Kedves ‘Meghívottak és Útszélen Álldogálók’!

A mégis tárt karok!

A kifogásokra a gazda haragra lobban. Istennek haragja is van, nemcsak zselatin-masszás, mindent átölelő csak-szeretete! Igaz, ez a harag nem olyan, mint a mienk. Mi a helyében inkább megsértődnénk a visszautasításra, és egyszerűen hagynánk kárba veszni a vacsorát. Ő nem , hanem meghív másokat. Ő maga nem károsodik így sem, legfeljebb mások ülnek asztalnál. De Te ott fogsz e ülni? Isten karjai még haragjában sem zárulnak be: másokat akar magához ölelni.

Kifogásaink persze vannak. Életünk nem ürügykeresés és ürügytalálás arra, hogy a Nagy Hívásnak ne engedelmeskedjünk? Isten hív mindenkit. Hívja az ország vezetőit, hívja a világ sorsát alakítókat — bizony legtöbbször hiába. Mit tegyen? Nem jönnek a hatalmasok? Jöjjenek a kisdedek! És megjelennek a templomokban azok, akik semmik az ő szemükben, akiket talán még nem is vesznek emberszámba, ők csak egy tétel a statisztikában, egyetlen porszemnyi katona a hatalmas hadseregben, könnyedén pótolható sorozatelem. Isten hív mindenkit. Hívja a tanultakat, akiknek betekintésük van a természet, a társadalmak, a világ titkaiba — bizony legtöbbször hiába. Mit tegyen? Nem jönnek a bölcsek? Jöjjenek az együgyűek! És megjelennek a templomokban azok, akik tudatlanok a szemükben, akik nem érthetik meg a világ titkait. Isten hív mindenkit. Hívja a megkeresztelteket, az egyházhoz tartozókat, akik országának tagjainak tudhatják magukat — bizony legtöbbször hiába. Mit tegyen? Nem jönnek a hívők, egyháziasak? Jöjjenek a szekták! És megjelennek az utcákon mindenféle rendszer hirdetői, bibliaellenes tanítások képviselői, embereket az egyházak köréből kiragadók, hogy aztán a kárhozat fiaivá tegyék veszedelmes tanaikkal, Isten kegyelmét és így a megváltást is sárba tipró életükkel.

Isten hív mindenkit. Hív Téged is, bárki légy — hagyod, hogy még mindig hiába szóljon Feléd a meghívás? Ha nem jössz Te, hát majd hív mást, majd hívja azt, akivel haragban vagy és nem tudsz megbocsátani neki, aki mindig igyekszik keresztezni utadat és azt gondolod, az ilyen elvetemült ember nem lehet részese Isten kegyelmének. Vigyázz, mert Jézus egyértelműen figyelmeztet: „mondom nektek, hogy ezen meghívottak egyike sem kóstolja meg a lakomámat.” Európában haldoklik a keresztyénség, mert visszautasítjuk a meghívást. Mit tegyen Isten? Az úgynevezett harmadik világban, innen lenézettek világában egyre erőteljesebb, egyre gyarapsza­nak a gyülekezetek! Csak úgy özönlenek az emberek a lakomára — nem a meghívottak, hanem azok, akik soha nem kaptak még meghívást sehova. És még mindig van hely. Megtaláltad a magadét? Nem kérdés, hogy lesznek e, akik bejutnak Isten országába — a kérdés inkább az, hogy Te magad ott leszel e?! Isten tárt karja Téged is vágyakozva vár!

Ámen

Imádkozzunk!

Hívogató Házigazdánk! Hálás szívvel köszönjük Neked, hogy egész életünket átjárja a Te nagyszerű, tárt karokkal hívogató szavad! Szomorú szívvel valljuk meg, hogy egész életünket átjárja a Te nagyszerű, tárt karokkal hívogató szavad — és mi még mindig nem indultunk el Feléd, pedig Jézus Krisztus megjelenése óta minden kész van. Mindent elvégeztél ahhoz, hogy mi vendégséged részesei lehessünk, pusztán csak annyit kérsz tőlünk, hogy legyünk készek, amikor indulnunk kell, hogy engedelmeskedjünk hívó igédnek. Ne engedd, hogy kárba vesszen rajtunk szíves vendéglátásod! Áldunk Téged, hogy még mindig nem mondtál le rólunk, nem zártad be kapuidat, hanem még mindig hívogatsz, mert azt szeretnéd, hogy megteljék házad.

