Romániai magyar irodalmi lexikon

Balázs András (Kászonimpér, 1869) — *Magyar Kisebbség

Balázs András¹⁰ (Székelyudvarhely, 1943) — *Vitorla-ének

Balázs Ferenc (Kolozsvár, 1901. okt. 24. — 1937. máj. 22., Torda) — prózaíró, költő. Apja postatisztviselő volt. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári unitárius kollégiumban végezte, ahol a Kriza János Önképzőkörben és a Remény c. diáklapban jelentkezett első írásaival. Gépészmérnöknek készült, de egy fiatalkori tüdőfertőzés gyógyítására az orvos falusi levegőt ajánl. Így terelődik figyelme a falu felé, ahol akkor az értelmiségi számára csak a gazdatiszti és a papi állás kínálkozott. “Jobb a falu szolgája lenni, mint a grófé” — írja később, s ezzel a meggondolással iratkozik be az unitárius teológiára. Papnövendék korában megteremtője a *Tizenegyek antológiájának, itt Jancsó Béla, Kacsó Sándor, Kemény János, Tamási Áron oldalán jelentkezik. Az erdélyiségről és székely mitológiáról írt tanulmánya a csoport eszmei és művészeti hitvallása. Az antológia közli két meséjét is, miután már önálló kötetben tett közzé meséket (Mesefolyam. Szatmár 1922).

Egyházi ösztöndíjjal sikerül az angliai Oxfordban és az Egyesült Államok-beli Berkeleyben négy évig (1923–27) tanulmányokat folytatnia. Amerikában mint egy békekaraván tagja elő­adásokat tart, hangversenyeket rendez, utazik, agitál és ír angol nyelven. Ázsián át tér haza Kolozsvárra, beutazva Japánt, Kína egy részét, Indiát és Palesztinát. Földkörüli vándorútjáról írja Bejárom a kerek világot (1923–1928) c. munkáját, mely előbb a Keleti Újságban jelenik meg folytatásokban, majd könyvalakban (Kv. 1929, új kiadásban Mikó Imre bevezetésével és jegyzeteivel, 1975). A szokványos útleírásoktól eltérően azt mondja el, hogyan talált önmagára és dolgozta ki — három földrész országait megismerve — egy új társadalom tervét, mely tagadása az ipari kapitalizmusnak és leginkább Rabindranath Tagore elgondolásaihoz igazodik, akivel, valamint Gandhival, erről személyesen is beszélgetett. “Én a világot ilyen egyszerűnek nem látom — írta a könyvről Szabédi László az Erdélyi Fiatalokban —, de az én lelkiismeretem nem olyan tiszta, mint a Balázs Ferencé.”

Ezzel a tiszta lelkiismerettel foglalja el hazatérése után az első neki felajánlott állást: bennlakási felügyelő lesz a székelykeresztúri unitárius főgimnáziumban. Amellett ifjúsági konferenciákat rendez, megindítja a Kévekötés c. ifjúsági lapot, egyik alapítója az Erdélyi Fiatalok c. főiskolás lapnak. Ugyanakkor a Korunkban is cikkei jelennek meg, és a Falvak Népe terjesztéséért egyházi főhatósága eljárást indít ellene. Igazi munkaterületét azonban Mészkőn nyeri el, ahol 1930-ban megkezdi lelkészi működését, és ott marad haláláig.

Erről a nevével annyira összeforrott aranyosmenti községről írja: “itt minden van, ami Erdély: hegy, síkság, megcsuszamlott dombok, sziklák, hasadék, folyó, bánya s közelben a gyárakkal javított (vagy rontott) kisváros: Torda. Lakosai románok és magyarok: földművesek, iparosok, gyári munkások és hivatalbeliek.” Itt kezd hozzá négyéves falufejlesztő tervének megvalósításához, a dániai szövetkezeti falvak mintájára. Primitív autarchiára akarja berendezni először a községet, aztán az egész vidéket, függetleníteni akarja a világpiactól, s a falusi életformát propagálja, amelyben az emberek — szerinte — nem válnak egyoldalúvá, hanem rátalálnak a természet és a társadalom összhangjára. Gazdasági tervei a világválság idején összeomlanak, de közben mégis megújul egy kis falu, virágzik a népfőiskola, működik a színjátszó csoport és a dalárda. Ifjúsági daloskönyvet állít össze (Szent-Iványi Sándorral és Mikó Imrével, Kv. 1931).

