XVII.
Hozsváthként, de hiába - Egyoldalú kapcsolat gróf Bethlen Istvánnal 1923-1929
Moldován György ügyvédkedésének legnehezebb éveit élte. Románként kellett működnie, már csak azért is, mert a nemzeti parasztpárt kebelében parlamenti képviselője lehetett kerületének.
Pártja ügyeinél jobban érdekelte a Magyar Párt sorsa, küzdelme, taktikázása. Segítőkészsége gyakran párosult felháborodással az egyre-másra elkövetett balfogások miatt.
Bukarestben Trajánnál szokott megszállni, s nemcsak a kényelem okán, amelyre hetvenedik évét meghaladva természetes szüksége volt, de leánya kedvéért is. Tünde nem bontotta fel házasságát Trajánnal, ám ideje nagy részét Székelyudvarhelyt (Tîrgu Secuiesc) töltötte, régi foglalatosságától sokat átmentve - román férje s román nyelvtudása segítségével. Hogy hónapszám külön élnek, azon csodálkozott György, de minthogy Traján már régen nem kérte apósa közvetítését, nem szólt, nem érdeklődött lányától a házastársi viszonyuk felől. Már csak szeméremből sem, s még inkább csodálkozott és hallgatott Bukarestben, amikor nagy néha ott időzött Tünde is, és hármasban együtt vacsoráztak - olyan békésnek találta a házastársak egymás szeretetét és tiszteletét, mint egymáshoz ragaszkodó gyöngéd testvérek tapintatos alkalmazkodását. Moldován soha nem tudta meg, hogy leánya elhálta-e frigyét Trajánnal. Egyáltalán: van-e s volt-e testi kapcsolat közöttük? S amire gondolni is alig mert (apai szeméremmel), hogy Tünde mikor és hol veszítette el szüzességét? S hogy egyáltalán elveszítette-e?
A Magyar Párt sorsa (s a magyar sors Erdélyben) nagyon mélyre zuhant.
Ekkor történt, hogy Averescu tábornok kinyújtotta kezét a lenézett nép felé. A tábornok bizalmasa Goga Octavian volt, aki Ady Endrével viselt barátságára úgy emlékezett vissza, hogy a költő özvegyétől jutányos áron megvásárolta a csucsai kastélyt. Pártjuknak, a Néppártnak ez idő szerint semmi tömegbázisa nem volt. A magyarokkal való egyezkedéssel akartak belemenni a közelgő választásba.
A Csucsán megkötött paktumban a Magyar Párt támogatásáért a következő jogokat ígérték Averescu és Goga:
- Az elbocsátott magyar tisztviselők és közalkalmazottak visszavétele vagy végkielégítése, esetleg nyugdíjazása. A kisebbségi iskolák számára segély kiutalása.
- Minden állampolgárnak legyen joga, hogy nemzetiségét maga állapíthassa meg.
Ezzel szemben a Magyar Párt teljes erejével támogatja a Néppártot a választáson, és tizenegy vármegyében tizenöt kamarai és szenátusi jelölt helyét biztosítják.
A csucsai paktumot 1923 októberében kötötték, de szövegét nem tették közzé.
A Magyar Párt vezetősége csak utólag vonta be az egyezménybe Bernády György vásárhelyi politikust, akiről ismeretes volt, hogy Brătianu híve. De az óvatosság hiábavaló volt, Bernády hasonló engedmények ígéretével új megegyezést kötött a liberálisokkal; s ebbe a Magyar Párt akkori elnökét, Ugron Istvánt is bevonta. 1926. február elsején felbontották a megegyezést Averescuval.
A közigazgatási választáson negyvenkilenc erdélyi városból huszonkilencben a Magyar Párt által támogatott liberális lista győzött.
Néhány hónap múlva Brătianu lemondott, s a király 1927. március 30-án Averescu tábornokot nevezte ki ismét miniszterelnöknek.
A Magyar Párt számára ez maga a csőd volt.
Ugron lemondott, s a helyére Gyárfás Elemér került, őreá várt a feladat, hogy kiengesztelje Averescut. A csucsai paktumot választási kartellé alakították át; ebben Gyárfás oldalán, akivel kollegiális barátságban volt, Moldován György is - titokban - részt vett.
