CsernóKNÉ jezerniczky éVA



Yüklə 0,87 Mb.
səhifə2/13
tarix12.08.2018
ölçüsü0,87 Mb.
#70182
1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   13

Words, Words Words…
Odáig rendben is van, hogy meg kell tanulni a szavakat, de hogyan tanuljuk meg úgy, hogy ne feljtsük el őket azonnal a másnapi szódolgozat után. Sok iskolás és nem iskolás is kampányszerűen tanul, hogy aszongya holnap szódoga, száz (kétszáz, ötszáz stb) szóból, hogy enné meg a fene, és leül mellé, betanulja listából, megírja a szódogát, megkapja rá a jegyet aztán jól van, marad ennyiben a dolog, három nap múlva egyet sem tud belőlük. Első jó tanács.. Ne hagyjunk összegyűlni túl sok szót, azaz, tanuljunk meg egyszerre kis mennyiséget, de tanuljuk meg jól. Második, jegyezzük meg a szó környezetét, vagy kössük valamihez, hogy bent is maradjon a kicsi fejünkben, ha már egyszer sikerült betuszkolni. Tanuljunk olyan szavakat, amelyeket szeretnénk angolul tudni, és a legfontosabb, hogy gyakoroljuk őket. Bárhol, bármikor, amikor csak egy kis időnk van. Mindig arra gondolunk, amire akarunk, a fejünk örökké a nyakunkon van, és akár, ha a buszmegállóban állunk, vagy az utcán ballagunk, netán várakoznunk kell valahol, vagy dugóba kerültünk, az időt dühöngés helyett akár azzal is tölthetjük, hogy végiggondoljuk, milyen szavak is voltak terítéken mostanában.

A kollégiumban hosszú volt a sor az ebédlő előtt. Ezt arra használtuk, hogy számoljunk angolul. Számolni nagyon nehéz idegen nyelven. Még aki évtizedekig él külföldön, az is az anyanyelvén szeret számolni. Először csak sorba mondtuk a számokat, majd kettesével, hármasával, visszafelé, ahogyan csak ki tudtuk találni. Ha szerencsém volt, az osztálytársammal együtt hangosan, ha egyedül voltam, magamban. Majd, amikor a számolás már jól ment, akkor mondatokat fogalmaztunk együtt, vagy én egyedül. Gyakori panasz az, hogy azért nem tudnak az emberek idegen nyelvet, mert nincs kivel gyakorolni. Nos, nem igaz, magammal olyan nyelven beszélgetek, amilyenen akarok, és milyen jó társaságban vagyok!



