Romániai magyar irodalmi lexikon

3. Temesvárt az ~ évszázados hagyományra támaszkodik. Az első magyar színházi előadást itt 1828-ban tartotta a Bánságban vendégszereplő Kassai Dal- és Színésztársaság, s a vándortársulatok fellépései a XIX. század 50-es éveitől rendszeresekké váltak. A budapesti Nemzeti Színház meghívott művészei 1875-ben avatták fel Szigligeti Nőuralom c. darabjával a jelenlegi három önálló színháznak s a Temesvári Állami Operának otthont nyújtó épületet. A század végéig felváltva játszottak benne magyar és német színtársulatok, gyakran szerepeltek a városban román és szerb művészi együttesek is. A temesvári magyar színjátszás Krecsányi Ignác igazgatósága alatt (1888–1894 és 1902–1914) bontakozott ki. Nála kezdte színészi működését Janovics Jenő, Fekete Mihály, Latabár Árpád, Medgyaszay Vilma.

1919 után éveken át Fekete Mihály igazgatta a temesvári magyar színházat. Műsorrendjén a divatos operettek mellett fontos helyet foglaltak el az egyetemes és a magyar irodalom jelentős klasszikus és korabeli alkotásai. Rövid ideig Franyó Zoltán volt a színház irányítója, majd Szendrey Mihály és az Ihász–Fekete társulat kapott koncessziót. Janovics Jenő együttese állandó szezont tartott Temesvárt, a 30-as évek végén pedig a kolozsvári Thália rt. társulata állomásozott itt megszabott időközönként. A II. világháború kitörésével megszűnt a temesvári magyar színjátszás, a 40-es évek végén azonban Magyar Népszínház alakult Kulcsár Juliska ope­raénekesnő vezetésével. Ennek egyes tagjaiból és munkásszínjátszókból jött létre a német színtársulattal egy időben, 1953-ban a román nyelvű Temesvári Állami Színház magyar tagozata.

Az együttes a főiskoláról Temesvárra szerződött fiatal színészekkel erősödött, ide került Jánó János, Rácz Béla, majd Adleff Ingeborg, Fábián Ferenc, Sinka Károly, később Varga Vilmos, Balogh Éva. Nagy művészi tapasztalattal rendelkező színészek — Sarlai Imre, Sebesi Péter, Izsó Johanna — szerződtek a társulathoz, melynek művészi irányítását 1956-tól Taub János vette át. Rangos előadásban kerültek ekkor színre Szigligeti, Heltai, Maeterlinck, Roblés da­rabjai.

Taub igazgató-főrendező vezetésével 1957. okt. 1-től az addigi tagozat önálló intézménnyé vált Temesvári Állami Magyar Színház néven. A sikeres produkciók sorozata Csiky Nagymama, Figuiredo Savanyú a szőlő, Bródy A tanítónő és Medikus, Shaw Az ördög cimborája c. darabjainak sikerült bemutatóival folytatódott. Taub távozásával 1961-től vissza­esés állt be a társulat művészi tevékenységében. 1965 őszén Sinka Károlyt nevezték ki a színház igazgatójává, s Taub temesvári szerződése nyomán a 60-as évek végétől újabb sikeres időszak köszöntött be. Taub országos feltűnést keltő előadásban vitte színre Harold Pinter A gondnok (1969) és Csehov Ivanov (1973) c. darabját. 1969 őszén a temesvári ~hoz szerződött Cseresnyés Gyula, az ő rendezései sorából kiemelkedett Németh László Villámfénynél, Hašek–Burián Svejk, a derék katona, Shakespeare II. Richárd és Csehov Ványa bácsi c. darabjának előadása. Rangosan vitte színre a társulat Mihai Berechet vendégrendezésében Krleža A Glembay Ltd. c. darabját (1975). A sikerekben gazdag periódus után megritkultak a gondosan kidolgozott előadások, sok jeles színész máshova szerződött, s nagy veszteséget jelentett Fábián Ferenc kiváló színművész korai halála.

Sajátos helyzetéből eredően a temesvári ~ bizonyosfajta korszerűen értelmezett *népszínház eszményi megvalósítására törekszik, rendszeresen felkeresve Arad és Temes megye magyarok is lakta városait és falvait.

