Cseres tibor vízaknai csaták regény tartalom

1911

Meţianu érsek-metropolita pénz- és bankügyekben sem bízott meg igazán másnak szavában, egyedül Moldován Györgyében. Tőle tudakolta meg a bank, bankok adósait, üzleteit s főként, hogy miféle birtokok kerültek kótyára, s a bank kinek juttatta e földeket. Elsősorban az Albina tranzakciói érdekelték az érseket, ezt a bankot még elődje alapította, széles román alapokon 1877-ben, másodszor a Lumina ügyletei, melyet 1908-ban ő maga létesített kulturális (termé­szetesen román kulturális) céllal.

Az érsek ez időtt már nem látott tisztán az egyre-másra szerveződő bankok erdejében, s nemcsak hajlott kora miatt nem. A századforduló óta eltelt évtized óta mintegy 160 bank alakult, 1906 óta a Solidaritatea bank kartellbe tömörülve - az Albina vezetésével.

Ezek a pénzintézetek az erdélyi és bánáti románság hiteligényeit tökéletesen kielégítették már ezekben az években. Meţianut leginkább az érdekelte, hogy a magyar birtokosok földjeit felvásároló román bankok miképp adják tovább és végleges tulajdonba a magyar földesúri birtokokat. E tíz évben csak tizenháromezer katasztrális hold került olyan földművesek kezébe, akik legfeljebb ötven holddal rendelkeztek, tehát gyakorló parasztok, míg az ötven holdon felüli birtokosok száztizenháromezer katasztrális holdhoz jutottak.

- Neveket, doktorom! Neveket! - sürgette Meţianu Moldovánt.

- A szászvárosi Ardeleana elnöke dr. Joan Mihu 5213 hold földet vásárolt. Dr. Vlad Aurel, ugyanitt bankigazgató, 6727 holdat vásárolt.

- Mondja csak, fiam, milyen morális kötelezettség birtokosa e földesúri minőségén s azon kívül, hogy a Román Nemzeti Párt oszlopa?!

- Hát a parlamenti román klub lapjának, a Poporul Román-nak tulajdonosa.

- S a minket támadó szászvárosi Libertatea-nek alapító sajtófőnöke. Azért egy kicsit sok az a 6000 hold. Remélem, a mi Albinánk körül nem fordultak elő ilyen szemérmetlen szélsőségek.

- A Párt elnöke s Albinánk igazgatósági tagja 2390 holdat vett a bank által.

- Gh. Pop de Băsesti? De hiszen ő más bankoknak is...

- Igen, a nagysomkúti, a szatmári és a dési bankoknak is elnöke.

- Nohát akkor a szégyenben osztoznak egymással intézményeink. De remélem, Mihali Theodor, a parlamenti klub elnöke makulátlan.

- Ezek között az urak között makulátlan nincsen, mert ő is meg Solidaritateank elnöke, Partenie Cosma is ezer hold fölött szereztek.

- Cosma eszerint vejének, Goga Octaviánnak jövőjét biztosítja.

- S a Banca Generală de Asigurări alaptőkéjét is. Látja, mit nem tartok fölöslegesen emlékezetemben. Hogy van ez magyarul? Hátha megkérdi tőlem valaki.

- Általános Biztosító Bank.

- Mit kell még agyamba táplálnom ezekről a disznóságokról?

- Ha a román földbirtokállomány növekedését is ide sorolja excellenciád, elég annyit tudnia, hogy 1907-ben ezer katasztrális holdon felüli román nagybirtokos 32 volt Erdélyben, ma pedig az olyan román földbirtokosok száma, akiknek földje 100 és 1000 hold között van, meghaladja a nyolcszázat.

- Dicsőség bankjainknak.

Moldován György úgy érezte, részletes adatait az erdélyi román bank- és a földbirtokmozgás adatairól egyformán jó szívvel bocsátotta érseke rendelkezésére, s szándékozott tudtára adni bárkinek a magyar felelősök közül. Erre legközelebb ismét módja nyílt, Tisza Istvánnal találkozván. Tisza azonban leintette.

- Mindenről tudomásom van, de még azt sem volt kedvem megtiltani, hogy a magyar bankok hiteleket bocsássanak a románok bankjai rendelkezésére. Ön talán nem is tudja, hogy a román parasztok jelzáloghitelét a magyar bankok 21 millió korona értékben, a román bankok 25 millió koronával, a szász bankok 15 millió koronával támogatták.

