Cseres tibor vízaknai csaták regény tartalom

1923

Aszpázia nagybetegen, halni érkezett vissza Vízaknára, vele jött szomorú özvegységbe burkolódzott leánya, Agatha-Szmaranda is. (Stefanescu ezredes a tiszai harcokban halt hősi halált, részegen kitántorgott az arcvonalba.) Rég különvált korhely férjét hősi holtában illett a világ felé meggyászolnia.

Anyja mellé rendelte temetését Aszpázia, minthogy a temető más helyén apja és Ágota mama együtt pihentek.

Ezt már az érkezés napján megtárgyalták, elvégezték a “testvérek”, s aztán a haldoklónak minden gondja az volt, minél többet tartóztassa ágya mellett “öccsét”, olykor kezében, kezehátán felejtve átlátszó, megvékonyult, fehér kezét.

És közben beszélt, beszélt, nagyokat kacagva, mintha örökké tartana az élet. Bukarestet mesélte, s legszívesebben, némi vitriollal a királynét, akinek nem tudta megbocsátani, hogy az öreg királynét ama fűtetlen padlásszobában “meggyilkolta”, anélkül hogy egy ujjal is hozzáért volna.

De eszébe ötlött más is. Például Averescu mondása miniszterelnök korában a kamarában: “Uraim, uraim, hallgassanak már, mi szükség van arra, hogy a külföld megtudja, hogy banditák országa vagyunk.”

A kamarában egy képviselő indítványozta, hogy a király mondjon le adómentességi jogáról, mert csak a hülyéknek s a királynak nem kell adót fizetni. I. Károly nyilván emiatt kérte, hogy fizethessen adót. Egy másik felszólaló rendre utasította az indítványtévőt, hogy a királyt a hülyékkel egy mondatban emlegette.

Badoglio olasz tábornok a legmagasabb olasz katonai kitüntetést nyújtotta át nemrég Mária királynénak. Miért kapta? Csakis azért, amiért a francia becsületrendet is. Betegápoló műkö­déséért. Igaz, hogy a negyedik rosiori (huszár-) ezred tulajdonosa is, és régebben szemléken, felsőtestén az ezred egyenruhájában, mentéjében, lóháton személyesen is részt vett, bár fegyveres szolgálatot nem teljesített. De a sebesültek ápolásában volt némi része. Nagy port vert fel 18 elején a cocofaneşti-i eset. Hadvezetőségünk ugyanis a Iaşi melletti cocofaneşti községben hadikórházat rendezett be, melynek vezetését a királyné őfelsége kegyeskedett leányaival, Erzsébet és Mária hercegnők őfelségeikkel elvállalni. Vezetésükkel működött a Bukarestből elmenekült legelőkelőbb hölgytársaság. Ott a kórházban többször élvezte sere­günk reorganizáló francia tábornoka is királynénk csodálatát. Természetes, hogy rokonszenve kiterjedt a tábornok francia tisztjeire is, akik a fegyverszünet idején nem lévén a fronton elfoglalva, sokat jártak a kórházba üdülni. A meleg szívű ápolónők teljes odaadással igyekeztek minél jobban felvidítani a fáradt harcosok napjait. Egy ízben halálos veszedelem is környékezte őfelségeiket és társnőiket. Egy bál alkalmával kigyulladt a kórház fejük fölött. Csak lepedőkbe, függönyökbe takarózva menekülhettek ki a szabadba. A vizsgálat kiderítette, hogy egy súlyos lábroncsolást szenvedett francia tisztet hozott be a legénye s egy őrmester a kórházba. Itt azonban nem találtak senkit, ám az udvaron álló külön pavilon fényesen ki volt világítva, és a fény szárnyán zeneszó röppent ki az udvarra. A franciák odavitték a sebesültet és kopogtattak, de a nagy lármától, zeneszótól, énektől senki sem figyelt fel rájuk. Ekkor az őrmester benézett a kulcslyukon, és közölte a tiszttel, mit lát. Ezek a hülye bretonok, akik nagy vallási rajongók, feldühödtek a kedves kis mulatságon, amit az ápolónők folytattak az üdülőkkel, és - felgyújtották a pavilont. A vizsgálat során breton tengerész altisztek képeket is mutattak e kórházi bálok egyikéről. Nyilván tisztjeiktől csaklizták el a ritka szép fotográfiákat. További indiszkréciók folytán egynémely képek a közönség kezébe is kerültek. Sőt a parlamentben interpelláció is hangzott el, több képviselő követelte a képek készítőinek vád alá helyezését közszemérem elleni kihágás és felségsértés címén.

- Cotroceni-ben nem jártál, Gyurica, pedig szép régi épület, s legendája is van. Az öles falakat egészen befutja a repkény és a szőlő. Egy folyosó visz köröskörül az épületben, s ebből nyílnak a muzeális szobák. Van guzsalyos szoba is, ahol állítólag fonni is szoktak a királyi hölgyek. Sőt a királyné még olykor a király kezébe is guzsalyat nyom. Ennek fejében maga veszi kezébe a kormánypálcát. A palotakastély egy része most gyermekmenhely. Ott a men­hely szélén van egy kis kapu, arról szól a legenda. Azt mondják Bécsben, a Burgnak is volt fehér asszonya. Mért ne lehetne Bukarestnek, Cotroceni-nek is fehér asszonya. Ez a tündér, ez a fehér asszony éjten-éjjel Cristescu alezredeshez járogatott el a városba. Az öreg király német prüdériából egy nap a legszigorúbban elrendelte, hogy este kilenc óra után a parkból senkit kiengedni nem szabad. Cristescut pedig szobafogságra rendelte meghatározat­lan időre, vagyis addig, amíg a fehér asszony szeszélye elmúlik. A fehér asszony azonban vígan járt estente a szobafogságban sínylődő alezredeshez. Mígnem egy este a király a szolgálatot tévő tisztnek odarivallta, hogy lefokoztatja s tömlöcbe záratja, ha ma éjjel is kienged valakit az őrség. A tiszt töltött pisztolyát homlokára szegezve, anyja mennybéli üdvös­ségére eskette meg a kapuőrt, hogy senkit nem enged ki, s ha mégis, itt a helyszínen agyonlövi.