A színház műsorán kezdettől fogva megfelelő arányban jelentkeznek a romániai magyar írók színművei, számos esetben ősbemutatóval. A hazai szerzők itt előadott munkái közt szerepelt Anavi Ádám, Csávossy György, Csiki László, Fodor Sándor, Földes Mária, Hajdu Győző, Károly Sándor, Kiss László, Kocsis István, Komzsik István, Lászlóffy Csaba, Méhes György, Sütő András, Szabó Lajos, Tomcsa Sándor, Tömöry Péter darabja. A magyar klasszikusok tiszteletére rendezett ünnepi műsorok mellett hazai szerzőket szólaltatott meg a Zászlóhajtás (1966), Hazám (1969), Ifjúságunk hatalom (1972), Neked (1972), Amit az idő parancsol (1974), Megálltam melletted (1975) c. irodalmi stúdió-műsor. Külön estén szerepeltek összeállítások Olosz Lajos és Endre Károly, majd Bodor Pál verseiből; Szilágyi Domokos emlékének szentelt Egyenes beszéd c. műsorával Mátray László I. díjat nyert a Megéneklünk, Románia-fesztivál bukaresti seregszemléjén (1979).

(Sz. J.)

Papp László: A temesvári színjátszás kérdéséhez. Korunk 1966/3. — Szőcs István: Temesvár — színházaink két arca. Igaz Szó 1970/4. — Szekernyés János: Három színház egy fedél alatt. A Hét Évkönyve 1978. 209–14.

Állami Székely Színház — *Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Magyar Tagozata

almanach — eredetileg arab elnevezésű csillagászati naptár a középkorban, ma naptárral vagy naptár nélkül időszakonként, évente vagy alkalmilag megjelenő, egyéb olvasmányok mellett főleg szépirodalmi anyagot közlő zsebkönyv.

1919-ben, a még csak tájékozódó könyvkiadás történetében elsőnek, az irodalmi decentra­lizáció álláspontjára helyezkedő Erdélyi Írók Almanachja jelenik meg Nagyváradon Ferenczy György szerkesztésében, huszonöt író bemutatásával. Az Erdélyi Irodalmi Társaság Almanachja 1921-re (Kv. 1920) Kiss Ernő szerkesztésében gazdag anyagával *antológia jellegét ölti. A György Lajos szerkesztésében 1925-ben kiadott Pásztortűz Almanach (buda­pesti kiadása Erdélyi Almanach) számba veszi a romániai magyar művelődési törekvések első hat esztendejének eredményeit; a szépirodalmi részben Áprily Lajos, Kovács Dezső, Nyírő József, Reményik Sándor, Szabolcska Mihály szerepel, a tanulmányok átfogják a romániai magyar közélet minden vetületét. A soron következő 1927-es kolozsvári Újságíró Almanach színvonalát a szerkesztésben részt vevő Gaál Gábor, Kuncz Aladár és Kós Károly biztosítja. A több mint 300 lap terjedelmű kiadványban hazai és magyarországi neves írók mellett megszólal Romain Rolland, s Áprily Lajos fordításában megjelenik Eminescu remekműve, Az Esticsillag; sajtótörténeti cikkei mindmáig forrásértékűek. Folytatása egy másik Újságíró Évkönyv-Almanach (Kv. 1930). Ugyancsak 1927-ben jelent meg Kolozsvárt Szabó Imre zsidó almanachja, a Kelet kapujában.

Kimondottan alkalmi kiadvány az Almanach a kolozsvári Unitárius Főgimnázium “Kriza Önképzőkörének” 1927–1928. évéről, benne a később híressé vált tagok, Kovács György színművész, László Tihamér egyetemi tanár és Mikó Imre író egykori dolgozatai is olvashatók. Ugyancsak 1928-ban jelenik meg Szigethy József szerkesztésében a Zenei, művé­szeti és irodalmi Dekameron, ma már ikonográfiai szempontból figyelemre méltó arcké­pekkel. Szigethy kétnyelvű kiadványként, Monografia Clujului — Kolozsvár monográfiája címmel folytatta ~ sorozatát. Az 1936-ban megjelent I. kötet a város történetét öleli fel, az 1939/40-ben kiadott IV. kötet a kolozsvári iparosok és értelmiségiek életrajzát tartalmazza. A 20-as évek bibliográfiájában még számon tartott a Marosvásárhelyi Almanach, naptárral az 1920. évre, Szász Károly szerkesztésében, székely írók közreműködésével; a nagybányai Almanach 1921 Németh Béla szerkesztésében; az Aradi Újságírók Almanachja az 1921. és 1922. évre, Fáskerti Tibor szerkesztésében; az Én, Te, Ő Almanach (Tv. 1927).