Na jó, az angol az a nyelv, amit meg kell tanulni kiejteni és leírni. Az írásra is van megoldás. Kamaszlányok lévén egyetlen dolgot nem akartunk, hogy az anyukánk elolvassa a levelezésünket, illetve a feljegyzéseinket. Így az angol amolyan titkosírás szerepet is betöltött. Ma már azért nem olyan biztonságos, mint a hetvenes években, de igenis lehet leveleket, feljegyzéseket, uram bocsá’ naplót írni angolul. Hogy ne mindjárt a legbonyolultabb dolgoknál kezdjük, egyszerűen mondatokat, később kis történeteket. Jót tesz a fogalmazási készségünknek, úgyis olyan keveset írunk a saját kezünkkel.
Tehát, tanuljunk szavakat! Válasszunk egypár témát, és gyűjtsünk hozzá hétköznapi szavakat és nem olyan hétköznapiakat is. Tíz gyakran használatosat, és öt különlegeset. Ez a tizenöt szó alkosson egy egységet. Olvassuk el őket a magyar jelentésükkel együtt, lehetőleg hangosan. Majd takarjuk le a magyar oldalt, olvassuk az angol szavakat, és mondjuk hozzá a jelentést. Utána takarjuk le az angol oldalt, olvassuk magyarul, és mondjuk hozzá az angolt. Persze, ha nem megy, lehet lesni, de csak végszükség esetén. Szoktassuk hozzá magunkat, hogy három olvasásra meg kell jegyeznünk a szavakat. Az ember hajlamos mindennel elpiszmogni, ezért szabjunk magunknak időkorlátokat.Először tizenöt percet, aztán tízet, amikor már jól begyakoroltuk a módszert, ne adjunk magunknak öt percnél többet tizenöt szó megtanulására. De ez még csak a kezdet. Utána tegyük le a szójegyzéket, és gondolatban fussuk át, mi is volt ez a tizenöt dolog ehhez a témához, magyarul és angolul. Majd hagyjuk pihenni pár óráig és később gondoljuk át még egyszer mi is volt ez a tizenöt szó, majd másnap reggel is, és ha van olyan szó, amit nehezen tanultunk meg, akkor azt többször is idézzük vissza. Ha valaki nem bízik magában, felírhatja a szavakat cédulákra, egyik oldalára magyarul, a másik oldalára angolul. Tegye a cédulákat a zsebébe, és amikor egy perc üres ideje van, húzzon elő egy cédulát, nézze meg a szót egyik nyelven, mondja a másikon, ha megy, tegye át a másik zsebébe, ha nem, tegye vissza a többi szó közé, és húzza ki a következőt. Jó játék, és unaloműzőnek sem utolsó, mégiscsak mankó, ezt az egészet fejben jobb játszani.
Vegyünk néhány hétköznapi témát és a hozzá tartozó szavakat.


Family - Család

Neighbourhood - Környék

House - Ház

father - apa

village - falu

detached house – családi ház

mother - anya

town - város

upstairs – felső szint/ fent

brother - fivér

city - nagyváros

downstairs – alsó szint / lent

sister - nővér

district - kerület

bedroom - hálószoba

son – fia vkinek

street - utca

bathroom - fürdőszoba

daughter – lánya vkinek

road - út

living-room - nappali

husband - férj

square - tér

kitchen - konyha

wife - feleség

park - park

pantry - kamra

parents - szülők

playground - játszótér

front door – bejárati ajtó

grandparents - nagyszülők

city- centre - városközpont

hall - előtér

great- grandparents - dédszülők

suburb - kertváros

cellar - pince

married with six children – házas és hat gyereke van

inner city – lerobbant belváros

attic - padlás

in- laws – a házastársam rokonai

alley - sikátor

terraced house - sorház

stepfather – nevelőapa/mostohaapa

avenue - sugárút

lavatory/toilet - WC

cousin - unokatesó (fiú is, lány is)

