Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára

Jakó Klára

A Szalánczyak

(Egy fejezet az erdélyi fejedelemség keleti

diplomáciájának történetéből)

A moldvai és havasalföldi vajdák és főtisztségviselők által kibocsátott magyar nyelvű levelek gyűjtése közben, a vajdai kancelláriák magyar nyelvű részlegének működését vizsgálva több érdekes secretariusi portré rajzolódott ki előttem, melyek közül az egyik legszínesebb a Szalánczy Jánosé, akinek diplomáciai tevékenysége, úgy tűnik, hosszú időre meghatározta családtagjainak pályaválasztását is. A Szalánczy család kiemelkedőbb tagjainak életútját át­tekintve végigkövethető, hogy a XVI. században a török elől Erdélybe érkező délvidéki menekültekből tehetségüknek, nyelvismeretüknek, továbbá a mohamedán és ortodox balkáni világban való jártasságuknak köszönhetően miként váltak a fejedelemség politikai és társadalmi életének vagyonos és befolyásos tényezőivé.

A Szalánczy család – miként arra neve is utal – az Abaúj megyei Szalánc (Slanec, ma Szlovákiában található) helységből származott, ahonnan valószínűleg a XV. század elején a Duna–Tisza közének déli (ma Jugoszláviához tartozó) részébe költözött, s nemesi előnevét is innen, az egykori Bács megyében található Szenttamás (ma Srbobran) helységről nyerte.⁵¹⁰ Szenttamási Szalánczy János, aki 1445-ben a szörényi vicebáni tisztséget viselte,⁵¹¹ egyike volt Bács megye küldötteinek az 1447-es országgyűlésen. A család egy másik, szintén János nevű tagja 1495-ben Bodrog megye alispáni tisztségét töltötte be.⁵¹² Ennek a térségnek a lakossága azonban a XV. század folyamán jelentős változásokon ment keresztül. Min­denekelőtt együtt kellett élniük az ekkor már a Duna vonalát elért törökök egyre gyakoribb betöréseivel. Ugyanakkor otthonosan kellett mozogniuk a törökök elől menekülő ortodox szerbek egészen más világában, de ismerniük kellett a rettegett ellenség életmódját, szokásait, sőt még nyelvüket is valamelyest.⁵¹³

Nem tudjuk, hogy a megyéje közéletében szerepet játszó birtokos család mikor vált földönfutóvá, és kényszerült menekülésre, hogy Erdélyben elölről kezdjen mindent, hogy újból megalapozza vagyoni és társadalmi helyzetét. Annak ellenére, hogy Gyulaffy Lestár (1557–1605) a Szalánczyak Erdélybe érkezését 1457-re teszi,⁵¹⁴ a demográfiai változások általános menetének ismeretében valószínűbbnek látszik, hogy erre csupán jóval később, valamikor a XVI. század elején kerülhetett sor.⁵¹⁵ Amennyiben hitelt adunk Gyulaffy állításának, az Erdélybe költöző Szalánczy Mihály a nagyapja kellett hogy legyen annak a Szalánczy Jánosnak, akit az írott források 1525-ben Radu de la Afumaţi havasalföldi vajda secretariusaként említenek.⁵¹⁶ Köztudomású, hogy Szalánczy János élete végéig Zápolya János egyik leghűségesebb híve maradt. Feltételezhetjük azt is, hogy közéleti-politikai karrierje szintén Zá­polya környezetéből indulhatott. Radu de la Afumaţi is kapcsolatban állt az erdélyi vajdával, mivel azelőtt, hogy 1524-ben Zápolya hathatós segítségével trónra került volna, hosszabb ideig Brassóban élt száműzetésben. Az sem kizárt, hogy éppen maga Zápolya hívta fel a leendő havasalföldi uralkodó figyelmét fiatal familiáriusára, aki bizonyosan tudott románul, de lehet, hogy törökül is beszélt, és igencsak használható volt a Budával és Konstanti­nápollyal való kapcsolattartásban.⁵¹⁷

