Cseres tibor vízaknai csaták regény tartalom

1908

Március 20-án az érsek-metropolita (immár a harmadik Moldován doktor életében) magához kérette őt.

- Kedves fiam! Bizalmas és titkos megbeszélésre óhajtalak elküldeni tégedet Bécsbe, de csak úgy, ha előre teljes hallgatást fogadsz.

György megtette, megfogadta a hallgatást.

- Arról van szó, fiam, hogy a trónörökös kezébe kívánja venni sorsunkat, s ezért üzent nekem s Mihályi érseknek Balázsfalvára Vajda Sándor által, hogy titkon utaznánk fel hozzá a Burgba. Te jól tudod, fiam, hogy én titokban nem mozdulhatok Szebenből, s ezért magam helyett tanácsosomat, Cristea Miront küldöm, példámra kollégám egy kanonokot meneszt a megbeszélésre, meghallgatásra. Úgy vélem, Cristea egyházjogi s általában jogi kérdésekben nem eléggé járatos. Szóba fog kerülni a Lex Apponyi dolga, s ebben a te jelenléted szükséges lehet. A főherceg szárnysegéde, von Aarenau őrnagy a mi emberünk, s a titkosságot az utolsó ajtóig ő szervezi és őrzi meg. Találnunk kellene egy hallgatni tudó, erős, a fegyverhez is értő útitársra, aki hármótok zavartalan utazását oltalmazná. Az idő sürget, a körültekintésnek lehetőleg még ma szerét ejthetnéd. Gondolkozz, te sok embert ismersz.

- Tudok egy daliás lovas csendőrről, aki gyalogszerrel is a 190-et közelíti. Összeköttetéseink révén a csendőrszárny-parancsnokságtól szabadságoltatnunk nem lesz nehéz. Pavel Morariu.

- Milyen garanciát tudsz vállalni érette?

- Házasságon kívül született természetes fiam.

Az érseket meglepte a közlés, hosszan elgondolkodott, majd rábólintotta a bine-t.

Vajda Sándorral s a görög egyesült kanonokkal Kolozsvárt találkoztak, majd az utolsó pillanatban Vajda nélkül szálltak vonatra, két első osztályú fülkét bérelve.

Bécsben a Tegethoff hotelben szálltak meg. Huszonhetedikén Aarenau levélben közölte, hogy a “Herr” (a császári Fenség) 28-án déli 12 órakor fogadja az urakat kihallgatásra. “Nem is kell tán figyelmeztetnem - írta -, hogy a kihallgatásnak a legteljesebb titokban kell maradnia. A magyar kémek naponta a Belvedere kapui körül settenkednek, ahol a trónörökös lakik.”

Fél tizenkettőkor konflis gördült a Tegethoff szálló elé, ajtaját egy kéz (Aarenau keze) nyitotta ki. Előbb Cristea, majd Bunea hágtak fel s ültek le hátul egymás mellé, méltó papi talárban, Moldován doktor zsakettben, csíkos pantallóban s kézben tartott cilinderrel az őrnagy mellé ült, Pavel természetes mozdulattal a bakon, fel a kocsis mellé. Nagy kerülőt tettek a városban, végül is nem a főbejáratnál állapodtak meg, hanem a palota kertjén át, egy rejtett hátsó ajtón jutottak be a trónörökös magánlakosztályába.

Ferenc Ferdinánd egyszerű tábornoki öltözetben állva fogadta a küldöttséget, rendjeleket nem viselt, kezet feledékenységből vagy meggondolásból nem nyújtott, biccentés után leült a számára külön álló trónfotelbe, s keze intésével hellyel kínálta vendégeit, akik illendően megnevezték magukat. Nem tudhatták, meg képes-e különböztetni honnanjöttüket, mert nyomban elkezdte mondani a magáét, György úgy érezte, fenséges előkészített szövegét.