junction - útkereszteződés

laundry - mosókonyha



Everyday objects – hétköznapi tárgyak

Food - élelmiszerek

Jobs - foglalkozások

mobile - mobiltelefon

bread - kenyér

secretary- titkár/nő

paper hanky - papírzsepi

roll - zsemle

waiter/waitress – pincér/nő

pen - toll

meat - hús

labourer - munkás

pencil - ceruza

pasta – száraztészta, kifőtt tészta

employee - alkalmazott

scissors - olló

fruit - gyümölcs

businessman - vállalkozó

notebook - notesz

vegetables - zöldség

shop- assistant - eladó

key - kulcs

chocolate - csokoládé

nurse – ápoló/nő

chewing gum - rágógumi

milk - tej

driver - sofőr

cigarette lighter - öngyújtó

egg - tojás

plumber - vízvezetékszerelő

wallet – irattárca, pénztárca

spice - fűszer

engineer - mérnök

driving licence - jogosítvány

doughnut - fánk

street cleaner - utcaseprő

car - keys - kocsikulcs

pastry - sütemény

clerk - kistisztviselő

students’ ÍD card - diákigazolvány

breakfast cereals - reggelizőpehely

politician - politikus

fibre pen - filctoll

biscuits/cookies – keksz, aprósüti

jailor - börtönőr

lipstick - rúzs

soup - leves

sales representative – ügynök

Ezek persze csak találomra előrángatott szavak, de Ön is tud ilyen listákat csinálni. Először azokat a szavakat vegye sorra, amelyekre emlékszik, vagy azokat, amelyeket mindennap lát. Igen hasznos dolog elolvasni mi van a különböző árukra írva. Például az üdítősdobozomra angolul is fel van írva az összes hozzávaló.Ezzel el is érkeztünk a szó és nyelvtanulás következő lépéséhez, tessék olvasni angolul. Mindegy mit, de lehetőleg először ne az angol vagy amerikai napilapokat. Az emberek ahhoz igazán értenek, hogyan lehet elkedvetleníteni magukat. Előveszik a The Guardiant, nekifekszenek a vezércikknek és csodálkoznak, hogy egy büdös kukkot nem értenek belőle és úgy érzik, hogy képtelenek megtanulni angolul. Vegyenek elő mást, például a fent említett üdítősdobozt, vagy valamilyen prospektust, vagy vegyenek a könyvesboltban egy nyelvtanulóknak szánt olvasmányt. Elég sok angol könyvkiadó ad ki Graded Readers – t, azaz különböző szinten álló nyelvtanulóknak olvasmányokat, főleg klasszikus irodalmat átdolgozva. Egészen kezdő szinttől kaphatók ezek a könyvecskék, vékonyak, olvashatóak, és jó gyakorlást jelentenek. Olvassunk, és gondolkodjunk azon, amit olvastunk. Ne akarjunk minden szót kiszótárazni. Nincs elkedvetlenítőbb dolog a világon, mint amikor rájövünk, hogy tíz sor angol szövegben ötven ismeretlen szót találtunk. Igen, annyit, de kit érdekel. Próbáljuk meg kitalálni, mit jelent a szöveg, és csak azt a három-négy szót keressük ki a szótárból, amit tényleg muszáj, és ha már szótárazunk, akkor se a szót nézzük magában, mert a szótárban huszonhárom és fél jelentés van felsorolva, hanem a szót a mondatban, és akkor könnyebben megtaláljuk, hogy mit is jelent.

Ugyanez vonatkozik a hallás utáni értésre. Az emberek hajlandóak elkedvetlenedni, mert nem értik azt ami az angol nyelvű tévécsatornákon megy. Persze hogy nem értik. Ha értenék, nem ezt a könyvet olvasnák. Viszont füleljünk. Érdemes bekapcsolni azt a bizonyos angol nyelvű csatornát, és hagyni, hogy a fülünkbe folyjon az angol nyelv. Ne üljünk a tévé előtt , csináljuk, amit egyébként csinálnánk, az angol nyelvű műsor legyen hozzá a háttér. Annak örüljünk, ha sikerül elkapnunk egy-egy szót. Egy idő után a fülünk megszokja, hogy az angol is nyelv, nemcsak halandzsa, és egyre több szót fogunk felismerni. Manapság igen sok filmet lehet DVD-n megszerezni. Nézzünk filmet angolul, magyar felirattal. Aztán ugyanazt a filmet angolul angol felirattal, aztán megint magyar felirattal. Mire megunjuk a filmet, jópár dolgot megjegyzünk belőle. Előbb-utóbb el kell szakadnunk a magyar nyelvtől, ezért ne akarjunk mindent lefordítani. Különösképpen vonatkozik ez a zeneszámok címére, csúnya szavakra, képes kifejezésekre, szlengre meg az ilyesmikre.Csodálkozzunk rájuk, hogy jé, ezt így mondják, de ne akarjuk megtalálni a pontos magyar megfelelőjüket, mert ahány nyelv, annyi kultúra, és teljesen más dolgok viccesek, vagy sértőek, mint édes anyanyelvünkön.



Építsünk mondatokat

Vegyünk egypár alap dolgot. Ez – this, az – that. Ezek mutatónévmások, akkor használom őket, ha rá akarok mutatni valamire. Sokkal gyakrabban használom az ez – it személyes névmást. (egyes szám harmadik személy semleges nem) ha valamit meg akarok nevezni. Tehát, megyek az utcán, és mondom magamban, amit látok.



