Cseres tibor vízaknai csaták regény tartalom

1914. április

A kassai hadtest rögtönzött, vagyis rutinszerű tavaszi hadgyakorlata közben (mégis talán inkább: után) az egyik közös tüzérosztály Máramarossziget környékén tartott pihenőt, mielőtt békehelyőrségébe vonult volna vissza.

A tüzéralakulat rendszámát és elnevezését ezúttal szándékosan mellőzzük, a továbbiakból kiderül, miért.

Már éppen alkonyodott a hadgyakorlat, amikor Thuróczy Ödön nyugállományú ezredest a hadtestparancsnok váratlanul reaktiválta - román nyelvtudása miatt.

A tüzérosztály urai, a parancsnokkal, M. L. alezredessel együtt, meglepődve fogadták a váratlanul érkező ezredest, s gyanakodva is, hogy valamiféle titkos feladattal azért érkezik, leplezzen le az osztály kebelében létezhető minden visszaélést vagy komplottot. S bár ilyesmiről fogalmuk sem volt, ám soha nem lehessen tudni - a Monarchia kettős hadrendjében minden tiszti étkezde tartalmazott annyi bajtársias kedélyességet, amely estenden folytatott italozás közben, bizonyos szabadszájúság által súrolhatta akár a hazafiatlanság, akár a felségsértés lehetőségét. Másfél napig e meggondolásokból fakadó bizalmatlansággal kerül­gették Thuróczy Ödönt, de amikor szárnysegédével automobilon berobogott a tüzérosztály tisztikarának szállodai körletébe Hohenzollern-Sigmaringen Carol, a román trón jövendő örököse, minden gyanakvás szétfoszlott Thuróczy ezredes személyétől. S mindjárt azáltal, hogy az érkező királyfit ékes, irodalmi román nyelven üdvözölte. Carol nagyon rövid román beszédkével válaszolt, majd németül fogott kezet a parancsnokkal s a többi urakkal, gyakorlott fensőbbséggel, de a korával járó bizonytalansággal: alig múlt húszéves. Román katonatiszti egyenruhát viselt, de rangjelzések nélkül. Hihette bárki rangrejtő tábornoknak, holott éppen fölséges katonai képzését töltötte a román hadsereg különféle alakulatainál - s e kiruccanás által éppen szökésben volt. A dezertálásban bűnrészes parancsőrtiszt őrnagyi rendfokozatot viselt, s éppen úgy tudott németül, mint Ödönünk, vagy a többi közös tisztek, s ezért nagy tolmácsolásra nem került sor. Ödön akár fölöslegesnek érezhette magát, ha néha-néha nem akart volna románul interpretálni egy-egy vaskosabb tréfát, amit a királyi sarj hirtelenében nem értett németül.

Híre futott a jeles vendég érkezésének szigetszerte, s már másnap délelőttre meghívást kapott a felség az “Elena Doamna” leánynevelő intézet rögtönzött ünnepségére, ünnepélyére, melyet a románság mielőbbi egyesülése jegyében szervezett, állított össze a lelkes főnökasszony. Az “Elena Doamna” otthon jobb módú észak-erdélyi román családok, de főként papok leányainak és a papi árváknak biztosítottak művelődési és kupálódási lehetőséget, többesztendős alkalmat.

A leányotthonnak mint ortodox egyházi alapítványnak s a kalugyericák főnöknője superioa­rája egy középkorú, fiatalosan mutatós apácatanárnő mély bókkal fogadta a királyságbéli királyi vendéget, amit Carol igen-igen hatásosan, féltérdre ereszkedve, csókkal illette az áldásra lendülő női kezet. Ez a kéz fiatal volt s érzéki, tulajdonosa, kit az ifjú herceg szentanyának mondott, még nyilvánvalóan érintetlen (virgo intacta) eleddig kézcsók által is.