- Köszönöm, hogy olyan messziről eljöttek, és örvendek, hogy alkalmat adtak annak kifejtésére, hogy én ismerem a derék és lojális román népet, miként hosszas nélkülözéseit és szenvedéseit, amelyek a magyarok részéről érik. Ismerem a románok méltó és érdemes viselkedését egész történelmi múltjukban, főként szolgálataikat és áldozataikat, amelyeket 1848-ban hoztak a trónért és a dinasztiáért. Ismerem a román ezredek vitézségét a harcban. Szeretem a román népet, és lelkem vágya, hogy segítsek rajta, amikor lehetséges. Most azonban nem sokat tehetek. Egyelőre. Azért hívtam önöket, hogy megmondjam, ismerem az önök helyzetét, és együttérzek önökkel. Mondják meg népük körében - de természetesen óvatosan és úgy, hogy ne tudják meg ellenségeink -, melyek az én terveim, s mi az én felfo­gásom. A nép reméljen, mert helyzete meg fog javulni. Amint tehetem, meg fogom változtatni a mai állapotokat.

A két pap egymás szavába vágva hálálkodott a trónörökös jóindulatáért.

- Köszönjük császári fenségednek a szép ígéreteket. Ezt a különleges kegyet jelnek tekintjük és reménynek, hogy a mi népünk számára is felvirrad a szebb jövendő.

- A mi népünk paraszt, földműves nép, de becsületes, konzervatív és hűségesen dinasztikus. Meggyőződésből, mert mindent a dinasztiának köszönhetünk.

- A mi érdekeink azonosak a dinasztia érdekeivel, ezért a magyarok kizárnak, s a jövőben is ki akarnak zárni a közügyekből.

- A városok lakosaival akarnak kormányozni, akik tudnak írni, olvasni, és mind kossuthisták. Még nálunk, Balázsfalván is kossuthista gyűlést rendeztek, amelyre szemtelenül meghívták a mi érsekünket, Mihályi Viktort is.

- Csak tán nem ment el? - rebbent a főherceg.

- Ó, nem. Visszautasította a meghívást.

- Néhány román gyermek és diák elment, de mikor a Kossuth-nótára nem vették le a kalapjukat, megverték őket, a szolgabíró és a csendőrök szeme láttára.

- Különös szimpátiával viseltetem a román földmívesekkel szemben. Maradjanak önök továbbra is becsületes, földmíves nép.

- Mi szeretnők, ha erényei megőrzése mellett minél többen ipart tanulnának - jegyezte meg halkan Moldován doktor, de őfensége nem figyelt oda.

- Úgy ítélem, hogy az Apponyi-féle iskolatörvény kedvezőtlen a nemzetiségekkel szemben, különösen a 27. paragrafus, nemde?

- Igen, fenség, ez a törvény megsemmisíti az egyházak autonómiáját iskolai téren, arra kényszerít, hogy több tárgyat magyarul tanuljunk, ám ezekről jogtanácsosunk adhat egészen pontos tájékoztatást.

- Nagyon furcsa ennek a törvénynek a címe: “a nem állami elemi népiskolák jogviszonyairól és a községi és hitfelekezeti néptanítók járandóságairól”.

- Igen, az, hogy a járandóságot a törvény címébe emelték, szokatlan a mi jogalkotásunkban. De hát a magyaroktól minden kitelik.

- Nem ok nélkül, fenség. Az állami oskolákban a tanítók fizetése kétszerese, háromszorosa az egyháziakéhoz képest. A törvény kilátásba helyezi, hogy ők is megkapják az állami illetmények összegét, ha elfogadják az állami felügyeletet.

- Nos - szólalt meg Cristea -, ez okozhatta, hogy tiltakozó megmozdulásainkban csak papjainkra számíthattunk.

- Van erre egy idevágó régi román közmondásunk - bátorkodott neki Bunea -: pénz az ördög szeme.

- Ami a 27. paragrafust illeti, benne rejlik a törvény punktum saliense: Ha fegyelmi eljárás vagy vizsgálat során kiderül, hogy a felsorolt hibák valamelyikében a lelkész is részes, a vallás- és közoktatásügyi miniszter erről értesíti az illetékes egyházi főhatóságot, s meg­vonhatja az állami kongrua-kiegészítést, az eset súlyához képest - örökre. Ha az egyházi főhatóság a helyzet orvoslása iránt egy fél év alatt kellő biztosítékot nem nyújt, a miniszter az iskolát bezárhatja, s helyébe állami iskolát állíthat.

- Eszerint a felelősség a papság vállán van.

- Igen, fenség - helyeselt Cristea.

- Súlyosabb esetekben a miniszter kimondhatja, hogy az illető lelkész állami iskolában hitoktatással többé meg nem bízható.

- Tehát ez a nevezetes paragrafus nem sorolja fel azokat az izéket, hibákat?

