Jelentéselmélet Kiefer, Ferenc Jelentéselmélet

1.4.(f) pontban definiáltuk.

17¹⁷L. Bäuerle (1991:709–722)-t.

18¹⁸L. ibid.: 711-et. Bäuerle az (a)-t attitűd-kritériumnak, a (b)-t jelentéskriériumnak nevezi. Az alábbiakban Bäuerle (1991) gondolatmenetét követjük.

19¹⁹A kijelentésattitűdök problémájának továbbgondolására, illetve az itt említett problémák egy lehetséges megoldására vonatkozóan l. Bäuerle (1991)-et.

20²⁰L. Talmy (2000:471–549); Pustejovsky (1995:183–220)-at.

21²¹Az OKOZ(x,y), VÁLIK(x,y) elemi predikátumokat a generatív szemantika vezette be a jelentésleírásba, Dowty (1979) óta azonban általánosan használatosak a logikai irányultságú munkákban is.

22²²A példát Pustejovsky (1995:125–126) tárgyalja.

23²³Az alábbi vázlatos jelentésleírásban szereplő VITORLÁZIK(x,y), BEMEGY(x,y) természetesen nem tekinthetők elemi predikátumoknak, a (71) mondat pontosabb jelentésleírására azonban itt most nem teszünk kísérletet. Az ábrázolást arra kívánjuk felhasználni, hogy segítségével bemutassuk a kauzativitáshoz kapcsolódó különböző problémákat.

24²⁴A kauzativitás problémájának részletes tárgyalását l. Talmy (2000:471–549)-ben. Ez a fejezet Talmy egy korábbi munkájának átdolgozott változata.

25²⁵A szintaktikai alternációkat angol nyelvi anyagon Levin (1993) tárgyalja részletesen.

26²⁶A (84a,b) mondatokban tulajdonképpen szintén két morfológiailag különböző ige szerepel: a (84a)-ban az eltör, a (84b)-ben az eltörik. Az utóbbiban az -ik képzőnek tekinthető, ezért a (84a,b) az alábbiakban tárgyalandó esetektől nem különbözik lényegesen.

27²⁷Az igemódosítók szintaktikai problémáiról jól tájékoztat Komlósy (1992).

28²⁸A magyar nyelvészeti irodalomban ezzel ellentétes állításokat is találunk. Így például É. Kiss (2004) az igekötőt – legalábbis tipikus esetben – az ige rezultatív vonzatának tekinti. E felfogás mögött az a meglátás húzódik, hogy az igekötős ige sok esetben a cselekmény eredményére utal: megír, felépít, kifest stb. Az igekötők azonban nem kezelhetők egységesen rezultatív vonzatként. Az igekötőkre vonatkozó hagyományos tárgyalásmóddal egybehangzóan úgy gondoljuk, hogy az igekötő többféle funkciót lát el, ezért egységes szemantikai értelmezést lehetővé tevő tárgyalása nem lehetséges. Az igemódosítók két osztálya, az argumentumként és nem argumentumként funkcionálók közötti különbségekre vonatkozóan l. Kiefer (2003)-at.

29²⁹A magyar igekötőrendszer sok szempontból hasonlít a német igekötőrendszerre. Az alábbi tárgyalásnál éppen ezért jól fel tudtuk használni a német igekötők szemantikájára vonatkozó újabb irodalmat, elsősorban Stiebels – Wunderlich (1994)-et és Olsen (1995a,b)-t.

30³⁰Formálisan a (101) képlet az UGRIK(u, (v)) és a P(x)-ből függvényalkalmazás révén jön létre. A P(x)-nek a felugrik esetében a FEL(x) predikátum felel meg, amely leköti a v argumentumot. A FEL(x) azt jelenti, hogy ’x felső helyzetbe kerül’.

31³¹A (104) esetében szintén a függvényalkalmazás műveletét alkalmaztuk.

32³²A CSINÁL(x,y) predikátumváltozó és nem konkrét predikátum helyett áll.

