De ziua mea
(Születésnapomra)
Treizeci şi doi de ani făcui –
surpriza-i găteala acestui
poem
boem:
un dar cu care mă surprind
eu, singur singurel fiind
la ca-
fenea.
Ca o pală mi-s duşi anii,
sub două sute încă-s banii.
Chiară,
Ţară!
Puteam să fiu învăţător
şi nu doar un biet scriitor,
vlăjgan
sărman.
Dar n-am putut, din păcate,
m-a alungat din facultate
hapsân
stăpân.
Brusc, brutal şi dintr-o dată,
de poemul „Nu am tată”
ţara
fiara
o apăra cu paloş scos.
Ţin minte acest firoscos
nume
spune:
„Cât eu voi mai putea vorbi,
aici profesor nu vei fi” –
scânci,
roşi.
Dacă Horger jubilează
că astfel mă-ndepărtează,
slabă
treabă –
Eu întregul popor îl voi
învăţa-n viitor la şcoli
supe-
rioare.
11 aprilie 1937
Harminckét éves lettem én –
meglepetés e költemény
csecse
becse:
ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.
Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!
Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.
De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.
Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám” versemért,
a hont
kivont
szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:
„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” –
gagyog
s ragyog.
Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj –
Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!
1937. ápr. 11.
Dostları ilə paylaş: | 
