Móricz Zsigmond Válogatott elbeszélések tartalom



Yüklə 2,59 Mb.
səhifə12/59
tarix08.01.2019
ölçüsü2,59 Mb.
#92299
1   ...   8   9   10   11   12   13   14   15   ...   59

A SZENTJAKABI ISKOLA


Tegnap az angolok nagyon csodálkoztak, hogy az óriási Esterházy-uradalom közepén, Szentjakabon olyan iskolát láttak, amilyen ott van. Először is a csirásistállókat látták, s azzal nagyon meg voltak elégedve, a nagy vörös szakállú hollandus újságíró egész otthon érezte magát.

- Egész hollandi rendszer - mondogatta, s nagyon bólogatott, a betonjászlakat, az erőtakar­mányt, a pompásan tiszta kezelést meg­figyelve.

De amikor az iskolába mentünk, nagyon el volt képedve. Kíván­csian néztük a téglával kirakott szobát, az iskola zsúfolt padjait, a piszkos faliképeket, az osztálynaplót. Nagyon elégedetlenek voltak; az amerikai újságíró mondta, hogy a legkisebb amerikai farmokban is egészségesebb és okosabb iskolát találni, mint ez.

Hát még mikor átkocsiztunk Dénes-majorba, ahol a piros arcú kisgyerekek azt mondták, hogy itt nincs iskola, és ők két óra járásra mennek mindennap gyalog Szentjakabra.

Én azonban mintha hazamentem volna: gyermekkorom emlékei újultak fel ebben az iskolában. Én jól emlékszem, hogy ez a ház, amely most sötét, zsúfolt, piszkos, ez új iskola volt nálunk. Én még a régi iskolában kezdtem tanulni harmincöt évvel ezelőtt. Az pedig földbe ragadt kis viskó volt, náddal fedve, akkora ablakai voltak, mint egy zsebkendő, s az eresz alatt a tornácon olyan gödrök, hogy beleülhettünk, mint a kotlós a kosárba.

Ennek a most összeomlott társadalomnak volt egy kedves jel­szava: a tudomány hatalom!

Ez egy nagy igazság, s az uralkodó osztály ezt a hatalmat, a tudományt nem is adta ki a kezéből soha.

Csak gondoljunk arra, hogy egy Esterházy herceg mi mindent nem csinált, hogy a gyerekét megtanítsa arra, hogy ezzel a hatalom­mal bírjon. Ha hülyének született is a fia, lánya, még akkor is pará­nyi korától kezdve a világ minden iskoláját, tudósát, orvosát, nevelő­jét mind odaszedte hozzá, hogy embert faragjon belőle. Iskolába egy óráig sem küldte Szentjakabra, de Pestre, Bécsbe, Londonba, Ox­fordba.

A béreseinek gyereke pedig lehetett olyan lángész, mint Napóleon, mégis két óráig kellett gyalogolnia, míg egy kis iskolát talált. Hatéves gyermek esőben, sárban menjen Dénes-major­ból Szentjakabra, hogy megtanuljon egy kis írást-olvasást. No, többet nem is tanult, ez is elég egy béresnek, mondta a herceg őfőmagassága.

Így történt, hogy a gazdag ember gyereke okosabb lett az apjánál, a szegénynek muszáj volt olyan tudatlannak maradni, amilyen a szüléje volt. Nem így lesz ezután.

Minden gyerek egyformán fog tanulni. A felső iskolákba pedig nem a gazdagok gyermekei mennek, hanem a jó tanulók, a jófejű gyerekek.

Addig pedig, míg a nevelés mindenestül átalakítja az emberiséget, addig is gondoljon magára a szegény proletár nép. Gondolja meg azt minden szegény ember, hogy a gazdagok ezer és ezer esztendeig uralkodtak rajtuk a tudomány segítségével. Most tehát, ha elvettük tőlük a gazdag­ságot, el kell venni a tudományt is.

Már most is a papírra leírt igék gyújtották fel a világot. Az írás­ból-olvasásból kerekedett ez az egész világforradalom. Folytassátok tehát a tanulást, olvassatok, hogy tudjatok.

Mindig olvassatok, és mindent elolvassatok.

De ne olvassátok a régi könyveket, amelyek a butaságban és tü­relemben, alázatban akartak örökre leragasztani benneteket, csak úja­kat, csak a mai, új írásokat olvassátok.