33³³Az akcióminőségek képzéséről és jelentéséről részletes tájékoztatást találunk Kiefer (2006:137–204)-ben.

1¹L. Reichenbach (1947:290)-et. Megjegyzendő, hogy Reichenbach Otto Jespersen dán nyelvész elemzésére támaszkodott (Jespersen 1924), azt próbálta meg pontosabban megfogalmazni. Reichenbach újítása, hogy bevezette a beszédidő és eseményidő mellett a referenciaidő fogalmát és az igeidőket a három kategória egymáshoz való viszonyával definiálta. Munkája nagy hatással volt nemcsak a nyelvészeti, hanem az idő logikájával foglalkozó későbbi logikai munkákra is. Lényegében ma is minden, az igeidők szemantikájára vonatkozó elméleti munka Reichenbach munkájából indul ki. Vö. Fabricius-Hansen (1991a).

2²Jelölése azonban eltér az itt használttól: az egybeesést vesszővel (pl. BI, RI), az egymás utániságot az időtengelyen való elhelyezéssel (pl. —–>BI<—————>EI<––––>) ábrázolja.

3³Reichenbach (1947: 297). Az alapkonstelláció azonban BI < EI < RI.

4⁴Fabricius-Hansen (1991a:733) alapján, elhagyva a számunkra lényegtelen elemeket.

5⁵Reichenbach az általa javasolt elnevezések mellett felsorolja a hagyományos használt elnevezéseket is, amelyeket az 1. táblázatban zárójelben tüntetünk fel.

6⁶L. McCoard (1978)-at és Comrie (1985)-öt.

7⁷Így például a (8c) mondat csak abban az esetben jár azzal a (pragmatikai) előfeltevéssel, hogy ’Einstein még él’, ha ’Einstein’ a mondat témája (ha a mondatban Einsteinről állítjuk, hogy tanított Princetonban). A Princeton has been visited by Einstein mondatban az állítás ’Princeton’-ról szól és a fenti előfeltevés nem lép fel.

8⁸Természetesen az, hogy a beszédidőt, eseményidőt, referenciaidőt időintervallumként fogjuk fel, nem érvényteleníti az 1. táblázat szerinti viszonyokat.

9⁹L. Fabricius-Hansen (1991a:737).

10¹⁰A referenciaidő meghatározásának általános problémáit Hamann (1987), az időhatározók és a referenciaidő kapcsolatát Harkness (1987) tárgyalja.

11¹¹Reichenbach valószínűleg azt mondaná, hogy az EI egybeesik a RI-vel: EI ≈ RI. Csakhogy például a John played tennis yesterday mondatban a ’tegnap’ időintervallum nem eshet egybe a teniszjáték eseményidejével, tehát vagy helytelen a két időintervallum egybeesésére vonatkozó hipotézis, vagy másképp kell értelmezni a referenciaidőt. Ezért sok más szerzővel együtt Cornelia Hamann arra a következtetésre jut, hogy az időhatározók által jelölt időt és a referenciaidőt külön kategóriának kell tekinteni (Hamann 1987:39–54).

12¹²Itt ismét a releváns irodalomra utalunk: Hamann (1987); Harkness (1987) és az ott hivatkozott munkák.

13¹³A problémát Harkness (1987:92) tárgyalja. Két esetet említ, amikor az időhatározó nem a referenciaidőt jellemzi. Az egyik egy (27b)-nek megfelelő mondat: Lily had spoken to Thomas at noon.

14¹⁴A német nyelvű szakirodalomban ma is irányadó Bäuerle (1979) munkája.

15¹⁵Ezeknek a példamondatoknak az angol megfelelői (egy harmadikkal kiegészítve: When they built the bridge, they solved the traffic problem) szolgáltak ellenérvül Hans Kamp elméletének első változatával szemben (Kamp 1979), és azt kívánták illusztrálni, hogy nem lehet az idő mozgását az időtengelyen mindig előre jelezni. A harmadik példamondatban az időhatározói mellékmondatban leírt esemény megelőzi a főmondati eseményt, de a (29a,b) mondatokban nem ez a helyzet. A példamondatok eredete: Ritchie (1979).