Felsorakoztak a román népi viseletbe öltözött leánynövendékek s amint a vendég elhaladt köztük, Bine aţi venit szóval éltették. A rövid, kedves műsort, egy öttagú, németül is (nyilván) tudó énekkarocska a Gotterhaltét, a császári himnuszt adta elő, a kíséretül megjelent császári és királyi tüzértisztek fülének.

Thuróczy gondolta, hogy majd befejezésül a magyar himnuszt is hallani fogják, s ezért nem protestált, de mire észbe kapott, már be is fejeződött az ünnepség. Történt ugyanis, hogy közös éneklés után, öt pár válogatott leányka táncot adott elő, előbb párban, hol a fiúszerep is természetesen a lánynak jutott. A királyfi (trónörökösfi) trónszékszerű foteljéből felállva a táncolókhoz közelített, s amikor kólóhoz fogództak össze, engedélyt kért a superioarától hogy csatlakozhasson a leánykarhoz, s mikor az engedélyt a főnökasszony szűz s boldog mosoly­gással megadta, Carol amellett a lány mellett szakasztotta szét magának az összefogódzott láncot, akit már a páros tánc idején is figyelmével tisztelt meg. Kissé megnyirkultak a körbeforgók, amikor a zenekíséret abbamaradt, talán azért, mert a “szentanya” észrevette, hogy a herceg mily erősen fogja jobb kezével annak a papleánynak, akit kiszemelt, karcsú derekát, ahelyett hogy a következő leány kezét fogva tartotta volna össze a hóra láncát. Nem törődve a többi pihegő hajadonnal, Carol most ehhez az egyhez fordult, s megkérdezte: Cum te chiamă, dragă? A telt keblű, fekete hajú szépség bátran szembenézett a fenséges kérdezővel: - Miorica Zărăneanţu vagyok, anyámnak hetedik gyermeke.

A pontos és talpraesett választ a fenséges úr egy gyors kézcsókkal hálálta meg. S a főnök­asszony szeme könnybe lábadt a meghatottságtól, midőn a két egymáshoz illő fiatal lény egymás kezét fogta. S attól meg éppen könnye gördült végig arcán, mikor boldogult Zărăneanţu pópa hetedik gyermekének reszkető kezét ajkához emelte a királyi fenség.

A kis leányotthoni ünnepség ezzel szinte véget is ért, éspedig nem a magyar himnusszal, hanem az erdélyi románok nemzeti dalával: Desteaptăte române, din visul tău de moarte...

Csak Ödön tudta a császári és királyi tüzértisztek közül, mit mond a zengő, tüzes ének: Ébredj román halálos álmodból...

De már ő is megfeledkezett róla, hogy itt a magyar himnusznak lett volna a helye. Talán a második hohenzollerni kézcsók tette véle ezt. Vagy... vagy talán a verejtékben párázó fiatal leánytestek illata.

Délután kilovagoltak az urak a Tisza mentén őfenségével. Ödön nem tartott velük, de a parancsőrtiszt őrnagy sem, aki eltűnt, de órányi idő után felbukkant, s a tüzér hadapródokkal kezdett tárgyalni - románul. Csakhogy a kadétok nem ismerték ezt a nyelvet, s Thuróczy ezredeshez folyamodtak, aki ily módon beavatódott a román őrnagy délutáni tevékenységébe.

Egy rend hadapródi extra ruhára volt szükség s egy pár ünneplő tiszti topánra, amit cúgos cipőnek is nevez a közbeszéd.

Az őrnagy csak annyit árult el, hogy a superioara kikötése, föltétele, legyen extra minőségű egyenruha.

Hogy mivégett, azt a makacs titkolódzás közben csak sejteni kezdte Ödön.

Amint alkalmas egyenruhát kerítettek, s fekete, harminckilences számú tiszti topánt, őfensége automobilján elindultak - mert Ödön nem tágított az őrnagy mellől - az Elena Doamna leánynevelő intézetbe. Ott már a főnökasszony várta érkezésüket. Vagyis inkább csak a szárnysegéd érkezését.