A régi könyvek, újságok, nyomtatványok a régi, kapitalista világ zsarnokságát szolgálták. A mai újságok, füzetek, röpiratok, tudomá­nyos könyvek a világszabadság új boldogságát építik fel. A régi tu­domány fekete volt, az új tudomány vörös.

A fekete tudomány zsarnoki hatalom volt.

A vörös tudomány vörös, felszabadító hatalom lesz. Gondoskodjatok tehát róla, hogy azok is részesüljenek belőle, akiket a régi zsarnokok írni-olvasni se tanítottak meg.



1919

VIRÁGNYÍLÁS


A somogyi termelőszövetkezet úgy alakult meg, egy nap alatt, egy gondolat megszületésével, hogy semmi nemzeti érték nem ment kárba abból, ami már megvolt, ellenben rejtett erőknek milliónyi forrása buggyant ki.

Nem tudom más természeti képpel összehasonlítani, csak épp a vi­rágfakadással.

A tél kemény kis rügye vastag és zsarnoki védőlevelekkel van bo­rítva, gyantás, enyves, kemény burokkal, amelyek megvédik a téli fagy és az időjárás minden viszontagsága, sőt a kártevő bogarak ellen is a leendő szirmok, porodák és bibe csiráit. A tavaszban duzzadni, fakadni kezdenek a belső életek. A szigorú és vaskemény fedőleve­lek egy darabig velük nőnek, nőnek, dagadnak, és elszántan védik magukat és életüket, s azt állítják, hogy őrájuk szüksége van a bent rejlő kis életek tömegének, ők védik, tehát jogosan préselik kicsi térbe őket. Egyszer aztán a szirmok a tavaszi napsugártól egy hajnalban szétrepesztik a burkot, kitárulnak a napfényre, gyűrötten, lucskosan, de szépen és boldogan, s övék a jövő. A fekete kopáncsokkal többet senki sem törődik, elbomlanak, lehullanak.

Így őrizték meg korunkig a grófok, a feudális nagybirtokosok, a magántulajdon szörnyóriásai, egy testben a földeket és rajta a népeket. A vörös forradalom tavaszi lázától a már érett és megduzzadt néplélek egyszerre szétrepesztette a nagybirtokosok külső kopáncsát. Az lehullt, leesett s a belülről kivirító milliónyi néplélek egyforma erővel, örömmel, szépséggel és boldog­sággal tárja ki magát az új élet lehetőségeinek.

Ennek a kifakadásnak a titka izgatott engem. Minden agitátortól, aki részt vett ebben a munká­ban, azt kérdeztem, hogy mit mondott, amivel meggyőzte a népet a szövetkezés fontosságáról. A köztudat­ban ugyanis az van, hogy agitátorok, elcsapott gazdatisztek járták az országot, s önző érdekből lázították fel a népet, és romlásba vitték. Tíz-tizenöt béres kommunizált egy 15000 holdas uradalmat, s más efféle rémhírek járták és járják az országot.

Most utólag meg lehet állapítani, mint minden nagy forradalom után, hogy a köveknek is nyelve támad, és a dadogó és gyengeelméjű is az angyalok nyelvén beszél, mint mindenkor, ha itt az idő teljes­sége.

- A kerítésen belül állítottak fel valami ferslógot - mondta az egyik főagitátor -, arra állottam, és két óráig beszéltem a cselédek­nek. Megmagyaráztam nekik, hogy mi a szövetkezeti gazdálkodás előnye: a feldarabolásnál a nagybirtokok nagy értékű fölszerelései kihasználatlanul maradnak, és így ugyanaz a föld alig lesz képes a saját birtokosait eltartani, de képtelen lesz a termelés fokozására, pedig a szövetkezeti nagyüzem nemcsak a megművelő munkásságot látja el jobban, hanem a városi lakosságot, az ipari proletár testvére­ket is, sőt külföldi kivitelre valót is képes termelni, amiért cserébe külföldi cikkeket kaphatunk. Azután megmagyaráztam, hogy ezzel szemben lehetetlenség a kis- és törpebirtokosok százezreit fölszerelni a legelemibb mezőgazdasági eszközökkel is. Még tovább kimutat­tam, hogy lehetetlen volna azt a sok százezer új kisgazdát kioktatni máról holnapra a földnek olyan új megművelésére, hogy csak vala­mennyire is pótolni tudják a mai eredményt. Ki lehet számítani, hogy napokon belül beáll a termelés anarchiája. Roppant egyszerű volt ez az agitáció, csak tudni kell az igazságokat, és nem kell ahhoz erő­szakos szó sem, a magyar nép annyira intelligens és bölcs, hogy egy perc alatt kapacitálható.

