Cseres tibor vízaknai csaták regény tartalom

1875

Budapesten jogi doktorátusokat szerezvén, juris utriusque doctorként távozott a magyar fővárosból, s ígéretét megtartva a szebeni érseki levéltár kezelőjét figyelmeztette adósságára. Ajánlásért megint az érsek-metropolitához következett fel, de Şaguna helyén már a fekete szakállú Roman Miront találta; jelentéstételre esztendő fordultán ismét felkeresvén, a gyűrűt ajakkal illetni megint elmulasztotta, de a szövetség a fiatal ügyvéd s az ortodoxia között megerősíttetett.

Nagymama is már a vízaknai temetőben, helyét Ágota mama foglalta el, elérvén a határozatképes érett kort, háromgyermekes anyaként negyvenöt évesen.

A licenciátus megszerzése után visszaemlékezve Şaguna utolsó kérdésére, a bukaresti akadémia könyvtárában előhozatta a pesti Federaţiunea 1870-es évfolyamát, s ott az erdélyi Román Jogakadémia megalapításához szükséges eszközök megszervezésére vonatkozó tervezeteket találta. Várd meg - gondolta az ősz metropolita, aki mindenben apránként akarta magához fűzni növendékét. Kései üzenetéhez azonban, íme, nem ragaszkodott, nem ragasz­kodhatott.

A fiatal ügyvéd már esztendilyenkor bejegyeztette magát idős vízaknai kollégája irodájában, s alig érkezett haza, máris ügyhöz jutott: egy magyar sóvágót román földszomszédja néhány méter elszántott mezsgye miatt perel. Vagy három ottföldes tanú s a határjárás bölcs meg­állapításaival salamoni ítéletre lehetett serkenteni a járásbírót: két ottfelejtett mezsgyeakác mutatta, hogy az elszántott terület feleakkora, mint a felperes követelése, s az alperes magyar is belátta, hogy ekéje idegen barázdát csatolt telekkönyvi betétlapjához. Mindkét fél bele­nyugodott az ítéletbe, Moldován doktor ügyvédi jó hírét ezzel városszerte megalapozva. Szebenből is jöttek távoli hívások egyházjogi problémák megoldására, de a második ügy ismét Vízaknán létesült.

Két termetes bátyjával Lenuca, Morariu Aurélné jelent meg az irodában. Hárman egymás szavába vágva adták elő, hogy ők miért volnának perbe híva. A tíz hold miatt, s hogy még nincsen gyermek öt év után sem, semmisnek kell nyilvánítani a házasságot, a jussként kiszakított tíz hold visszautalandó a Morariu család birtokába, akár Aurél személyével együtt.

Ifjú ügyvédünk látta, hogy a katolikus egyházjog alapján egyházi bíróság előtt is végig kell futtatni az ügyet, ahol arra lesznek kíváncsiak, el van-e hálva a frigy. A járásbíróság előtt Moldován dr. csak Aurélt idéztette meg: szereti-e feleségét, el akar-e válni tőle? Aurél zokog­ni kezdett arra a lehetőségre, hogy Lenucától elválasztják. A pert a Muntyánok nyerték meg.

Ügyvédi tiszteletdíjban nem állapodván meg, néhány nappal az ítélet után Lenuca lépett az ügyvédi irodába: - Elhoztam a díját, domnişor. - Egy kicsi kendőt tartott kezében, egyéb nem volt nála.

- Mennyit? - kérdezte Georgica. Az asszony tetőtől talpig végigmutatott magán: - Ezt mind.

S mielőtt az ügyvéd ocsúdhatott volna, hasig felhúzta ünneplő ruháját.

Georgica kulcsra zárta az iroda ajtaját. S a bőrheverőn, most már gyakorlott mozdulatokkal, egymás után kétszer, anélkül hogy félbehagyta volna, magáévá tette Lenucát.

Csak miután kiengedte vendégét, vette észre, a heverő s alsóneműje, sőt nadrágja is véres. Lenuca még lány volt huszonöt évesen. Ezt utólag, bizton érezte is.

Napokig zaklatta lelkét a lehetőség, megtagadhatta volna-e a felajánlott ügyvédi honorá­riumot? Nem, bizonyosan nem! Lenuca tiszta ártatlanságában madonnaszerűen élt tovább, ha lehunyta szemét.

A Morariuk azonban fellebbeztek, s a tíz hold dolga a gyulafehérvári törvényszék elé került. A koronatanú ismét Aurél volt s a törvényszéki orvos, aki megállapította, hogy a házastársi együttélés bizonyított.

A Morariu család tanácstalan lévén, a törvényszéki ítélet ellen nem fellebbezett.

Lenuca, Fehérvárról visszatérve, már a következő héten jelentkezett az újabb ügyvédi költséggel. György éppen tárgyalt, s azt mondta: majd máskor, itt most nem lehet. Ezen felbátorodva az asszony másnap késő este lakásán kereste fel Györgyöt. “Apja” házában lakott egyedül, legényesen, Moldován János átköltözött a Szaplonczay házba.

Nem volt erő, mely eltávolíthatta volna az asszonyt. Az egész éjjelt együtt töltötték végül, újon és újon nekibuzdulva egymásnak. De hajnal előtt Lenuca önként távozott.

- Aurél nagyon keres már, nehogy gyanút fogjon.

- Ne hidd ám, hogy bármikor idejöhetsz.

- Tudom jól, s csak addig, míg felcsinálsz.

Többször nem fogadta be Moldován doktor a honoráriumtörlesztőt. De már elkésett a tilalommal, s a Morariuk megdöbbenésére Lenuca farsang tájt domborodásnak indult.