1932-től részt vesz a marosvécsi helikoni találkozókon; 1933-ban itt az elmúlt év erdélyi magyar irodalmáról tart előadást, később az ő javaslatára kezd foglalkozni az íróközösség egy népművelő könyvsorozat problémáival. Szövetkezeti elgondolásait Aranyosszéki tervek (Torda 1933) c. röpiratában mondja el. Ezek a tervek részben valósággá válnak, amikor megalakítja a Vidékfejlesztő Szövetkezetet. Csak midőn a tüdőbaj ismét leveri a lábáról, ér rá A rög alatt (Torda 1936) c. emlékiratában vallomást tenni világkörüli útja óta végzett munkáiról, kudarcairól és az “álmok szalmájáról”, amelyet nem szűnt meg csépelni. “Lenni kevesek megértettje, többek kovásza, sokak testében tövis” — foglalja össze népnevelő erkölcstanát. Tordára viszik gyógyulni, kislányát elkülönítik tőle, dán származású amerikai felesége, Frederiksen Kriszti, nem egy cikkének társszerzője ápolja. Betegágyában fejezi be Zöld árvíz c. regényét (Kv. 1936), amelyben megírja egy vidéki értelmiségi tragikus küzdelmét az elsodort faluban. Országos részvét mellett temetik el Mészkőn. Az Erdélyi Helikonban Tamási Áron búcsúztatja, a Korunkban Gaál Gábor ezt írja róla: “Az emberség, a tisztaság volt példaadó benne.”

Az erdélyi irodalom ideológusának és szervezőjének indul, de amint a világ kitárul előtte, búcsút mond az irodalomnak, fontosabbnak tartja a társadalom anyagi és erkölcsi megújítását, s csak akkor tér vissza az irodalomhoz, amikor már a betegség nem hagyja társadalmi téren tevékenykedni. A fiatalkori mesék és versek éppen úgy, mint regénye és publicisztikai írásai, faluszervező tevékenységével kapcsolatosak. Legtöbbjének ő maga a hőse, a népnevelő, a társadalomszervező, a XX. századi utópista szocialista. Sohasem művel öncélú irodalmat, írásaiban a falusi néphez és az ifjúsághoz szól, akikre az új társadalom felépítésében alapozni akar. Szépíróként ízesen, zamatosan tud mesélni, tréfásan mond el komoly dolgokat, tud leegyszerűsítő is lenni, és elnagyolja írásait, ha az ügy érdekében sietnie kell. Ezért írói munkássága is csak saját mértékével mérhető: mint félíró és egész ember mutatott a közösség szolgálatára példát. Posztumusz kiadásban jelent meg a Mesék is (Marosi Ildikó zárszavával, 1973).

Alakját munkatársa, Pálfi Miklós tordaszentmihályi földművesíró mintázta meg Útépítők c. alkalmi darabjában (bemutatta Ferenczy Gyula színtársulata 1936-ban Tordán); korszerűen örökíti meg jelképessé vált magatartását Vásárhelyi Géza Balázs Ferenc c. drámája (kéziratban, 1973). Nevét viseli a tordai Mihai Viteazul Líceum magyar irodalmi köre.

(M. I.)