This is a house. – Ez egy családi ház. That is a block of flats. – Az egy tömbház.

This is a car. – Ez egy autó. That is a truck. – Az egy kamion.

This is a bicycle. – Ez egy bicikli. That is a motorcycle. – Az egy motor.

This is a tree. – Ez egy fa. That is a bush. – Az egy bokor.

Nevezzünk meg egypár dolgot, amivel az utcán lehet találkozni:




lorry

teherautó




hedge

sövény

fence

kerítés

pedestrian

gyalogos

stray dog

kóbor kutya

zebra crossing

gyalogátkelőhely

puddle

pocsolya

bus stop

buszmegálló

litter bin

szemetes

kiosk

bódé, trafik

shop

bolt

newsagent’s

újságos

chemist’s

gyógyszertár

bridge

híd

pub

kocsma

chocolate paper

csokipapír

car park

parkoló

beer can

sörösdoboz

flower bed

virágágyás

signpost

jelzőtábla

Ezeket a szavakat mind fel lehet használni a This is a / That is a kezdetű mondatokba, mert mind olyan szó, ami megszámolható, tehát lehet elé határozatlan névelőt (a/an) tenni.



Persze emberekkel is találkozhatunk, velük kapcsolatban is mondhatunk ilyen típusú mondatokat.

This is a man. - Ez egy férfi. That is a woman. – Az egy nő.

This is a boy. – Ez egy fiú. That is a girl. – Az egy lány.
Tegyünk a főnevek elé jelzőt.

jelző (melléknév)




főnév




young

fiatal

boy

fiú

nice

szép, kedves

girl

lány

pretty

csinos

woman



beautiful

gyönyörű

child

gyerek

handsome

jóképű

man

férfi

blond

szőke

mother

anyuka

dark

sötét (hajú)

father

apuka

tall

magas

guy

fickó

short

alacsony

lady

hölgy

plump

duci

stranger

idegen

fat

kövér

neighbour

szomszéd

thin

sovány

cyclist

biciklis

slim

karcsú

motorist

autós
This is an old man. – Ez egy öregember. That is an old woman. – Az egy öregasszony.

Következó lépésben tegyünk két jelzőt, ugyanúgy, mintha magyar mondatot építenénk.



This is my new neighbour – Ez az új szomszédom. That is a beautiful young girl. – Az egy gyönyörű, fiatal lány.

Mivel a this is a szószerkezet hajlamos túlságosan is rögzülni, mondjuk ezeket a mondatokat kétféleképpen.


This is a young boy. – Ez egy fiatal fiú. This boy is young. – Ez a fiú fiatal.

This is my new neighbour. She is a beautiful lady. – Ez az új szomszédom. Ő egy gyönyörű hölgy.

This beautiful lady is my new neighbour. – Ez a gyönyörű hölgy az új szomszédom.
Sőt, ha ismerőssel találkozunk, miután köszöntünk és továbbmentünk állapítsuk meg magunkban angolul:

It’s Peter. He is my friend. He is a nice guy.- Ez Péter. Ő a barátom. Kedves fickó.

It’s Katie. She is my friend. She is a pretty girl. – Ez Kati. Ő a barátnőm. Csinos lány.
Ha csak „szimpla” barátságról van szó, mindkét nembeli barát friend. Peter is my boyfriend. – Péter az a fiú, akivel járok. Katie is my girlfriend. - Kati az a lány, akivel járok. Ez más típusú barátság.
Mondjunk minél több és többféle mondatot egy-egy szituációban. Legfeljebb töprengő arckifejezésünk láttán az emberek azt hiszik, épp a világot készülünk megváltani. Igazán akkor hatásos ez a gyakorlat, ha az ember el tud vonatkoztatni a magyartól és fordítás nélkül tudja a szituációban megfelelő mondatokat megalkotni.

Kérdezzünk bátran!