- De most nem ezért kérettem - mondta a gróf.

Moldován így képzelte a találkozást.

1912

És csakugyan!

Tisza István gróf december közepén üzenetet küldött Vízaknára, hogy szívesen odautazna egy kis csevegésre a tavak partjára, de nem akarja, hogy beszélgetésük szóbeszéd tárgya legyen, s ezért kéri Moldován doktort, látogassa őt meg Budapesten.

Az érsek jogtanácsosát meglepte a conciliánus hang, melyre legutóbbi “meghallgattatása” alkalmával nem adott okot. Szolgálatkészséggel válaszolt a szívélyes hívásra.

A Munkapárt székházában kereste a pártvezért, szinte csak annyit kellett várakoznia, míg a titkár behaladt nevével, és kijött az elnöki szobából (teremből). A gróf most eléje jött, két kézzel szorította meg jobbját, s leültetvén, meglepő jovialitással érdeklődött hogyléte s az erdélyi románság hangulata felől. Nem titkolta, olyasmit szeretne hallani, ami a két nép megbékélésének találkozópontjába esnék.

Moldován, hogy elébe menjen a gróf jóindulatú érdeklődésének, röviden előadta mindazt, amit érsekének az erdélyi román bankhálózatról s a románság számára kedvezően alakuló földbirtokmozgás adatairól összegyűjtött.

Tisza egy ideig figyelemmel és türelmesen hallgatta, különösen akkor meresztette szemét, amikor a pártférfiak birtoknövelő adatait sorolta, egy ponton azonban, nyilván szándéka ellenére, türelmét veszítette, felpattant:

- Minderről, legalábbis nagyrészt, tudomásom van, de még azt sem volt kedvem megtiltani, bár módom lett volna, hogy a magyar bankok hiteleket bocsássanak az önök román bankjai rendelkezésére.

- Ezt nem tudtam, legalábbis összegszerűen nem.

Higgadt szóra Tisza is megnyugodott, szívélyes mosollyal ismét szembeült vendégével.

- Na de hát, nem ezért kérettem, kértem idefáradását.

Diplomatikus és szónoki szünetet tartott, majd széttárta kezét, ha nincsen közöttük a dohá­nyos­asztalka, öleléskísérletnek is tetszhetett volna e gesztus, Moldován tett is egy óvakodó hátrahúzódó mozdulatot felsőtestével karszékében. - A jó múltkorában, bevallom, kissé megnehezteltem önre, amiért konokul azt tanácsolta nekem, hogy ne Mihu Jánossal, hanem a titkos párt vezetőivel tárgyaljak a két nép megbékélése dolgában. Nos, azóta is töprengek ezen. S bizonyos körülmények meggyőztek engemet már, hogy önnek igaza van. Minthogy a politika nem térhet ki a valós helyzet elől. A Román Nemzeti Párt létét, végül is figyelembe kell vennünk. Igaza van, mondom, de talán helyesebb lenne azt mondanom, van igaza.

Moldován György válaszolni próbált vagy hát folytatni jó múltkori javaslatát, de a grófnak megvolt az eltervezett mondanivalója.

Anélkül hogy aktualizálni óhajtanám, de a felveendő tárgyalások érdekében már tavaly nagy engedményeket gyakoroltunk az ASTRA fél százados jubileumának engedélyezése által, s hogy ott, Balázsfalván minden úgy folyt le, ahogy lefolyt. Hogy engedtünk harmincezer erdélyi románt összecsődíteni, amely alkalmasint kész forradalom lehetett volna. Hogy be­engedtünk Romániából fél ezer notabilitást, olyan véres szájú magyarfalókat is, mint Nicolae Jorga, amit persze nem állíthatok olyan vendégekről, mint Caragiale és Cosbuc, vagy az államminiszter Ghica herceg. Fél Bukarest Balázsfalván töltötte az augusztus véget. Tudtuk, sok olyan kívánság hangzik el, amely Erdély Romániához csatolását kívánja, követeli, s még olyan kijelentésekkel is számoltunk, amelyek Magyarországot szinte semminek tekintve, Erdélyt máris a nagy román közösség szerves részének tartják. Utasítottam a megye főispánját, hogy vegyen részt államunk nevében az ünnepségeken, s vágjon jó képet, bármi hangozzék is el azokon. Alsó-Fehér megyei főispánunk telefonon megkérdezte, tiltakozzék-e a rengeteg piros-sárga-kék lobogó miatt, s hogy egyetlen magyar zászló sincsen a sokaságban? Azt válaszoltam: ne öntsön olajat a tűzre. Utasítottam csendőreinket, húzódjanak félre, kerüljenek minden összeütközést. Ezt megtették, még akkor is, amikor a magyarok ablakait kővel mind betörték, mert nem világították ki gyertyákkal az estvéli “örömünnepek” alkalmával. S mindezt miért? Hogy ha már egyszer hagyjuk, hogy olyan nemzetiségi törvény legyen nálunk, melyet sehol Európában, semmilyen idegen nyelvű konglomerátum magának még egy győzelmes forradalom útján sem tudná kiharcolni, legalább lássa a románok jóhi­szemű sokasága, lássa Európa, hogy mi sem gyávák, sem hülyék, sem vakok nem vagyunk, hanem mindent látunk, tudunk, értünk, s hogy mindez így csak beleegyezésünkkel történhetik.