Bolyai Zoltán (Gaál Gábor): Bejárta a kerek világot. Korunk 1930/6; újraközölve Válogatott írások I. 1964. 356–58. — Jancsó Béla: B. F. Ellenzék 1937. máj. 25.; újraközölve Irodalom és közélet. 1973. 309–12. — Féja Géza: Meghalt egy erdélyi apostol. Magyarország, Bp. 1937. máj. 29. — László Dezső: B. F. Erdélyi Fiatalok 1937/2. — Gaál Gábor: B. F. Korunk 1937/6; újraközölve Válogatott írások I. 1964. 619–20. — Tamási Áron: B. F. Búcsú a mészkői sírnál. Erdélyi Helikon 1937/6; újraközölve Virrasztás. Bp. 1943. 192–93. és HLev. II. 1979. 165–66. — Balogh Edgár: A. mészkői négyéves terv. Brassói Lapok 1938. máj. 26.; újraközölve Egy népművelő álma címmel, Duna-völgyi párbeszéd, Bp. 1974. 255–57. — Szentimrei Jenő: B. F. Utunk 1957/20. — Jancsó Elemér: B. F. Igazság 1957. máj. 26.; uő: B. F. emlékezete. Falvak Dolgozó Népe 1957. máj. 28. — Mikó Imre: Rög és nagyvilág. Korunk 1967/8; uő: Egy este Balázs Ferencnél. Utunk Évkönyv 69. 170–72.; uő: Kevesek megértettje, többeknek kovásza. A Hét 1975/29–30; uő: Föld körüli szerelem. Utunk 1976/43. — Szőcs István: Kétélű világ. Utunk 1968/22; uő: A józanság megszállottja. Utunk 1975/45. — Bözödi György közlése: B. F. leveleiből. Utunk 1971/7; uő: A rög alatt. A Hét 1976/43. — Kicsi Antal: B. F. Brassói Lapok 1973/20–22. — Herédi Gusztáv: Kiindult Erdély felől. Korunk 1976/1–2. — A kilencedik helikoni találkozó jegyzőkönyve. HLev. II. 1979. 5–21.

Balázs Imre¹¹ (Székelyudvarhely, 1926) — *Megtalált világ

Balázs Imre (Máréfalva, 1931. okt. 26.) — képzőművész, műkritikus. A marosvásárhelyi művészeti líceum elvégzése után előbb Bukarestben, majd Kolozsvárt folytatta képzőművészeti főiskolai tanulmányait. A sajtóéletbe műkritikáival és illusztrációival kapcsolódott be. A Hét, Előre, Vörös Zászló munkatársa. 1970 óta az Új Élet grafikai szerkesztője Marosvásárhelyen. Ambrus Imre festőművésszel együtt összeállította az Igaz Szó 1972/11-es képzőművészeti számának grafikai anyagát. Képeit kiállították Jeruzsálemben (1980).

Balázs János (Nagyszeben, 1907. szept. 3.) — nyelvész, tankönyvíró. Középiskolát Nagyszebenben, Gyulafehérváron és a kolozsvári ref. kollégiumban végzett, a kolozsvári Ferdinand-egyetemen a román és magyar nyelv és irodalom szakon szerzett tanári képesítést. 1929-től a nagyenyedi Bethlen Kollégium, 1933-tól a kolozsvári ref. kollégium, 1948-tól a Brassai Sámuel Líceum tanára, 1949-től a Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Egyetem nyelvtudományi karán működik, 1952-től nyugalomba vonulásáig egyetemi előadótanár. 1949-ben Szabédi Lászlóval közösen szerkesztett magyar irodalmi olvasókönyvet, társszerzője a magyar tannyelvű iskolák számára kiadott román nyelvkönyveknek. Munkája: Helyesen románul (Ádám Zsigmonddal és Balázs Lászlóval, 1960, újabb kiadás 1962, javítva és bővítve 1971).

Balázs László (Székelyudvarhely, 1927. szept. 23.) — nyelvész. Középiskolát szülővárosában végzett, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett román nyelv és irodalom szakos tanári képesítést. 1950 óta egyetemi beosztásban dolgozik, 1972 óta egyetemi előadótanár. Tanul­mányait, recenzióit a Korunk, Utunk, Igazság, A Hét, Tanügyi Újság, NyIrK, Cercetări de lingvistică és Studia Universitatis Babeş–Bolyai közli, tárgyköre a kétnyelvűség és nyelvoktatás, az anyanyelvi ismeretek hasznosítása a román nyelvtanulásban, a nyelvek köl­csönhatása. Ádám Zsigmonddal és Balázs Jánossal együtt szerkesztette a Helyesen románul c. munkát (1960. 3. kiadás 1971). Doktori értekezését Szovát Kolozs megyei község kétnyelvűségéről készítette (kéziratban, 1969).