Mindezek csupán feltételezések, az azonban bizonyos, hogy havasalföldi tevékenysége idején Szalánczy már nem volt tapasztalatlan a politikában, és ezen a téren kellő kapcsolatokkal is rendelkezett. Ha nem így lett volna, akkor 1526 tavaszán Radu de la Afumaţi nem őt küldte volna legfőbb és legtitkosabb követeként (per primarium et secretissimum nuntium) Budára, hogy a törökökkel szembeni közös katonai fellépésről tárgyaljon.⁵¹⁸ Amikor ugyanis Radu de la Afumaţi pontosabb információkhoz jutott a Szulejmán szultán által 1526 tavaszán Magyarország ellen indított hadjáratról, merész tervvel jelentkezett a budai udvarban. Budára küldve Szalánczy Jánost, a legnagyobb titokban azt javasolta, hogy vegyék két tűz közé a balkáni támaszpontjaiktól meglehetősen eltávolodott törököket. A királyi haderő frontális ellentámadásokkal próbálja megállítani a szultáni seregek előrenyomulását, ez idő alatt pedig az erdélyiek és a havasalföldiek egyesült serege támadja hátba a törököket, betörve a Dunától délre fekvő, védelem nélkül hagyott balkáni tartományokba. Nem Szalánczy okolható a terv meghiúsulása miatt, mert a rendelkezésre álló idő már nem volt elegendő kivitelezésére. A törököknek azonban tudomásukra juthatott valami a tervből, mivel Radu de la Afumaţi vajda egyetlen fiát túszként a szultáni táborba hurcolták.⁵¹⁹

1526 júniusából, budai tartózkodása idejéből rendelkezünk a Szalánczy János anyagi helyzetére vonatkozó első információval. Ez alkalommal ugyanis szolgálatai elis­me­réseképpen II. Lajos király nemesi kiváltságokkal látta el a dévai vártartományhoz tartozó, Jófő mezővárosában lévő, bizonyos idő óta már elődei jussán birtokolt kúriáját.⁵²⁰ Hasonlóképpen mentesítette a jegyesét, néhai Bár János leányát, Annát a (Hunyad vármegyei) Alsó- és Felsőlapugy, Határ, Ohába, Habuca, Tyej és Fintoag birtokban megillető negyedrészét a Déva várához járó mindenféle szolgáltatás alól. Noha az erdélyi káptalan 1526. július 22-én végrehajtotta a király iktatási parancsát,⁵²¹ Szalánczy a mohácsi csata­vesztést követő zavaros időkben szükségesnek vélte, hogy II. Lajos adományát 1527. január 1-én az időközben királlyá választott Zápolya Jánossal, majd 1528. szeptember 13-án a trónharcban felülkerekedőnek látszó Habsburg Ferdinánddal is megerősíttesse.⁵²² János király oklevele kifejezetten a Radu vajda titkáraként végzett országos fontosságú szolgálatait nevezi meg Szalánczy János érdemeként.⁵²³

A fentebbi adatokból kiderül, hogy a török elől menekülő Szalánczyak viszonylag szerény körülmények között kezdtek új életet Erdély határvidékén, mely nem is volt olyan messze egykori otthonuktól. Itt viszonylag rövid idő alatt sikerült beilleszkedniük Hunyad megye kenézi eredetű román nemességének a szerb menekültek révén előttük már nem idegen világába. Lapugyi Bár Annával kötött házassága nem csupán Szalánczy János Jófő környéki birtokainak körülbelül 16 jobbágytelekkel való gyarapítását eredményezte, hanem hozzá­járulhatott a román vajdaságokkal, valamint a török politikai világgal való kapcsolatai továbbfejlesztéséhez.⁵²⁴