Az új megállapodást a következőkkel indokolták:
“A Magyar Párt elismeri a Néppártnak a kisebbségi problémákra vonatkozó álláspontját, mely az 1923. október 23-án a két párt közötti egyezményben, valamint az 1925. november 8-án Brassóban felvett jegyzőkönyvben fejeződött ki. A Magyar Párt abban a reményben, hogy a fentiekben foglalt kívánságokat a Néppárt kormányra jutása után is elismeri és teljesíteni kész - hajlandó a kormánnyal a választási törvényben említett választási kartellt létesíteni, és az 1926. május havában tartandó választásokra vonatkozóan...”
A kartell lényegesebb pontjai:
- A kisebbségi kérdés rendezése, a kisebbségi egyházaknak és iskoláknak az államsegélyek folyósítása; a csíki magánjavak visszaadása.
- A kormány elismeri, hogy mindenki jogosult nemzetiségének megállapítására, minden szülő megválaszthatja az iskolát, melybe gyermekét járatni kívánja, és az iskolafenntartó állapítja meg az iskola nyelvét;
- A Magyar Párt tizenöt képviselői és tizenhárom szenátori helyet kap a törvényhozásban.
A Goga elgondolása szerint sok helyen körülhordozott piros-fehér-zöld zászlók bizonygatták az enyhülést.
Moldován óvatosságra intette Gyárfást.
Ebbe az évbe esik Carol trónörökös újabb dolga: 1925 őszén, amikor Londonba utazott Alexandra királyné temetésére, onnan nem tért haza, hanem Párizsba sietett, ahol végzetes szerelmével, Lupescu testőrkapitány feleségével találkozott, Mártával. Milánóba utaztak, ahonnan a királyi atyjának lemondó levelet küldött.
Azt suttogják, hogy a szerelmesek újabb összeborulása Brătianu műve lenne.
Brătianu 1926. január 4-én két törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé: Carol lemondását a trónról és a kis Mihai trónörökössé nyilvánítását.
Brătianu Carol egyik leghűségesebb emberének, Maniunak tönkretételét szervezte meg, a Nemzeti Parasztpárt kettéintrikálásával. Az egyik rész Averescuhoz csatlakozott, a másik Vaida, Michelache és Maniu torzsalkodásának áldozata lett. Moldován ebben a bugyorban sínylődött.
Averescu tábornokot 1927 júniusában félreállították. A király új választást rendelt el. Bernády kilépett a Magyar Pártból, s néhány hívével jelöltséget vállalt a liberálisok listáján.
Az erdélyi politikai élet vezére a német párttal kötött választási egyezményt, számukra a választás katasztrofálisan végződött: mindössze egy szenátorságot kaptak a nyolc képviselői helyett.
Averescunak eszébe sem jutott, hogy ígéreteit teljesítse.
Brătianuék pedig gondoskodtak róla, hogy a gyalázatos visszaélésekkel megszervezett választáson túl a magyar-szász-sváb közeledést megsemmisítse.
A németek egyik vezére, Hans Otto Roth a következőket nyilatkozta a választásokról:
“Borzalommal kellett megismernünk nekünk németeknek egy olyan rendszert, amely ellen a mi népünk a jogot és a szabadságot tisztelő érzése teljes erejével fellázadt. A választásokon minden lehető módon alkalmazták velünk szemben az erőszakot. Egyszer jelöltjeinket tartóztatták le, máskor és máshol egész községeket vetettek járványos betegségek ürügyével zárlat alá, majd a katonaság kergette el választóinkat az urnáktól, aztán a választási eredményeket hamisították meg. E választás tanulságai mélységesen megingatták a jogba és erkölcsi rendbe vetett bizalmunkat.”
Moldován György a románok, főként persze a Nemzeti Parasztpárt felháborodását harsogta világgá a bukaresti Dimineaţa 1927. július 9-i számában. (Amennyiben egy bukaresti hírlap román nyelvű hasábjáról bármit is világgá lehet harsogni.) Íme:
“A tegnap és az éjszaka lefolyt választások az erdélyi politikai élet legszégyenletesebb fejezetét jelentik. Udvarhely megyében kompakt tömegekben zárták el az urnáktól a kisebbségi választókat. Az elkobzott választási igazolványokkal a liberális ágensek szavaztak. Ugyanígy folyt le a választás Csík és Háromszék megyékben is. Az ellenzék híveit lefogták, lakóhelyükről kikergették. Brassóban magyar és szász választók hazulról hozott székeken várakoztak a választóhelyiségek közelében. Katonaság támadta meg őket, fej- és kézsérülések százait okozva. A brassaiak azt mondják: soha sem hittük volna, hogy tolvajokként és gonosztévőkül bánjanak velünk. Az erdélyi társadalmi és politikai élet román vezetői mondják, hogy a magyar uralom legsúlyosabb éveiben sem dühöngött ilyen terror, mint most Erdélyben.”
