Gere istván kéSŐN, MÁshol, koráN, MÁskor

GERE ISTVÁN



KÉSŐN, MÁSHOL, KORÁN, MÁSKOR...

A mű elektronikus változatára a Creative Commons - Attribution - Non Commercial - No Derivs (Jelöld meg! - Ne add el! - Ne változtasd!) licenc feltételei érvényesek: a művet a felhasználó másolhatja, több­szörözheti, amennyi­ben feltünteti a szerző nevét és a mű címét, de nem módosíthatja, nem dol­goz­hatja át és kereskedelmi célra sem használhatja fel. A műre vonatkozó felhasználási feltételek részle­tes szövege az alábbi címen tekinthető meg: http://creativecommons.org/licenses/by-nc-nd/2.5/deed.hu

TARTALOM

Két születésnap, két karácsony 3

Bige 6

Az apród halála 8

A szabadság sasmadara,
avagy az első magyar repülőgépeltérítés megbízható története 11

Egy szexőrült emlékezései 17

Sziget 20

Kimenő 24

Virág tanár úr Ithaka partjainál 29

Körjárat 33

Színház 38

Jubileum 43

Gaudeamus,
avagy a Kamaz 54

Cefre 57

...és aztán legyen a tiétek minden 61

Hőség 63

Ulysses,
avagy egy szállítómunkás délelőttje 66

El, tanyára! 70

Későn, máshol, korán, máskor... 74

Szoba kiadó 77

Mínusz 80

A máktolvajok 86

A bronzkatona, a pléhkrisztus és a hősök tere 89

Mizantróp 93

Mit építünk, Apuka? 98

Ahol a part szakad 101

Az utolsó lánc 109

A Korona vendégei 113

Életem párja 119

Pellengér 124

A cserejézusok eleddig titkolt,
de megbízható története az első század elejéről 131

Két születésnap, két karácsony

Rabovics születésnapjai kezdettől fogva nem versenyezhettek Fruzsina születésnapjaival. Szikár, szigorú kinézetű, de a faluban nagy tekintélynek örvendő bába nagymamája alighogy világra segítette a zengő-muzikálisan nyirvákoló Fruzsinát – az évkönyvek szerint nála szebb leánygyermek nem is született azután az év második felében –, máris lemondott a kormány (miután egyik tagja világbotrányt keltve, hazájára-népére áruló módon szégyent hozva télakolt), s az új kabinetben végre olyan jeles férfiak foglalhatták el az őket megillető helyet, akik az eszme igaz harcosai voltak, s akik közül került aztán olyan is, aki a demizsonok erdején át a delíriumba menekült, volt, aki bús emigrációban duzzogva halt meg, mást gyalá­zatos hitszegéséért felakasztattak (agyonlövettek?) a többiek, s volt olyan is, akit hol véreskezű hóhérként, hol a nemzet megmentőjeként emlegetett óvatos tudatlanságában a nép. De ne vágjunk a dolgok elébe! Történetünk indulásakor még minden a szép kilátásokat erő­sítette: lement a sertéshús meg a paradicsompüré ára, és az éttermekben immár jegy nélkül adtak zsömlét a bableveshez, a pékségekben pedig egy okos rendelet nyomán csakis egykilós, de annál ropogósabb brúgókat sütöttek.

Kérdem én: versenyezhetett ennyi széppel-jóval az egy hónappal később érkező Rabovics?! Úgy látszott, semmi esélye erre, hiába időzítette születését egy vasárnap déli légvédelmi gyakorlat kellős közepére. Sőt elárulhatjuk, hogy miközben a mamája óvatosan tipegett vele hazafelé a kórházzal szemközti takaros orosz laktanya előtti járdát fedő hártyajégen, még az egyszerű lélegzetvétel is nehézségeket okozott neki. A helyzet otthon, az albérletben sem volt biztatóbb. A házibácsi hordányi, angyali természetű gyermeke állandó hisztériában tartotta a szomszédokat és az egész környéket; a nedves falakon, a Halászbástyát és a Vajdahunyad várát meg Máriát (Istennek szent anyját) ábrázoló olcsó rézmetszetek mögött otthonos bol­dogságban tenyésztek a poloskakommunák; a közös lavórról szökésben volt a zománc, s csak a hit tartott össze mindent, mint a karácsonyi csomagot a cukorspárga. A házibácsi is csak akkor döbbent rá az imaházban kötött alku hátrányaira, amikor még egy alkalmi, gyors töcskölésre is a fáspincébe kellett levonulnia állandóan teherbe eső és a patkányoktól módfelett riadozó, de a tojásbrikettre fektetett jutazsákon mégis oly készséges asszonyával.