A 30-as években az ~ manifesztum-jelleget kap. Az Erdélyi Tudósító Almanachja (Kv. 1933) a katolicizmus szócsöve, a Pintér Lajos és Bércy György szerkesztésében, Károly Sándor előszavával megjelenő Karácsonyi Almanach (Arad 1935) Archipenko, Bortnyik Sándor, George Grosz, Picasso s más avantgardista képzőművészek munkáinak közlésével a kor egyre embertelenebb jelenségeivel fordul szembe; a Győri Illés István szerkesztette Metamorphosis Transylvaniae (Kv. 1937) Erdély és a Bánság “nagy átalakulás”-át elemzi írók, újságírók — köztük Janovics Jenő, Gaál Gábor, Tabéry Géza — közreműködésével. “Időálló, dokumen­táris kép” igényével készül ötven erdélyi író és újságíró 1940-es almanachja, a Fegyverek közt — múzsák, Gara Ernő szerkesztésében Nagyváradon. A II. világháború végső szakaszában, 1943. március idusán, több mint jelkép húsz demokratikus író együttes jelentkezése Kolozsvárt a 48-as Erdély “zsebkönyv”-ben (Spectator előszavával, id. Jordáky Lajos betűivel). Az Erdély forradalmi hagyományait a jelen égető kérdéseinek szemszögéből felelevenítő kötet Bem tábornok brassói kiáltványából vett idézettel kezdődik és Nagy István A munkásság Petőfije c. írásával fejeződik be.

Számos írót vonultatott föl a Szociáldemokrata Párt 1946-ra Kolozsvárt kiadott Almanachja. A felszabadulás korszakának erkölcsi manifesztumát jelenti a kolozsvári román és magyar írók 1949 márciusában kiadott irodalmi almanachja (Împreună — Együtt): a közös fellépés nyomatékot ad a néhány hónap múlva megindított hasonnevű két kolozsvári folyóirat (Almanahul Literar, Irodalmi Almanach) egymást kiegészítő irodalompolitikai programjának.

(K. K.)

Almási István (Kolozsvár, 1934. dec. 8.) — népzenekutató. Szülővárosában végezte iskoláit. A Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán szerzett zenetanári oklevelet 1956-ban. Már diákként bekapcsolódott — tanára, Jagamas János irányításával — a kolozsvári folklórintézet munkájába, amelynek 1957 óta tudományos munkatársa, jelenleg főkutatói beosztásban. Első tanulmányát 1954-ben közölte a Művelődési Útmutató; a diákéveiben Magyarlapádon gyűjtött dallamanyagból A lapádi erdő alatt c. kötetben adott közre 58 népdalt (társszerző Szenik Ilona és Zsizsmann Ilona, 1957). A Korunk, NyIrK, Művelődés, Revista de Etnografie şi Folclor munkatársa.

Mint népzenegyűjtő elsősorban Erdély kevéssé vagy még egyáltalán föl nem tárt vidékeinek magyar népzenéjére összpontosít. Több mint száz helységben mintegy 5000 dallamot gyűjtött. Ennek mintegy ötöde jelent meg önálló munkában (magyargyerőmonostori dallamok az Olosz Katalinnal közös Magyargyerőmonostori népköltészet c. kötetben, 1969; Futásfalvi népdalok, Sepsiszentgyörgy, 1973; Szilágysági magyar népzene. 1979) vagy folyóiratokban és tanul­mánykötetekben írásaihoz fűzött adalékként. Tanulmányaiban átfogó népzenei alapismeretre támaszkodva a dallamrendszerezés, a népzenei kölcsönhatások kérdéseivel, a népzenegyűjtés módszertanával s a népzene műfajai közül a balladával foglalkozott behatóbban.

