Gere istván kéSŐN, MÁshol, koráN, MÁskor

Rozoga és a Bolond

– Figyelj ide, preszident – csapta be a kocsi ajtaját Rozoga –, én nem nagyon csípem az ilyen össznépi banzájokat. Az öregfiúknak szívesen összeütök egy brassóit, kicsit dumcsizunk, és passz, mindenki hazamegy négykézláb.

– A brassói nem is rossz ötlet – gondolkodott el a Bolond. – Az tényleg mindig marha jó volt a bajnokságok utáni bulin. És biztos, hogy meg is tudnád csinálni.

– Száz embernek? Meg vagy te húzatva.

– Bár az is igaz, hogy nem mindenki kaserolja a fokhagymát – gondolta tovább a Bolond. – És már nem is igen maradt rá idő. Holnap mindent le kell rendezni.

– Ez már ahhoz is kevés, hogy a krumplit megpucold. Rendelsz száz hamburgert meg pár láda kólát, aztán csókolom – intézte el a problémát Rozoga.

– Hamburgert? – nézett rá megütközve a Bolond.

– Figyelj; föl kell vennem a két részegest, elviszem őket a telekre, kezükbe adom a fűrészt, s addig nem jövök le, míg neki nem kezdenek a munkának, de utána találkozhatunk. Tudok egy jó hidegkonyhát a Fő utcában.

– Jövök veled – nyitotta az ajtót a Bolond. – Délig úgyis ki vagyok tiltva a lakásból.

A részegesek a Duna-parton laktak, az egyik üdülő végében, egy szerszámkamraszerű épületben, de nem voltak otthon. Az ajtó nélkülözte a kilincset, úgyhogy Rozoga, nyomában a Bolonddal, az egyesület elnökével akadálytalanul hatolhatott be, de aztán vissza is hőköltek, ahogy a szakadék szélén szokás a rajzfilmeken. A kamrában büdös volt és hideg; a bútorzat két lomtalanításból beszerzett rekamiéból meg a műanyag lavórnak fenntartott, csővázas kerti székből állt. A rekamiékon gyanús kinézetű, megzsírosodott paplanok hevertek összegyűrve.

– Papa, hol van a közelben egy olcsó kocsma? – kérdezte Rozoga a kertben sertepertélő gondnokot.

– Lejjebb a parton van egy borozó, a Fosatós. A Sirályon túl. Már ha a Bencééket tetszik keresni.

A két részeges valóban ott tanyázott a borozó előtti támlátlan padon. Gyűröttek voltak, szőrösek és kialvatlanok, s miután a kocsiban már nem fújdogálta őket a könyörületes folyami szellő, meglehetősen büdösek is.

A Bolond, aki előzőleg kissé erősnek tartotta a kocsiillatosító fenyőszagát, most boldogan üldö­gélt a kis zöld papírfácska védelmében. Már azt is értette, miért van a hátsó ülés nejlon­zsákokkal lefedve.

– Éppen indultunk volna, főnök – mondta a kopaszabbik részeges, miközben egyik körmével tisztogatta a másikat –, de még rendet kellett csinálnunk a kéróban, mert ez a majom tegnap úgy bebaszott, hogy leverte a piperepolcot.

– Reggeliztetek már? – kérdezte Rozoga.

– Még tegnap – mondta a borostásabb részeges. – Elvették tőlünk az áramot, mer’ valamelyik nap véletlenül leszakadt a hősugárzó a falról.

– Azt tudjátok, hogy ma be kell fejeznünk a melót, mert különben mehet mindenki világgá?!

– Nyugalom, főnök, ma kész leszünk, az tuti – esküdözött félszívvel a kopaszabbik. – De azért jó lenne egy darab kolbász, főnök, mert nagyon savas a belem. Ez a bor olyan, mint az ecet. Egy rongy elég lenne, aztán majd levonná. Éhesen nem túl frankó melózni.

– Megmondanád, hogy mi a farokból vonjam le, amikor még az égvilágon semmit se csináltatok? Tegnap is otthagytátok a kissrácot, hadd szenvedjen egyedül.

– Tegnap be kellett vinni a kutyát az állatkórházba, mer’ majdnem megdöglött a nyomorult.