Kezdjük az alapoknál. Nézzünk körül a szobában, ahol vagyunk. What’s this? – Mi ez?



It’s a book. – Ez egy könyv.

Ha sok van belőlük, What are these? – Mik ezek?



They are books. – Könyvek.

Általában a főnevek többes számát –s végződéssel alkotjuk meg, de vannak kivételek, pl.:



man – men – férfi – férfiak, woman – women – nő – nők, child – children – gyerek – gyerekek, person – people – személy – emberek stb.
Figyeljük meg a kérdés és az állító mondat eltérő szórendjét.

Are these my books? – Ezek az én könyveim?

These are my books. – Ezek az én könyveim.

Leírva, a magyar kérdő és állító mondat csak az írásjelben különbözik, kimondva teljesen más a hanglejtésük. Az angolban viszont énekelhetjük akárhogy, addig kérdés nem lesz belőle, amíg a szórendet meg nem változtatjuk. Előre kerül a segédige, jelen esetben are, és csak utána jön az alany, these.

Kétféle kérdés van. Az eldöntendő kérdés, amikor igen vagy nem választ várunk, és a kiegészítendő kérdés, amikor bővebb magyarázatot, több információt szeretnénk. Az eldöntendő kérdés a segédigével kezdődik.

Is it my notebook? – Ez az én noteszem?

És a két válaszlehetőség: Yes, it is. / No, it isn’t. aszerint, hogy az, vagy nem az.

A kérdésben használhatjuk a mutatónévmásokat (this, that, these, those), de a rövid válaszokban használjunk személyes névmást. (Egyes szám harmadik személyben leggyakrabban it, de lehet a nemnek megfelelő he vagy she, többes szám harmadik személyben they.) Most térjünk vissza a szobához, ahol vagyunk. Én az idősebb lányom szobájában vagyok, és itt igazán van mit látni.
Tehát a kérdés.: What’s this? – Mi ez?
A válasz: It’s a door. Ajtó.

rucksack. Hátizsák.

map. Térkép.

wardrobe. Szekrény.

chair. Szék.

soft toy. Plüssállat.

German dictionary. Német szótár.

candle. Gyertya.

bikini top. Bikinifelső.

glass. Pohár.

computer. Számítógép.

fan. Ventillátor.

curtain. Függöny.

lamp. Lámpa.

heater. Fűtőtest.

bed. Ágy.

pillow. Párna.

cushion. Díszpárna.(kispárna)

blanket. Pokróc.(takaró)

shelf. Polc.

notebook. Notesz.

dustbin. Szemetesvödör.
És már vissza is értünk az ajtóhoz. De nehogy azt gondolják kedves olvasóim, hogy ez minden, ezek a dolgok csak azért kerültek egy csoportba, mert megszámolhatóak és egy van belőlük. Az angolban a megszámlálható/ megszámlálhatatlan szembeállítás fontos, mert csak a megszámlálható főneveket tehetjük többes számba, már ha több van belőlük, és csak eléjük állhat az a, an határozatlan névelő (egy). A megszámlálhatatlan főnevek, az anyagnevek (water – víz, bread – kenyér, money – pénz ) az elvont főnevek (love – szeretet, health – egészség, information – információ) és a gyűjtőnevek (furniture – bútor, luggage − poggyász) csak egyes számban állhatnak, eléjük névelőként a some – egy kevés, valamennyi állhat.

A kérdés még mindig ugyanaz.: What’s this? – Mi ez?


A válasz viszont:
It’s some paper. Papír.

dirty washing. Szennyes.

body lotion. Testápoló.

rubbish. Szemét.

water. Víz.

make-up. Smink.

perfume. Parfüm.
Most nézzünk olyanokat, amelyekből sok van és megszámlálhatók, azaz a kérdés és a válasz is többes számú.
What are these? – Mik ezek?
They are books. Könyvek.

glasses. Poharak.

clothes. Ruhák.

films. Filmek.