Balázs Márton (Szilágysomlyó, 1867. szept. 22. — 1948. júl. 25., Sepsiszentgyörgy) — néprajzi és népköltészeti gyűjtő. 1893-tól Kézdivásárhelyen polgári iskolai tanító, majd igazgató. 1937-től Sepsiszentgyörgyön élt. Néprajzi szaktanulmányait a budapesti Ethnographia (Szilágysági néprajzi adalékok. 1891) és a Székely Nemzeti Múzeum Értesítője (A háromszékmegyei húsvéti írott tojásokról és népszokásokról. 1902) közölte. Malonyay Dezső A magyar nép művészete (Bp. 1909) c. művének munkatársa; a mű II. kötetében ő írta a háromszéki népviseletről és népszokásokról szóló részeket. A Kézdivásárhely környékén 1894 és 1905 között gyűjtött népszokások, hiedelmek és népköltési adalékok százait évtizedek múlva rendezte sajtó alá (Adatok Háromszék vármegye néprajzához. Sepsiszentgyörgy 1942). Bevezetőjében a háromszéki tanítók és tanulók segítségével létrehozott, több mint 6000 darabot felölelő tárgyi néprajzi gyűjteményéről tájékoztat; anyagát a sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi múzeumok között osztotta szét.

Balassa Iván: B. M. Adatok Háromszék vármegye néprajzához. Ethnographia, Bp. 1943. — Faragó József: Székely néprajz. Pásztortűz 1944/1.

Balázs Márton (Lövéte, 1929. júl. 17.) — matematikai szakíró. Líceumi tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett matematika–fizika szakos képesítést. Szakpályáját ugyanitt az általános fizika tanszéken kezdte, 1972-től a Babeş–Bolyai Egyetem függvénytan és analízis tanszékén előadótanár. Tudományos munkássága az analízis és a numerikus analízis tárgykörébe tartozik. Hazai és külföldi tudományos folyóiratokban számos dolgozatot közölt román, angol, francia nyelven. Több egyetemi jegyzet szerzője. Munkája: Matematikai analízis (Kolumbán Józseffel közösen, Kv. 1978).

Balázs Péter (Magyarfenes, 1919. máj. 28.) — képzőművész, szerkesztő. A Kalotaszegről városba került kőművesinas tehetségét Kós Károly fedezte fel. 1933-tól 1942-ig Kolozsvárt Szolnay Sándor és Szervátiusz Jenő, majd Nagybányán Ziffer Sándor, Marosvásárhelyen Bordi András tanítványa, tanulmányait az 1948-ban alakult kolozsvári Művészeti Intézetben egészítette ki, itt lett adjunktus 1952-ig. Előbb a Világosság, majd az Igazság, 1958-tól az Utunk riportere és illusztrátora. Riportsorozata a moldvai csángó magyarokról és első közlése részvételükről az 1907-es parasztfelkelésben (Igazság 1948. jan.–febr.; Utunk 1949/5; Korunk 1957/2–3), valamint Szolnay Sándor életművének felmérése (Utunk 1956/40) írásai iránt is figyelmet keltett. Mestereiről, köztük Nagy Imréről írt művészettörténeti sorozatában (Művelődés 1957/5–9) a realizmus magasabb gondolati formáit értékeli. Irodalmi vonatkozású képzőművészeti alkotásai: Gaál Gábor, Kós Károly, Szervátiusz Jenő szobrász, Szolnay Sándor festőművész olajportréi, Balogh Edgár, Jordáky Lajos, Juhász Ferenc, Kovács Katona Jenő, Kurkó Gyárfás, Nagy István, Nagy László, Szabó T. Attila, Szilágyi András írók arcképgrafikái.

