Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára

Mátkásodás, mátkaság, gyűrű és keszkenyő

A vallomások középpontjában a mátkásodásnak nevezett eljegyzési ünnepség állt. A jegyváltási ceremóniát, illetve az ott tapasztalt anomáliákat hosszan ismertették a tanúk. Különösen foglalkoztatta az embereket, hogy a mátkaság egyszer fölbomlott, de újra összeforrasztották. A mátkásodás estéjén a lányos háznál ünnepi vacsorát rendeztek, amelyen megjelentek a szentkirályi vőlegény kiterjedt rokonságának képviselői. Néhányan pórul jártak közülük, mivel hazainduláskor a sötétben megszenvedték Sándor Pista kődobáló akcióját. Az esküvés, mint hitet próbáló ritka cselekedet, nagy teret kapott ugyan a vallomásokban, magáról az esküvőről, a házasságkötés ceremóniájáról azonban kevés szó esett. Mintha az esküvő csak úgy mellékesen zajlott volna le. A lakodalom szó egy vallomásban fordul elő. A kutatónak olyan érzése támadhat, mintha az eljegyzésnek nagyobb szerepe lett volna, mint az esküvőnek. A tanúk sorozatban vallották, hogy nem vettek részt az esküvőn. Olyan tanú is akadt, aki a mátkásodáson jelen volt, az esküvőn azonban nem vett részt.

A mátkaság kifejezést kétféle értelemben használták a vallomástevők. Jelentette a szó magát az eljegyzés ceremóniáját, de jelentette a jegyesség időszakát is. Az első jelentésben előfordult a kifejezés mátkásodás változata is. A tanúk megfogalmazásai jól tükrözik a „kiválasztott, eljegyzett, leendő házastárs” értelmű mátka szó továbbképzett alakjainak nyelvi és tartalmi gazdagságát: „...mátkaság idején tartott vacsorán...”; „...az után csakhamar le mondott a mátkaságról”; „...másodszor is megmátkásodott”; „...mátkaságok előtt”; „...férjhez menete előtt, mátkasága idején”; „...az ajtó előtt állván, néztem mátká­sodásokat...”; „...mátkaságban lévén is csak a fejét tekerte, hogy keljen néki László Jósefhez menni, azért le is mondott vala a mátkaságról, s nem tudom, hogy forrasztották újra”; „...a mátkaság után Bálint Anna hozzám jővén”; „...az után csakhamar el bomlék a mátkaság”; „...a vissza mondott mátkaságot az annyának s más jó embereknek közben járások által meg ujjította, vagy is inkább ezek reá vették, hogy újra megmátkásodgyék”; „...a mátkaságra sírva állott elő...”

A mátkásodás, a mátkaság ceremóniája a lány kikérésével kezdődött. A beleegyezés elhangzása után a legény gyűrűt adott a lánynak. A lány a gyűrűt kendővel viszonozta. A jegykendőt a legtöbb tanú keszkenyőnek nevezte, de előfordult a ruha megnevezés is. Amikor fölbomlott a mátkaság, a lány a gyűrűt, a legény a keszkenyőt küldte vissza. Nehezen értel­mezhető az egyik vallomásban előforduló „midőn bé keszkenyőzék Józsinét” megfo­galmazás pontos tartalmi háttere.

A perben vallomást tett az a 45 éves férfi, Bálint Antal, aki László József megbízásából megkérte Bálint Anna kezét: „...Engemet kért László József, hogy elmennék és kérném meg néki Bálint Annát, kinek én engedni kévánván, elmenék vele edgyütt s a bátyjaival, László Jánossal és Andrással, és mikor meg kértem a leányt, a gazda nékem kedvezéssel felelt, de a leány elvonta magát félre és egy ágyba lebút, és mikor elé kellett volna állani, külömben elé nem állott, hanem erővel húzták elő, akkor ugyan a ruhát előnyujtotta, de a fejét vissza fordította, melyből nagy idegenségét esmértük. Annyival inkább, hogy midőn az asztalhoz ültünk volna, csakhamar az asztaltól ki kele és el mene az háztól, és sokáig oda volt, s mikor ő visszajött, mi mingyárt elgyüttünk onnan, de akkor is semmi nyájasságot vagy beszélgetést vele nem végzett, amint szokások az ollyan személyeknek. Mikor pedig mi elgyüttünk, a legényt ottmarasztotta a leány annya. Így véghez menvén a dolog, mi eljövénk onnan, s mingyárt a kapun kívül minket hajgálni kezdének a setétbe és némellyeket közüllünk meg is ütettek. Azért még haza mentünk, azt ítéltük s beszélettük egymás között, hogy ebből jó nem lészen. Még a nagyobbik báttya mondá a másodiknak: eregy, mennyél vissza és híd haza Józsit, ne maradjon ottan, mert az éjjel egybe rontyák.”

A jegygyűrű és a jegykendő átadását, majd visszakérését az alábbi jellemző megfogal­mazásokkal adták elő a tanúk: „...A mátkaságra sírva állott elő, de a mikor a kiadó kérdezte ...szereti-é László Józsefet, és a keszkenyőt által vette a leánytól és a legénynek kezébe adta, s a gyűrűváltás megtörtént, mind sírt”; „...a jegygyűrűt visszaküldötte volt...”; „...csakhamar le mondott a mátkaságról, a gyűrűt egy öregasszonytól visszaküldötte, a legény is a keszkenyőt visszaadta, melly után nékem Anna azt mondotta: Hála az Istennek, hogy megmente az örök kárhozattól, mert a gyűrűt vissza küldöttem, a keszkenyőmöt is vissza vettem.”