A magyarságnak nehéz tanulságokat kellett levonnia a jövő számára: olyan vezetőségre van szüksége, amely saját belső érdekeit tartja politikai céljainál elsődlegesebbnek. Ellentétben a szász-sváb taktikával: ők a mindenkori kormányt, hatalmon lévő pártot támogatták.
*
Az 1927-es esztendő Románia számára két nagy gyászt jelentett: meghalt I. Ferdinánd király és váratlanul Ionel Brătianu is.
Traján Bukarestben így számolt be apósának az elhalálozások körülményeiről:
A király betegeskedése ellenére Mária elhatározta, hogy Amerikába utazik. Régi terve volt ez, de Brătianu soha nem engedte. Most Averescu átmeneti uralma erre lehetőséget nyitott.
Azt mondta a királyné:
- Az orvosok szerint Nandó állapota nem súlyos, és engemet az USA nagyon érdekel, s az utazás szórakoztatónak ígérkezik.
Nicolae herceggel és Ileana hercegnővel indult útnak. A király betegágya mellett Elena hercegnő és a kis Mihail maradt.
Elena mondta, hogy a királynak időnkint rettenetes kínjai vannak. Nem panaszkodik, csak meggörnyed, s körmét az íróasztalba vájja.
A sinaiai pályaudvaron megszólított egy tiszt, aki gyakran teljesített szolgálatot a palotában: azok ott fent azt hajtogatják, hogy a királynak kutya baja, de mi látjuk, hogyan megy össze napról napra, s az arca viaszsárga s ruhája lötyög rajta.
Francia gyomor- és bélspecialistát hívtak végül hozzá, aki megállapította: a királynak rákja van, de a tumor rnár olyan nagy, hogy operálhatatlan.
Rádiumos kezelést rendeltek el, ettől a király fájdalmai enyhültek, állapota stagnálni látszott.
Utolsó öröme testvérének, Vilmosnak látogatása volt. A háború eddig elválasztotta őket egymástól.
Húsvét után a kór már áttételekben jelentkezett. A rádium csak ideig-óráig segített, aztán mintha inkább felgyorsította a vég kifejlődését.
A királynét visszahívták Amerikából, s Elenával felváltva őrködtek a betegágy mellett. Ha néha felkelt a király, csakis kertészével társalgott a virágok nevéről és természetéről.
Megírta végrendeletét, s külön levélben szétosztotta személyes tárgyait, főként a viselte gyűrűket.
Miniszterelnökének lelkére kötötte, hogy a trónöröklés megállapított rendjét feltétlenül tartsa be.
Július 9-én érkezett a hír: a király meghalt.
Elena hercegnő gyámoltalanul azt kérdezte tőlem, amikor megérkezett Sinaiába: mi lesz az ő kisfiával, aki az új határozat szerint trónra lép, és apja, akit a nép nem nagyon kíván, az igazi trónörökös, Párizsban él.
Elena nem akarta a kisfiúnak megmondani, hogy ő király lesz, de a környezet felségnek kezdte szólítgatni. - Miért hívtok felségnek - kérdezte angol nevelőnőjétől. - Miért? - felelt a nevelőnő. - Mert a nagypapa meghalt, s most te leszel a király s még jobban kell viselkedned, mint eddig.
- Jó - felelte ő. - Ha király leszek, jó leszek, de azért szabad ugye tovább is játszanom?
A parlamentben nagyon megindító volt, amikor a kis király anyjával s a három régenssel (Nicolae herceggel, Cristea Miron metropolitával és Buzdugannel, a semmitőszék elnökével) megjelent.
Carol Párizsban gyászmisére fizetett be, egyebet nem tett.
Ferdinándot egy temetkezési vállalat tucatkoporsójába fektették - vadászruhájában.
Később derült ki, hogy a király azt kívánta, hogy lovassági tábornoki egyenruhájában temessék el. A bebalzsamozott testet ismét le kellett vetkőztetni, hogy átöltöztethessék. Nem ment könnyen: a zubbony hátát levágták, s csak a díszöltözet feldekorált s begombolt elejét húzták fel a merev testre. Két napig vonult a tömeg a nyitott koporsó előtt. A nők, mintha összebeszéltek volna, csupa tirke-tarka ruhába öltöztek. Szembántó látvány volt.
Néhány nap múlva, a temetés előtt, a legteljesebb intimitással a katolikus szertartás szerint történt a búcsúztatás - a nagyszalonból.