Balázs Sándor (Kolozsvár, 1928. ápr. 4.) — filozófiai író. Tanulmányait a Bolyai Tudo­mányegyetem filozófiai karán végezte 1953-ban. Ez évben tanársegéd, 1954-től egyetemi lektor, 1977-től előadótanár a kolozsvári egyetem filozófiai–szociológiai tanszékén. Társ­szerzője volt (Spielmann Józseffel) a Lechner Károly életművét bemutató kötetnek (1956). Humor és filozófia (1969), Az optimizmus védelmében (Kv. 1971) és Itáliai úti filozófia (Kv. 1979) c. köteteinek tárgya kívül esik két állandóvá váló nagy témakörén.

Ezek közül a korábbi a tágabb értelemben vett determinizmus kérdésköre. A társadalmi determinizmus és a szubjektív tényezők c. doktori disszertációját (1970, gépirat, román nyel­ven) megelőzően több, a témába vágó szaktanulmányt publikált a Korunk és a Studia Universitatis Babeş–Bolyai számaiban, valamint a Filozófiai tanulmányok (1957) c. gyűjte­ményes kötetben, majd a Látóhatár (Kv. 1973) c. antológiában. E témakörbe vágó önálló kötetei: Elmélkedés a célszerűségről (1972); A véletlen (1974); Fatális lét? (1978); A pre­desztináció (1978).

A 70-es évek kezdetétől a múltbeli, főként a két világháború közötti filozófiai-szociológiai-elméleti irodalmunk foglalkoztatja. E sokáig elhanyagolt területen végzett anyagfeltáró, értéktudatosító kutatómunkájával az úttörők között van. Első idevágó tanulmánya, a Sors és magatartás (Korunk 1972/2) Tavaszy Sándor emlékét ébresztette. Az ő gondozásában és bevezető tanulmányaival jelentek meg Dimitrie Gusti A szociológiai monográfia (Téka 1976) és Varga Béla Bölcseleti írások (Téka 1979) c. kötetei. Szociológia és nemzetiségi önismeret (1979) c. munkája a Gusti-féle iskola hatását kutatva a két világháború közötti romániai magyar szociográfia legkülönbözőbb műhelyeit (Erdélyi Múzeum, Korunk, Erdélyi Helikon, Erdélyi Fiatalok, Hitel) veszi számba és mutatja be. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalakulásának százhuszadik évfordulója alkalmából az indulás körülményeit tárta fel (Korunk 1979/12, Utunk 1979/45).

(T. S.)

Robotos Imre: Kísérlet — kérdőjelekkel. Igaz Szó 1969/6. — Kallós Miklós: Humor és filozófia. Korunk 1969/8. — Bretter György: Levél a szerkesztőséghez. Igaz Szó 1969/11. — Veress Dániel: Félszaktudományos szintézis. Utunk 1970/3. — Sztranyiczki Gábor: A determinizmus védelmében. Korunk 1973/2; uő: B. S.: Szociológia és nemzetiségi önismeret. Könyvtár 79/4. — Bálintfi Ottó: Az is-is módszere és filozófiája. Korunk 1974/11. — Gáll Ernő: D. Gusti — magyarul. Utunk 1976/44. — Fábián Ernő: Román–magyar eszmeközi kapcsolatok. Korunk 1980/1–2.

Bálint Ákos (Csíkszentimre, 1893. jún. 2.) — népművelő, tankönyvíró, zeneszerző. ~ Erzsébet apja. A csíksomlyói tanítóképző intézetben 1912-ben nyer oklevelet. 1918-tól 1953-ig Gyergyószentmiklóson tanító, majd iskolaigazgató. Részt vesz a Gyergyói Múzeum munkájában (1954–56). Évtizedekig Gyergyó zenei és művelődési életének egyik irányítója. Népdalgyűjtő, zeneműveket szerez: ezek népdalfeldolgozások kórusra, dalok, egyházi énekek. Gyergyószentmiklóson több kiadásban megjelent tankönyve az Öröm-Ábéce és olvasó­könyv… (1922). Módszertani munkája: Mesés vezérfonal az ÖRÖM ÁBÉCÉ-ből való olvasás-írás tanításához… (1924). A Beethoven-centenárium alkalmából zenei alapismereteket nyújtó dalegyleti zsebkönyvet adott ki (Gyergyószentmiklós 1927).

