Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára

Székesfehérvár népessége 1785-ben

Városrész	Jogi népesség	Tényleges népesség	Házak száma	Családok száma
Belváros	1861	2163	173	372
Palotai külváros	4056	4190	467	1056
Budai külváros	5390	5452	591	1406
Együtt	11 307	11 814	1231	2834

Az 1804. évi népességszámot Nagy Lajos (Ludovicus Nagy) 20 069 főre tette. Az 1948. évi Statisztikai Zsebkönyv csak 1840-ben jelez ekkora népességszámot: 20 770 főt.

Az egyházi sematizmus szerint 1828-ban Székesfehérvárnak 20 146 lakosa volt. Az összlakosság 33%-a volt adózó (6676 adózót jelentett). Igen magas, 7,4 fő volt az egy családfőre jutó lélekszám, az összes családfő 2714 volt. A családfők megoszlása a polgárok aránylag alacsony számát mutatja: 2714 közül mindössze 1080. Ez azonban a városi szabályrendeletek ismeretében jól érthető. Polgárnak ugyanis csak a 24. évét betöltött férfit vették fel, amennyiben az illető polgárnak a fia volt, vagy polgári vagyont bírt. A székesfehérvári városi levéltár polgárkönyve szerint 30 év alatt – 1802 és 1831 között –, mely idő alatt a polgárok kicserélődhettek, mindössze 1227-et vettek fel polgárnak. Feltűnő azonban a hatvan évnél idősebb családfők aránylag nagy száma: 371 férfi és 159 asszony. Az öregek nagy számát a város által fenntartott Öregek Háza is bizonyítja.⁹²⁷

Fényes Elek geográfiai szótárában 20 770 főre tette a város népességét.⁹²⁸ A nemzetiség szerinti megoszlásra vonatkozóan megjegyzi, hogy lakosai többségükben magyarok, vannak németek is, de ezek mind értenek magyarul, és gyermekeik ezen a nyelven már jobban beszélnek. A vallási megoszlást a következőképpen becsülte: 19 773 római katolikus, 404 református, 378 görögkeleti, 206 evangélikus és 9 zsidó. Nagyszámú iparosai közül külön a posztósokat emeli ki, akiknek a száma a 90-et is meghaladta. Intézményei között katolikus gimnáziumot, püspöki papnöveldét, „capitális” katolikus iskolát és leányiskolát, 5 római katolikus, 1 református, 1 görögkeleti népiskolát említ. Házai közül, melyeknek a számát 1357-re teszi, a székesegyházat, a püspöki palotát, a ciszterciek és a ferencesek házait, a kétemeletes vármegyeházát, a városházat, a kanonok házait, a kaszárnyát említi. Nevezetes épülete még a Fekete Sas vendégfogadó.

A reformkorban a vármegye a fundamentális törvények alapján állott, amelyek a „dicső emlékezetű ősöktől 800 év eltelte után sértetlenül maradtak vissza”. A nemesi szabadságnak az adózóra való kiterjesztésében az ősi alkotmány egyik alapkövének a ledöntését látták. A fehérvári polgárok viszont az élén jártak annak az országosan kibontakozó mozgalomnak, amely a városi követválasztást demokratizálni akarta. Az 1842. évi tanácsülés statútumot alkotott: hogy a követeket az egész polgárság válassza. Az 1843. évi nevezetes választást eszerint hajtották végre, mivel ellenkező rendelkezést az uralkodótól nem kaptak. A vármegye gazdasági életét fellendítette a megyeszékhelyen 1845-ben 32 500 forint alaptőkével alakult Székesfehérvári Takarékpénztár, amely elsősorban ingatlanvásárlásokra adott hitelt.

Az 1848-at megelőző két évben rossz volt a termés. 1847 tavaszára csökkentek a gabonakészletek, az árak ennek következtében hétről hétre emelkedtek.

1848–49-ben Jellasics horvátjai sok kárt okoztak a vármegyében. Salamon Lajos kormánybiztos ellenük szervezte a népfelkelést. 1849-ben a kormánybiztos Batthyány István gróf. A szabadságharc első győzelmes csatája Pákozd mellett zajlott le, a kevésbé szerencsés kimenetelű pedig a móri csata volt.