Nem is volt baj sehol a cselédséggel, sem a szegény zsellérekkel, csak a kisgazdákkal. Ezekkel sem volt baj, csak ki kellett kapcsolni őket az eszmeáramlat köréből.

Egyelőre nincs szükség arra, hagy a kisgazdák szövetkezetbe tö­mörüljenek. Csak hadd marad­janak ők a maguk egyszerű, becsületes munkájuk mellett, dolgozzanak, termeljenek; az ország központjáról nagy felelősséget vesznek le azzal, hogy annyi családról nem kell gondoskodni, amellett a kisgazdák is termelnek valamit a közössé számára is. El fog azonban jönni az idő hamarosan, hogy a kisgazdák maguk fogják kérni, hogy a birtokukkal bocsátkozhassanak a szövet­kezetekbe. Majd ha látni fogják, hogy a szövetkezeti tagok, akik ne­kik mindig koldusok voltak, jobban élnek, mint ők, szebb és egész­ségesebb lesz a lakásuk, lesz fürdőszobájuk és villanyvilágításuk, lesz ruhájuk, ellátásuk, kaszinójuk, újságjuk, könyvük, iskolájuk... Nem utolsó érv volt, hogy: “A szétdarabolt földeken alig tud tengődni a nép, ellenben a nagy­birtokokból már az eddigi üzemek mellett is milliókat kerestek a régi tulajdonosok. Nem lesz jó ezeket a millió­kat népjóléti intézményekre fordítani?”

Hát a grófok?

A grófok három álláspontot foglalnak el. Az első típus emigrál, minél gyorsabban menekül Svájcba, s viszi, amit tud, és ellenforra­dalmon töri a fejét. A második típus “megérti az időt”, “behódol”, és “munkát kér” a szövetkezetnél. A harmadik itthon van, a kas­télyba zárkózik, és ámul-bámul, egyszerűen nem hisz a szemének.

Ezzel a harmadik típussal volt egypár kedves esetünk. Egyiktől semmiképpen sem bírtunk fa­kiter­melést kapni Kaposvár számára, csak mikor azt mondtuk neki: “Hát főméltóságod előtt (még akkor külön megtanultuk ezeket a furcsa címeket) csak két választás van. Vagy oda­ajándékozza az erdőt, s akkor a nagylelkű adakozó lelki örömeit élvezheti, vagy elvesszük. Slussz.” Hát ő inkább az első for­mát választotta, s nagy levelet írt, hogy ajándék.

Egy másik gróffal még szebb esetünk volt. Mikor odamentünk, a cselédség fel volt uszítva, fejszével és lármával fogadott. Aztán órákig gyúrtuk a grófot, míg megengedte, hogy az ő jelenlétében be­széljünk a néphez, s aztán órákig beszéltünk a népnek. Persze meg­szerettek, megértettek, a mieink lettek.

Gyalog jöttünk oda, de amikor el akartunk menni, előáll a pará­dés kocsi, a bakon ugyanaz a dugóhúzóbajszú kocsis, aki a legnagyobb fejszével fogadott bennünket.

A gróf elbámult, s azt mondja neki:

- Hát János!... Te is cserbenhagysz? Hiszen benned volt a leg­nagyobb bizalmam!

Az ember nem szól. Azt mondja neki heccelve valaki:

- Hát most feleljen, János bácsi!

A kocsis szépen szól nekünk:

- Üljék be, elvtárs úr!

Aztán odapislant a heccelőre is:

- Mindenféle grófokkal... nem állunk szóba!

Evvel megrántja a gyeplőszárat, kiereszti az ostort, s ahelyett, hogy gyű! - azt mondja hetykén, foghegyről, hogy:

- Köztársasááág!...

A lovak kiugranak, s a hintó repül a ragyogó tavaszi napon, a szép, színes, gazdag tavaszban a boldog jövő felé. Körös-körül virí­tanak a fák és a lelkek.

1919


Yüklə 2,59 Mb.

Dostları ilə paylaş:
1   ...   8   9   10   11   12   13   14   15   ...   59




Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©muhaz.org 2024
rəhbərliyinə müraciət

gir | qeydiyyatdan keç
    Ana səhifə


yükləyin