Gere istván kéSŐN, MÁshol, koráN, MÁskor

A bankett

– Előbb zavarlak el téged, mint a kutyát, mondtam neki. Tiszta dili lett: annyira gyűlöli azt a szegény dögöt, hogy az nem is igaz.

Apuka és Rozoga a székház teraszán cigiztek. A nagyteremből áradó fény megvilágította előttük a futballpálya középső részét és a kezdőkörben felejtett vonalazógépet. Bentről zene szólt, vidám társalgás zaja hallatszott, s a széles ablaküvegen át látni lehetett, ahogy a kisebb csoportokba verődött, megereszkedett pocakú régi sporik egymás vállát lapogatva, a sörtől kissé nekivörösödve adomáznak.

Rozoga ki nem állhatta a kutyákat, ennek ellenére megértően bólogatott Apuka szövegére. – A kutyával állandóan foglalkozni kell, mint a gyerekkel. Azt hittem, ti jól megvagytok. Mármint te meg a Zsuzsa.

Apuka megtapogatta homlokán a sebtapaszt, aztán megvonta a vállát. – Hát, persze. Meg­vagyunk. Csak mindig a zsozsó. Tíz rongyba került a kutya, és az asszony valamelyik nap rajtakapta a gyereket, hogy Túró Rudival eteti. Azóta nem állunk meg előtte.

– Túró Rudival? – rökönyödött meg Rozoga, és elpöckölte a csikket a sötétbe burkolózó kézilabdapálya felé.

– Kösz’, haver – hallatszott lentről –, de hagyhattál volna egy nagyobb rigót.

– Te vagy az, Kolbász? – hajolt ki a korláton Apuka. – Mi a frászt csinálsz ott lenn?

– Csak kicsavarom a zoknim. Nem lehet beférni a klotyóra.

– Gyere fel – szólt le Rozoga. – Akarok valamit mondani.

– Nem igaz. Itt már rárántani se lehet nyugodtan. Hát hogy maradjak így edzésben?

– Valamit akartál mondani – fordult vissza Apuka.

– Én? – kérdezte meglepetten Rozoga.

– Hát, igen, a... várj csak...

– Figyelj ide, én már olyan szenilis vagyok, hogy...

– Na nálam nem lehetsz hülyébb – szögezte le Apuka.

– De.

– Na, jó. Ha ragaszkodsz hozzá.

Apuka ugatva nevetett, Rozoga pedig megvárta, amíg befejezi. – Nem hiszed el, de tegnap egész nap azon gondolkoztam, hogy hívták azt az izomlazító kenőcsöt, amit te meg a Sallai használtatok. Halálra tud bosszantani, ha nem jut eszembe valami. D-vel kezdődött a neve. Furcsa szaga volt.

– Gerosan.

– Gerosan! Az az! Bassza meg...

Ideges és Kopasz léptek ki az ajtón, utóbbi még menet közben sem vette el a szájától a sörösüveget.

– Nem bírom azt a dörzsölt, rafinált dumáját; egyszerűen nem bírom hallgatni. Mindenkit hülyének néz.

Ideges felindultságában először kigombolta divatos öltönyét, aztán vissza.

– Adjatok egy cigit, mert hazamegyek.

– Fogadok, a Stökkerről van szó – nyújtotta oda a dobozt Rozoga.

– Naná! Mit vártál? De az is mind hülye, aki arra szavazott, hogy benne maradjon az elnökségben.

– Nyugi – szólt közbe Apuka –, nincs itt már mit ellopni.

– Nincs?! – fújta ki a füstöt Ideges. – Nincs?! Jobb, ha tőlem tudod meg, tündérem, hogy mi is ki vagyunk rúgva. Igen. Mehet, ki merre lát. A klub szolgáltatásait elsejétől csak az aktív, igazolt sportolók vehetik igénybe ellenszolgáltatás nélkül.

– Hülyeség – rázta a fejét Rozoga. – Ezt már a Bolond találta ki? Nem komplett az a pali.

– Frászt – legyintett Ideges. – A Bolond csak falnak kell nekik: ezek belőle is bohócot csinálnak.

