Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára

Buza János

Lengyel pénzek Kassán Bethlen Gábor

fejedelemsége idején^*

A magyar gazdaságtörténet-írás kezdete óta ismert,²²² hogy a kora újkorban a lengyel–magyar kereskedelmi kapcsolatok révén mindkét királyság pénzei cirkuláltak az országban, különösen áll ez a határ menti pénzforgalomra. A pénzveréshez szükséges ezüsttel nem rendelkező Lengyel Királyságba többek között Magyarországról is kivitték a vert pénzt, amelynek egy része a határon túl már nem fizetési eszközként funkcionált, hanem rövid időn belül olvasztótégelyekbe került, hogy rézzel elegyítve a pénzverés nyersanyagává váljon.²²³ A legelterjedtebb magyar vereten, a denáron kívül természetesen az aranyforintot és – az ekkor még többnyire külföldi²²⁴ eredetű – tallérokat sem vetették meg, sőt felárat adtak értük, miként azt az éles szemű kortárs a XVI. század közepén feljegyezte.²²⁵

Az éremleletek nyomán arra lehet következtetni, hogy a század vége felé a Dunántúlon is növekedett valamelyest a lengyel pénzek szerepe, de „túláradó bőségben” a felvidéki me­gyékben fordultak elő e veretek, felbukkantak továbbá a hódoltságban is, illetve a „»Részek« néven ismert keleti vármegyékben, valamint Erdély területén viszont a lengyel pénzek forgalma csaknem kizárólagosnak tekinthető.”²²⁶

A „lengyel pénz” a török kori Magyarországon gyűjtőfogalom volt, ugyanis nemcsak a Lengyel Királyságban kibocsátott vereteket, hanem a lengyel mintára vert fizetési eszközöket is lengyel pénzeknek tekintették a kortársak.²²⁷ Állandó jelleggel nem, sporadikusan azonban Svédországtól Dél-Erdélyig, illetve Raguzától²²⁸ Rigáig²²⁹ készítettek olyan vereteket, amelyek lengyel mintájú pénzeknek tekinthetők.

A Lengyel Királyság valamennyi pénzét természetesen egyetlen pénzverde sem utánozta, s még a szomszédos országok pénzforgalmából sem mutatható ki minden lengyel veret egy­idejűleg, s főként nem azonos mértékben. Miként arra már Huszár Lajos rámutatott, a schilling például nem hatott különösebben a magyarországi pénzforgalomra,²³⁰ tört részei²³¹ pedig csupán elvétve fordulhattak elő.

Bethlen Gábor fejedelemsége idején az említett schillingeken kívül ½ és egész, továbbá 1 ½, III-as és VI-os garasokat, valamint „ort”-nak nevezett ¼, illetve ½ és egész tallérokat vertek. Közülük a „póltorak”-ból polturává magyarosított 1 ½ garasos játszott igen jelentős szerepet a későbbiekben Magyarország és Erdély pénzforgalmában.²³²

Mivel a magyar és a lengyel pénzek mellett egyéb veretek is jócskán cirkuláltak Felső-Magyarországon, nem véletlen, hogy Kassa néhai főbírájának biográfusa igencsak rá­csodálkozott a hagyatéki leltár 6300 forintnyi készpénzének vegyes összetételére: „Érdekes, hogy hányféle pénz foroghatott ez időben közkézen, mikor itt aranyat, tallért, 12 pénzes garast, ó apró pénzt, régi magyar fillért, régi jóféle 3 pénzes garast, 18 pénzes garast, ó poltura pénzt, 6 pénzes dutkát, körmöczi jó apró pénzt, császárgarast, régi pénzes polturát, bitkóczi polturát találtak.”²³³ Bethlen Gábor fejedelemsége alatt az idézettnél is színesebb volt Felső-Magyarország fővárosának pénzforgalma, miként az egy 1624. évi számadásból vett kiegészítő adatokkal illusztrálható: „rénes tallér, Ferdinandus réztallér, danczkai ort”, „Screk­kelm­berger” garas, jó „schlesiai” ort, ó és új dutka mellett „lengyel”, valamint apró, fejes polturákat említettek.²³⁴ Túlzás nélkül állítható, hogy e két kiragadott példával – bármennyire tarkának is tűnik bennük a pénznemek és a pénznevek világa – igen távol állunk a teljességtől; az azonban nyilván így sem kétséges, hogy az egykoriak alaposan feladták a leckét az utókor identifikációra törekvő historikusainak.