Miután 1529. január 2-án az összeesküvő bojárok meggyilkolták Radu de la Afumaţi vajdát, Szalánczy Zápolya János király udvarában jutott fontos politikai szerephez. Az uralkodó közvetlen környezetéhez tartozó familiárisként a királyi udvarban ő lett a román országokkal fenntartott kapcsolatok és a portai ügyek szakértője. A király őt küldte személyes meg­bízottjaként bizalmas ügyeinek intézésére Konstantinápolyba vagy a román uralko­dókhoz. Brassó városának számadáskönyveiből nyomon követhetők Szalánczy János diplo­máciai utazásai 1530-tól 1540-ig, János király haláláig. Úgy tűnik, hogy befolyásos és fontos személynek tartották mind a román politikai körökben, mind a Portán, aki kényes külde­tésekben is hasznos szolgálatokat tehetett a királynak.

Ő volt például az, aki 1530 őszén kibékítette Radu de la Afumaţi vajda örökösének, Moisének (1529–1530) és Vlad Înecatul vajdának (1530–1532) a híveit, és Majláth Istvánt a Havasalföldén tartózkodó Mehmet béggel folytatott tárgyalásai eredményeként kiszabadította az utóbbi jelöltet támogató törökök fogságából.⁵²⁵ Ezekben a gyakori politikai változásokkal terhes időkben Szalánczy János szinte állandóan úton volt a budai királyi udvar és a Kárpátokon túli területek között. 1532 februárjának elején Peter Pythayrral, a havasalföldi vajda emberével együtt indult Budáról Konstantinápolyba, a szultánhoz (ad imperatorem Thurcarum).⁵²⁶ Március 22-én már Mehmet bégtől jövet, útban hazafelé Brassóban tartózkodott.⁵²⁷ 1533. augusztus 23-án ismét átutazott Brassón, valószínűleg a havasalföldi udvarból jövet.⁵²⁸ Valamivel több mint két hónap múlva újból a brassóiak vendégszeretetét élvezte hét fős kíséretével és kilenc lovukkal együtt. Gritti kormányzó hat kocsilovát is vitte magával Budáról Konstantinápolyba, de előbbi közvetlen úti célja Vlad Vintilă de la Slatina havasalföldi vajda udvara, ahová a Brassó város által fogadott három lóval utazott, melyek közül egyet kénytelen volt magával továbbvinni a török fővárosig.⁵²⁹ 1534. január 23-ával kezdődően már Törökországból, Grittitől visszatérőben Szalánczy három napot pihent Brassóban.⁵³⁰ Két hónappal később, március 31-én Budáról jövet egy török kíséretében járt Brassóban, útban Konstantinápoly felé.⁵³¹ Láthatóan Szalánczy töltötte be a királyi udvar és a török fővárosban tartózkodó Gritti kormányzó közötti összekötő bizalmi szerepét.⁵³² A fáradhatatlan diplomata Grittitől visszatérőben⁵³³ június 11-én ismét Brassóban volt. Nem­sokára a kormányzó is követte Erdélybe, azzal a szándékkal, hogy végezzen politikai ellen­feleivel, de végül 1534. szeptember 29-én ő vált a hatalmi harc áldozatává.

Grittinek, a velencei kalandornak a magyar politikai életből való eltűnése inkább kedvezően hatott Szalánczy szerepére a törökökkel való kapcsolattartásban. A királyhoz fűződő régi bizalmas viszonyának tulajdoníthatóan egy időre e területen a legbefolyásosabb szemé­lyiséggé vált. Nyilván az ő feladata volt, hogy tisztázza a Portán a Gritti meggyilkolása után előállt új helyzetet. 1535. január 30-án a szultáni udvarból jövet Szalánczy egy havasalföldi bojár társaságában járt Brassóban, ahonnan négy lóval indult tovább a Kolozsváron tartózkodó Majláth István erdélyi vajdához.⁵³⁴ 1536. április 22-én útban a Porta felé ismét átutazott Brassón.⁵³⁵ 1537. március 11-én régi ismerőse, Peter Pythayr társaságában négy lóval indította a brassói városgazda Szalánczyt a havasalföldi vajdához, sarkantyúval, nyereg­gel, lószerszámmal kiegészítve megrongálódott felszerelését.⁵³⁶ Ugyanennek az évnek a nyarán János király azért küldte Havasalföldre, hogy a vajdától segédcsapatokat szerezzen erdélyi ellenfelei leveréséhez.⁵³⁷ 1538. június 29-én Szalánczy Havasalföldről jövet ismét átutazott Brassón.⁵³⁸ Egy hónap múlva Havasalföldén kellett tárgyalnia és informálódnia a törökök várható támadásával kapcsolatban.⁵³⁹ Úgy tűnik, hogy ezúttal több időt töltött munténiai ismerősei körében.⁵⁴⁰

