Házaséletük nem szakadt meg, de soha többé nem változott vissza ifjúságuk megszokásaihoz.
A nyugdíjas tétlenség első heteiben, amint az lenni szokott, nagyot fordult Ödön élete. Tétlenségbe is zuhanhatott volna, a korai halált várva tétlen öregségében. Csak hát a nyugdíjas öreg alig múlt ötvennyolc éves, amúgy teli a tevékeny élet lehetőségeivel.
Figyelve az országban csatázó belpolitikai ellentétekre, visszájára fordult lelkében a román nyelv ellen táplált averzió, kérlelő szóval rávette feleségét, tanítsa meg őt arra a tájszólásra, amelyet gyermeklány korából Vízaknáról hozott. Erzsébet örömmel teljesítette ezt a kérést, az első áttanult délutánok nyelvleckéi után (egy-egy nyelvóra déltől estig tartott) titokban román nyelvkönyveket szerzett, hogy mielőtt férjének átadná tudását, magasabb, irodalmibb szintre emelje azt. Nem okozott számára nehézséget az efféle mesterkedés, melyet utóbb már Ödön szeme láttára tökéletesített. Eleinte két-három délutánt áldoztak a nyelvtanulásra, de csakhamar úgy rákapott Ödön a román nyelv ízeire, hogy akár minden napot reá szánt volna a mielőbbi akcentus nélküli tökéletes tudásra.
Alig telt bele két esztendő, Thuróczy, császári és királyi nyugállományú ezredes jelentkezett a hadtestparancsnoknál (kihallgatást kért), hogy bejelentse, rendelkezésre áll bármikor román nyelven eszközlendő szóbeli és írásbeli műveletekre. Csak első halláson tetszhetik ez a bejelentés bohó ajánlkozásnak, mert a kassai, a hatodik hadtest legkeletibb hadkiegészítő megyéje, Máramaros, jelentős román anyanyelvű sorványt szolgáltatott évről évre a közös ezredeknek.
A hadtestparancsnok a bejelentést udvarias köszönettel fogadta, megígérte a bizakodó ezredes alkalmanként történő igénybevételét, alkalmazását.
Erre azonban csak két esztendő múlva került sor.
Addig is Thuróczy Ödön ny. ezredes naponta tökéletesítette román tudását.
A nyugdíjas szokások ezalatt hónapról hónapra változtak. Erzsébet kérlelésére a tömény szeszek fogyasztásával felhagyott Ödön, aki világos nappal s a nyelvoktatás derűs figyelmében-fegyelmében nagyon kezessé vált. Ám esténként, éjjelente szaporázó közösülése idején, vissza-visszatérő merevedései jóvoltából hangosan biztatta magát, s ha, ami legtöbbször bekövetkezett, lemagzás nélkül ért véget, mielőtt felhagyott volna igyekezetével, ütemesen verte Erzsébet hátát, jelezve, hogy a sikertelenség oka társa hideg részvétlensége.
Így váltogatták a szelíd, dolgos nappalokat, a gyötrődő, harcias testi viadalok fénytelen éjszakái.
Dostları ilə paylaş: |