- Az elmúlt ötven év alatt az ASTRA nemcsak a románok nemtörődömségével és vissza­maradottságával kellett harcoljon, de bizonyos magyar ellenállássál is, noha a társaság más célt, mint a román kultúra ápolását, nem iktatta törekvéseibe.

- Balázsfalván, ha előbb nem, most láthattuk, mennyire politikai ügy a társulás minden megmozdulása!

- Én magam nem voltam ott, bár érsek-metropolitám részt vett az ünnepségek némelyikén.

- Tudja ön, mit vágtak képembe a parlamentben? Hogy árverezzük Erdélyt. Ez a balázsfalvi az első kikiáltás. A kormány segédlete mellett verik dobra Erdélyt s az első kikiáltást, amit a Kárpátok két oldaláról részt vevő román vezetők rendeznek, s utána jön a második, a harmadik, hogy utána odaítéljék Erdélyt Nagy-Romániának. Éltették a román királyt meg a császárt, lelkesedtek a román himnusz meg a Gotterhalte hangjaira. Magyarországról csak úgy esett szó: ma még idegen földön, idegen fennhatóság alatt ünnepelünk.

- Nem kétséges, az erdélyi román politika történetében új szakasz kezdete az a balázsfalvi demonstráció.

- Így jutunk az égbe! A csillagokig!

- Hogy méltóztatik érteni ezt?

- Sic itur ad ASTRA! Ebben a jelben, ebben a szóban vélték eszméiket égig emelhetni.

- Biztosíthatom excellenciádat, hogy erről, így valószínűleg senki sem gondolt, lévén, hogy a harmincezreknek fogalmuk sincs Horatius igéiről. Minthogy az ASTRA az egyesület címének első két szavából tevődött össze.

- Hogyhogy?

- Asociaţiunea transilvană pentru literatura română şi cultura poporulni român.

- Tehát az első két szóból: AS-TRA.

- Igen.

- Csak nagyjából értem a teljes elnevezést.

- Erdélyi román irodalmi és népművelődési társaság.

- Na igen, persze! És ebben nincs semmi politikum! Hajaj! Ebbe minden belefér, ami élő szóban terjeszthető.

- Engedje meg nagyméltóságod, hogy emlékeztessem egy ünnepi felszólalásra, amely Balázsfalván Magyarország mellett elhangzott, s amely pótolni volt hivatott a hiányzó piros-fehér-zöld lobogókat.

- Partenie Cosmára gondol?

- Igen, az Albina igazgatójára, a Solidaritatea elnökére, a régi nemzeti, sőt nacionalista politikusra, a Román Nemzeti Párt végrehajtó bizottságának tagjára.

- Természetesen tudok Cosma beszédéről s leginkább az alsófehéri főispán, Szász József jelentéséből. Ám arra volnék kíváncsi, hogyan értelmezte ön a megnyilatkozást.

- Én nem voltam ott, mint már említettem, s én meg érsekem Meţianu Joan elbeszéléséből értesültem arról a napról.

- No, ez, megbocsásson, még jobban érdekel. Meg kell értenie.

Moldován megértette, de elhallgatott. Intésre volt szüksége, hogy felidézze az érsek véle­ményét.

- Viktor Mihályi-Apsa görög egyesült metropolita-őszentsége, mint vendéglátó, ünnepi bankettet adott 100 személy tiszteletére. A sértés Cosma pohárköszöntőjébe volt foglalva, amit a főispán tiszteletére mondott. Természetesen románul.

- Szász Jóska perfekt román.