Ekkor azonban János király politikájának legfőbb alakítója már Fráter György volt. A meg­maradt országrészek újraegyesítésére irányuló diplomáciája megkívánta, hogy a Barát irá­nyítása alatt tartsa⁵⁴¹ mind a Nyugat, mind a Kelet felé irányuló külpolitikát. Szalánczyról pedig köztudomású volt, hogy a törökökkel való együttműködés híve. Ettől kezdve véget ér­nek Szalánczy portai útjai, de a román vajdaságokkal való kapcsolattartásban Martinuzzi to­vábbra is igénybe vette szolgálatait. 1538 szeptemberében például, amikor Petru Rareş moldvai vajda a törökök büntetőhadjárata elől Erdélybe menekült és János király őt Csicsó várában körülzárva szinte fogolyként tartotta, Szalánczy volt az, aki a vajda érdekében köz­benjárt mind a királyi udvarban, mind pedig a Portán. Gyulaffy Lestár feljegyzéseiből úgy tűnik, hogy Petru Rareş, Szalánczy segítségével, elnyerte a Porta bocsánatát, János királytól pedig azt, hogy eltávozhasson Csicsó várából azon a címen, hogy fogolyként a szultánhoz viszik.⁵⁴²

Petru Rareş ügyeivel kapcsolatosan bízhatta Fráter György kincstartó Szalánczyra mint bizal­mas munkatársára a vajdától 1538 őszén elfoglalt Küküllővár és tartománya igazgatását és ezért kellett most már tartósabban az udvartól távol, Erdélyben tartózkodnia. Valószínűleg itt érhette Zápolya János király 1540 júliusában bekövetkezett halálának híre is. Még az ezt követő egész év folyamán is Küküllőváron találjuk, ahol Martinuzzi munkatársaként a kincstartóság különböző ügyeit intézte.⁵⁴³

Fráter Györggyel való kapcsolata azonban biztosította, hogy a politikai helyzet stabilizálódása után ismét bekapcsolódhasson az országos jelentőségű politikai kérdések megoldásába. Az erdélyi országgyűlés éppen korábbi portai kapcsolatait figyelembe véve 1542 júniusában őt bízta meg, hogy Fekete Jánossal együtt Szulejmán szultánhoz vigyék Erdély első hűbéri adóját.⁵⁴⁴ 1543 októberében Izabella királyné az országgyűlés megkezdését addig halasztotta, ameddig Szalánczy vissza nem érkezett Törökországból.⁵⁴⁵ Ugyancsak ő járt 1544-ben az adó ügyében a portán.⁵⁴⁶

Szalánczy János a kiépülő új erdélyi állam egyik jelentős politikai tényezője maradt haláláig. Feltétlen híve volt a Zápolya-dinasztiának, de szava súlyosan esett latba Habsburg Ferdinánd erdélyi vajdája, Báthory András idején is, akit „secretarius et auditor”-ként szolgált.⁵⁴⁷ Ellenfelei is nagy politikai tapasztalattal rendelkező, sokat próbált, a török és a balkáni diplomáciában hatékony módszerekben járatos, azok alkalmazásától nem visszariadó poli­tikusnak tartották.⁵⁴⁸ Közreműködött a Portán is abban, hogy Izabella királyné és a fiatal János Zsigmond visszatérhessen Erdély trónjára. A későbbiekben több éven át királyi tanácsos volt és addigi pályafutásából is következően a törökkel való együttműködés politi­kájának kialakítója és határozott híve maradt.⁵⁴⁹