Érezhető volt, hogy Thuróczy ezredes felbukkanása megzavarta a superioara elhatározását, melynek utólag kitapintható feltétele mintha csupán az lett volna, hogy tisztjelölti egyenruha legyen, s duci női lábra alkalmas topán.

Az őrnagy románul sürgette az indulást. A főnökanya - remélve tán, hogy az ezredes hama­rébb eltávozik, olyasfélét hebegett, hogy rendkívüli s minden eddigit fölülmúló fürdetéssel még nem készültek el.

Nevet senki sem mondott, de Ödön megértette, hogy Miorica Zărăneanţuról van szó, a “szerencsés” hetedik gyermekről. S magyarázni próbálta, hogy ilyen gaztettet nem szabad a szentanyának elkövetnie. Magyarul szólt, s a tiltakozó választ is magyarul kapta: Itt nem gaztettben történt elhatározás, hanem a majdani Nagy-Románia honleányának boldog és önkéntes felajánlásáról, felajánlkozásáról az uralkodó családdal való egyesülés végett.

Thuróczy tiltakozott, erkölcsi, sőt valláserkölcsi elvekre hivatkozva. Az őrnagy meghökkenten figyelte a magyar diskurzus hangsúlyait s úgy vélte nem kell magának lefordíttatni az aggá­lyoskodás lényegét, a házfőnök román honleány vagy honanya felé fordulva, nagyon tagolt szép szavakkal, szinte esküszerű mondatokat formálva, megígérte, azaz ígéretet tett, hogy amennyiben a fenséges kalandnak természetes gyümölcse lenne, mind a bukaresti metropolita, mind a királyi család eleve megszenteltnek tekintené ezt az egyszeri kapcsolatot, s még az sem bizonyos, hogy nem lehetne folytatása ennek a kölcsönös megtetszésen alapuló csodálatos vonzalomnak, melyen láthatólag rajta van a teremtő úristen áldása.

Thuróczy tett még néhány magyar kísérletet, intvén a “priorisszát”, ne aljasítsa bordéllyá intézetét, ne szolgáltassa ki rimaként egyik s éppen félárva növendékét, s ki tudja, ott, a szállodában, a királyi kurafi nem dobja-e oda a részeg tisztek prédájául a gyanútlan szüzet.

Meg is hökkent egy pillanatra a nő, s kérdezte az őrnagyot, megígérheti-e, hogy Miorica kedvezéseiben csak a jövendő trónörökösnek lesz-e része.

Carol herceg parancsőrtisztje esküvéssel és pravoszláv keresztvetéssel pecsételte ígéretét, s hárította el a koros honleány aggodalmait.

Hitte-e vagy sem az automobil sofőrje, hogy a hátsó ülésen magyar hadapród őrmester a domnu major mellett ülő - nem derült ki, hátrapillantás nélkül vezette a pöfögő négykerekűt.

A szálloda első emeletén a két “díszes” lakosztály egyikét az osztályparancsnok alezredes, a másikát harmadnapja Thuróczy Ödön lakta. Őfensége érkezése pillanatában természetesen az alezredesnek kellett szerényebb szobába húzódnia. Mioricát a szárnysegéd őrnagy egyenest a királyfi szállására csempészte - rangrejtve, vagyis inkább hadapródi rang mögé rejtve - sikeresen.

Ödön elhatározta, tovább most már nem avatkozik bele a trónörökös élvezetébe. Félig-meddig levetkőzve, kényelembe tette magát, de a felszivárgó énekhangok miatt sem szundikálni, sem olvasni nem tudott a megkésve érkezett tegnapi budapesti lapokból. Mert a naponta való hírlapolvasás nyugdíjas életének elmaradhatatlan penzuma volt.

A tükrös teremben a földszinten cigányzenészek húzták a fenséges úr fülébe. A függönyök leeresztve a bámészkodók ellen, a bejárati ajtók lezárva minden fölösleges vendég előtt. A tüzértiszteken kívül csak a polgármester s a helyőrség parancsnoka, gyalogos alezredes vehettek részt a pezsgőzéssel kezdődött vidám barátkozásban.