1877

A tartós együttlét új s meglepő szokásokat hozott a fiatal ügyvéd életébe. A család vitatkozás, ellenkezés nélkül két különböző s mélyen ellentétes igyekezetre szakadt. Ágota mama minden szabad idejét nagyfia megházasításának szentelte: magyar, mindenképp méltó magyar feleséget szerzendő. “Apa” a maga politikai nézeteivel törekedett azonosítani “fia” világ­szemléletét s jövőképét. Ez a jövőkép egyben országkép is volt egyre inkább, s abban kellett véleményüknek azonosulni, hogy Erdély-Ardeal előbb-utóbb az egyesült dunai fejedelem­ségekhez csatlakozzék.

György számára idegen volt ez a lehetőség, Erdélyt jelen állapotában tartotta fejlesztendőnek, s benne a román nép viszonyait is.

Moldován János a román nemzeti akarat megnyilvánulását a passzivitás mellett való kitar­tással azonosította: a Román Nemzeti Párt is ezt hirdette. Két felnőtt ember összekoccanása közben csupa meglepetés.

Kiderült, hogy “apa” járatta a legöntudatosabb román lapot (Budapestről), a Federaţiuneát. Előkerültek a sárguló évfolyamok. Ezeket idehaza eddig nem látta György.

- A passzivitás? Ezt olvasd - ütött fel egy régi példányt Moldován.

“Az aktivisták kétértelmű magatartásával kapcsolatosan felmerült kétségek tehát csak abban az értelemben merülhetnek fel, hogy energikusabb vagy kevésbé energikus kifejezést adjunk a passzivitásnak, ez élénk vitára adott okot a nemzet vezetői között. A vélemények meg­oszlottak éspedig: a) azok, akiknek megvan a választói joguk (a feudális választási jog alapján), ne is iratkozzanak fel; b) iratkozzanak fel, de ne menjenek választani; c) menjenek, de ne szavazzanak, hanem tiltakozzanak; d) a román választók szavazzanak arra a román jelöltre, aki előzőleg becsületére kötelezi magát, hogy megválasztatván nem lép be a budapesti képviselőházba.”

- Ön, atyám, tehát a passzivitás híve?

- Igen.

- S melyiké?

- Természetesen az aktív passzivitásé. A tehetetlen passzivitás hibás volt. Az erdélyi romá­nokhoz méltó passzivitás, mint az ország lakóinak többségéé, nem lehet más, mint az élő, határozott aktív passzivitás. Nem érted? Olvasd ezt a helyet:

“A budapesti országgyűlés érezze, lássa, hogy csonka. Az uralkodó hallja a románok fájdalmát és kívánságait, melyet egy olyan néppel szemben követnek el, akit áldozatul dobtak oda egy másik privilegizált nép korlátlan hatalmának.”

- Tehát megfordítani a privilégiumot.

- Élesen vág az eszed.

- Ez esetben lesz-e olyan lap Kolozsvárt, Szebenben vagy éppen Bukarestben, mely címében viselné a federációt, mellyel Magyarország felé nyújthatja kezét az erdélyi magyar nép?

- Az ilyesmi lehetetlen lenne.

- S a privilegizált népet milyen alapon tisztelnénk meg e címmel?

- A többség és az ősi ittlakás címén.

- Mi, akik nevünkben viseljük, honnan érkeztünk ide, fennen hangoztathatjuk ősi ittlétünk tényét?

- Kiüt anyád magyar vére belőled.

Erre György nem válaszolt, hanem elmondta egy szeminarista kori emlékét, amikor is Şaguna érsek százezer forintos alapítványt tett a görögkeleti egyházi iskolák javára. Ez azonban minden tartalék pénzét felemésztette, s mikor a felsőház üléseire Budapestre kellett volna utaznia, azt üzente fel, hogy nincsen pénze szállodára és útiköltségre. Ha a miniszterelnökség évjáradékot szavazna meg s állandó budapesti lakást! Megkapta mindkettőt: főúri lakosztályt a Sugár úton és évi 8000 forintot.

- Ne kötekedj velem, fiam, egyházainkat nem vonhatjuk az aktív passzivitás politikájába. S te magad jobban tennéd, ha törődnél természetes gyermekeddel, jó román módjára. Csodálkozol? Morariu Aurélné fia a te fiad! S az én unokám, román ágyékból!

- Csak talán nem ezt pletykálják a városban?

- Ez nem pletyka, ezt én tudom!

- S honnan tudja, atyám?

- Kiszámítottam! Ama hajnal, midőn házamból kijőni láttam Aurélnét, s a gyermek születése között épp kilenc hónap telt el.

- Atyám figyeli “házunkat”?

- Korán ébredek, s szemmel tartom az utcát.

- Anyám tud a dologról?

- Arról csak én tudok s most te s persze ő, Lenuca.

Erről többet nem beszéltek s amelyből kibomlott, az aktív passzivitásról is, sokáig nem.

Nem került szóba a gyermek neve sem, csak úgy mintegy, hogy ez már nagyapaként Moldován Joan gondja lesz.

Egy vásári nap délelőttjén, az ügyvédi iroda ablakában állva s kitekintve egyszer csak arra lett figyelmes György, hogy a guggolva portékát áruló kofák közül kiemelkedik egy ünneplő katrincás asszony, ölben tartott fiúcskát emel diadalmasan magasba. Lenuca volt az. Aztán elfordult, ölbe ejtette fiát, mintha csak véletlen örömében tolta volna fel a napsütésbe.