Kiadványaival széles körű népzenei kultúrát szolgál. 245 melodii de joc. 245 népi táncdallam. 245 Tanzmelodien c. kiadványa (közösen Iosif Herţeával, Mv. 1970) 125 román, 114 magyar és 6 német dallamban Erdély meglehetősen kiterjedt részét képviselő gyűjtemény. Szerzői — előszavuk szerint — a műkedvelő mozgalom hasznára adták ki, de minden dallamuk egyben teljes értékű népzenetudományos adalék is. A közművelői célszerűségnek és a tudományos igényességnek ez az összhangja jellemzi valamennyi népszerűsítő kiadványát, e két kritérium arányos érvényesítésére törekszik műkedvelő népzenegyűjtők nevelőjeként is. Egy Dalos­füzete (1971) a Művelődés mellékleteként jelent meg. Kiemelkedő a Tavaszi szél vizet áraszt c. antológia (200 magyar népdal, 1972); ez a nagy példányszámú zsebkönyv A mi dalaink hagyományát folytatja, arányosan és kizárólag remekmívű egyedekben képviselve a teljes magyar népdalkincset (eltekintve bizonyos műfajoktól, mint a ballada, a sirató, a gyermekdal).

Külön említendő folklorisztika-történeti kutatómunkája. Kiadta Seprődi János népzenei gyűjtését a Benkő Andrással és Lakatos Istvánnal közösen szerkesztett Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése (1974) c. kötetben; tanulmányt közölt Román–magyar népzenei kölcsönhatások kutatása (Korunk 1965/10) s Bartók és az erdélyi népzenekutatás címmel a László Ferenc szerkesztette Bartók-dolgozatok c. kötetben (1974), szerepel a Zenetudományi írások (1977) c. kötetben is.

Szabó T. Attila: Magyargyerőmonostori népköltészet. Igaz Szó 1969/11. — Benkő András: Szilágysági magyar népzene. Utunk 1980/19. — Jagamas János: A Szilágyság népdalkincse. A Hét 1980/21. — László Ferenc: Ünneprontás? Igaz Szó 1980/11.

álmoskönyv — *népkönyv

Aluta — a Sepsiszentgyörgyi Múzeum tudományos közlönye. Felelős szerkesztője Székely Zoltán múzeumigazgató. Az I. kötet (1970) Árvay József, Salamon Sándor és Sylvester Lajos, a II–IV. kötet (1970–72) Árvay József, Kovács Sándor és Jecza Tibor szerkesztésében jelent meg. Az V. kötet (1973) címe Tanulmányok és közlemények, szerkesztette Csiki Piroska, Kovács Sándor, Kozák Albert. A VI–IX. kötetek (1974–77) újra ~ címmel jelentek meg Gazda Klára, Kovács Sándor, Kozák Albert szerkesztésében. A magyar nyelvű tanulmányok mellett kezdetben román, német és francia nyelven is, 1974-től csak román és magyar nyelven közöl írásokat. A magyar anyag helytörténeti, munkásmozgalmi, néprajzi, nyelvészeti, irodalmi, színház- és zenetörténeti, valamint természetrajzi kérdéseket dolgoz fel. A munka­társak közt szerepel Binder Pál, Boros Judit, Csia Ernő, Debreczeni László, Egyed Ákos, Faragó József, Gálffy Mózes, Imreh István, János Pál, Kisgyörgy Zoltán, Kónya Ádám, ifj. Kós Károly, Kósa-Szánthó Vilma, Márton Gyula, Pataki József, Seres András, Szigeti József, Tarisznyás Márton, Vámszer Géza, Zágoni Jenő. Az összevont X–XI. (1978–79) szám 32 régészeti, természettudományi és néprajzi cikkéből 13 román, 1 német és 18 (közte 10 néprajzi) magyar nyelvű.

Kósa László: Aluta I. Ethnographia, Bp. 1971/1. — Salamon Anikó: A Sepsiszentgyörgyi Múzeum évkönyvében lapozva. A Hét 1978/1. A bíráló cikkre Székely Zoltán és Zágoni Jenő válaszolt. A Hét 1978/5. — Szabó T. E. Attila: Korszerű múzeumi hagyományok. Korunk 1978/3. — Mátyás Árpád: A szülőföld bemutatása. Előre 1979. febr. 14. — Magyari Lajos: Aluta 1976–77. Megyei Tükör 1979. febr. 17.

Ambarus Géza (Halmágy, 1901. máj. 16. — 1970. aug. 15., Nagyvárad) — népművelő. 1921-ben szerzett tanítói oklevelet Nagyenyeden, működött Mezőbándon, Pókán, Csernát­faluban, Marosludason. 1929-től kezdve Nagyváradon. A Szigligeti Társaság tagja. Műda­lokat írt és zenésített meg. Megjelent munkája: Az eklézsia ládája (lakodalmi szokások, versek, Benedek Gézával, Nv. é. n.).

