Romániai magyar irodalmi lexikon

Brüll Emánuel (Magyarlégen, 1884. okt. 18. — 1951. júl. 30., Szatmár) — nyelvművelő, könyvtáros. Középiskolai tanulmányait Szamosújvárt s a kolozsvári ref. kollégiumban végezte, budapesti egyetemi tanulmányai után 1923-ban tanári oklevelet szerzett Kolozsvárt; ugyanitt lett magyar–német szakos tanár és a ref. kollégiumi nagykönyvtár őre. Az államosítás után is mint akadémiai alkalmazott haláláig az intézmény élén maradt. Nagy elődei példáját követve több mint háromezer kötetet számláló, gonddal válogatott személyi könyvtárát az általa őrzött könyvtárra hagyományozta. Nyelvművelő cikkei, nevelési és turisztikai tárgyú írásai az Erdélyi Múzeum, az Erdélyi és a kolozsvári napilapok hasábjain jelentek meg. A nép nyelvének kincsei c. dolgozatát önálló füzetként adta ki az Erdélyi Fiatalok (Kv. 1935).

Benkő Samu: B. E., a könyvtáros. Könyvtári Szemle 1966/1. — Szabó T. Attila: B. E. tudománynépszerűsítő munkássága. A Nyelv és múlt c. kötetben, 1972. 502–07.

Buday Árpád (Marosgezse, 1879. jan. 17. — 1937. ápr. 7., Szeged) — történész. ~ György apja. Középiskoláit Nagyenyeden, egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte, egy tanévet Bécsben töltött, 1907-ben doktorált. Az EME régiségtárának tisztviselője, majd 1919-től vezetője. Római felirattan címmel 1914-ben kézikönyvet adott ki. Több külföldi tanulmányút után előbb a kolozsvári, majd a szegedi egyetem tanára. Főleg a Limes dacicus problémájával foglalkozott, eredményeit a németországi limeskutatás megállapításaival vetve egybe. Cikkei az irányításával 1910 és 1919 közt megjelent Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából c. régészeti szakfolyóiratban találhatók. Tagja volt az Erdélyi Irodalmi Társaságnak. A magyar tannyelvű középiskolák számára írt egyetemes történelmi tankönyvet (Ókor, Kv. 1922).

J. B. (Jancsó Béla): B. Á. Erdélyi Fiatalok 1937/2.

Buday György (Kolozsvár, 1907. ápr. 7.) — képzőművész. ~ Árpád fia. Tanítómestere a rajzban és festésben Deák István, Manz Albert, Buday Gerő és Meczner Lajos, közvetve hatott rá Kandinszkij és Mattis-Teutsch János. 1922-ben tagja a kolozsvári ref. kollégium Gyulai Pál Önképzőköre kiadásában megjelent Remény c. kőnyomatos ifjúsági folyóirat szerkesztőbizottságának. 1924-ben rendezte meg szülővárosában első kiállítását, de családjával rövidesen Szegedre költözött. Fametszői munkássága ott fejlődött ki, szoros benső kapcsolatban népi és szociális törekvéseivel. Továbbra is érintkezést tartott fenn az Erdélyi Fiatalok csoportjával.³⁹

Az ESZC felkérésére az Arany-balladák kiadását (Kv. 1933) illusztrálja, s nemzetközi sikerét az Ortutay Gyula szerkesztésében kiadott Székely népballadák (Bp. 1935) című kötethez készített fametszeteivel aratja. Olaszországi tanulmányútján köt barátságot Gy. Szabó Bélával, s illusztrálja Radnóti Miklós versét. A fasiszta hullám elől önkéntes száműzetésbe vonul, s 1938 óta Londonban él. Világhírűvé vált grafikai sorozataiban (A mi korunk Khimérái, Pervigilium Veneris, Athéni Timon, Az ember tragédiája svéd kiadásának illusztrációi) megőrzi Erdélyben gyökerező népi szemléletét, s az oxfordi és cambridge-i egyetemi nyomda számára készített világirodalmi portrésorozat Ady-arcképe ifjúkori eszményeihez való hűségét jelzi.⁴⁰ Az Ady-centenáriumra készült, többalakos Ady-fametszetét (Korunk 1977/9) a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumnak ajándékozta.

Jancsó Béla: B. Gy. képkiállítása. Újság 1924. júl. 6.; uő: Arany János balladái B. Gy. képeivel. Erdélyi Fiatalok 1933/2.; mindkettő újraközölve Irodalom és közélet, 1973. 247–50. — Csaplár Ferenc: A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma. Bp. 1967. — Váróné Tomori Viola: B. Gy. balladás élete és művészete. Korunk 1969/2. — Jancsó Elemér közlésében: Irodalmi levelezések. NyIrK 1971/1 és B. Gy. levelei Jancsó Bélához. NyIrK 1971/2.