Bálint András (Bácsfalu, 1886. okt. 28. — 1962. júl. 25., Bácsfalu) — népművelő, helytörténész. Nagyenyeden szerzett tanítói oklevelet, a hosszúfalusi polgári iskola tanára, majd a hétfalusi gazdakörök vezetője, végül banktisztviselő. Irodalmi munkássága a Brassó megyei csángók történelmének feltárására irányult. 1923-tól 1935-ig társszerkesztője a *Csángó Naptár köteteinek, ezekben ismertette a csángó települések múltját. Könyve jelent meg a sertéstenyésztésről (1933), nagyobb hétfalusi csángó helytörténeti munkája és népdalgyűjteménye kéziratban.

Bálint András (Kőröspatak, 1943) — *Hargita

Bálint Dániel — *Petőfi Sándor emlékezete

Bálint Ernő — *TETT

Bálint Erzsébet, Kostyákné (Gyergyószentmiklós, 1926. nov. 19.) — zeneíró, népművelő. ~ Ákos leánya. A székelyudvarhelyi tanítóképző s a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskola elvégzése után 1953-ig szülővárosában, majd Kolozsvárt középiskolai zenetanár s a zeneművészeti főiskola pedagógiai gyakorlatainak vezetője. Zenei írásait hozza a Tanügyi Újság, Dolgozó Nő, A Hét s a napisajtó, iskolai tudományos ülésszakokon módszertani dolgozatokkal szerepel. Balladajátékok (1958) c. kötete az Ifjúsági Könyvkiadónál jelent meg, Leánykérő c. népijáték-összeállítását K. Gábor Aranka iskolai énekeskönyve (1965), dramatizált balladáit a Napsugár melléklete (1972/4) közölte. Ifjúsági kórusa gyakran szerepel a román rádió és tévé magyar műsorában.

Csire Gabriella: A hivatás öröme. Előre 1978. júl. 18.

Bálint István, ~ László, ~ Izsák László — Izsák László írói álnevei

Bálint István — Papp Ferenc írói álneve

Bálint Lajos (Székelydálya, 1928. febr. 18.) — műszaki szerkesztő. Középiskolát Székelyudvarhelyen, magyar nyelv és irodalom szakos tanulmányokat a kolozsvári egyetemen végzett. A Korunk szerkesztése c. államvizsgadolgozatát (1972) számon tartja a sajtótörténet. Nyomdai korrektor, majd műszaki szerkesztő különböző lapoknál és könyvkiadóknál, 1970 óta a Kriterion Könyvkiadó szolgálatában Kolozsvárt. Több mint 2500 romániai magyar könyv technikai gondozója, köztük nem egy *bibliofil kiadvány.

Tóth Sándor: A Korunk (1926–1940) szemrevétele. Korunk 1976/1–2; újraközölve Rólunk van szó. 1980. 284–304. — Beke György: B. L. könyvműhelye. Utunk 1977/5.

Bálint Tibor (Kolozsvár, 1932. jún. 12.) — író. Nehéz családi körülmények között, külvárosi környezetben nőtt fel. A kolozsvári ref. kollégium diákjainak összefogása tette lehetővé, hogy mint tehetséges munkásgyermek bejusson a kollégiumba. Fordulatokban és megaláztatásokban gazdag élményei nem zárultak le a korai felfedezéssel. A nyolc gimnáziumi osztály elvégzése után, 1953-tól 1955-ig az Igazság szerkesztőségének tagja, majd 1959-ig a Falvak Dolgozó Népe és az Ifjúmunkás belső munkatársa; 1967-től ismét szerkesztő a Napsugárnál.