A pénznevek előtt álló – esetenként összetett – jelzők segíthetnek ugyan a kérdőjelek számának csökkentésében, de nem mindig könnyítik meg a magyarázatot, illetve kiegészítő információk megadását, nemritkán a keresését követelik. Így például köztudomású, hogy a „danczkai orthok” Danzig/Gdansk város jó minőségű 1 tallérjai voltak, amelyeket az 1624. évi computusban 48 denárra taksáltak, ugyanekkor a „jó schlesiai orthok értéke 33 denár” volt. Az árfolyamkülönbség láttán joggal merülhet fel a kérdés, ha a sziléziai orthok 15 denárral gyengébbek voltak a danckaiaknál, akkor miért tartották őket jóknak a kortársak. Hipotetikus válasz szerint valószínűleg azért, mert az 1620-as évek hírhedten rossz minőségű sziléziai veretei²³⁵ között e ¼ tallérok viszonylag magas ezüsttartalommal rendelkeztek.

A szorosabb értelemben vett lengyel, illetve lengyel mintára vert pénzek között előkelő hely illeti meg a magyarul dutka néven ismert III-as garast. Az értékjelzéssel ellátott ezüstpénz, a „III GROSS(us) ARG(entus) TRIPLEX” 1528-tól került ki a verdékből, hivatalos neve trojak volt,²³⁶ a népnyelv azonban dudek (=búbos banka) gúnynévvel ruházta fel a lengyel sast is ábrázoló veretet. A német düttchen szó²³⁷ és a magyar dutka²³⁸ egyaránt a lengyel dudekre vezethető vissza. Bethlen Gábor koráig a dutkák nemesfémtartalmát többször csökkentették, így nem véletlen, hogy a pénzforgalomban megkülönböztették az ó és új dutkákat, amikor is a jelzők nemcsak a veretek korára, hanem minőségére is vonatkoztak, ui. az ó dutka minden valószínűség szerint egyben jó dutkának, magasabb ezüsttartalmú pénznek tűnt a kortársak szemében. Bethlen Gábor 1619. évi – Alsó-Magyarország bányavárosainak, vármegyéinek és városainak küldött – pénzrendeletében a régi jó dutka (= Alter Dutken) árfolyamát 10, az új dutkáét (=Neuer Dutken) pedig 9 denárban határozta meg.²³⁹

Kassa szabad királyi város publikált, illetve levéltári forrásai ugyancsak tanúsítják a dutkák forgalmát. Ha a sajtóhiba ördöge nem tréfálta meg a forrásközlőt, akkor 1624-ben az ó és új dutkát egyaránt kilenc-kilenc denárban számították,²⁴⁰ ugyanezen a kurzuson rendelkezett Debreczeni János 1627-ben 6704 „oh dutkáról,” de testamentumában regi 12 pénzes veretekről is olvashatunk.²⁴¹ Bethlen Gábor egyik kassai híve, Varannai András²⁴² végakaratában szintén „kilenc-kilenc pénzben” olvasott egy-egy ó dutkát; a hagyaték rendezésekor azonban a 3840 példányból álló „Reghi O Dutka Pinzt” már 10 denáros árfolyamon osztották fel.²⁴³ Ennél nagyobb mennyiségű, 4685 db „Reghi io O Dutka pinz”²⁴⁴ volt Szegedi Mihály hagyatékában. A dúsgazdag kereskedő²⁴⁵ öt örököse fejenként 937 jó minőségű, ugyancsak 10 denárban számított dutkára tarthatott igényt. Jóval szerényebb mennyiségű, de szintén 10 denáros ó dutkákat írtak össze 1633-ban Sütő Erzsébet javai között.²⁴⁶