A csecsemő Rabovics számára év közben mégis nyílott lehetőség, hogy lépéshátrányát be­hozza, mégpedig annál az egyszerű oknál fogva, hogy szüleivel a városban lakott, ha a peri­férián is (később, a nagyléptékű városfejlesztés, egy másfél milliós új világváros létre­hozása során végül is majdnem a belvárosba kerültek), míg Fruzsina falucskája a kevély, de azért megnyugtatóan alacsony kőhegy alatt az átkos rendszerekben vívott dicsőséges milimári­csaták kitüntető emléke ellenére kívül rekedt a nagyszabású elképzeléseken, sőt közösségük egyes vezető személyiségei ellen nehezen tisztázható gyanúk merültek fel, s bizony olyan jó emberek jutottak nem is egyszer fontos pozíciókba, akikről a meleg kemence mellett, szűk baráti körben megállapíttatott, hogy régebben se a rendszer volt nekik büdös, hanem a munka. A városban azonban ennél sokkal nagyobb dolgok történtek, s akarva-akaratlan, Rabovics végigpislogta-szundikálta a számára egyelőre érthetetlen, de nagy sereg embert lelkesítő eseményeket. A 380 forintos néprádióra még nem telt ugyan (ennyi volt Rabovics tűzoltó papájának kétheti keresete), de újság, az legalább kétnaponta került a házba, amikor a család­fő hazatért a szolgálatból. Rabovics papa ilyenkor felgyűrte kékesszürke nadrágja szárát, konyhasót szórt a hokedli elé helyezett lavórnyi forró vízbe, sziszegve beleengedte bütykös lábát, és a napi híreket kifordítva-parodizálva felolvasást tartott az újságból az ifjabb Rabovics pelenkáit vasalgató feleségének.

Hallatlanul érdekes dolgok történtek hőseink életének első évében; gerincegyenesítő és rop­pan­tó nagy tettek, melyek értékeléséhez nem volt elegendő egy vidékről éppen csak felkerült szépreményű tűzoltó felkészültsége, mert abba bizony még valódi akadémikusok is bele­buk­tak. Ő csupán elismeréssel nyugtázhatta, hogy a közvélemény fokozódó nyomására (spontán szervezett tömeggyűlések kényszerítették ki a lépést) az államhatalom egyszer s mindenkorra véget vetett a hercegprímás üzelmeinek, s nevetve mutathatta feleségének a potrohos főpap karikatúráját a Ludasban: “Elmenne most már brácsásnak is, de nem veszi be egy banda se”, haha.

Gondolkodását még az sem zavarta össze különösebben, hogy a nyár közepén kiderült, még olyan agyafúrt árulók is léteznek, akik az állami és pártvezetés legmagasabb köreibe is be tudtak férkőzni, hogy ott aláássák a néphatalmat. Akinek az a szakmája, az nyilván meg tudja tenni, hogy beférkőzzön, mint ahogyan az asztalos is biztonsággal tákol össze egy ablak­keretet. Világos. Ami zavarta, az nem más volt, mint az élmunkásokról szóló beszámolók. Naponta olvasott ilyeneket a marósról, aki a Roessemann-gyárban már öt gépet kezel kettő helyett; a géplakatosról, aki a múlt héten 250 százalékot teljesített, s ezzel hat nap alatt 300 forintot keresett, s aki szemérmetlenül eldicsekedett, hogy május elsejére új öltöny ruhát vásárolt magának hozzá illő cipővel, s hetente két-három filmet is megnéz a moziban.

Rabovicséknak nem ment ilyen jól; a gyereknek rengeteg holmi kellett, pedig a házinéni is kisegítette őket saját, felcseperedett gyermekei gondosan megőrzött, régi gönceivel; csak nehezen tudtak összespórolni Rabovics mamájának egy használt télikabátra valót, pedig nem verték el a pénzt, s a paprikás krumpliba is csak egy héten egyszer vettek egy darab minőségi kolbászt. – Mi a fészkes fenét csináljak? – füstölgött néha a házibácsinak a tűzoltó. – Én nem olthatok el több tüzet, mint ami van! Eloltunk mindent, ami kigyullad, és passz. Száz száza­lék. Mit lehet nekem túlteljesíteni? Talán gyújtsak fel valamit?!

A házibácsi ilyenkor pisszegve csitítgatta a begerjedt tűzoltót; mindenfelé tekintgetve jelezte, hogy a falnak is füle van, és nagy zajjal kiborította az asztalra a dominókészletet, aztán játsza­ni invitálta a lakótársat. Fél napokat el tudtak verni kettesben a fekete téglalapok tologatásá­val, s legfeljebb a házibácsi pattant fel időnként, hogy elfenekelje valamelyik gyereket.