Anavi Ádám (Torda, 1909. febr. 26.) — költő, színműíró. Középiskolát szülővárosában, lélektan–filozófia szakot a kolozsvári egyetemen végzett, 1937 óta Temesvárt tanár. 1928 óta publikál hazai magyar lapokban; 1944 és 1954 között a mozgósító politikai költészet egyik ismert képviselője, s mint ilyen szerepelt a Poeţi maghiari din R. P. R. (1955) c. antológiában. Újabb versei a gondolati líra felé mutatnak. Kecskelovag c. mesejátéka “felnőttek és gyermekek számára” (Zoltán Aladár zenéjére) 1971-ben, Fénypásztorok c. mesejátéka 1980-ban került színre Temesvárt; Kepler és Androméda c. drámai jelenete (Igaz Szó 1974/2) román fordításban is megjelent. Előbb a temesvári Ady Endre Irodalmi Kör ügyvezetője, majd 1979-től az ebből alakult Franyó Zoltán Irodalmi Kör elnöke. Kötetei: Öregek igazsága (színmű, Tv. 1940); Hess, szegénység (versek, Tv. 1944); Indulnak hadirendben (versek, 1953); Pellengér (Bajor Andorral és Bodor Pállal, szatirikus és humoros versek, 1955), Etika és kibernetika (versek, 1970); Metaforás idők (versek, 1974); Csülök és a többi négy (versek “gyermekek szemével”, Tv. 1977).

Majtényi Erik: A. Á. verseiről. Igaz Szó 1954/1. — Márki Zoltán: Indulnak hadirendben. Utunk 1954/19. — Pongrácz P. Mária: Kalandozás a mélységekben. Igaz Szó 1979/2. — Mandics György: A végtelen titoknyitás. A Hét 1979/11.

Ander Zoltán (Déva, 1917. szept. 21.) — orvosi szakíró. Oklevelét Kolozsvárt szerezte (1940). A marosvásárhelyi OGYI-ban a törvényszéki orvostan előadótanára (1949), majd professzora (1966), doktor docens (1971). Szaktanulmányaiban, egyetemi jegyzeteiben az orvosi etika, a törvényszéki orvostan és a toxikológia kérdéseit tárgyalja. Az Orvosi Könyvkiadó 1965-ben jelentette meg Elemente de deontologie medicală c. román nyelvű monográfiáját az orvosi erkölcs és deontológia tárgyköréből. Az Orvosi Szemle rovatvezetője volt, az Előre, Korunk, Művelődés, TETT munkatársa. Tájékoztató írásai a hazai folyóiratokban az alkoholizmus társadalmi vonatkozásaival, nevelési kérdésekkel foglal­koznak. Az 1966-ban kiadott román nyelvű egységes törvényszéki orvostani tankönyv társszerzője. Jelentősebb magyar nyelven megjelent munkái: Amit az alkoholról tudni kell (1973); Orvosi deontológia (kőnyomatos egyetemi jegyzet, Mv. 1976); A szocialista orvosi deontológia kérdései (kőnyomatos egyetemi jegyzet, Mv. 1978).

Andor Endre, családi nevén Ráth (Arad, 1897. okt. 27.) — író, irodalmi szervező. Bírói és ügyvédi képesítését Budapesten szerezte. Aradon a Friss Újságnál, majd a Rendkívüli Újságnál dolgozott. 1921-ben Regulus c. történelmi kisregényével elnyerte a Kölcsey Egyesület irodalmi pályázatának I. díját. Ez év októberétől 1923 júliusáig az egyesület titkára. Verseit Fekete máglya címmel foglalta kötetbe (Arad 1922). A 20-as évek közepén Magyarországra költözött, s jogi pályán helyezkedett el.

András János, V. András (Vista, 1926. ápr. 5.) — szerkesztő, műfordító. A kolozsvári ref. kollégiumban tette le az érettségit, egyetemi tanulmányokat Kolozsvárt és Bukarestben folytatott. A Móricz Zsigmond Kollégium tagja volt. Első írását a Világosság közölte (1946), mint az MNSZ aktivistája figyelmét a művelődés kérdései felé fordította (1948). Előbb a Művelődési Útmutató, majd a Tanügyi Újság s az Îndrumătorul Cultural szerkesztője; 1969-től 1974-ig a Művelődés főszerkesztője, s e folyóiratot a romániai magyar tömegek cselekvő művelődésének jelentékeny központi szervévé fejleszti. Közben (1952–68) az Irodalmi Könyvkiadó lektoraként nagy gondot fordított a történelmi, művelődési és néprajzi kötetek szerkesztésére. 1975 óta újra könyvkiadói lektor a Kriterionnál.