Bugél Jenő (Pozsony, 1882. nov. 22. — 1933. jún. 3., Temesvár) — újságíró, író, szerkesztő. Tanulmányait Pozsonyban és Eperjesen végezte. A jogi doktorátus megszerzése után bejárta Európát, s hosszabb időt töltött Amerikában. Ezután Boszniában lett fogalmazó, majd tanfelügyelőnek nevezték ki, közben politikai és szépirodalmi cikkeket és verseket közöl, s szerkesztette a Justh-párt zombori lapját. 1918-ban Temesváron telepedett le. A Schwabische Volkspresse főszerkesztője, majd a Bánáti Hírlap, a Magyar Hírlap, a Bánáti Közlöny, az aradi Képes Újság, valamint a Szenzáció, Gól, Mozirevü és Hét c. kérészéletű hetilapok szerkesztője. Több német nyelvű munkát adott ki, szerkesztette a Jahrbuch deutscher Dichter und Schriftsteller (Tv. 1928) és Deutsche Eichen (Tv. 1929) c. antológiákat. Magyarul operettszövegkönyveket írt, s szerkesztette a fiatal költőket felvonultató A holnap dala (105 magyar költő könyve, Tv. 1931) c. antológiát.

Bukarest magyar irodalmi élete — nagy jelentőségű a hazai magyar szellemi életben, ami természetszerűleg adódik a fővárosjellegből. A mai képnek történelmi előzményei vannak. A földrajzi közelség és a gazdasági fejlődés, nemkülönben a magyar haladó és forradalmi mozgalmak üldözése a Habsburg-uralom időszakában már az elmúlt századokban vonzottak ide magyar lakosokat, akik hovatovább saját szellemi intézményeiket is kifejlesztették.

Az első magyar feljegyzéseket Bukarestről a városon átutazó Borsos Tamás (XVII. század), illetve a Daniel István kuruc követ küldetésének históriáját versbe szedő Kovásznai Sándor (XVIII. század) műveiben találhatjuk. Mikes Kelemen két ízben is megfordult Bukarestben, itt töltötte 1739–40 telét. Egy századdal később Barabás Miklós festőművész lakott Bukarestben, élményeiről hátrahagyott emlékirataiban számolt be (Bp. 1902). Itt telepedett le és dolgozott mint udvari festő és fotográfus a kolozsvári születésű Szathmári Pap Károly. A XIX. század 40-es éveiben Ürmösy Sándor hoz híreket a havaselvei magyarokról, Kolozsvárott kiadott könyvében. A magyar szabadságharc leverése után számos magyar emigráns kapott menedéket Bukarestben; 1851-ben innen irányította Makk József a Habsburg-ellenes erdélyi összeesküvést. 49-es emigráns volt a román vasútépítésben úttörő szerepet játszó Veress Sándor, Bukarestben nevelkedett fia, Veress Endre történetkutató, s emigráns fiaként született és nevelkedett itt Sándor József, az első magyar Eminescu-fordító, később az EMKE vezető személyisége.

Legjelentősebb magyar irodalmi mű Bukarestről a XIX. századból Koós Ferenc (1828–1905) Életem és emlékeim c. emlékirata. Koós 1855-től 1869-ig ref. lelkész és tanító volt Bukarestben; közművelődési egyesületeket alapított; Oroszhegyi Józsával együtt 1860-ban megindította az első bukaresti magyar újságot, a Bukuresti Magyar Közlönyt; fontos szerepe volt a 48-as magyar emigránsok támogatásában. Az addigi magyar feljegyzésekkel ellentétben Koós belülről ábrázolja Bukarest és az itt élő magyarság világát. Könyvében különben 1815-ig vezeti vissza a ref. egyházközség és a magyar népiskola történetét, bár már előbb, a XV. század óta éltek magyarok Bukarestben. Értékes adatokat tartalmaz a bukaresti és az egész havasalföldi magyarság életéről a múlt század második feléből Veress Sándor, századunk első évtizedéből pedig Kertész József könyve. A rövid életű Bukuresti Magyar Közlöny után, a múlt század 60-as éveitől 1916-ig újabb meg újabb magyar lapok, kalendáriumok jelentek meg, részint az egyházak, részint művelődési egyesületek vagy magánosok kiadásában: Bukaresti Híradó (1880–85, megszakításokkal); Romániai Értesítő (1899–1900); Romániai Magyar Néplap (1900); Romániai Hírlap (1907–10); Romániai Magyar Újság (1908–16).

A régi bukaresti magyarság történetével, emlékeivel könyvekben, tanulmányokban foglal­kozott Aradi József, Árvay Árpád, Auner Károly, Barabás Endre, Beke György, Bitay Árpád, Bözödi György, Domokos Géza, Engel Károly, György Endre, Kakassy Endre, Kocziány László, Kovács János, Mikecs László, Mikó Imre, Nagy Sándor, Papp Béla, Sándor József, Sebestyén Ede, Szemlér Ferenc, Veress Endre.