A dutka árfolyama után kutakodva meddő példákra is jócskán bukkanhat a gyűjtő; esetenként ugyanis csak arra emlékezett a túlvilágra készülő, vagy csupán annyit jegyeztek fel a „testamentumos urak”, hogy hány forint értékben találtak dutkát, illetve ó dutkát és egyéb vereteket a ládafiában vagy valami skatulyában.²⁴⁷ A vegyes összetételű adat sem példátlan – „Wy lengyel Dutka. Ortokkal egiött f. 5 d. 4.” –, amelyből²⁴⁸ kétismeretlenes egyenlettel sem lehet megállapítani a pénznemek darabszámát. Néhány évvel túllépve a választott korszakhatárt, a fentiektől erősen eltérő árfolyamú dutkákkal találkozhatunk: 1635-ben 6 pénzes,²⁴⁹ 1642-ben az ugyancsak 6 pénzes dutkák mellett 12 pénzes ó dutkával.²⁵⁰ Az idézett példák nyomán az alábbi visszakövetkeztetésekre nyílik lehetőség:

1. Nagy a valószínűsége annak, hogy az ún. „12 pénzes garasok” szintén dutkák – a XVI. század végéről, illetve a XVII. század elejéről származó veretek – lehettek.²⁵¹

2. Az 1619 előtt kibocsátott lengyel, illetve lengyel mintájú pénzeket még jóknak tartották a kortársak, más szóval – miként az jól ismert – a nagy pénzrontás az 1619., illetve az azt követő esztendőkre esett.

3. Egyes III-as garasok „lengyel dutkaként” történt említése egyértelműen jelzi azt, hogy nem minden dutka volt szükségszerűen lengyel veret. A dutka név mögött más kibocsátók pénzei is meghúzódhattak, a jó ó dutkák akár erdélyi²⁵² veretek is lehettek, amelyek közül Báthory Gábor III-as garasai voltak külföldön a legismertebbek.²⁵³

A fentieken túlmenően vissza kell még térni a dutkák árfolyamára. Láttuk, hogy 6, 9, 10 és 12 denárban is számították e nagy mennyiségben vert s ebből adódóan Európa-szerte ismert ezüstpénzeket. Az igen nagy – a két szélső pólust véve figyelembe 100 %-os – eltérést mutató árfolyamok létrejöttének egyik lényeges okára, nevezetesen arra, hogy a dutkák nemesfémtartalmát többször is csökkentették, fentebb már történt utalás.

Bethlen Gábor uralkodása idején azonban nemcsak a lengyel, illetve a lengyel mintára vert pénzek minőségét rontották, hanem a Közép-Európán végigsöprő inflációs vihar következtében a korábban nagy becsben tartott²⁵⁴ magyar denár is silány váltópénzzé vált.²⁵⁵ Az ún. „Kipper- und Wipperzeit” évei²⁵⁶ alatt minden korábbit meghaladó spekulációs pénzkereskedelem²⁵⁷ alakult ki, nagy tömegben forogtak sokszor addig teljesen ismeretlen vagy éppenséggel teljesen új s nemesfémek helyett színesfémekből, esetenként „merő rézből” álló váltópénzek, így nem csoda, hogy a régebbi, jobb minőségű veretek kurzusa emel­kedett.²⁵⁸ E ponton már több mint kívánatos a lengyel III-as garas teljes (a hagyományos terminológia szerint nyerssúlyának) és tiszta tömegének (színsúlyának) áttekintése:²⁵⁹

Év	Teljes tömeg gramm	Tiszta tömeg gramm	%-os változás 1562 = 100,0 %
1528	6,1776	2,3166	88,25
1545/47	2,6713	2,3374	89,04
1562	3,0000	2,6250	100,00
1580	2,4400	2,0590	78,44
1604	2,2340	1,8850	71,81
1616	1,9220	1,5610	59,47
1623	2,0180	0,9140	34,82

Részletekbe menő elemzés mellőzésével elegendő csupán annyit kiemelni, hogy 1562–1623 között csaknem egyharmadára csökkent a lengyel III-as garasok ezüsttartalma, különösen nagy volt a rontás 1604 és 1623 között. A pénzrontás mértékét látva nem tekinthetjük jelzőhalmozásnak azt, hogy Bethlen Gábor idején a kassai végrendeletekben a másutt²⁶⁰ is fellelhető s jó pénzt jelentő ó dutkák mellett régi jó ó dutkákat különböztettek meg.