A bankettszerű vacsora éjfél felé ért véget, a parancsőrtiszt aranybojtjaival a királyi lakosztály és a tükrös terem között állandó ingajáratban mozgott: fent a leánykában tartotta a szűzi várakozáshoz szükséges lelket, odalent pedig biztató és serkentő szavakat súgott, sugdosott a fenséges fülekbe az áldozati báránykáról.

Őfensége megfeledkezett Ödönről, nem vette észre távollétét, a tüzéreknek eszükbe sem jutott emlékeztetni távollétére - a parancsőrtiszt meg éppenséggel örült, hogy kerítő mesterkedé­sében senki nem háborgatja.

Ödönnek fektében hasára hullt már a budapesti hírlap, amikor a szomszéd lakosztályból harsány román beszéd vert által a falon. A királyfi előbb alkalmatlan szárnysegédét küldte a jó édesanyjába, majd nyilván vetkezés közben, nagy szóval a vendég leánykát faggatta, fegyelmezte. Félóráig sem tartott ez a diskurzus. Ödön fülének a leányka válaszai és menekvő sarokbaszorulásai halkan rebbentek s alig érthetően.

A királyi üldöző már nyilván alsóruhában, vagy meglehet, már mezítlen riogatta a telt idomú félárvát. S a fennszó, amely a megközelítéssel szinte helyileg jelölte, hogy a lakosztály mely részén hangzik - egy zuhanással (nyilván átkarolt), együttes zuhanással a heverőn megszakadt, s hörgéssé csöndesült.

Ebből a hörgésből arra következtetett Ödön, hogy odaát a nász már beteljesült, de percek sem múlhattak, Miorica Zărăneanţu mezítláb végigtrappolt a folyosón (s mert Ödön nem szokta kulcsra zárni szobái ajtaját), benyitott, bezuhant az ajtón.

Riadt volt, feldúlt és undorodó.

- Elaludt és összerókázta magát - magyarázta menekülését.

Az első pillanatban az cikázott át Ödön agyán, mit kell tennie ily diplomáciailag kényes helyzetben. Ám pillantása egybefogta a reszkető leányt, fehér tüllszerű köntösét, melyet nyilván a superioara gondolt ki számára a ma esti ünnepségre. Az áttetsző kelmén keble bimbai ütöttek át sötéten s hasa alatt a fekete moha.

Egy pillanat alatt olyan feszülést érzett alsó fehérneműjén, mint hadnagy kora óta tán még soha. Természetes, néma mozdulatokkal maga alá gyűrte a leányt, s bár semmi segítséget nem kapott, valósággal belenyársalta magát a mohás húsba, szinte reccsent.

Miorica hangtalan tűrte, ami vele történik, úgy értelmezte a főnökasszony tanítását, hogy hallgatva kell örülnie vagy szenvednie.

Ödön, anélkül hogy elhagyta volna tagja váratlanul lelt rejtekét - kis idő múlva most már higgadtabban megismételte rohamát, s még azután is megpihent, elfödve Mioricát - a rejtekben. Jól elmúlt már éjfél, amikor átkísérte a vértől még kissé iszamos lányt a románok jövendő trónörököséhez, ki mély álomban hevert hanyatt. Az alkoholos visszaökrendett kortyokat letöröltette Mioricával, hogy undorodás nélkül a fenség mellett maradhasson.

Amint felébredt Carol herceg, két napig nem engedte ki szobájából a tizenhat éves, telt idomú félárvát.

Az Elena Doamna főnöknője kétszer is küldött növendékéért, de hiába: - A kisasszony nem ér rá még - küldte vissza a parancsőrtiszt a kalugyericákat.

Végül maga jött harmadnap a superioara, s neki aztán kiadták a kis Mioricát a szállodából. Nem hadapródi egyenruhában, a főnökasszony rendes, leánynak való úti köntöst hozott magával.

Őfensége felajánlotta az automobilt, de a zárdába indulók az efféle hívságos kísértést elhárították maguktól.