b. Tehén
Év
|
Magyarország
|
Nagykároly
|
Meghatározatlan
|
|
Szállítm. szám
|
Darabszám
|
Szállítm. szám
|
Darabszám
|
Szállítm. szám
|
Darabszám
|
1623
|
-
|
-
|
-
|
-1
|
55
|
|
1630
|
5
|
120
|
1
|
79
|
1
|
1
|
1632
|
4
|
132
|
-
|
-
|
-
|
-
|
1633
|
1
|
90
|
-
|
-
|
8
|
383
|
1635
|
-
|
-
|
-
|
-6
|
785
|
|
1636
|
-
|
-
|
-
|
-6
|
693
|
|
Összesen
|
10
|
342
|
1
|
79
|
22
|
1917
| c. Tulok
Év
|
Magyarország
|
Bécs
|
Meghatározatlan
|
|
Szállítm. szám
|
Darabszám
|
Szállítm. szám
|
Darabszám
|
Szállítm. szám
|
Darabszám
|
1630
|
3
|
9
|
2
|
5
|
1
|
2
|
1632
|
1
|
4
|
-
|
-
|
-
|
-
|
1633
|
1
|
12
|
-
|
-
|
-
|
-
|
Összesen
|
5
|
25
|
2
|
5
|
1
|
2
| d. Sertés (behozatal)
Év
|
Magyarország
|
Alföld
|
Nagybánya
|
|
Szállítm. szám
|
Darabszám
|
Szállítm. szám
|
Darabszám
|
Szállítm. szám
|
Darabszám
|
1614
|
-
|
-
|
-
|
-
|
1
|
12
|
1616
|
1
|
47
|
-
|
-
|
-
|
-
|
1623
|
-
|
-
|
1
|
33
|
-
|
-
|
1632
|
1
|
30
|
-
|
-
|
-
|
-
|
1634
|
1
|
25
|
-
|
-
|
-
|
-
|
Összesen
|
3
|
102
|
1
|
33
|
1
|
12
|
Az újabb szakirodalom nem foglalkozik az Erdélyből Magyarországra tartó állatkereskedelmi útvonalak meghatározásával. Megemlítik, hogy létezett erdélyi szarvasmarha is, sőt azt is, hogy ezekből nemcsak Magyarországról, de Erdélyből is kerültek külföldre.1337 Ennek ellenére – talán érthető módon – nem részletezik azt, honnan származott az Erdélyből elkerült szarvasmarha és azt sem próbálják rekonstruálni, merre tarthattak az Erdélyből behajtott szarvasmarháikkal Magyarország felé. A fentebb említett, a vámbejegyzéseken alapuló szempontok figyelembevételével megkockáztathatjuk a feltevést, hogy a kolozsvári kereskedők szarvasmarhaszállítmányai egyrészt a Nagyváradot érintő útvonalat követhették (a Kis-Szamos völgyét elhagyva, a Sebes-Körös völgyén egészen a Tiszáig), másrészt, hogy megkerüljék a törököt s elhárítsák a vele való esetleges összeütközés veszélyét, a Désnél egyesült Szamos völgyén és aztán a Berettyó völgyén közelítették meg Debrecent. Az út innen folytatódhatott a királyi Magyarország felé. Mindenesetre, a kolozsvári harmincadbejegyzések alapján tényként kell elfogadnunk azt, hogy Erdély civitas primariájából is indultak ki állatszállítmányok Magyarország felé.