- Az másutt felsoroltatik: ha a tanító a magyar nyelv tanítását elhanyagolja, ha nem engedélyezett tankönyveket használ, ha kivándorlási ügyekkel foglalkozik, ha feslett életű, meg kell torolni vétkét.

- Mi a megtorlás határa?

- Dorgálás, pénzbírság, a korpótlék megvonása, állástól való elmozdítás.

- Történtek elmozdítások?

- Igen, mert képesítés nélküli tanítóink nem ismerték a magyart, melyet oktatniok kellett volna.

- Az 1868. törvény is rossz volt?!

- Igen, küzdöttünk ellene, és elértük, hogy falvaink nagy részébe nem szivárgott be negyven év alatt magyar szó - felelt Cristea.

- A német szó azért Csehországban mindenütt beszélt nyelv, s a Monarchia olasz tartományában is - említette meg Moldován.

- Az természetes - biccentett Ferenc Ferdinánd.

- Igen, fenség, az természetes - mondta Bunea.

- Tiltakozásunk eredményeképp törölték a törvénytervezetből, hogy a nem magyar tanítási nyelvű népiskola elvégzése után a gyermeknek folyékonyan kell tudnia magyarul írni, olvasni és számolni. A törvény csupán némi megértő nyelvismeretre szorítkozik, s nem is lehet ellenőrizni, mily mértékűre.

Bunea váltott hangot és beszédfonalat.

- Folyton gyanúsítanak, hogy kifelé gravitálunk, csak azért, hogy fenséged előtt kompromittáljanak.

- Ugyan, dehogy! Ismerem a románok hűségét a dinasztiához.

- A román nép hűségét ismerve, fenséged elődje, Rudolf főherceg gondolt rá mint lehetőségre, hogy a dunai fejedelemségekkel egyesítve, külön államként a Habsburg-dinasztia hűségébe kapcsoltassék - szólt Moldován.

A trónörököst kellemesen érintette a régi terv.

- Igazán kedves, de nekünk első Károly, a románok királya jó barátunk, vele szövetségben tervezzük a közös jövőt a román nép érdekében.

- A román nép történetében egyetlen eset sincsen, hogy hűtlenné vált volna - fogadkozott Cristea. - El vagyunk nyomva, fenség, de a román nép életerős, sok a gyermeke.

- Nemsokára minden másképp lesz, uraim. Én ismerem az összes jogtalanságokat - súgva -, tudok róla, hogy Szebenben az Albina Bank útján Bukarestből pénzbeli támogatást kapnak. Ha elfogadják, jól teszik. Törjenek borsot a magyar kormány orra alá. Minden másképp lesz a jövőben. Lesz rá gondom, hogy ne érezzenek szükséget. Szeretem a románokat, szívemhez nőttek azok az egészséges, szép parasztok, akik a havasok közt laknak, és nem ismernek semmiféle betegséget. Szeretem nemzeti öltözetüket, szép nemzeti öltözetüket és hosszú, szép hajukat. - Homlokához kapott. - És ezt a népet kényszerítik a magyarok, hogy kivándoroljon Amerikába?

- Igen - biccentett Cristea.

- Igen - mondta Moldován -, bár az is igaz, hogy a kivándorlók zöme föld nélküli magyar.

A trónörökös legyintett.

- Végignéztem egy falusi lakodalmat. Láttam táncukat.

- A táncok között - kedveskedett Cristea - vannak nagyon régiek is, római eredetűek.

- A nyelvük is szép, harmonikus. Sajnálom, hogy nem tudok románul, de ha lesz időm, talán... Ha azonban lassan olvasok egy román újságot, sokat megértek, mert hasonlít a latin és olasz nyelvhez.

- Például az olasz fronte németül Stirne - bökte ki Bunea -, románul frunte.

- De az a magyar tata-tete valami lehetetlen borzalmasság. Már negyven év óta kínlódom, hogy megtanuljak magyarul, és nem megy.

- Engedje meg fenséged, hogy illusztráljam szövegekkel megállapításait.

A trónörökös intéssel adta meg az engedélyt.