- Igen. Meţianu érsek meggondolatlan szavaknak minősítette a tósztoló megnyilatkozásának egy részét, amikor ugyanis feldicsérte a magyarországi, az erdélyi közállapotokat, s szembesítette azokat a Romániában uralkodó állapotokkal, és hangsúlyozottan kijelentette, hogy a Kárpátoktól nyugatra nem létezik román irredentizmus, s ezt azzal bizonyíthatja legjobban, ha kijelenti, miszerint román népünk tömegei már azon egyszerű oknál fogva sem óhajtanák, hogy a román államhoz kerüljenek, mert Romániában sokkal rosszabb soruk lenne, mint a Szent István koronája alatti boldog országban. Érsekem szerint nagyon fölösleges volt különböző s megnevezett vádakkal illetni mindhárom romániai pártot s azok múltbeli és jelen kori politikai irányzatát.

- Mi volt Meţianu érsek magánvéleménye minderről?

- Elfogadta azt, hogy az erdélyi román irredenta létét tagadnia kellett a tósztolónak, de ezt a két államban meglévő viszonyok összehasonlítása nélkül kellett volna tennie. Mert hisz a pohárköszöntő igazi célja az volt: bebizonyítani, hogy a magyar sajtó által szított gyanakvások az erdélyi román nép dákoromanizmusát illetően, mind célzatos koholmányok, amire ez a derék nép nem adott okot. Ezért kellett hangsúlyozni, hogy a főispán - a magyar kormány szeme és füle - mind a napi érintkezésben, mind az ünnepségen, biztosan meggyőződjék róla, hogy a román nép vezetői, de maga a román paraszt is annyira érett, hogy nagyon jól tudja, hol van helye a politikájának. S a szónok nyomatékosan remélte, a főispán jelentésében az igazságnak megfelelően fog beszámolni arról, hogy a balázsfalvi nagygyűlésen árnyéka sem volt politikának, sem dákoromanizmusnak, mellyel a magyar sajtó rágalmaz.

- Szász Jóska jelentése némileg másként informált engemet.

- Mihályi érsek, házigazdaként próbálta helyre ütni Cosma kijelentéseit, mert Jorga méltatlankodott előtte. Szűkebb körű beszélgetésre félrehívta ezért őt, hogy kimagyarázhassa magát, legalább Jorga előtt. Csakhogy a főispán is odakeveredett s a mentegetődzés valahogy így alakult Meţianu érsek szerint: Nincs Magyarországon még egy nép, amelyik úgy ragaszkodna szülőföldjéhez, mint a román. Ez az igazi hazaszeretet. Nem irigyli ő romániai paraszt testvérei sorsát sem, mert a mi parasztunk tehetősebb, mint a romániai parasztok. A mi parasztunk 48-ban felszabadult a jobbágyság alól, birtokának abszolút ura lett, erdőrészt, legelőt kapott a földesúrtól. Lehetőségekhez jutott, hogy mint kisbirtokos éljen és prospe­ráljon, anélkül hogy jövője, volt urának kényétől-kedvétől függne. A földesúr kárpótlását az állam fizette. Ezzel szemben a romániai paraszt jóval később emancipálódott, s bár neki saját magának kellett földecskéjét megváltania, ma sem ura igazából megfizetett birtokának, ma sem egészen független volt földesurától.

- Kétarcú beszéd, mert egyformán szólt a főispánnak és Jorga professzornak.

- Igen, ki is mondta: kormányzó urainknak semmi okuk, hogy ne legyenek igazságosak és türelmesek a románokkal szemben, s hogy ne a többi összes állampolgárokkal egyformán bánjanak velük, és ne fájjon fejük a soviniszta lapok dákoromanista kacsája körül. S ami külön Jorgának szólt. Egyetlen személyt sem érintettem a metropolita “külföldi” politikus vendégei közül. Ennyi. A metropolita ennyit mondott el nekem, s még talán valamit a főispán válaszbeszédéből.

- Igen, tudok róla. Megnyugtatta a kedélyeket. Az ablakbetörésekről, igaz, semmit. Meţianu úr mire emlékezik?

- Valami ilyesmire: a kormány atyai szemmel nézi, se uită cu ochi de părinte, az önök haladó és kulturális igyekezeteit. Ennek bizonyítéka, hogy képviseletével engem bízott meg, a megye főispánját. Jelenthetem majd a kormánynak, hogy az ünnepségek nagyon kellemesek és méltóságteljesek voltak. Emelem poharam a Társulat felvirágozására, kitűzött céljainak megvalósításáért.