16¹⁶Az időszerkezet tipológiai vonatkozásaira vonatkozóan l. még Frawley munkáját (1992:350–370)-et.

17¹⁷L. op.cit.: 358-at. A tipológia alapja a kötelező morfológia kódolás és nem a jelentés. A morfológiai kódolás jelenléte önmagában még nem tipológiai kritérium az itt vázolt rendszerben.

18¹⁸L. Bickerton (1981)-et, Comrie (1985)-öt.

19¹⁹L. Frawley (1992:361)-et.

20²⁰Emlékeztetünk arra, hogy a Reichenbach-féle rendszerben a jelen, múlt és jövő kategóriáit a referenciaidővel határozzuk meg.

21²¹A metrikus rendszer más kutatók időtávolságon alapuló rendszernek nevezik (remoteness system). L. Comrie (1985:83–105)-öt és Dahl (1985)-öt.

22²²L. Frawley (1992:364)-et.

23²³L. ibid.: 365-öt.

24²⁴L. ibid.: 367–368-at.

25²⁵L. Comrie (1985:99)-et.

26²⁶A melléknévi igenevek időviszonyításának alábbi összefoglalása Laczkó Tibor munkáján alapul, amely azonban Kiefer (1992b) részeként jelent meg (875–881).

27²⁷A passé simple és az imparfait francia igeidők narratív szövegekben betöltött szerepéről formális eszközökkel első ízben Hans Kamp (1979) próbált számot adni. Ezt a munkát azután számos e kérdéssel foglalkozó munka követte. A jelen alfejezet egy korábbi munkánkon alapszik (Kiefer 1995).

28²⁸Érdemes még két alapvető tipológiai munkára hivatkoznunk. Dahl (1985) munkája a nyelvekben fellelhető időrendszereket kísérli meg feltérképezni. Thieroff – Ballweg (1995) és Thieroff (1995) pedig az európai nyelvek időbeli rendszereit mutatja be. Az idő problémájának történetére, ill. az időre vonatkozó különböző nyelvészeti és filozófiai elméletekre vonatkozóan l. Binnick (1991)-et.

1¹Az ebben a fejezetben tárgyalt kérdések részletesebb kifejtését bő irodalmi hivatkozással l. Kiefer (2006)-ban. Az aspektus jellemzésében az ún. szituációs aspektusra szorítkozunk, a nézőpont-aspektusról (amely például a szláv nyelvekre jellemző és ezért szláv aspektusnak is szokás nevezni) nem lesz szó. A kétféle aspektusra vonatkozóan l. Smith (1991)-et.

2²A megszakíthatóság problémája jól ismert az irodalomból; l. például Rescher–Urquhart (1971)-et, ahol először szerepel kritériumként. Természetesen a kritérium sem abszolút, mint ahogy erre Binnick (1991: 186–187) rámutat, ezért a megszakíthatóság helyett a ’fázisokból álló szerkezetet’ tekinti a folyamatok és állapotok közötti alapvető különbségnek. Utóbbi szintén intervallum-tulajdonságként értelmezhető.

3³A habituális olvasat aspektuális szerepéről l. Comrie (1976: 26–32)-t. Comrie a habituális olvasatot elkülöníti az iterativitástól, mivel egy ismétlődő cselekvés még nem habituális. Egy ismétlődő cselekvés lehet befejezett szemléletű is, illetőleg befejezett szemléletű cselekvések is ismételhetők. Ezzel szemben a habitualitás tipikusan folyamatos cselekvésekhez kapcsolódik: ír (aktuális és habituális) – megír (jövő idejű és befejezett). A magyarban a habituális olvasatot gyakran a szokott igével írhatjuk körül, amely azonban nem mindig jelent ismétlődést: Ez a szobor ott szokott állni a sarokban. Hasonló a helyzet az angol used to igével. Ezért mondja Comrie (i. h.) „The feature that is common to all habituals, whether or not they are also iterative, is that they describe a situation which is characteristic of an extended period of time, so extended in fact that the situation referred to is viewed not as an incidental property of the moment but, precisely, as a characteristic feature of a whole period.” Majd megjegyzi, hogy a Sally used to throw stones at my window in the morning mondatot akkor használhatjuk, ha Sallynek több éven át ez volt a szokása. A habituális olvasat részletes tárgyalásától eltekintünk.