Családi életéről és vagyoni helyzetéről jóval kevesebb adat tájékoztat, mint amennyit politikai pályájáról tudunk. Feltételezhetően kétszer nősült, és az 1526-ban Lapugyi Bár Annával kötött első házasságából nem származott utóda, valószínűleg felesége korai halála miatt. 1544-ben felsorolt gyermekei: László, Miklós, György és Erzsébet ugyanis valamennyien Bánffy Dorottya nevű anyától, Bánffy László és Dobokay Anna leányától születtek.⁵⁵⁰ Ezzel a házassággal Szalánczy a Doboka megyei Vaskapu, Csemernye, Ördögkút és Szentgyörgy határában jutott részbirtokokhoz. Ezekhez 1554-ben a közeli Oláhfelegregyen és Szent­péterfalván vásárolt birtokot.⁵⁵¹ Sajnos egyelőre nincsenek adataink arról, hogy az emlí­tetteken kívül milyen és mennyi más birtokot szerzett még magának, de abban bizonyosak lehetünk, hogy nem csupán a fentebb felsoroltakkal gyarapította a pályája kezdetén Jófőn birtokolt nemesi kúria tartozékait.

Az időszak, amelyben élt, a nagy birtokszerzések kora volt. A középkori magyar királyság összeomlása nemcsak hatalmas méretű népességmozgásokat eredményezett, de a tulajdon­viszonyok gyökeres átalakulását is lehetővé tette. Tömegek kényszerültek elmenekülni otthonaikból, mindenüket odahagyva, hogy aztán újrakezdjék életüket teljesen megváltozott körülmények között. A politikai vezetők körében általános gyakorlat volt akkoriban a pártállás áruba bocsátása és a két király közül ahhoz csatlakoztak, aki nagyobb birtok­adománnyal vásárolta meg őket. A hatalomért folytatott harc a legkíméletlenebb eszközökkel zajlott, melyek következtében egyik napról a másikra meg lehetett gazdagodni vagy el lehetett veszíteni mindent: vagyont, sőt életet is. Szalánczy János is korának embere volt, aki eszkö­zökben nem válogatva igyekezett képességeit, összeköttetéseit, befolyását anyagilag és társa­dalmilag kamatoztatni. Azt tartották, hogy „sok gonoszságot követett el”.⁵⁵² Köztudott lehetett róla, hogy „törekedését” akár az udvarban, akár Havasalföldön, sőt a Portán is nem csupán „édes beszéddel”, hanem komoly anyagi áldozattal kellett megszerezni. Fáncsi János száz aranyat adott neki előlegbe és gazdája vagyonából még száz ház jobbágyot ígért Sza­lánczynak, ha urát kiszabadítja a török fogságból. 1543-ban Majláth István feleségének is azt tanácsolják, hogy ő is ajánljon fel Szalánczynak száz jobbágyot, ha férjét kiszabadítja a Jedikulából.⁵⁵³

Szalánczy János az érvényesüléshez használt módszerei alapján nem minősíthető sem jobbnak, sem rosszabbnak e felbolydult kor többi szereplőjénél. Csak így sikerülhetett ugyanis helyreállítania családja korábbi anyagi és társadalmi helyzetét. Abban pedig felette is állt kortársainak, hogy szilárdan kitartott törökbarát politikai meggyőződése és a Zápolya-ház iránti töretlen elkötelezettsége és hűsége mellett. Halálának dátumát nem ismerjük, de ennek valamikor 1553 után kellett bekövetkeznie, mert ekkor még a fejedelmi tanács tagjaként említik.⁵⁵⁴ Tanulmányairól sem tudunk semmit, de írásának külalakja, a latin nyelv magas szintű ismerete arra enged következtetni, hogy iskolázottsága magasabb szintű lehetett az akkoriban szokásosnál.⁵⁵⁵ Műveltsége, mentalitása, politikai meggyőződése azonban azt sugallja, hogy személyisége a délszláv, török, általában balkáni kultúrkörtől már érintett közegben alakulhatott ki. Nem véletlen tehát, hogy egyénisége hasonlít a János király környezetében fontos politikai szerephez jutó politikai garnitúráéhoz, Martinuzzi Fráter Györgyéhez, Petrovics Péteréhez és más délszláv kapcsolatokkal rendelkező vezetőkéhez.