Magyarra fordította N. D. Cocea, M. Sadoveanu, Preda, Rebreanu, Z. Stancu több elbeszélését és regényét, Nicolae Bălcescu A románok Vitéz Mihály vajda idejében c. munkáját (1963; 2. kiadás 1974), s Mihai Gafiţával közösen szerkesztette A román irodalom kis tükre II–IV. kötetét, mely szemelvényanyagával és életrajzaival legteljesebb ilyen jellegű kiadványunk. Közreműködött több, a magyarországi Európa Könyvkiadónál megjelent román műfordításgyűjtemény és irodalmi antológia összeállításában (George Coşbuc válogatott versei A pásztorleány c. alatt, Jékely Zoltánnal, Bp. 1958; N. D. Cocea írásainak A hosszú élet bora c. gyűjteménye, Bp. 1962; Kizöldült a bükk levele, román népdalok és népballadák, Domokos Jánossal, Bp. 1962; Romániai elbeszélők, Belia Györggyel, Bp. 1965). Az Európa Könyvkiadónál jelent meg fordításában Zaharia Stancu Bolond erdő c. regénye (Bp. 1968); műfordításait közli a Körutazás c. antológia (1977).

Andrási Ede (Vác, 1887. okt. 31. — 1953. ápr. 1., Nagyvárad) — dal- és zeneszerző, 1918-ban szerzett konzervatóriumi képesítést, 1941-ben egyházkarnagyi és hegedűtanári oklevelet Budapesten. Zenepedagógus. Nagyszalontán és Nagyváradon tanított. A 30-as években a Nagyvárad gyermekrovatát vezette. Alkalmi versei, novellái itt és az Erdélyi Lapokban jelentek meg. Dalokat, kórusműveket, operetteket szerzett. A maga korában sikert elért szerzeményei közül megemlíthető: Záróra a Vitriol kávéházban (operett Kálmán Andor szövegére, 1920); Nyugati álom (operett saját szövegére, 1921); Barcarole (dal, saját szövegével, nyomtatásban, Nv. 1921).

Andrási Tivadar (Alsórákos, 1893. ápr. 9. — 1941. ápr. 6., Sepsiszentgyörgy) — műfordító, szótárszerkesztő. Tanulmányait Kolozsvárt a ref. teológián és az egyetem bölcsészeti karán végezte. 1921-től a Székely Mikó Kollégium tanára. Egy ifjúsági színdarabot “német ere­detiből” dolgozott át (Utazás Bergengócziába, Sepsiszentgyörgy 1922) és egy ifjúsági regényt hollandból fordított (A. Van Hoogstraten-Schoch: Kornélia. Kv. 1937). Román–magyar és magyar–román szótárt is szerkesztett (Sepsiszentgyörgy 1924). Kisebb írásainak posztumusz gyűjteménye: Életképek (Bp. 1942).

Andrásofszky Tibor (Kolozsvár, 1914. júl. 31. — 1978. máj. 27., Marosvásárhely) — orvosi szakíró. Az idegsebészet előadótanára (1949), doktor docens (1954), professzor (1959), majd 1974-től konzultáns tanár a marosvásárhelyi OGYI-ban. Az intézet rektora (1953–64), az Orvosi Szemle–Revista Medicală főszerkesztője (1955–64), a bukaresti Neurologie munka­társa. Közíróként az orvosi felsőoktatás kérdéseivel foglalkozott. Társszerzője a Miskolczy Dezső akadémikus szerkesztette Idegkórtan (1958) c. tankönyvnek.