A Magyarországot és Erdélyt sem kímélő pénzrontás viharának csillapultával a dutka jellemző árfolyama 6 denár lett. Kurzusának csökkenése egyrészt azzal függött össze, hogy az 1625-től kibocsátott denárok, illetve váltópénzek – mind a magyarországiak, mind az erdélyiek – jobb minőségűek voltak a korábbi inflációs vereteknél,²⁶¹ másrészt azt sem téveszthetjük szem elől, hogy az ó, illetve régi jó dutkák utánpótlás hiányában fokozatosan kikerültek a pénz­for­galomból. Nem csekély hányadukat tezaurálhatták, illetve jócskán vittek ki belőlük a keres­kedők, valamint ajándékként úgy, hogy más pénznemre számították át őket. Tanulságos e tekintetben Bethlen Gábor 1627. évi számadása, mely szerint a fejedelem a csauszoknak és a kevésbé rangos törököknek – első pillantásra – összesen 51 000 oszporányi (akcsényi) pénzt, valójában azonban „...mind régi szép dutkát ...” adatott.²⁶²

Felső-Magyarország fővárosánál, Kassánál és az Erdélyi Fejedelemségnél távolabbra tekintve elmondható, hogy a dutkák – nemcsak az eredeti lengyel III-as garasok, hanem utánzataik, illetve a hamisítványok szintén – ismertek voltak a Levantében²⁶³ s a Hanza-városok kettős schillingjeinek²⁶⁴ konkurenseként Észak-Európában ugyancsak forogtak, illetve mint „Poolse duytgens” hasonló veretekkel együtt az Amszterdami Wisselbankba, az akkori világ pénzügyi központjába szintén eljutottak.²⁶⁵

Névértéken számítva a dutka – mint lengyel III-as garas – felét érte a poltura (azaz a 1 ½ garas), amelynek első példányai a Lengyel Királyság területén 1614-ben kerültek ki a verdékből.

A nagy mennyiségben²⁶⁶ előállított váltópénz elődeihez hasonlóan viszonylag rövid idő alatt megjelent a magyarországi és az erdélyi pénzforgalomban.²⁶⁷ Kezdetben nyilván bizal­matlanul fogadták, ui. 1618-ban Borsodban a hivatalosan jó pénznek minősített veret elfo­gadására büntetés és áruelkobzás terhe mellett kellett kötelezni a lakosságot.²⁶⁸ Az ország nyugati felében sem örvendhetett nagy népszerűségnek az új fizetési eszköz, mert Pozsony szabad királyi város tanácsa 1619-ben szintén kényszerrel akarta elfogadtatni a polturákat.²⁶⁹ A nehézkes indulás ellenére az ún. „polturák” néhány éven belül elárasztották Felső-Magyarországot, ironizáló túlzással azt mondhatnók, hogy több forgott belőlük a felvidéki megyékben és Erdélyben, mint amennyit a Lengyel Királyságban vertek.

A dutkákhoz hasonlóan a polturáknak nevezett pénzek is lehettek ó és új érmék, de nemcsak kibocsátási idejük, hanem földrajzi eredetük, azaz a verdék helye, továbbá méretük és színük, illetve egyéb jellegzetesnek tartott vonásaik szerint is megkülönböztették őket a kortársak.