A Szalánczyak földönfutó menekültekként érkeztek Jófőre. Szalánczy János azonban a havasalföldi vajda secretariusaként kezdődő politikai-közéleti pályáján mind anyagilag, mind társadalmilag az erdélyi politikai elit soraiba emelte be családját. Második házasságával a fejedelemség egyik legelőkelőbb famíliájával került rokonságba.

Gyermekei közül Miklós nevű fiáról tudunk a legkevesebbet, csupán annyit, hogy feltehetően pályája elején, 1565-ben a nagyobb kancellária írnokaként tevékenykedett.⁵⁵⁶ László nevű fia 1560-ban Izabella királyné udvarhölgyét, Nisovszka Dorottyát vette feleségül, aki a fejedelmi udvar befolyásos lengyel előkelőségének, Nisovszki Szaniszlónak és Moise havasalföldi vajda (1529–1530) Zamfira nevű leányának volt a gyermeke.⁵⁵⁷ E házasság révén Szalánczy László a térség két jelentős országának: Lengyelországnak és Havasalföldnek befolyásos köreivel került rokonságba. Ilyen pozícióból indulva Szalánczy László már fiatalon a fejedelemség legbefolyásosabb politikai vezetőinek körébe került. 1568-tól Fehér megyének, 1591-től pedig Zaránd megyének is a főispánja volt, 1575-től fogva többször is főkövetként járt a Portán,⁵⁵⁸ illetve Budán.⁵⁵⁹ Családi hagyományaiból is érthetően, György nevű öccsével együtt határozottan ellenezte Báthory Zsigmondnak azt a politikáját, hogy Erdély szakadjon el a Portától és a királysággal szövetségben csatlakozzék a török kiűzésére létrehozott Keresztény Ligához. Amikor 1594. augusztus 28-án és az azt követő napokban a fejedelem likvidálta politikai ellenzékét, Szalánczy László is a kivégzendők közé került. Ő azonban fegyverrel szállt szembe az elfogására küldött udvari gyalogosokkal (kék darabontokkal), akik kénytelenek voltak véres harcban megostromolni a branyicskai kastélyt, melynek során Szalánczy László is halálát lelte.⁵⁶⁰ Tőle, birtokain, az ezüstneműeken és egyéb értékeken kívül, 50 000 dukátot koboztak el készpénzben.⁵⁶¹ Testvérét, Györgyöt ugyan nem végezték ki, csupán bebörtönözték Gyulafehérváron,⁵⁶² de vagyonát ő is elveszítette⁵⁶³, „életek megengedtetvék, de mindenekből kifordíttatván, számkivetésre hazájokból kibujdosni kényszeríttettek volt”.⁵⁶⁴

A Szalánczy család e súlyos csapást követően viszonylag rövid idő múltán ismét talpra állt, hiszen László és György gyermekei életben maradtak, s Báthory Zsigmond bukása után birtokaikat is visszakapták.⁵⁶⁵ Lászlónak hasonló nevű fia már a századfordulón jelentős szerepet játszott a havasalföldi kapcsolatok terén.⁵⁶⁶