- Azért ez nem egészen az, amit Szász Jóska jelentett - csóválta fejét a gróf, mintha egy rossz gondolatot próbálna elterelni, két kézzel nyomkodta homlokát -, vagy éppen egy jó eszmét segítene létrehozni. Felállt, fel s alá sétált néhányszor a dolgozóteremben. György néhány percre már arra gondolt, hogy őróla egészen megfeledkezett. De nem, előbbeni karszéke mögött megállapodott a gróf.

- A bizalomért bizalmat. Közös külügyminiszterünktől tudom, de egyebünnen is, hogy a cári diplomácia éket akar verni Monarchiánk és Románia közé. Ezt érezve odaát Brătianu miniszterelnök felkereste bukaresti követünket - s kinyilvánította, hogy országaink között teljes harmóniára van szükség. S ennek záloga lenne, hogy a magyar kormány tanúsítson előzékeny magatartást a magyarországi románok iránt. Mint láttuk, ezt már mi tavaly elkezdtük. Sőt már előbb Mihu Jánossal, kiről azt a hírt kaptuk, hogy a román király előtt persona grata lenne. December másodikán táviratot küldtünk Fürstenberg herceg bukaresti követünknek, tudakolja meg, a román kormány alkalmasnak tartja-e a békülési akció lebonyolítására Mihut, akivel már sok tekintetben szót értettünk, vagy pedig a Román Nemzeti Párttal kell érintkezésbe lépnünk. Hatodikán Fürstenberg beszámolt Brătianuval folytatott eszmecseréjéről. Eszerint Bukarestben Mihut csupán egy erdélyi kisváros jelentéktelen, magános ügyvédkéjének tekintik, felelős tárgyalásokra s még inkább meg­egyezések kötésére eleve alkalmatlannak. A tárgyalásokba komolyabb személyek bevonását tartják szükségesnek. Expressis verbis a Román Nemzeti Pártra utaltak. A hozzám küldött bukaresti megbízott (egykori miniszter) elárulta bátorításomul, hogy a Román Nemzeti Párt vezetői olyan utasítást kaptak Bukarestből, hogy a mostani jogállapotok alapján kössenek velünk megbékélést. Mennyire új ez az ön fülének?

- Mozzanataiban nagyrészt s örömtelien új.

- Kérdem önt, hajlandó volna-e ön pártja nevében részt venni a tárgyalásokon?

- Ez nem rajtam múlik. A pártnak tíztagú végrehajtó bizottsága van.

- Nos, tíz emberrel mi nem tárgyalhatunk.

- A tízek maguk közül kiválaszthatnak egy három-négy tagú küldöttséget.

- Azt szeretném, ha ön köztük lenne.

- Ez nem valószínű, minthogy nem vagyok a tízek között.

- Ez hogy lehetséges, ön, mint az érsek jogtanácsosa.

- Éppen az, árnyékot vet rám az ő bizalma.

- Elképesztő! De Cosma úr nyilván ott van a tízek között.

- Igen, ott van, de ha arra méltóztatik gondolni, hogy ő is ott legyen a kevés számú tárgyalók között, az teljességgel valószínűtlen.

- Hm. Azt gondolom, hogy az elnökkel, Mihályi úrral tárgyalnom kell, de kikre számíthatok rajta kívül?

- Juliu Maniura egész biztosan. Ő a titkos kondukátor.

- Maniu Gyula? És ki lenne, mondjuk, a harmadik?

- A harmadik bárki lehet a tízek közül. De bárki lesz, a másik kettő mellett kevés szava lesz.

Tisza levette cvikkerét, megtörülgette, majd felállt, egy tétova sétát tett, ismét szembefordult Györggyel.

- Értesíteni fogom Mihályi Tivadar urat, hogy tárgyalni kívánok vele, velük, s arra kérem, állítsák össze kívánságaikat a mostani magyar jogállapotok szemmel tartásával.

Moldován György kissé megbűvölve a nagyúr nyílt és mégis szigorú megnyilatkozásától, még néhány pillanatig székébe ragadt, de aztán tudva a kihallgatás végét, felkelt s meghajolva ajánlotta magát.

- Hogy Meţianu érsek-metropolita mindenről közvetlenül értesülve legyen, levélben fogom tudatni önnel a fejleményeket - mondta Tisza, s kegyesen odanyújtotta jobb keze két ujját.