Íróként az 50-es évek második felében tűnt fel sajátos nyelvi erejű karcolatokkal, novellákkal, első kötete azonban csak 1963-ban jelent meg, már a Forrás-sorozatban. A Csendes utca beajánlásában Bajor Andor “nagy fölfedezésekre, álmélkodtató csodákra” tartja képesnek, ez a későbbi években egyre inkább igazolódik. Magyar prózaíró ősei között elsősorban Krúdyt, Gellérit, Kosztolányit kell említenünk (de Nagy Lajostól is tanult), a világirodalomból mindenekelőtt Csehovot. Korai hangulatnovelláinak hősei minden hősiséget nélkülöző kisemberek, akiknek kisebb-nagyobb lelki problémáit nagy megértéssel és szeretettel rajzolja meg, érthető hát, hogy a dogmatikus irodalompolitika éppen vele szemben mutatkozott a legtürelmetlenebbnek, témáit periferikusnak, novellahőseit bizarrnak bélyegezte. A kisszerűség egyik-másik novelláját valóban fenyegető veszélye tudatosult a szerzőben, újabb elbeszélései a líraiság megtartásával a hétköznapi valóság fölé emelkednek, példázatok formáját öltik; a lírai groteszk válik uralkodóvá novellisztikájában (Hordozható kacagások, Játsszatok csak szépen, Bölcsődal). Ebbe a fejlődésrendbe illeszkedik be tudományos-fantasztikus kisregénye, az Önkéntes rózsák Sodomában (1967), amelynek azonban nincs köze a tudományos fantasztikum világdivatjához; igaz, Bálint is főlépít egy jövőbe helyezett, absztrakt, többé-kevésbé abszurd világot, de a kisregény elgépiesedett Kobalt ura, aki a modern technika minden kellékével, többek között egy robotemberrel is rendelkezik, csupán újabb változata a Csendes utca fásult, közönyös, elidegenedett kisembereinek, nyárs­polgárainak. A fantasztikus keret eszköz az író kezében, hogy a groteszk, sőt abszurd hely­zettel a humánum be nem helyettesíthető voltára figyelmeztessen, arra, hogy a gépiesség megöli a játékot, elriasztja álmainkat. Műfajilag szakít a hagyományos epikai építkezéssel, a szabad asszociációs líra lehetőségeivel él.

Jelentős kísérletek után érkezik el a Zokogó majom c. regényéhez (1969), amely a romániai magyar próza kiemelkedő teljesítménye s egyik legnagyobb könyvsikere. Önéletrajzi jellegű művében egy lumpkörnyezetből jött gyermek életútját követi nyomon az újságíróvá válásig, de a főhős s a számos mellékszereplő perspektivikusabb mondandó szolgálatában áll: “egy élhetetlen család kálváriája” a sorsfordító társadalmi változásokat s a történelem kanyarait is jelzi, magasabb művészi szinten reprodukálva a pályakezdő novellák problematikáját s a folytatás groteszkjeit. A XIX. századi realista hagyományok és a XX. századi modern irányzatok eredeti keveréséből születik ez a próza, annak tudatában, hogy a részletek “az igazság alkatrészei”, de ügyelve rá, hogy a részletek tisztelete ne forduljon új-tárgyiasságba, divatos érzelemnélküliségbe. A Zokogó majom írója hisz a valóság és az ábránd, álomvilág egymást kiegészítésében. A külső és belső történések pontos időbeli rögzítését ugyancsak fontosnak tartja, ám a danzigi konfliktustól Sztálin haláláig ívelő történelmi eseménysor háttérszerű felfestése helyett egykorú újságmontázsokkal teremti meg a korhangulatot, nem bontva meg a több szálon futó cselekmény egységét. A Kolozsvárt bemutatott színpadi változat (Sánta angyalok utcája, 1972) műfajilag is szerencsésen menti át a regény etikai értékeit, úttörő valóságábrázolását, “drámai invokációban”. Bálint Tibor ezután visszatér a rövidebb műformákhoz (Császár és kalaposinas, 1971; Nekem már fáj az utazás, 1973). Miniatűr író- és művészportréi (Kenyér és gyertyaláng, 1975), az esszé, kritika és karcolat határán Kosztolányi műfajára emlékeztetnek. Zarándoklás a panaszfalhoz c. a Kriterion és a budapesti Magvető kiadásában nagyjából egyszerre megjelenő regénye (1978) a Zokogó majom világát novellisztikus szerkezetek egymás mellé illesztésével írja tovább, sajátos regényformát teremtve e “párhuzamos életutak”-kal az 50-es évek közepének epikus bemutatására. Torz, gyűlöletes figurák történetei elevenednek meg a lényegében különálló, csupán az írói tudatban összekapcsolódó elbeszélésekben, melyeket mégis egységbe fog a nyelvi stilizálás jellege, a legendásítás; kritikusai a regénykompozíció jellemzéséül Bosch, Brueghel és Csontváry táblaképeire utaltak.