CD-s. CD-k.

shoes. Cipők.

toys. Játékszerek.

candles. Gyertyák.

dried flowers. Szárított virágok.

handbags. Kézitáskák.
És mit kezdjünk azokkal a dolgokkal, amelyek már egyébként is többes számban vannak, mint például a zokni (socks), a szemüveg (glasses) vagy az olló (scissors)?

Ezeknek a két része alkot egy párt, tehát egy pár zokni stb.


What’s this? – Mi ez?
It’s a pair of socks. Egy pár zokni.

slippers. Egy pár papucs.

sunglasses. Napszemüveg.

jeans. Farmernadrág.

scissors. Olló.

tweezers. Szemöldökcsipesz.


És ezenkívül legalább még ezer apró cikk, azaz a lot of odds and ends.Készítsen leltárt a saját szobájában. Ha valaminek elfelejtette, vagy soha nem is tudta a nevét, nézze meg a szótárban. Én is most néztem meg a szemöldökcsipeszt. Sőt, ha akarja, írja fel a neveket egy- egy cédulára és címkézze fel az adott tárgyat. Akkor mindig a szeme előtt van.

Én nem ragaszthattam semmire semmit, mert nem jó néven vették volna a kollégiumban a pedáns nevelőtanárnők, de egyébként is szerintem minden ilyen játékot jobb fejben játszani, mert aktívan könnyebb megjegyezni a dolgokat. Szerintem. De mindenkinek az a jó, ami, és ha Ön teleragasztja a házat angol nevekkel, hát tegye. A lényeg az, hogy soha egyetlen napot ne hagyjon ki a gyakorlásban, és hogy olyankor lehet legjobban tanulni, ha az embenek éppen van egypár perc üres ideje. Nem kell síri csend, nem kell speciális nekikészülődés, csak gondolja végig a látottakat angolul.

Jöhet a következő típusú kérdés és válasz. Where azaz hol.

Where is the dustbin? – Hol van a szemetesvödör?

It’s in the corner. – A sarokban.

Where are the dried flowers? – Hol vannak a szárított virágok?

They are on the shelf. – A polcon.

Where is my new pair of blue jeans? – Hol van az új kék farmernadrágom?

It’s on the chair in the corner. – A sarokban levő széken.
A helyviszonyokat (és sok más egyéb viszonyt is ) az angolban úgy fejezzük ki, hogy a főnevek elé elöljárószavakat teszünk.

Eredeti, helyviszonyt jelölő jelentésük szerint a következők a leggyakoribbak.


in - ban, ben

on - rajta, -on, -en, -ön

under - alatt (térben)

above - fölött

next to - közvetlenül mellette

near - közelében

in front of - előtt (térben)

behind - mögött

between - között (két dolog közt)

among - között (sok dolog közt)

to - vhová, vmi felé

into - bele

out of - ki vhonnan

at -nál, -nél
Még mindig a szobában vagyunk, ahol eddig, és kérdezünk és válaszolunk a felcímkézett, vagy csak a fejünkben megnevezett dolgokról, de ne mondjuk előtte magyarul.
Where is the bikini top? Hol van a bikinifelső?

It’s on the floor. A padlón.
A bikinifelső, a padlón. Tessék, itt a határozott névelő: the. Akkor használjuk, ha tudjuk melyikről van szó. Jelen esetben az idősebb lányom világoszöld bikinifelsője az ő szobája padlóján.
Még egy dolgot tisztázni kell, mielőttt valami komoly dologba fognánk. It is … - Ez

There is … Van

Most már mindent tudunk ahhoz, hogy le tudjuk írni, mi is található abban a szobában, ahol vagyunk. Elosztom a papírt két hasábra, az egyikbe leírom én, hogy mi van körülöttem, a másik fele Önre vár.