4⁴Érdemes arra is rámutatnunk, hogy a magyarban (és a szláv nyelvekben) az iterativitás az akcióminőségek közé tartozik és morfológiai eszközökkel fejeződik ki. A habituális olvasat ezzel szemben nem morfoszemantikai kategória.

5⁵Azokban a nyelvekben, ahol az ige különböző alakjai egyúttal különböző aspektuális értéket hordozhatnak (pl. az angolban a progresszív és nem progresszív igealak, a franciában a passé composé és az imparfait), nem feltétlenül van ez így. A kompozicionalitásban ilyen esetekben az ige alakjai is szerephez jutnak.

6⁶Erről a tárgyfajtáról l. Wacha (1978)-at, aki először vette észre az általa ’utótárgynak’ nevezett tárgy perfektiváló szerepét.

7⁷Természetesen a perfektiválás igekötővel is lehetséges, de ebben az esetben az ige jelentése is megváltozik: kisétált a kertbe, átúszta a Dunát, kialudta magát.

8⁸Az aspektus tipológiai vonatkozásairól l. bővebben Frawley (1992:294–335)-öt és Dahl (1985)-öt.

9⁹Az akcióminőség fogalmára vonatkozóan l. Isačenko (1962)-t.

10¹⁰Talán a túl igekötő áll még legközelebb az akcióminőség-képző igekötőkhöz. Vö. túlgyógyszerezi magát, túldolgozza magát.

11¹¹A szaturatív, totális, exhausztív és intenzív akcióminőséget a rezultatív akcióminőség aleseteinek is tekinthetjük. L. Kiefer (2006:170–178)-at. Az említett munkában külön említjük a terminatív akcióminőséget, amely egy cselekvés, folyamat befejezését fejezi ki: elénekel, elmesél, elolvas. A rezultatív akcióminőségen belül a különböző alesetek elkülönítése nem mindig könnyű feladat.

12¹²Ha a terminatív akcióminőséget külön akcióminőségnek tekintjük, akkor a magyar akcióminőségek száma tizenkettő. Az eddig említettekhez hozzávehetjük még a szubmerzív akcióminőséget (’az alannyal jelölt személy valamilyen felfokozott lelki vagy tudati állapotba kerül és abban elmerül’ (beszomorkodik, besír, berévül, besmárol, beröhög stb.). Vö. Nádasdy (2003:285–288)-at. Így a mai magyar nyelvben tizenhárom akcióminőségről beszélhetünk.

13¹³Kiefer (2006:152–168).

14¹⁴Az eseményszerkezet szerepét az ige lexikai ábrázolásában részletesen tárgyalom Kiefer (2006)-ban (4. fejezet). Az idézett helyen a megfelelő bibliográfiai háttér is megtalálható.

15¹⁵A vagylagosság nem kizáró: az is előfordul, hogy egy esemény egy pillanatnyi eseményt jelölő részeseményt is tartalmaz és utóállapottal is rendelkezik. Ilyen például az elér ige esemény szerkezete.

16¹⁶A progresszív aspektusú mondatokkal, amelyek sajátos problémákat vetnek fel, a jelen összefüggésben nem foglalkoztunk. A (68) általánosítás a nem progresszív aspektusú mondatok esetében érvényes.

1¹ A modális logika alapjait Allwood et al. (1977) fogalmazza meg a nyelvészek számára is érthető módon. A modális logika klasszikus bevezetőjeként még ma is Hughes–Cresswell (1968)-at tartják számon. A nyelvtudományban a modus és dictum megkülönböztetésén alapuló modalitáskutatást Bally (1942) élesztette fel. A nyelvi modalitás átfogó vizsgálatára vonatkozóan l. Lyons (1977)-et és mindenekelőtt Palmer (1986)-ot. A magyar nyelv szempontjából a modalitás problémáját részletesebben Kiefer (2005)-ben tárgyalom.