Ámen

Kommentárok:¹

(Káldi Biblia jegyzetei. BibliaTéka CD-ROM. Arcanum Digitéka Kft.):

Lk 14,15

Valamint a zsidók akkor átalán a Messiás jövendő országát érzékileg fogták fel, melyben nagy élvezetekhez reméltek juthatni, úgy ezen vendég is a mennyországi lakoma alatt csak földi vendégeskedést értett. De szava azért igaz. Lásd Zsolt. 35,9.

Lk 14,16

Ez a vendég boldogoknak mondá azokat, kik az Isten országának részesei lesznek, és valamint a többi zsidók, úgy ő is kétségkivűl azok közé hitte magát számíthatni. Ellenben Krisztus a következő példabeszéd által azt tanítja, hogy a zsidók földies érzületök által magokat zárták ki abból, bár ők voltak az első meghivottak. Majd egészen e hasonlatot adja elő Máté 22,2. s követk. Csakhogy Krisztus ezt itt más időben, más körűlmények között és más módon adja elő. A vacsorát adó ember itt az Isten Krisztusban, a vacsora Krisztus anyaszentegyháza, a kiküldött szolga az evangéliom hirdetői, az először meghivottak a zsidók, az utóbbi hivatalosak a szamaritánusok és a pogányok. Értelme ez: Minthogy a zsidók a Jézus Krisztus által hozott üdvöt különféle ürügy alatt nem akarták elfogadni, tehát a szamaritánusok és pogányok vétettek föl az Isten országába, az anyaszentegyházba. E példabeszédnek más alkalmazása is van; lásd erről Máté 22. r.

Lk 14,16

a zsidókat. Ezt tették a próféták, kik a Messiást és az ő isteni országát előre hirdették.

Lk 14,17

nagy készséggel várja őket.

Lk 14,22

miután ura parancsát teljesítette.

Lk 14,23

Ezek a legtávolabb eső pogányok, kik csak az utolsó időben jutnak az üdvre.

Lk 14,24

és kik a meghivást a földi dolgokhoz való ragaszkodás miatt megvetették.

Lk 14,24

Az anyaszentegyház sz. Gergelylyel e példabeszédet azon vacsorára alkalmazza, mely a híveknek az Oltáriszentségben adatik. Az érzéki emberek ezt sem fogják fel, és megvetik, de a lelki szegények, a kicsinyek, az alázatosak bő táplálékot nyernek abban.

(Jubileumi kommentár. BibliaTéka CD-ROM. Arcanum Digitéka Kft.):

Luk. 14,15–24. A nagy vacsora példázata (Mt 22:1–10).

Az utolsó példázat az előzők összefoglalása és lezárása is: Mt-féle párhuzamától eltérő összefüggésben szerepel, de amattól más eltérések is megkülönböztetik (Mt-ban inkább a példázat elején, itt a végén üt át a képanyagon a valóság). Az egyik vendég megjegyzésére válaszol Jézus a példázattal, de nemcsak a jelenlevőkhöz fordul vele, hanem mindenkinek szánja. A közbeszóló azt fejezi ki makarismos-ával, hogy megértette: Jézus előző példázatai Isten országának nagy vendégségére utalnak. Jézus válasza viszont leleplezi a megszólalásban megcsendülő hamis hangot: a közbeszóló fölényes önbizalmát, amellyel önmagát Isten országa vendégeinek társaságába sorolja. A példázatbeli vacsora a szokásokhoz híven van ábrázolva: az előzetes meghívást követi a lakoma konkrét időpontját megjelölő hívás. Itt szól a példázat arról, hogy a meghívottak nem lesznek a nekik készített vacsora vendégei, ha bármit is fontosabbnak tartanak a meghívás haladéktalan elfogadásánál; viszont ott fognak ülni az eredetileg nem nekik megterített asztalnál azok, akik először nem is kaptak meghívást, akiket a meghívottak méltatlanoknak is tartanak, kik azonban a hívást azonnal készségesen elfogadják. A kettős hívás: a város falain belül és kívül levők meghívása Izráel megvetettjeire és a pogányokra utal, ebben már az őskeresztyén misszió élményeinek lecsapódását láthatjuk.

(id. Magassy Sándor: Perikópák. Magánkiadás):

{Közzétéve id. Magassy Sándorné hozzájárulásával.

A szerzői jog tulajdonosainak közleménye:
„A közölt anyag szerzői joga id. Magassy Sándor örököseinek tulajdona.
A szöveg szabadon felhasználható igehirdetési előkészületekhez.
Publikációkban csak a forrás megjelölésével idézhető.
Tilos az anyag másolása, sokszorosítása, továbbadása.”}