József Attila Poezii alese / Válogatott versek Traduse şi selectate de Kocsis Francisko

Aşteptare

(Várakozás)
Goală, doarme cetatea. Sala răsună, mă gâtuie

singurătatea. Între stâlpi poleiţi atârnă şuie

Pe pereţi chipuri negre, vechi, de bătrâni comandanţi viteji.

Iar cetatea-i pustie. Doar pereţii albi şi muţi stau treji.

Comori, aur şi scump argint. Năluci stăpâne pe grămezi,

(Inima-i cetatea), dorinţi ard pe catafalc de monezi.

Iatac superb sub un baldachin de panglici de mătasă.

Păzit de-o zeiţă cu zâmbetul împietrit pe faţă.

Stau întinse-acolo şi covoare moi, groase, bogate,

Sărmane cadavre uitate-n câmpul nins, îngropate.

În curte, fântână cu apă-n adânc, luciu-i orbeşte –

Pustie, cetatea doarme somn de mort. Ademeneşte.

Prima jumătate a anului 1922

Alszik a vár, elhagyatott. Kong a terem, fojt a magány.

Porbelepett ó-aranyos oszlopi közt lóg a falán

Sok fekete, ódon, öreg hősi vezér, ősi alak

Képe s a vár elhagyatott. Állnak az ősz, néma falak.
Kincs, arany és drága ezüst. Szellemeké mind e halom

(Szívem e vár.) s alvad a bor, izzik a Vágy ravatalon.

Mennyezetes, szép nyoszolya, rajt’ a selyem csókra terül.

Őrzi merev isteni nő, friss mosolya is merevül.

Nesztelenűl dús, puha, lágy szőnyegek is fekszenek ott,

Mint a mezőn elfeledett, hóbefedett, árva halott.

Udvaron egy mélyvizü kút, rátüz a Nap, habja vakít

S alszik a vár, elhagyatott, mint a halott. Vár valakit.

1922 első fele

Ad sidera...
Mamă, tu deja eşti nemărginirea

Şi nu te-agiţi că iar n-avem pâine,

Nu păleşti de-i rea ziua de mâine,

De ţipă-n copilul tău durerea.

Mamă, care eşti tăcutul nesfârşit

Şi ochii-ţi tulburi nu scaldă copilul,

O, să nu simţi pumnul de plumb, chinul –

De aia-mi vâjâie creierul zdrobit.

Mamă, viaţa nu face-un codru de pâine!

Dar am credinţă şi ţel pentru mâine:

Nici un copil să nu ţipe după bani
Şi să poată plânge la moartea mamei.

Şi să nu-i pună capac suferinţei

Banii.
19 ianuarie 1923

Anyám, ki már a messzi végtelen vagy

S nem gyötrődöl, hogy nincs kenyér megint,

Nem sáppadsz el, ha szűkös este int,

Hogy kis rikkancs fiad vérébe jajgat.
Anyám, ki már a néma végtelen vagy

S borús szemed fiadra nem tekint,

Ó meg ne lásd az ólom-öklü Kínt –

Miatta zúg e tört, betegre vert agy.

Anyám, falatkenyért sem ér az élet!

De nagy hitem van s szép jövőnek élek:

Ne orditson pénzért gyerektorok
S tudjon zokogni anyja temetésén.

S ne rúgjon még az Ember szenvedésén

A Pénz.
1923. jan. 19.