Az ó, illetve az egyre jobban terjedő új poltura közötti különbségtétel az 1620-as évek elejére kardinálisnak bizonyult, az ún. új polturát sehol nem akarta elfogadni a lakosság.²⁷⁰ Természetesen mindkét poltura forgott Felső-Magyarországon, így Kassán szintén, s az országos kép ismeretében nem meglepő, hogy az ó poltura nagy becsben állt, még 1622-ben is lehetett érte ingatlant venni,²⁷¹ illetve az sem volt példátlan, hogy a végrendelkező meg­takarított pénzének számbavételekor az arannyal és a tallérral együtt tett említést az ó polturákról.²⁷² Alsó-Magyarországon korábban felvett kölcsön visszafizetését követelve úgyszintén elfogadták az ó polturát.²⁷³ Az „új polturát” viszont 1623-ban már Kassa elöljárósága is hivatalosan tilalmazott, rossz monétának minősítette.²⁷⁴

Kassa város levéltára számos olyan – 1622. évi és későbbi – iratot őriz, amelyekben a polturák előtt „oli, ol˙”, illetve „oly” jelző áll, s ezt nem tekinthetjük helyi jellegűnek, mert az „oly” attributum 1623 elején másutt is felbukkant: „Itt az jó oly poltorakot sem akarjak elvenni, mind ó polturákat kívánnak, az számtartó pedig mind egyaránt veszi az olyval együtt az rosszat is...” – írta Rákóczi György,²⁷⁵ a későbbi erdélyi fejedelem. Az „ó poltura” láttán nem véletlen, hogy az „oly poltura” új poltura értelmezéssel vonult be a történeti és a numizmatikai irodalomba. Az „oli” polturák 1622-ben valóban újak voltak a kortársak számára, de az „oli” jelző nem a pénzek korára, hanem származására vezethető vissza.²⁷⁶ Ismeretes, hogy a sziléziai Ohlau²⁷⁷ verdéjéből nagy mennyiségben kerültek ki 3 krajcárosok, s mivel a „...rossz pénz, ol˙, brigai...” együtt ugyancsak előfordult Kassán,²⁷⁸ a brigaiak mellett pedig a „keresztes” pénzt²⁷⁹ is említették, kézenfekvőnek tűnik, hogy a brigai jelző nem a rigai tollhibás változata, hanem a sziléziai Brieg, ugyanígy a keresztes a szintén sziléziai Kreuzburg verdéjéből származó pénzekre vonatkoztatható.²⁸⁰ A fentebb említett „bitkóczi polturához“ hasonló jelenségről volt szó, mely utóbbi számos változatban előforduló nevét a lengyelországi Bydgoszcz verdéjéről kapta.²⁸¹ Az analógia természetesen a nevekre áll csupán, a veretek minősége között lényeges különbség volt, ugyanis a német nyelvhasználat szerint „bromberger”-nek titulált bitkowsky polturák az inflációs vihar után évtizedekig forgalomban maradtak, míg a „polturáknak” nevezett sziléziai 3 krajcárosokat 1623 tavasza után senki sem akarta elfogadni; a királyi Magyarországon maga a nádor utasította a harmincadosokat 1623 áprilisában arra, hogy „...a Slesiay polturakokat semmiképpen ne fogadják el”.²⁸²

Az „oly polturakról” későbbi hagyatéki leltárakban is olvashatunk, egy évtized múltán természetesen senki sem tekinthette őket „új” polturáknak. Irdatlan mennyiségű „oli poltura” maradt a Szegedi örökösökre, 1632-ben 296 Ľ fontnyit mértek meg 888 forint 75 denár értékben, ami azonban a 32 000 forintot meghaladó készpénz 2,7 %-ára rúgott csupán.²⁸³ Néhány évvel később Almássy István hátrahagyott javainak inventálásakor 3 font „...leteöt oli polturak ...” mellett „...hitvány, leteöt apró...” pénzt írtak össze mindössze 9 forint érté­kben.²⁸⁴ Az „oli polturak letétele” 1623 tavaszán következett be, s mivel az előtte 4 denárban járó sziléziai polturákért ezt követően csak 1 denárt adtak, pontosabban ennyiért váltották be őket a kassai pénzverdében,²⁸⁵ a pénzvagyon 75 %-os vesztésétől visszariadó felföldiek²⁸⁶ egy része – az erdélyiekhez hasonlóan – inkább „...veszteg tartotta a ládájában”²⁸⁷ a rossz pénzt.