Az úton Curtea de Argeşig a gyászoló menetet a parasztság nagyobb ünnepélyességgel fogadta, mint a fővárosi lakosság. A sír lezárásánál is botrányos jelenetek adódtak: nem volt kéznél a kőműves, s a falazáshoz szükséges anyag is hiányzott.
A király jelmondatát elfeledték a kőre odaírni: Per aspera ad astra.
Akció indult meg Carol visszahozatalára. Bátyja ügyét leginkább Nicolae herceg támogatta.
Elena hercegnő, Mihály király anyja bejelentette, hogy elválik Caroltól.
*
Brătianu halála teljesen váratlan volt. Rosszkedvének és rossz közérzetének nem tulajdonítottak nagy jelentőséget. Halála előtt néhány héttel vidéki birtokán volt egy ájulása, de Bukarestben az orvosok semmi súlyosat nem állapítottak meg. Egy szombati napon magához hívott Titulescuval együtt, akinek tanácsokat, utasításokat akart adni Rómába indulása előtt - hogyan, mint tárgyaljon Mussolinivel. Titulescu, aki betegágyából kelvén harminckilenc fokos lázzal jelent meg a hívásra, de szorgalmasan jegyezte a főnök szavait.
Amikor elváltunk, Brătianu, aki eddig eleven volt, azt mondta: Nem vagyok jól. Lent az utcán Titulescu is úgy panaszkodott: Nem érzem jól magam.
Másnap megint Brătianunál voltam. Eleinte érdeklődtünk, majd torkához kapott: fáj a garatom.
Ezután felesége távol tartott tőle bennünket. Egyik nap valósággal beront hozzám dr. Anghelescu, s feldúltan azt mondta: felfogjátok-e, hogy Brătianu halálos veszedelemben van!?
“Nincs neki csupán egyszerű vírusos influenzája?” - “Ez több annál, a fertőzés különös erővel tombol benne.”
A következő éjjel Anghelescu a beteg ágya mellett virrasztott, s tanúja volt a torokgyulladás fojtogató támadásának. Ott volt a háziorvos is. Torokmetszésben, légcsőmetszésben állapodtak meg. De a háziorvos kezében reszketett a szike. Anghelescu kivette kezéből az éles kést, s maga hajtotta végre a vágást. Brătianu jobban lett, de rádöbbent a maradék ideje sürgetésére. Papírszeletkére gyorsan leírta utolsó kívánságait. A gégemetszés hatása csak délutánig tartott. Láza felment, a vesék beszüntették működésüket, a fertőzés hatalmas méreteket öltött.
A félholt emberen még újra és újra műtétekkel próbálkoztak az odahívott orvosok, akik végül is nem tudták megállapítani a kórismét.
A királyné nem akarta elhinni a vasegészséges, hatvanhárom éves férfi végeztét, lányaival meglátogatta Brătianunét.
Azt beszélték, hogy a fertőzés rendkívüli hevessége mérgezés következménye: Brătianut megmérgezték. Hogy bizonyos, nála alkalmazásban lévő oroszok fertőzött kenyeret adtak volna neki. Mások a Nemzeti Parasztpártot gyanúsították.
A temetésen minden párt szónoka ott volt, de egyiknek sem a vezére. Maniu Vaidát küldte maga helyett. Iorga Tascát, Averescu Coandát.
Vaida csökkentette az elhunyt szerepét, Iorgáék szövege torokszorító volt, de Coanda tábornok valósággal sértette a hátramaradottakat.
Igaza volt Brătianunak, mikor egyszer élőszóval úgy hagyatkozott: beszédek nélkül legyen!
Brătianu váratlan halálával még egyéb mendemondák is foglalkoztak, suttogták, hogy Párizsból hazajött titokban Carol, elbúcsúzni apjától, aki őt gyöngéden szerette, a halálos ágynál Mária királyné jelenlétében betoppant Brătianu is. Carol - suttogják - úgy sejtette, hogy anyjának viszonya lett volna a miniszterelnökkel, akire ott pisztollyal rálőtt, s bár a lövés nem volt halálos, mégis a liberálisok vezére végül is abba halt bele.
A féltékenységnek ellentmond az a népi sejtelmezés, hogy Carolnak Brătianu lett volna természetes apja. S ezt éppen a haldokló mellett közölték vele.
Mindez szóbeszéd volt azokban a hónapokban a bukaresti közép- és alvilágban.
A kisfiú helyett névleg a régenstanács kormányozott, de a hatalom Mária királyné kezében volt.
Dostları ilə paylaş: | 