– Hívjátok ki – szólt oda Apuka az ajtón kilépő Kolbásznak, aki erre tétovázva megállt. Két üveg sört tartott a kezeiben, és az egyikkel próbálta a másik kupakját lepöckölni, miközben a díszes emléklap, amelyet az ünnepségen kapott, lassan kicsúszott a hóna alól. – Mi van? – kérdezte kissé bambán.

– Majd én bemegyek érte – indult az ajtó felé Rozoga.

– Az van, hogy vége az esti fociknak – nézett utána Ideges. – Az van, hogy miattunk megy csődbe a klub. Az van, hogy szarnak a pofánkra.

A többiek kissé meglepetten néztek rá, hiszen az Ideges sose káromkodott; még akkor is csak annyi fakadt ki belőle, hogy ejnye, amikor a Badi nyolcgólos SMTK-vezetésnél a hóna alatt cifrázva akart bedobni egy ziccert, a labda megakadt a könyökében, s az indításból az ellenfél bevarrta a kilencediket.

– Húzd meg – nyújtotta oda az egyik üveg sört Kolbász.

– Diétázom – közölte Ideges, miközben azt látták, hogy a Bolond háromszor is színpadiasan széttárja karjait a Rozogával folytatott társalgás alatt, mire az legyintve otthagyja.

– Add ide – nyúlt a sörért Ideges, és a pálya felé fordulva legurgulázta az üveg tartalmának jó felét.

Némán álltak a tavaszi éjszakában és nézték a pálya nedvesen csillogó füvét.

– Ilyen azért régen nem volt – szólalt meg végül Kopasz. – A Pajer letépte volna a Kutyatej fülét, ha kinn felejti a vonalazógépet. Reggelre beleköt a krétapor.

– Ez is marha gyorsan megtanulta, mit kell mondani – sziszegte Rozoga, amikor visszaért hozzájuk. – Semmi se számít. Se a nyolc bajnokság, se a hűség. Semmi. Csak a mosatás meg a villanyszámla.

– Merre mész? – kérdezte Ideges, és letette az üveget.

– A Lajos utca felé – bólintott Rozoga.

– Akkor jövök veled.

– Én is – csatlakozott gyorsan Kolbász. – De ezt azért nem hagyom itt nekik – csúsztatta a zsebébe a sörösüveget.

– Nyeld le, mert a kocsiba nem ülsz be vele – rázta a fejét Rozoga.

Apuka és a Kopasz is kiitták a sörüket; az üvegeket szép rendben leállították a terasz korlátja alá, és libasorban átvonultak a még mindig zajosan nyüzsgő termen. Csak a földszinti bejárat­nál álltak meg elbúcsúzni.

– Ott felejtetted a teraszon – nyújtotta át Kolbásznak az emléklapot Apuka. – Csesszék meg – köpött ki Kolbász. – Inkább adtak volna egy kis korpát.

– Jó, de ne hagyd itt; majd kidobod otthon – nyomta a kezébe Apuka.

– Na, jössz vagy itt alszol? – kérdezte Kolbászt Rozoga. Ideges már benn ült a kocsiban.

– Kösz’, de azt hiszem, inkább leerőltetek még egy felest valahol – emelte fel a kezét Kolbász. – Szerdán bemegyek a kórházba Badihoz. Ha esetleg valaki...

– Hát, még beszélünk róla. Majd elfelejtettem: csütörtökön számítok rád a bontásnál. Szevasztok.

Rozoga becsapta az ajtót, és áthajtott a székház előtti hatalmas tócsán.

– Megyünk a buszhoz? – kérdezte a Kopaszt Apuka.

– Szevasztok – köszönt utánuk Kolbász. Intett, mintha az ellenkező irányba indulna, de rövid toporgás után visszament az épületbe.

– Gyere csak ide, papa – szólt a büfésnő a férjének másnap hajnalban, amikor a bankett romjait takarították el. A férfi odalépett a kék köpenyes asszony mellé, és ő is kitekintett az ablakon. Elkent, de jól látható kacskaringós mészbetűkkel ez virított a futballpálya serdülő, zöld füvén: Nyajjátok ki!