This is my daughter’s room. It’s very small. ………………………………………………………………

There are three cupboards in it. One is next ………………………………………………………………

to the door, the other is behind the door,and ………………………………………………………………

there is another one in the corner. There is a ………………………………………………………………

shelf above her bed. Her dried flowers and ………………………………………………………………

some of her candles are on it. There are candles ……………………………………………………………… everywhere. On the top of the cupboards, on the ………………………………………………………………

other shelves and on the floor. The computer is ………………………………………………………………

on a small table between the two cupboards. ………………………………………………………………

There are a lot of small things on the table, ………………………………………………………………

too. There are small toys, films, papers, CDs, ………………………………………………………………

a pair of scissors and a pair of tweezers on ………………………………………………………………

the computer table. Also, there is a box for the ………………………………………………………………

floppy discs. Next to the computer table, in ………………………………………………………………

front of the other cupboard there is a fan.Her ………………………………………………………………

bed is in the middle of the room. It’s a double ………………………………………………………………

bed and takes most of the place in this small room. ………………………………………………………………

Most, hogy ezzel a komoly feladattal készen vagyunk, vegyünk elő papírt, tollat, de még jobb, ha rendszeresítünk egy gyakorlófüzetet magunknak, és tegyünk fel magunknak kérdéseket még mindig a szobánkkal kapcsolatban. Csak a kérdéseket írjuk le, legalább tíz darabot, a válaszokat adjuk meg rájuk szóban, vagy gondolatban.

Néhány példa:
Are there posters on the wall? – Vannak poszterek a falon?

(Yes, there are. a lot of them.) – Igen, egy csomó.

Where are they? – Hol vannak?

(Some of them are above the computer, but there are others above the bed and on the door, too.) – Néhány a számítógép fölött, de vannak az ágy fölött és az ajtón is.

Are there any pot plants? – Vannak cserepes növények?

(No, there aren’t. There are only dried flowers.) – Nincsenek. Csak szárított virágok vannak.

Where are the handbags? – Hol vannak a kézitáskák?

(They are on the bed, but there is one on the shelf, too.) – Az ágyon, de van egy a polcon is.
Csak azért írtam oda a magyar jelentéseket, mert használtam olyan szavakat, amelyeket eddig még nem. De természetesen, ha Ön csinálja ezt a gyakorlatot, ne találja ki először magyarul, hogy mit fog kérdezni és válaszolni, az ilyen gyakorlatoknak pont az az értelme, hogy megtanuljunk angolul gondolkozni. És igenis mondja ki hangosan. Sok ember megijed a saját hangjától, főleg, ha idegen nyelven mond valamit, Gyakoroljunk. A macska, vagy a kutya kiváló társalkodópartner, és nem is beszél vissza. De ugyanúgy megteszi egy plüssállat, a söprű, vagy ha szépnek tartjuk magunkat, a saját tükörképünk is.
Amikor érettségire készültem, kellett volna valaki, akinek felmondom az érettségi tételeket. Csak éppen ilyen személy nem akadt, mert mindenki a saját tételsorával és a saját bajaival volt elfoglalva. Tehát fogtam a söprűt, felállítottam úgy, hogy a cirok fele legyen fölül, odatámasztottam az egyik emeletes ágyhoz, és kineveztem az érettségi bizottság elnökének. Szépen elmondtam neki az összes tételt. Sőt, még cédulákra is felírtam a tételcímeket, odatettem elé az asztalra, kihúztam a tételt, végiggondoltam, és szépen elmondtam neki. Igen türelmes hallgatóságnak bizonyult. Amikor ténylegesen az érettségi vizsgára került a sor, ugyanolyan szépen el tudtam mondani a tételemet, mint a kollégiumban a söprűnek, és körülbelül ugyanannyi lehetőséget hagytam, hogy beleszóljanak, mint gyakorlás közben. Szépen ötöst is kaptam mindenből. Az egyetlen négyest matekból kaptam, de abból írásbeli volt.


Yüklə 0,87 Mb.

Dostları ilə paylaş:
1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   13




Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©muhaz.org 2024
rəhbərliyinə müraciət

gir | qeydiyyatdan keç
    Ana səhifə


yükləyin