A családban immár hagyományos keleti diplomáciai szerepkörben a XVII. század folyamán Szalánczy István járta be a legnagyobb ívű pályát. Feltehetően az 1594-ben bebörtönzött és vagyonától megfosztott György gyermeke vagy unokája lehetett.⁵⁶⁷ 1589 körül születhetett, hiszen amint az leveleiből kiderül, 1613-tól, huszonnégy esztendős korától kezdve⁵⁶⁸ járta a Portát. Szinte bizonyosra vehető, hogy ismerte a török nyelvet, s valamennyire románul⁵⁶⁹ és németül⁵⁷⁰ is beszélt. A leveleiből, jelentéseiből kivilágló politikai éleslátás, diplomáciai érzék, jó stílus a bizonyítékai annak, hogy nem véletlenül volt majdnem két évtizeden keresztül a fejedelemség keleti politikájának egyik kulcsfigurája s ugyanakkor a belpolitikai élet jelentős tényezője, I. Rákóczi György egyik legmegbízhatóbb híve.⁵⁷¹

Karrierjének alapját és hivatali tevékenységének java részét a törökökkel való kapcsolattartás képezi. 1631-től, I. Rákóczi György uralkodásának első évétől kezdődően 1633-ig portai ügyvivő volt.⁵⁷² 1634 júniusa és októbere között Drinápolyba küldték követségbe,⁵⁷³ hogy elhárítsa a lengyelek ellen készülődő törökök Rákóczival szemben támasztott igényeit, s ugyanazon év novemberében a temesvári pasával is folytatott tárgyalásokat.⁵⁷⁴ 1635 októbere és 1636 áprilisa között többször járt Budán követségben⁵⁷⁵ Székely Mózes eltávolításának előmozdítása ügyében. Ugyanekkor a hódoltsági falvak kérdéséről és Bethlen István vád­jainak meghiúsítása érdekében folytatott tárgyalásokat a pasával. Az 1637 novembere és 1638 februárja közti időben főkövetként ismét Konstantinápolyban tartózkodott,⁵⁷⁶ Rákóczinak Vasile Lupuval szemben Matei Basarabot támogató politikáját igyekezett elfogadtatni, ugyan­akkor ő vitte be a szokásos évi adót is a Portára. 1640 május–júniusában Nándorfehérváron tárgyalt.⁵⁷⁷ Utolsó portai főkövetségét 1645–1648 között viselte,⁵⁷⁸ amikor is a felemelt adó Rákóczi által óhajtott leszállításával kapcsolatos alkudozásokat folytatta. A törökök szinte túszként tartották Konstantinápolyban a tárgyalások idejére, ő pedig nem akarta magát pénzen kiváltani, ahogyan az szokás volt, mondván: „ide dolog végezni küldött nagyságod” (a fejedelem).⁵⁷⁹ Többé azonban már nem térhetett vissza onnan. Gyárfás Ferenc kapitiha beszámolója szerint 1648. január 9-én gutaütés következtében hunyt el, s a török fővárosban nyert örök nyugvóhelyet is.⁵⁸⁰

Hűséges és áldozatos szolgálatait a fejedelem különböző, az ország politikai életében jelentős hivatal odaítélésével is elismerte: 1636–1647 között fejedelmi tanácsúr,⁵⁸¹ az 1633–1647-es időszakban a fejedelmi tábla ülnöke,⁵⁸² 1642-ben az országgyűlés elnöke volt.⁵⁸³ 1638-ban a fejedelem Szebenbe küldte, hogy a város előtte tegye le a hűségesküt.⁵⁸⁴

Vagyoni helyzetéről a diplomáciai pályafutására vonatkozó adatokhoz képest az ő esetében is jóval kevesebb ismerettel rendelkezünk. Tudjuk, hogy a Fehér vármegyei Mihályfalván volt birtoka,⁵⁸⁵ de az is biztos, hogy pályafutása során sokkal gyarapította családja vagyonát. Ő kapta meg például Petki Ferenc elkobzott jószágait.⁵⁸⁶