2²Egyes szerzők szerint, így Lyons (1977), van der Auwera (1985) és Burton-Roberts (1984) szerint az aletikus modalitás is sok érdekességet rejt magában.

3³Az episztemikus logikára vonatkozóan l. Hintikka (1962)-t, az episztemikus modalitásnak a nyelvi modalitásban betöltött szerepét Lyons (1977) tárgyalja. Az episztemikus modalitás megfogalmazásában néha a személytelen „ismereteink”-re, néha a beszélő ismereteire történik hivatkozás. Mivel a következtetéseket a beszélő vonja le, helyesebb az episztemikus modalitás esetében is a beszélőt helyezni a központba.

4⁴A deontikus logikáról jól tájékoztat von Wright (1968). Hilpinen (1971)-ben külön fejezetet találunk a deontikus logika keletkezéséről, legfőbb problémáiról és eredményeiről. A deontikus modalitás nyelvészeti szempontjairól Lyonsnál olvashatunk (1977:823–841).

5⁵Ezekről tudomásunk szerint először David Lewis tesz említést (Lewis 1973).

6⁶A beszédháttér (vagy: modális háttér) fogalmának bevezetése Kratzer (1978) érdeme. A beszédháttér a Kratzer-féle Redehintergrund magyar fordítása. A nyelvi modalitás vizsgálatában a logikában fontosabb szerepet játszó Kripke-féle rendszerrel szemben (l. Kripke 1963,1980-at), amely a lehetséges világok elméletén alapul, és amelyben a beszédháttér az elérhetőségi relációval explikálódik, a Kratzer-féle elképzelés vált uralkodóvá. Kratzer eredeti elképzelését későbbi munkáiban részben pontosította, másrészt más jelenségekre is kiterjesztette (Kratzer 1979, 1981, 1991). A beszédháttéren és a lehetséges világok elméletén alapuló két rendszer ekvivalenciáját Kratzer (1978) formálisan is igazolja.

7⁷A modalitásfajták vizsgálatában Kratzer (1978)-ból indultam ki.

8⁸Ez megfelel a szakirodalomban elfogadott megkülönböztetésnek. L. például Palmer (1986)-ot.

9⁹Hasonló gondolatmenetet találunk Öhlschläger (1989: 136–139)-ben.

10¹⁰Az episztemikus kell elhagyhatóságának nyilvánvalóan kommunikációs okai is vannak, ti. a beszélő nem mindig mondja ki explicite, hogy biztos abban, hogy p fennáll, hanem a hallgatóra bízza, hogy erre a grice-i minőség-maxima alapján következtessen.

11¹¹Ezt teszi például Frank Palmer is az első modalitásról szóló könyvében (Palmer 1979:4–5).

12¹²A példákat Calbert (1975)-ből vettük át.

13¹³Az itt használt terminusokat H. Molnár (1968)-ból vettük át. A módosítószók pontosabb meghatározására, illetve a H. Molnár (1968)-ban felsorolt módisítószókon belül a partikulák megkülönböztetésére Kugler (2002) vállalkozott. Az a megfigyelés, hogy az említett elemek nem illeszkednek bele a mondat szintaktikai szerkezetébe, a hagyományos nyelvtan felfogásában is megtalálható.

14¹⁴L. még a 11.2.3. pontot.

15¹⁵Más szóval, a módosítószók, módosító határozószók, módosító mondatrészletek nem „propozicionális” elemei a mondatnak.

16¹⁶Ez a megkülönböztetés, amelyet a logikai irodalom már régóta ismert, Charles Bally munkái révén vált a nyelvi modalitás kutatói számára ismertté (Bally 1942, 1950).