- Hervad már ligetünk, díszei hullanak, tarlott bokrai közt sárga levél zörög - kezdte Moldován, majd lélegzettel folytatta: - Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, még zöldel a nyárfa az ablak előtt, de látod amottan a téli világot, már hó takará el a bérci tetőt. Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár - Szeretem én langy május-reggelen a permet-esőt, mely gyéren aláhull csillámfonalkint, a dörgéstelen, napszűrte felhők tiszta fátyolárul, midőn a tájnak élénk zöldje lenn, a szőke fényű légből visszahárul és sárgazölddé lesznek a sugárok, melyekben a kelő nap átszivárog.

A főherceg elragadtatott mozdulatot tett, Moldován folytatta.

- Egy szó nyilallott a hazán keresztül, egy röpke szóban annyi fájdalom, éreztük, amint a föld szíve rezdül és átvonaglik róna, völgy, halom...

- Micsoda dallama van! - kiáltott fel a trónörökös - gyönyörű szép a románok ősi nyelve!

- Mi örvendünk - vágta el a dicséretet Cristea -, hogy fenséged ilyen alaposan ismeri a román népet.

- Erdély nagyon szép. A hadgyakorlatok alatt jártam Déván, Szászrégenben és Görgényben, ahol egy szimpatikus vadászom volt, Simeon, jól beszélt németül.

- A román nép szívesen beszél németül, ha alkalma adódik - igyekezett szólni Bunea.

- Ismerem azt a vidéket, fenség - mondta Cristea -, Szászrégen környékén, Oláhtoplicán születtem, a Maros felső folyásánál.

- Furcsa az ön szájából hallanom az oláh nevezetet, ez, úgy tudom, tilos.

- Igen, de szülőhelyemet századokon át így hívták, s a magyarok, noha tiltakoztunk az ügyben, ragaszkodnak a régi helynévhez.

- A klérusnak igen nagy befolyása van a népre. Önök, mint a két román egyház képviselői, neveljék továbbra is ezt a csodálatos népet dinasztikus szellemben.

- Megígérjük - emelte jobbja két ujját Cristea, mintegy szavai erősítéséül -, hogy minden alkalommal, templom szentelésekor, ünnepi prédikációkban, népgyűléseken mindig tudomására hozzuk népünknek fenséged megkülönböztető jóindulatát, mert az a kegy, mely velünk szemben megnyilvánul, reményt nyújt a román nép jobb jövőjére.

- Igen, tegyék ezt, és óvakodjanak a kossuthizmustól, és az ilyen törekvéseket nyomják el.

- Megígérjük, fenség, mert a magyaroktól nincs mit várnunk. Nekünk szabadság kell, és akkor tíz, esetleg húsz éven belül várakozáson felüli fejlődést mutathatunk. Most nehéz a sorsunk, a magyar kormány kevés pénzt juttat nekünk. Amit ád, annak is egy részét azon papjainknak kezébe adja, akik választáskor a szolgabírák utasítása szerint szavaztatják le a népet.

A trónörökös észrevette, hogy Cristea, a küldöttség vezető embere, feléje fordult:

- Igen, az egész rendszer korrumpált. Igyekezni fogok, és a császárt ráveszem, ne engedje, hogy a magyarok ilyen messzire menjenek.

- Olyan választási törvényt kívánunk, mint Ausztriában van.

- Legalább olyat. De ebben az esetben küldjenek fiatal embereket a parlamentbe, hogy erélyesen követeljék jogaikat.

- Meg fogják kísérelni, hogy megrövidítsenek bennünket a választókerületek beosztásával. A kerületi beosztás rettenetes. Szeben mellett van egy kis város, Vízakna, amely régebben magyar város volt, de most meglehetős számban románok is...

Moldován doktor közbevágott:

- Vízaknai vagyok, ez a városka évtizedek óta román többségű.

- A román körzeteket úgy jelölték ki, hogy nagy lélekszámra jusson egy képviselő.

- Az olyan kerületeket, melyek valószínűleg ellenzéki képviselőt választanak, nagyobbra jelölték.

- De hát Vízakna, nemde, kisváros.

- Igen, de kormánypárti küldötte van.

- Miért engedte ön, Mo...

- Moldován.

- Moldován doktor, hogy városa, hm...

- Minthogy ifjú koromban katolikus létemre ortodox teológiára jártam.

- Úgy, ön teológiát is végzett, milyen nyelven?

- Természetesen románul, de már Vízaknán románul tanultam, s a gimnázium egy részét szász nyelven abszolváltam.