A silány monéták elleni küzdelem már az 1622. évi – magyarországi és erdélyi – országgyűléseken igen heves lehetett. A kolozsvári diéta a „régi quantitású poltúrákat” 4, az 1620–1622 között vert „apró poltúrákat” 2 denárban kívánta elfogadtatni.²⁸⁸ A királyi Magyarország soproni országgyűlésén „a török uralomnak alávetett népre” is gondolva határoztak úgy, hogy a 3 krajcáros garasok 4 magyar denárt érjenek, az új, kisebb címletűek arányosan kevesebbet, s értékük a következő esztendő húsvétjáig tartson.²⁸⁹ A besztercei – 1622-ben a második erdélyi – országgyűlés a jó polturák árfolyamát 4, az aprókét jövő húsvétig 3, azt követően pedig 2 denárban szabta meg.²⁹⁰ Az 1622. évi második erdélyi országgyűlés részben a magyarországihoz, részben pedig az előző erdélyihez igazodott. Túlzás nélkül állítható, hogy a besztercei végzés Bethlen Gábor és II. Ferdinánd 1625. évi – a jó és azonos minőségű pénzek veretését célzó – megállapodása felé mutatott.²⁹¹

A leggyűlöltebb rossz pénzhez visszatérve felidézhető, hogy a kortársak a Szepességtől Erdélyig a sziléziai polturák behozatalában látták a drágaság legfőbb okát.²⁹² Az „oly, brigai és keresztes polturák” dicstelen szereplése a felső-magyarországi pénzforgalomban alá­támasztja a kortársi vélekedést, de e ponton sem téveszthető szem elől az, hogy a sziléziai veretek mellett jócskán forogtak egyéb silány pénzek is. Szűkebb témánk szempontjából különös figyelmet érdemelnek a polturák, illetve a lengyel pénzek, amelyek kevés kivételtől eltekintve rossz pénzként szerepelnek a pénztörténeti irodalomban. Az eredeti lengyel polturák azonban távolról sem voltak olyan gyenge minőségű fizetési eszközök, mint amilyen vélemény az ún. „új polturák” téves identifikálása miatt kialakult róluk. E ponton meg­kérdőjelezhető az az állítás, mely szerint a sok-sok rossz pénz között „Tipikus kipper-pénzfaj volt végül a poltura.”²⁹³ A Lengyel Királyság polturáinak jellemző adatai a követ­kezők voltak:²⁹⁴

Év	Teljes tömeg (g)	Tiszta tömeg (g)	%-os változás 100 % = 1614
1614	1,576	0,739	100,0
1619	1,230	0,500	67,7
1623	1,201	0,450	60,9

A valódi lengyel polturák nemesfém-tartalmának csaknem 40 %-os csökkenése számottevő, de a mélyponton is 37,5 %-nyi ezüsttartalmukkal igen távol álltak a Kipper- und Wipperzeit inkább réz-, mint ezüstpénzeitől. Így már nem meglepő, hogy a kortársak sem tartottak minden polturát rossznak: „Tavaly, 1622. esztendőben egy drágaság lőn. És hozának felső Magyarországból jó öreg, jó ezüstű gazdag polturát Erdélybe búzáért; de azért alábbvalóval elegy volt, mellyel megrakodék az ország.”²⁹⁵ Az „alábbvaló” és a „jó ezüstű” polturák közötti különbségtétel árnyaltabban mutatható be a már citált kassai hagyatéki leltárak egyikéből, amelyben nemcsak a polturák, hanem más korabeli pénzek becsértékét is megállapították:²⁹⁶

A pénz neve	1 font egységára számítási forintban (1 ft = 100 denár)
„Muszka pénz”^297	20
„Seckenberger^298 és ortos” pénz	14
„O polturak”	12
„Régi jó 3 pénzes garas”^299	10
„Elegyes bavarica^300 pénz”	4
„Oli polturak”	3