– Miféle kutyát?

– A gondnokét.

– Nektek kellett bevinni – bólogatott Rozoga. – Oké, majd én hozok reggelit, de ha ma is átbasztok, mentek a levesbe.

Csendben hajtottak tovább, s Rozoga megpróbálta elkerülni a Bolond tekintetét. A hegy aljánál kanyarodtak be egy telekre. A kivágandó nagy körtefát már kidöntötték, de még rajta volt a teljes ágkorona.

– Elkezditek itt, és mentek szépen sorba – mutatta be a láncfűrész használatát Rozoga. – Csak nyugiban, ha levágod a lábad, nem nő ki újra.

– Válogatott embereid vannak – nyugtázta a Bolond, amikor újra beültek a kocsiba.

– Ez a jobbik csapatom – legyintett Rozoga, és kifarolt a kertből. – De hol a bánatban találok én itt egy hentest?

Kicsit messze kellett menni, s mikor visszaértek a kiló főzőkolbásszal meg a vekni kenyérrel, a telken nem láttak senkit. A körtefa majdnem sértetlenül feküdt a földön. Pár gallyat ha lefűrészelhettek róla.

– Bence! Bence, hol a francban vagytok! – süvöltött Rozoga.

A részegesek a ház mögül kerültek elő. Kicsit imbolyogtak. Lehetett náluk valamilyen rejtett tartalék.

– Beszart a fűrész, főnök – közölte a kopaszabbik.

– Mi a jóistent csináltatok vele?

– Semmit – tette a szívére a kezét a borostásabb. – Egyszer csak azt mondta: nyekk, és föladta. A legszarabbat sózták magára a kölcsönzőben.

Rozoga a fűrészhez rohant, még megpróbálta beindítani. Nem ment. – Be van dugva? – kiabált hátra a ház körül ácsorgóknak.

– Be hát – biztosította a kopaszabbik részeges.

– Akkor húzd ki és dugd be fordítva – kiabált Rozoga.

A fűrész egy pillanatra fölpörgött, aztán ismét leállt.

– Kajáljatok meg, addig hozok egy másikat – szólt ki a kocsiablakon Rozoga. – De el ne tűnjetek nekem, mert akkor kalap-kabát.

– Meg tudják főzni valahol a kolbászt? – kérdezte a Bolond, amikor megálltak egy lámpa előtt.

– Á, nyersen szeretik – rázta a fejét Rozoga, és gázt adott. – Nézd meg, már mentem száz kilométert, és még nem csináltunk semmit.

Félúton voltak a kölcsönzőből visszafelé, amikor eleredt az eső. Vastag özönben hullott, az ablaktörlő alig győzte elterelni. Rozoga szaftosan káromkodott, de ez sem segített.

A telken már nem találtak senkit.

– Marhára esett az eső, főnök – utánozta a részegeseket a Bolond. – Azt hittük, a héten már el sem áll.

– A rohadt életbe – dühöngött Rozoga. – Este jön a fáért a kocsi.

– Tudod mit – javasolta a Bolond –, gyere át hozzánk ebédelni, aztán, ha eláll a zuhé, ki­jövünk és jó pénzért segítek fölaprítani. A hidegkonyhát majd felhívjuk telefonon.

Rozoga bólogatott, nem szólt semmit, csak szúrós szemekkel nézte az eresz alatt ázó, eldobott fél kenyeret.

Éppen indultak volna vissza, a Bolond felesége már a kávéscsészéket mosogatta, amikor Kolbász betoppant. Lucskos cipőjében a szoba közepéig rombolt, s nyomában hatalmas sár­foltok tűntek fel a szőnyegen.

– Nem hallgattátok a rádiót, hülyék?! Nem, mi? Az éjjel lelőtték a Badit! Ott a hegyen, ahol fenn voltam vele hétfőn, ott lőtték le. Mit néztek? Ez nem kamu! Lelőtték a Badit...

Mire Rozoga, a Bolond és Kolbász felaprította a körtefát, előkerült a két részeges is, és kiku­nyeráltak a főnöküktől egy Adyt előlegbe a következő hétre tervezett kéményrombolásért.

Rozoga megvárta velük a felaprított fáért érkező teherautót.