17¹⁷A (32a-e) mondatok mindegyikében a főmondati ige jelen idő egyes szám 1. személyben áll, mivel eddig csak a beszélő viszonyulásáról beszéltünk. Bally azonban kiterjeszti meghatározását azokra az esetekre is, amikor a főmondat nem a beszélő, hanem az alany által jelölt személy múlt-, jelen- vagy jövőbeli viszonyulását jelzi. Ebben az esetben – az előzővel szemben, amelyet az explicit modalitás kategóriájába sorol – implicit modalitásról beszél. Tehát a modus–dictum kettősség az Azt kívánta, hogy essen az eső, Örülni fog annak, hogy esik az eső típusú mondatokra is érvényes.

18¹⁸Géza a ’Pisti otthon van’ megnyilatkozást akkor is mondhatja, ha nem egészen biztos benne. A mond és az állít ige közé ezért sem tehető egyenlőségjel.

19¹⁹A mondatok értelmezésekor az episztemikus modalitásra kell szorítkoznunk. Az (55b) és (56b) mondatoknak ugyanis dinamikus értelmezése is lehet.

20²⁰Ezért szokták ezt a fajta modalitást „következtetéses” (inferential) modalitásnak is nevezni. L. Palmer (1986) és Frawley (1992).

21²¹Figyeljük meg, hogy az is kötőszó használata az (56a,b) mondatok esetében grammatikailag rossz mondatokat eredményez: *Pisti 'beteg lehet is, *Pisti 'hazamehetett is.

22²²Az (57), (58b), (59b) és (60b) példák értelmezésekor ügyelnünk kell arra, hogy következtetéseinkben kizárólag a szubjektív következtetésen alapuló megállapításokat vegyük figyelembe.

23²³A szubjektív és az objektív modalitás megkülönböztetése Lyons (1977)-től származik. Lyons a megkülönböztetést a deontikus modalitásra is kiterjeszti. A kétféle modalitás az angolban csak a kontextusra való hivatkozással különböztethető meg. A magyarban ezzel szemben az episztemikus modalitás esetében a különbség a szórendben és hangsúlyban is megnyilvánul, tehát strukturálisan is megragadható. A deontikus modalitás esetében nincs meg ez a lehetőség, ezért a szubjektív–objektív deontikus modalitás problémájával nem foglalkozunk.

24²⁴A -hat/-het jelentéseinek teljesebb és korpusz-adatokra támaszkodó leírását l. Kiefer (2005)-ben. Az alábbi (65a-f) alatti példák a Magyar Nemzeti Szövegtárból származnak.

25²⁵Hogy ez nem mindig van így, mutatják a következő példák: Holnap nem kell dolgozni mennem, ezért sokáig alhatok (cirkumsztanciális olvasat, az alszik igének nem ágens az alanya), A nyaralásotok alatt sütni fog a nap, így végre te is lebarnulhatsz (cirkumsztanciális olvasat, a lebarnul patiens szerepű alanyt kíván), A leves nem nézhet úgy ki, hogy mindenféle kiáll belőle, főleg nem egy csirkeláb (deontikus olvasat), Nem lehet mindenki arisztokrata, de bárki nézhet ki úgy (a diszpozicinálishoz hasonlító modalitás). (Pethő Gergely személyes közlése.)

26²⁶L. Willett (1988)-at és az ott idézett irodalmat.

27²⁷Ez az ábrázolás Charles Bally modalitás-fogalmára vezethető vissza, de rokon a generatív szemantika elképzelésével is, ahol a mélyszerkezetben a mondatfajtát jelölő ’prefixum’ szerepel. A mondatfajta és a modalitás összefüggéseiről l. még Kiefer (1991)-et.

1¹Ez a fejezet részben Kiefer (1983b)-n alapul.