Tizenegy tájt jött a fehér asszony, megcirógatva az őr arcát, ki akart lépni a kiskapun. De az őr nem román, hanem bolgár volt, többrendbélien nem akart szót érteni. Mondom, bolgár paraszt volt Oltenicáról, s nem eresztette ki a tündért, hiába mutatta címeres kendőjét, s hiába mondta újra és újra az aznapra rendelt jelszót. A fehér asszony nagyon áhította az alezredest, erőszakoskodni kezdett. A legény azonban bolgár paraszt volt, s úgy odadöfött a szuronyával, hogy selyemlepel kettéhasadt, s a szurony a kapufélfában állt meg. A fehér asszony ennyi férfierélyt Cristescunál sem tapasztalt, s váratlan hévvel az őrt kezdte simogatni legérzékenyebb részén. De az őr bolgár paraszt volt, eltaszította a simogató kezet. A tündér újra támadott, az őr elutasítása még keményebb lett. De szerencsére jött a “megparancsolt” szolgálattévő tiszt, s felismerve a helyzetet, annyira nekibátorodott, hogy alezredesnek képzelte magát, bár csupán hadnagy volt. Oltenicán pedig szájról szájra jár a legenda, hogy s mint kísértette meg az odavalósi katonalegényt a hófehér tündér, de az nem engedett bibliai József magatartásából, minthogy szigorú őrségben volt.

Aztán, mielőtt a következő történetke eszébe jutott volna, Aszpázia a belügyminiszter ideges­ségi rohamáról mesélt: a kamara egyik júliusi ülésén Madgearu Virgil ellenzéki képviselő szokott erőteljes modorában ismertetni kezdte megint a belügyminiszter panamáit, mire Argetoianu megtámadtatván, idegességében vetkőzni kezdett, legelőbb a nadrágját tolta le, s amikor odalent már Ádám-kosztümben volt, további idegességében háttal fordult a szónok­nak: - Csókold meg! - kiáltotta. A ház őrjöngő lármája közben az elnök intésére a teremőrök vezették ki a kormány pucér fenekű öklét.

Amikor kifogyott a közelmúlt pletykáiból, visszarévedt Aszpázia az öreg Károly király idejé­re, s hogy a Ferdinánd trónörökös akkori szeretője, ki nagyon hasonlított a trónörökösnéra, Máriára, ugyanolyan fehér lovat szerzett Sinaián, mint Mária. Egy lefizetett komornától megtudta a trónörökösné aznapi öltözékét, s úgy lovagolt ki délelőtt, senki nem tudta, hogy ő Georgiades Lili, a trónörökös babája, vagy éppen maga a trónörökös hitvese.

Hosszan mesélte, s nem egyszer, Károly herceg válását Zizi Lambrinótól s a közös gyermektől és új házasságát Helena görög hercegnővel, aki máris teherben van. Hányadik gyereke ez Carolnak?

Aztán amikor a Sándor szerb király és Mária másodszülött királylány frigyét készítette elő történetével, rosszul érezte magát Aszpázia, s abbahagyta az elbeszélést. De Gyuricát nem engedte el. Másnap újra kezdte a történetet.

Take Ionescura bízták a kommendálást, de a belgrádi lapok előbb megírták, mint kellett volna. Bukarestben még kacsának minősítették a hímenhírt. Márcsak azért is, mert Take-t, mint régi köztársaságit, nem tartották egy királyi frigy bábájának. Az eljegyzés napján Sinaiában moziba ment a királyi társaság, majd pezsgőztek. Hazatérvén az újdonsült Take-né azt mondta a komornájának: ezek házasodhatnak, ahogy tetszik, az ő férje lesz a román köztársaság első elnöke. Éljen Take Ionescu - vetette magát ruhástul az ágyra a gőzmalom lánya. Merthogy a friss Take-né malmos családból származik.

Itt megakadt a történet, s úgy kezdődött ismét, hogy a királyné, mióta az akadémia soraiba választotta, írásra adta a fejét. Karácsonyra egy mesegyűjteményt adott ki, amelyet Nagy-Románia összes gyermekeinek...

Ja, igen, Brătianu Bánát miatt nem akarja a szerb frigyet.

Sinaiában a Peles kastélyban szállásolták el Sándort. Ebédnél még Take-val tanácskozott a királyné. Sándor pedig a parkban sétálni vitte a kis Máriát. Séta közben megkérte a királylány kezét, amikor a parkban - véletlenül - találkoztak Take Ionescuval, már kéz a kézben...

Aszpázia harmadnap sem tudta befejezni a királyi esküvő előzményeit.

Úgy is halt meg, szavát vesztve, de kezét Gyurka keze hátán tartva.

Amint kérte, édesanyja elhanyagolt sírjába süllyesztették koporsóját a görögkeleti egyház szertartásai szerint.

Egész Vízakna ott volt.

Agatha-Szmaranda aznap tudta meg, hogy csak félárva, mert édesapja, kinek karján visszatértek a Szaplonczay-házba - még él.