- Ön tökéletesen beszél németül. Önnek jövendő uralkodásom idején nagy szerepet szánok.

- Fenség! Ötvennyolc éves vagyok.

- Ugyan, uralkodónk hetvennyolc, s mily jól bírja magát, bár...

S ennél a szónál tenyerét kitárta.

- Ki most a képviselő Vízaknán?

- Markbreit doktor.

- De hiszen ő német! Majd beszélek a fejével, alkalomadtán. - És gyors váltással: - Hallatlan dolog, hogy az önök köréből minap egy küldöttség memorandumot akart átnyújtani, s nem engedték őket őfelsége elé. Ön hol tanult?

- A brassói román gimnáziumban kezdtem - hajolt meg Bunea -, a teológiát Rómában végeztem, németül könyvből tanultam. Cristea doktor sokkal jobban tud németül. - Átadta neki a beszámoló lehetőségét.

- Igen. Szász gimnáziumba jártam, de Szebenben általában németül beszélnek.

- Úgy? Ezt örömmel hallom.

- Az egyetemet Budapesten végeztem.

- Eszerint ön magyarul is tud?

- Szükségképpen. Nálunk van Szebenben most a 2. honvéd gyalogezred, melynek katonái székelyek.

- Ők is németül beszélnek?

- Nem, ők magyarok. Sok tiszt is magyarul beszél, az utóbbi időben divat lett magyarul beszélni.

- Románok és németek nincsenek a helyőrségben?

- De vannak, fenség.

- A legénységet anyanyelvén kell oktatni, egyébként gyengül a vonzalom a hadsereg irányában. Kár, hogy a hadseregben is kezd tért hódítani a magyar nyelv. Hogy vannak a románok érsekei?

- A mienk a gyulafehérvár-fogarasi görög egyesült érsek - örvendett a szólhatásnak Bunea -, doktor Mihályi Viktor, 67 éves és egészséges.

- A mi metropolitánk Meţianu János, 81 éves, teljesen ősz, de egészséges, s még szereti a munkát.

- Utódomat, a majdani trónörököst, Ottó öcsém fiát, az ifjú Károly Ferenc József főherceget, kit hadgyakorlatainkon parancsőrtisztnek magam mellett tartok, őt is úgy oktatom, hogy a nagyszerű román népet mindig a trón legerősebb támaszaként becsülje és szeresse.

Ez búcsú- és végrendelkezésül hangzott.

A főherceg felállt, s most kezet nyújtva bocsátotta el vendégeit. Elsőül Cristeának nézett szemébe kitartón, majd röviden Buneáéba, végül György kezét szorította meg hosszan.

- Jövő politikámban még számítok önre, Moldován doktor.

A lépcsőn dúsan aranyzsinórozott szárnysegéd kalauzolta a kert felé őket.

Mikor kissé magukra maradtak, Cristea megjegyezte: - Doktorkám, ön alaposan megvédte a magyar nyelvet.

- De, sajnos, sikertelenül - vetette vissza a dicséretet Moldován.

Már látva a kapu előtt várakozó fiákert s fent a bakon Morariut, középütt az úton megállt Cristea:

- Mit szólnak önök az egészhez?

Némi tétovázás után csak Moldován válaszolt.

- A trónörökös őfensége csontig kinyalta a valagunkat.

Ettől a két pap megnémult. Csak közvetlenül a fogat előtt jegyezte meg Bunea:

- Ezt románul nem lehetne ily tömören kifejezni.

A hintóban, hol már Aarenau őrnagy bent várakozott, érkezésük rendje szerint foglaltak helyet, az őrnagy csak ennyit mondott:

- Háromnegyed óráig tartott a kihallgatás! Rendkívül fontos tanácskozásnak ítélem!

A Tegethoff hotelnél, a fiákerből szállás előtt, busás napidíjat nyújtott át mindhármuknak a szárnysegéd - borítékban.

A kanonok s az érseki tanácsos még napokig maradtak városnézés és vásárlás okán.

Moldován György és Morariu Pál még aznap az esti vonattal Budapest felé utaztak.

- Mit beszélgettél Aarenauval - kérdezte Moldován az első osztályú fülkében -, míg mi fent voltunk?

- Kifaggatott, és megparancsolta, hogy havonta küldjek neki jelentéseket.

- Szóval beszervezett, kémnek.

Pál megvilágosultan bólintott.