Tanulmányairól semmit sem tudunk. Fentebb említett nyelvtudásán kívül néhol már-már az irodalmiságot súroló stílusa,⁵⁸⁷ tárgyalásainak rendkívül életszerű leírásai azonban magasabb képzettségre utalnak. Amint az Rákóczi beszámolójából kitűnik, fontosnak tartotta az iskolázottságot, fiát Gyulafehérváron taníttatta.⁵⁸⁸

Lehetséges, hogy éppen ez a fejedelmi székhelyen tanuló fiú volt Szalánczy Gábor, aki apjához hasonlóan a fejedelmi tábla ülnöki tisztségét viselte 1653–1657 között, s maga is vállalt diplomáciai küldetést, igaz ugyan, hogy nem Keleten, hanem Lengyelországban folytatott tárgyalásokat 1653-ban,⁵⁸⁹ fiatal ülnök korában.⁵⁹⁰ Végül a Mihályfalván lakó és a Fehér vármegyebeli Örményszékesen is részbirtokos Szalánczy Gábor⁵⁹¹ 1657-ben tatár fogságba esett,⁵⁹² ahol nemsokára életét vesztette.⁵⁹³ Egyetlen fia, János még huszonnégy éves sem volt, amikor 1668-ban utód nélkül meghalt Komlódon,⁵⁹⁴ melyet követően nagy port kavaró pereskedés kezdődött a néhai Szalánczy Istvánról reászállott vagyonáról.⁵⁹⁵ Az ebben a perben is szerepet játszó Szalánczy Krisztina, Szalánczy István leánya, ha maga nem is, de férjén, Paskó Kristóf portai követen keresztül folytatta családja diplomácia iránti elkötelezettségét.

Szalánczy István másik leánya, Anna kezét még 1651-ben Matei Basarab havasalföldi vajda II. Rákóczi György közvetítésével próbálta megnyerni rokona, Dinicu Buicescu Preda nevű fia számára az egykori portai követ özvegyétől, Türi Margittól.⁵⁹⁶ A nyilvánvalóan politikai hátterű házasságot még ugyanebben az évben meg is kötötték,⁵⁹⁷ s ebből született Bulcsesdi Sára, a Székely grófok őse.⁵⁹⁸

A pálya, melyet az egykori vajdai secretarius, Szalánczy János és a portai követ Szalánczy István családja a fejedelemség időszakában befutott, azzal érte el csúcspontját, hogy ez utóbbi János nevű testvérének⁵⁹⁹ (aki 1632-ben a fejedelem egyik titkára volt⁶⁰⁰) leánya, Erzsébet Barcsay Ákos fejedelemnek (1658–1660) lett a felesége.⁶⁰¹

A Szalánczyak társadalmi helyzetének alakulása rendkívüli ugyan, de nem egyedülálló és jól példázza, hogy az értelmiségi munka, mellyel Szalánczy János pályája indult, lehetőséget kínált a társadalmi-vagyoni emelkedésre, melyet a Báthory Zsigmond korabeli véres közjátéktól eltekintve, a család diplomatahagyományokat követő tagjai a XVII. században is folytattak, mindvégig megmaradva a fejedelemség politikai életének jelentős tényezőiként erdélyi főrendűeknek. Erre különösen is kedvező lehetőségeket nyitott a keleti (portai és román) külügyi kapcsolatokban való szerepvállalás. Ezt az utat járták több nemzedéken át a Szalánczyak és ezzel alapozták meg helyüket a fejedelmi Erdély gazdasági, politikai és társadalmi életében. A moldvai és havasalföldi vajdai kancellária több magyar secretariusának pályája szintén azt bizonyítja, hogy a Kárpátokon túli értelmiségi-politikai szolgálat eredményes módja lehetett az erdélyi érvényesülésnek is. Persze az illető képességeitől, rátermettségétől, műveltségétől függött, hogy ezen a módon az otthoni társadalmi-anyagi ranglétra magasabb vagy alacsonyabb fokára sikerült-e felküzdenie magát és milyen új távlatokat tudott nyitni utódai számára.