Az ó poltura és a kortársak által „új polturának” nevezett sziléziai oli poltura értékaránya 1632-ben 4:1-nek felelt meg; így – utólagosan megállapítható, hogy – sem véletlen nem volt, sem durva önkény nem történt tehát akkor, amikor az 1623. évi devalválás idején 4 denár helyett csupán 1 denárért váltották be az oli, brigai és keresztes pénznek nevezett sziléziai 3 krajcárosokat. A fentiekből persze az is nyilvánvalóan következik, hogy 1625 után – pontosabban a jó pénz bevezetését követően³⁰¹ – az ún. új polturák nem maradhattak forgalomban,³⁰² a Felső-Magyarországon és az Erdélyi Fejedelemség területén 3 denár értékben járó polturák valóban lengyel vagy azokhoz minőségileg közelítő lengyel mintára vert polturák voltak. E ponton utalhatunk vissza a dutkák 6 denáros kurzusára, ami a pénzrontást követően évtizedekig³⁰³ szintén természetesnek tekinthető, ui. a dutka 3, a poltura pedig 1 lengyel garasnak felelt meg. E két lengyel pénznem igen fontos szerepet játszott a pénzforgalomban Bethlen Gábor fejedelemsége idején. Mindkettőt utánozták szerte Európában. A poltura azonban még igen „fiatal” pénz volt a nagy pénzrontás kezdetén, részben ezzel magyarázható az, hogy poltura névvel illettek olyan vereteket is, amelyek csak hasonlítottak a lengyel elődre. A számos – polturának nevezett – veret között nemcsak a formai, hanem a tartalmi – pontosabban a jelentős minőségi – eltérés miatt különbséget kellett tenni, ezért is ruházták fel azután jelzőkkel a gyűjtőnévvel polturának titulált pénzeket. Kassa város kivételesen gazdag levéltári anyaga és a mind bőségesebb szakirodalom segítségével valamelyest szűkült az identifikálatlan pénznevek köre, a részeredmény közlésekor éppen ezért azt kell kiemelni, hogy kutatási feladataink még bőven vannak.

Bethlen Gábor korát és a csaknem európai méretű inflációt érintve illene állást foglalni a tekintetben, hogy miként értékelhető a nagy fejedelem pénzpolitikája. Kiváló korábbi mun­kák³⁰⁴ mellett mára pénz-³⁰⁵ és gazdaságtörténeti³⁰⁶ szempontból egyaránt korszerű irodalom áll rendelkezésre, amely megkönnyíti a véleményalkotást.

Bethlen Gábor Kipper-kori pénzpolitikáját alapvetően a külső körülmények határozták meg; tágabb értelemben a hiperinflációba³⁰⁷ torkolló, az ún. „árforradalom” tetőzéseként is felfogható, Közép-Európát különösen sújtó pénzrontás, illetve szűkebb értelemben az a tény, hogy Bethlen „Opulia és Ratiboria” hercege³⁰⁸ lett, ui. Sziléziában az átlagosnál is nagyobb méreteket öltöttek a monetáris zavarok,³⁰⁹ amelyekhez – kénytelen-kelletlen – alkal­mazkodnia kellett. Nem volt más választása, ui. ha jobb pénzt veretett volna a szomszédos verdék világi és egyházi urainál, csak veszteséggel tehette volna meg azt, de akkor sem tudott volna védőgátat emelni a pénzrontás árhulláma elé, amely – mivel Sziléziától, az osztrák és cseh területektől nyugatra már szélesen hömpölygött³¹⁰ – csak keleti irányba nyomulhatott. Némi késéssel azután Erdélyre is rázúdult az inflációs áradat, s az uralkodói szándéktól függetlenül – sőt annak ellenére – nemcsak a pénzérték-, hanem az ár- és bérviszonyok terén is kaotikus állapotokhoz vezetett.³¹¹ Ezekben az években az érintett térségben – ahol dokumentálható az emissziós tevékenység – mindenütt rontották a pénz minőségét, így sem a Lengyel Királyság, sem az Erdélyi Fejedelemség pénzei nem vonhatók ki a csökkentett nemesfémtartalmú veretek sorából, az azonban kétségtelen, hogy Bethlen Gábor uralkodása alatt nem a valódi lengyel monéták voltak az infláció éllovasai.