Az író teljesítménye figyelemre méltó a gyermekirodalomban is. Jeles műfordító: több kötetnyi regényt, karcolatot fordított románról magyarra G. M. Zamfirescu, Eugen Barbu, Ion Minulescu, I. L. Caragiale írásaiból. Összeállította s bevezette Gelléri Andor Endre novelláit (1977).

Egyéb munkái: Búcsú a rövidnadrágtól (regény, 1964); Cérnakáplár (ifjúsági elbeszélések, mesék, 1964); Angyaljárás a lépcsőházban (novellák, karcolatok, 1966); Fekete Péter (ifjúsági elbeszélések, 1967), Kifli utca, zsemle szám (karcolatok, Beszélő Tükör 1978); Mennyei romok (tárcák, karcolatok, novellák, Kv. 1979).

Román fordításban: Adio, pantaloni scurţi (1968); Trandafiri din Sodoma (1970); Maimuţa plîngăreaţă (1972); Cîinii după gratii! (1978); lengyel fordításban: Lkajaca malpa (Varsó 1973); német fordításban: Der schluchzende Affe (1979).

(K. L.)

Marosi Péter: Néhány novelláról. Túlbeszélt diagnózisok. Utunk 1963/20; uő: Jelenések apokrif könyve B. T. szerint. Utunk 1979/5; újraközölve Világ végén virradat, 1980. 112–19. — Szilágyi Júlia: Több szeretetet, több szigort. Utunk 1963/38. — Kovács János: Elvarázsolt hétköznapok helyett a hétköznapok varázsát. Igaz Szó 1964/1; uő: Visszafogott végletesség. Igaz Szó 1979/5. — Láng Gusztáv: Szabály vagy elmélet? Igaz Szó 1964/2; uő: Világtalan éleslátás. Korunk 1967/2; uő: Az olvasás mámora. Utunk 1975/35. — Páskándi Géza: A légy nagyságú hintó. Utunk 1966/38. — Réz Pál: Atomfej zokog. Élet és Irodalom, Bp. 1966/47. — K. Jakab Antal: Karcolatok lábujjhegyen. Igaz Szó 1967/3. — Kántor Lajos: A próza nagykorúsága. Utunk 1969/43; újraközölve Korunk: avantgarde és népiség. Bp. 1980. 462–70; uő: “Profi” novellák. Utunk 1974/18. — “Minden tapasztalatért én szenvedtem meg”. Beszélgetés a Zokogó majom írójával. Lejegyezte Katona Ádám. Igazság 1970. márc. 22. — Csiki László: Változatosság és egyenetlenség. Igaz Szó 1971/8. — Szőcs Géza: Költőiség és pontosság. Korunk 1975/11. — Szőcs István: Sokágú regény. Előre 1979. jan. 24. — Ács Margit: Bibliai fejezetek a huszadik század közepéről. Tiszatáj, Szeged 1979/6. — Vásárhelyi Géza: Mit rejteget tárcájában az író?… Korunk 1980/11.

ASZT: Beszélgetések, felolvasások. LM 445, 493, 885, 1011, 1065, 1693. — Hangfelvétel A sánta angyalok utcája kolozsvári színielőadásáról (4 szalag). TM 439. — Vallomás a szülőföldről. LM 1881.