Andrásy Zoltán (Nagyszeben, 1910. ápr. 30.) — képzőművész. Tanulmányait a kolozsvári Képzőművészeti Iskolában, majd a bukaresti Szépművészeti Akadémián végezte. Már főiskolás korában foglalkozott könyvgrafikával; a Pásztortűzben romániai magyar költők verseit illusztrálta. 1942-ben az Erdélyi Gazda alkalmazta rajzolónak. 1949-től a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanára. Napjainkig közel száz irodalmi, isme­retterjesztő és politikai könyvhöz készített művészi címlapot és illusztrációkat. Megelevenítő erejének legszebb példái gyermek- és ifjúsági könyveknek, így Arany János Tillaárom, haj! (Kv. 1942), Horváth István Jegenye (1949) és Zölderdő fia (1955), Kányádi Sándor Kicsi legény, nagy tarisznya (1969) és Hajdu Zoltán Forróvizet a kopacnak (1971) c. köteteinek illusztrációi.

Banner Zoltán: Az eszmeiség műfajai. Utunk 1976/47.

Andreas — Endre Károly írói álneve

anekdota (görög jelentése 'kiadatlan') — a középkor óta így nevezik a jelentős szemé­lyiségekhez vagy közismert eseményekhez fűződő, hitelesség igényével fellépő, jellemzőnek tartott, rövid, csattanós, többnyire tréfás történetet. Először többnyire szóbeli közlés útján terjed, és csak később kerül lejegyzésre.

Az ~ mint a meséhez hasonló vándorműfaj tudományos kutatásában jelentős eredményeket ért el György Lajos: négy évtizeden át foglalkozott múltjával, föltárta művelődéstörténeti szerepét és jelentőségét a magyar szépprózai műfajok kialakulásában és fejlődésében. Nálunk számos ~ hőse évtizedeken át Brassai Sámuel vagy Barcsay Domokos, a “bánffyhunyadi fejedelem”, de majdnem minden vidéki városnak megvolt a maga sokat emlegetett tréfás alakja vagy tréfacsinálója. Visszatérő műfaj az ~ a naptárirodalomban, előfordul számos évkönyv és emlékkönyv lapjain.

1919-től napjainkig a romániai magyar sajtóban több ezer ~ látott napvilágot, az olvasók igényeinek megfelelően tálalva a főleg történelmi és társadalmi vonatkozású történeteket. Jelentős György Lajos Világjáró anekdoták c. gyűjteménye (Bp. 1938); a múlt századi kiadványok tallózása nyomán adta ki 1939-ben Szatmáron kis történelmi anekdota­gyűjteményét czófalvi Csia Albert (A régi jó időkből). Az Utunk I. évfolyamában Bánffy Miklós maga illusztrálta ~ ciklusát.

Az ~ az 50-es években háttérbe szorult a határozott politikai célzatú, többnyire karikírozó viccel szemben, de újabban újra feléledt a lapok humor-rovatában. A műfaj felvirágzását az utóbbi években örvendetesen szaporodó anekdota-kiadványok jelzik. Rohonyi Zoltán Her­mányi Dienes József Nagyenyedi Demokritusából készített új válogatást a Téka-sorozat szá­mára (1971), ugyancsak itt jelent meg Szabó György filológiai igényességgel szerkesztett két gyűjteménye, az Antik anekdoták (1970) és a Középkori anekdoták (1976). György Lajos kéziratos hagyatékának terjedelmes magyar irodalmi anekdotagyűjteménye egyelőre kiadat­lan, ugyanígy Duka János székely anekdotagyűjteménye.

Molter Károly Komor korunk derűje (1971) és Szász István Nyúl a telefonpóznán c. kötete (Kv. 1971) főleg hazai magyar irodalmi és sajtóéletünk közelmúltját eleveníti fel szellemes történeteiben.

Az újra gyökeret vert műfajnak a mulattatáson messze túlmenő közéleti funkcióját példázzák az Utunk Évkönyv sorozat napjainkhoz kapcsolódó anekdotái, valamint Balogh Edgár 1978 folyamán a Rádióstúdió kolozsvári magyar adásaiban elhangzott s az Új Élet hasábjain Acéltükör mélye sorozatcím alatt közölt történetei.

Az anekdotizmus, az ~ hatásának jelentkezése szépirodalmunkban kritikai viták tárgya. Szívesen élt vele Hunyady Sándor, Karácsony Benő, Nyírő József, majd Asztalos István, Sütő András, Szabó Gyula, az újabb nemzedékből Bálint Tibor.

(K. Á.)

György Lajos: A magyar anekdota története és egyetemes kapcsolatai. Bp. 1934; uő: Anekdota. Megjelent A magyarság néprajza III. kötetében. Bp. é. n. 127–59.