A vámbejegyzések kisebb mértékben ugyan, de a Bécsnek vitt állatszállítmányokról is számot adnak (l. 1a, 2a és 2c táblázatok). Ez idő tájt pedig a bécsi piac is befogadta és továbbította az erdélyi szarvasmarhát.1338 Velence, Firenze, Pádova kereskedői előszeretettel vásárolták az Erdélyből Bécsbe felhozott állatokat.1339
Itt azért meg kell különböztetnünk a Bécsben felvásárolt és német kereskedők által továbbított szarvasmarhát az itáliai kereskedők vásárolta árutól. Ugyanis külön útvonalon közlekedtek a Bécsből német városokba távozó kereskedők, és megint más utakat választottak azok, akik árujukkal Velencébe kívántak eljutni. A német kereskedők Regensburgba, Nürnbergbe, Augsburgba, Majna-Frankfurtba igyekeztek,1340 míg az itáliai kereskedők főútvonala a „semmeringi úton” kívül az ún. „laibachi (ljubljanai) út” volt.1341 Ennek az útvonalnak hagyományai is voltak a kolozsvári kereskedők, de mindenesetre az erdélyi kereskedők körében: már az 1580-as években a vranskói (franzi) vámhivatalnál tekintélyes számú erdélyi (magyarországival egybemosott) szarvasmarhát vámoltak.1342 A harmincéves háború idején főleg a „Platsch- (Mura-völgyi) út” élénkült meg.1343 Az 1620–1640-es években Velence marhahúsellátását nagyobbrészt a magyarországi1344 (és minden bizonnyal az erdélyi) áru fedezte. Az erdélyi szarvasmarha tehát bizonyos közép- és délnyugat-európai körzetekben igen fontos élelmet szolgáltatott. Kivitele egészen addig az európai régióig terjedt, ahol ütközött egyrészt a dániai, másrészt a lengyel–moldvai hasonló áru felvásárlásának körével.1345
A fejedelem és a nemesség a kolozsvári marhakereskedésben. A harmincadbejegyzések utolsó évtizedében, az 1630 után terjedő években számos olyan bejegyzést találunk, amely rávilágít a fejedelemnek, illetve egyes nemeseknek a szarvasmarha-kereskedelemhez fűződő érdekeire. Arról van szó, hogy a fejedelem („urunk őnagysága”) 1632-től kezdődően több alkalommal ad ki „annuencionális” levelet (engedélyező írást)1346, nemesek nyújtanak „exempcionális” (kiváltság) levelet,1347 vagy ugyancsak a fejedelem ad a kereskedőnek „kvietancionális levelet” (nyugtatványt).1348
Felfigyelünk arra, hogy sem 1599-től, sem pedig Bethlen Gábor idejében (legalábbis addig az évig, amíg a meglévő anyag birtokában ez nyomon követhető) a kolozsvári kereskedők nem részesültek ilyen vagy ehhez hasonló kedvezményben. Ezt minden bizonnyal az magyarázza, hogy I. Rákóczi György, akinek erdélyi uradalmain is nagymértékű állattenyésztés folyt,1349 értékesíteni kívánt bizonyos mennyiséget az ott tenyésztett szarvasmarhákból és e célra – többek között – a kolozsvári marhakereskedőket is felhasználta. A fentieken kívül jó néhány harmincadbejegyzés tanúskodik erről a gyakorlatról, ezekben szó esik arról, hogy a fejedelem „megengedte” (azaz elengedte) a harmincad kifizetését az illető kereskedőknek.1350
Következtetések. További részletek, részletkérdések még adódhatnak, s adódnak is a harmincadkönyvek marhakereskedelemre vonatkozó bejegyzéseiből (ilyen pl. az állandó ellenőrzés, amelynek a „számvevők” alávetették a harmincadbejegyzéseket. Érdekesek az ilyenszerű bejegyzések, margináliák, utólagos, más kéztől származó jegyzetek is). Az eddigiekből azonban legalábbis két vitathatatlan tény következik. Az első az, hogy az Erdélyből külföldre, elsősorban Magyarországra és Bécsbe állandóan áramló szarvasmarhamennyiség a külföldi vám- vagy más természetű bejegyzésekben egybefonódik (a harmincadhelyek tisztségviselőinek vagy éppenséggel a krónikásoknak a tudatában) a magyarországi kivitellel, s így bizton állíthatjuk, hogy nemcsak a tulajdonképpeni magyarországi kivitel, hanem az erdélyi szarvasmarha is nagymértékben hozzájárult az akkor igencsak napirenden lévő európai igény kielégítéséhez.
A másik – és további beható tanulmányozást szükségessé tevő – következtetés az Erdélyi Fejedelemség XVII. századi gazdasági életére vonatkozik. Az a tény, hogy I. Rákóczi György fejedelem tulajdonosként is támogatta a kolozsvári marhakereskedést, arra késztet, hogy e fejedelem gazdasági célkitűzéseiben többet lássunk, mint egyszerűen a Bethlen Gábor-i hagyományok1351 megőrzését és folytatását. I. Rákóczi Györgynek mint hatalmas kiterjedésű uradalmak tulajdonosának, elsőrendű gazdasági érdeke volt az, hogy értékesítse birtokai termelését, illetve a tulajdonában lévő állatállomány jó részét. Hálás témája lehet a szakirodalomnak azt tanulmányozni, milyen módon, milyen módszerekkel igyekezett I. Rákóczi György megfelelni e feladatnak, amely egybeesett kora gazdasági igényeivel is.
Dostları ilə paylaş: |