A kis Rabovics rá se hederített a szüleit és környezetét foglalkoztató nehézségekre, kizárólag az élet primer örömei foglalták le idejét: az anyatej menetrend szerinti kikönyörgése, görcs­oldó kis böffentések és egy-egy eltévedt popsiszellő ordítás által való útba terelése. Nem volt tudatában tehát, hogy micsoda helyzeti előnyben van Fruzsinával szemben, hiszen a mamája két szoptatás közben felkaphatja, s mire az utcasarokra ér vele, már szemlélhetik is a világ békeszerető ifjúságának impozáns menetét, vagy még inkább később, a tűzoltóságtól kapott remek vándor-gyermekkocsi fürgeségét kihasználva megcsodálhatják az új alkotmány ünne­pén égnek eresztett színes, gázzal feltöltött léggömböket. Pedig micsoda örömteli tapaszta­latokat gyűjthetett volna dolgozó népünk jó ügy iránti eltökéltségéről és az egyszerű munkás­emberek gyöngéd udvariasságáról, amikor gyerekkocsival küszködő mamáját gondos kezek felsegítették a Nemzeti Múzeum rengeteg lépcsőjén, sőt az órák óta várakozók is maguk elé engedték a sorban, hogy megtekinthesse a Nagyvezér hetvenedik születésnapjára berendezett, lenyűgöző kiállítást. (A Grúz Drakula elnevezés akkor még nem nyert teret, s talán csak zárt – bezárt – körökben volt használatos.)

Aztán meg a Parlament előtt, ahol hasonló módon siettek segedelmükre – egy élelmes fotó­ripor­ter el is kapta a megható pillanatot –, hogy felszállhassanak a csillogó-villogó, 70-es számot viselő, vadonatúj trolibusz első járatainak valamelyikére, és egy kört tegyenek vele a városban. Idősebb Rabovics csak legyintett felesége kötözködő megjegyzésére, miszerint ez a szovjet troli olyan istentelenül rángatja az embert, mint a Tobogán a Vidám Parkban. – Ezek csak a kezdet nehézségei, a vezető gyakorlatlansága, satöbbi: különben is, nem tudom, mi van veled, egész nap csak nyafogsz.

Mint tudjuk, a múló idő Rabovics mamáját igazolta, a trolin azóta is két kézzel kell kapasz­kodni, egy-egy hirtelen kanyarnál igen könnyű az ülésről az olajos padlóra huppanni, és mindig várható, hogy leszakad a vezeték, ne adj isten kivágódik az áramszedő, és a meglepett járókelők orra előtt kiszakít a ház falából egy-két laza téglát.

Aznap este a fáradtság ellenére is gondtalannak tűnt az élet – tűzijáték is volt –, és idősebb Rabovics vacsora után az ágy szélén sorba ültetett csemetéknek esti mese helyett elszavalta a verset, amelyet a tűzoltógarázsban rendezett ünnepélyre tanult be: “A nép idéz: tanulja szavaid, / s megtudja, mit sohasem tudott, / s mint apja képét látja szüntelen / derűs szemed és szárnyas bajuszod.”

A gyerekek a verset unták, nem értették, miről és kiről van szó, más mesét követeltek, pedig idősebb Rabovicsnak kitűnő orgánuma volt, nemhiába szerepelt olyan nagy sikerrel a szín­játszó csoport “Duda Gyuri” (Dandin György) előadásán a kultúrversenyben, vagy zengette baritonját az imaház kórusában.

A kis Rabovics első karácsonyát egy jelentős hasmenés foglalta el, pedig aznap a csillag­szórók mellett felszikráztak a jólét jelei is, hiszen papája felvette munkahelyén a különleges ünnepi ellátmányként biztosított, családtagonkénti kiló lisztet, cukrot, két deka paprikát meg három tojást. Mindenki énekelt, minden szépnek látszott.

Fruzsina első karácsonya is örömökkel volt teljes, hiszen a száműzött nagymama először kül­dött csomagot Stuttgartból, amely pakkban – hiszik vagy sem – négyféle gyümölcsből főzött, csinos üvegcsékbe töltött lekvár, amerikai kétszersült és egy külön, neki címzett, fenekén fütyülős guminyuszi is találtatott.

Mindenki énekelt, minden szépnek látszott.

Fruzsina papája csak éjfél után olvasta föl a nagyi keserű, zsírpecsétes, konzervek közé rejtett levelét az ünnepléstől kipirult, de könnyesen rebbenő szemű rokonoknak.