2²Ezt a felfogást képviseli Russell (1905, 1957). Híres példája a Franciaország jelenlegi királya kopasz, amely szerinte három kijelentést foglal magában: az első kijelentés az egzisztenciára, a második az unicitásra vonatkozik, a harmadik pedig a kopasz predikátumot foglalja magában. Az előbbi mondat tehát valójában a következőt jelenti: Franciaországnak van királya, és Franciaországnak csak egyetlen egy királya van, és Franciaország királya kopasz. A konjunkcióra vonatkozó logikai törvény értelmében ez a három kijelentésből álló komplex kijelentés több különböző esetben lehet hamis: például akkor (a) ha nincs Franciaországnak királya, (b) ha több királya van, vagy (c) ha a francia király nem kopasz. De az is lehet, hogy Franciaországnak több királya van és egyik sem kopasz. Russell tehát egyértelműen elutasítja az előfeltevésekkel történő elemzéseket.

3³Ez Frege (1966) álláspontja. Frege többek között a Kepler nyomorúságban halt meg kijelentést elemzi. Szerinte, ha ezt a kijelentést állítjuk, akkor feltesszük, hogy a Kepler tulajdonnévnek van referenciája. Ez a feltevés azonban nem képezi részét a kijelentés tulajdonképpeni jelentésének. Ha ez nem így lenne, akkor az előbbi kijelentés tagadása nem (a), hanem (b) lenne: (a) Kepler nem halt meg nyomorúságban, (b) Kepler nem halt meg nyomorúságban, vagy a Kepler tulajdonnévnek nincs referenciája. Valójában azonban a tagadás nem érinti a referenciára vonatkozó egzisztenciális előfeltevést, tehát mind a Kepler nyomorúságban halt meg, mind pedig a Kepler nem halt meg nyomorúságban kijelentésben a Kepler tulajdonnév egy egzisztenciális előfeltevést hív elő. Frege tehát a preszuppozíciós elemzés mellett tör lándzsát.

4⁴A legkidolgozottabb háromértékű logika Blau (1978)-ban található.

5⁵A (10) alatti definíció sem zárja ki a tautológiákat, de ebben az esetben a tautológiák csak részhalmazát képezik az előfeltevéseknek. A komplementer halmaz a „valódi” előfeltevéseket tartalmazza. A tautológiák kizárása érdekében külön kikötést kell megfogalmaznunk a (10) mellé.

6⁶L. Kempson (1975:95–98)-at.

7⁷A default-feltételezésekre vonatkozóan l. Seuren (1991)-et.

8⁸Figyeljük meg, hogy egyikben sem fordulnak elő logikai fogalmak.

9⁹L. Seuren (1991)-et és van der Sandt (1987)-et.

10¹⁰A pragmatikai előfeltevés-fogalmat Stalnaker (1972: 387) definiálta először: „A speaker presupposes that P at a given moment in a conversation just in case he is disposed to act, in his linguistic behavior, as if he takes the truth of P for granted, and as if he assumes that his audience recognizes that he is doing so.” L. még Stalnaker (1975)-öt.

11¹¹L. pl. Heim (1983)-at és Soames (1989)-et.

12¹²Az unicitást Kempson (1975:109-111) pragmatikai problémának tekinti.

13¹³A két mondat két különböző kérdésre szolgálhat válaszként. A (63a) mondattal a Hogy érzi magát Anna most, hogy Pista megjött? kérdésre válaszolhatunk (a kérdésben már szerepel a Pista megjött mint tényállás), a (63b) mondattal pedig a Minek örül Anna? kérdésre.

14¹⁴Az is, csak, még és már preszuppozíciós tulajdonságait Doherty (1973) vizsgálta először.

15¹⁵A fókusz és a preszuppozíció összefüggését többen vitatták, l. pl. Reis (1977)-et. A probléma elsősorban a fókusz többféle felfogásából ered. Ha a fókuszt az igét megelőző főhangsúlyos összetevőként definiáljuk, akkor a preszuppozíciós elemzéssel sem lehet gond.

16¹⁶Zuber (1972) megfigyelése.

17¹⁷L. Karttunen – Peters (1979)-et.

18¹⁸L. Gazdar (1979)-et.

19¹⁹L. Heim (1983, 1992)-t.

20²⁰L. van der Sandt (1987)-et és Seuren (1985)-öt.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.