Az 1918 után megnövekedett szerephez jutott fővárosban az eddigi helyi jellegű magyar lapok helyett országos újságok jelennek meg, s a főváros művelődési élete mindinkább kihat az egész romániai magyarságra. Egy időre otthont találnak az 1918-as és 1919-es ma­gyarországi forradalmak emigránsai. 1921-ben Bölöni György Bukaresti Hírlap címmel lapot indít. 1923-ban Bukarestben jelenik meg a Munkás, az RKP magyar nyelvű központi lapja, tág teret nyitva a baloldali irodalomnak; Gábor Andor versei és publicisztikai írásai, Gyetvai János és Révész Béla novellái, Mácza János publicisztikája mellett rendszeresen megtalálni benne Gorkijt, Upton Sinclairt, Barbusse-t, sűrűn közöl itt Kahána Mózes, Térítő Pál néven e lapban jelenteti meg Karl Marx c. szabad versét. Betiltása után a lap szerepét az 1926 és 1931 között megjelenő Munkásélet veszi át, az egységes szakszervezetek lapja. 1926-ban Krenner Miklós (Spectator) alapít hetilapot Bukaresti Magyar Kurír címmel, s a lap kezdettől fogva, majd Kakassy Endre szerkesztésében is rendszeresen nyújt irodalmat. 1932-től 1936-ig a Brassói Lapok fővárosi kiadást jelentet meg Bukaresti Lapok címmel. Érdekes színfoltja a 30-as évek közepének az utolsó romániai magyar emigráns folyóirat, a Fényes Samu szerkesztette Új Magyarok megjelenése Bukarestben. A 30-as évek végére csak a szak­szervezetek által kiadott bukaresti magyar újságok maradnak meg. A szociáldemokrata irányzatú Előre kulturális rovatát ez időben Jordáky Lajos irányítja.

A két világháború között Bukarest egyre nagyobb szerepet játszott a romániai magyar írók életében, ezt műveik is tükrözik. Egykori újsághíradás is tanúsítja, hogy Gaál Gábor a Pax szervezet meghívására 1931-ben előadást tartott Bukarestben a világnézetek harcáról. Szemlér Ferenc itt tölti egyetemi éveit, ennek élményét rögzíti Más csillagon c. esszéregényében, Emlékezés egy süvölvényre c. emlékiratában és sok versében. Az Erdélyi Helikon írói két ízben is ellátogatnak Bukarestbe, az ESZC kiadványai sikeresen szerepelnek az 1935-ös tavaszi bukaresti könyvhéten. Nagy István fiatal munkásként egy ideig a főváros lakója, tapasztalataiból jó néhány novella és Őzönvíz előtt c. színműve születik; bukaresti emlékeit újólag önéletrajzi regénye ciklusában is feldolgozta. Kakassy Endre mintegy tíz évet töltött itt, Méliusz József katonaéveit szolgálta Bukarestben, a 30-as években e város lakója volt Erdélyi Ágnes, 1939–40-ben Mikó Imre a Magyar Népközösség bukaresti jogvédő irodáját vezette, s gyakran tartózkodott itt Kahána Mózes. Még Koós Ferenc és barátai alapították Bukarestben az első magyar közművelődési egyesületet 1857-ben: a jobb módú iparosok és értelmiségiek kaszinóját. Ugyancsak Koós hívta létre a szegényebb segédek és iparosok olvasóegyletét, amely később egyesült a kaszinóval. Később újabb egyházi és világi jellegű magyar egyletek alakultak. 1918 után ezek a művelődési egyesületek kezdték meg elsőnek tevékenységüket. Fontos munkát végzett a Koós Ferenc Kör és ennek diáktagozata, amely száznál több magyar egyetemistának nyújtott anyagi támogatást és szellemi otthont. A 20-as években alakult a Népkör, az iparosok egylete, majd annak megszűnte után, a 30-as években, rövid időre létrejön a Bukaresti Magyar Közművelődési Egyesület, aztán a Lyra, majd több más munkás műkedvelő csoportosulás. A Bukaresti Magyar Dalárda 1931-ben Kolozsvárott elnyeri a Romániai Magyar Dalosszövetség országos versenyének I. díját. A kolozsvári és nagyváradi magyar színtársulatok vendégszerepelnek Bukarestben, s ezzel nemcsak a bukaresti magyarság művelődését lendítik fel, hanem a magyar–román kulturális közeledést is előmozdítják. 1931-ben Kovács Imre igazgató megalapítja a Bukaresti Magyar Színházat, amely egy évadot játszik végig. A gazdasági válság a művelődési életet is elsorvasztja, a 30-as évek közepe táján már csak a “Szent Istvánnal Egyesült Magyar Társulat”, a mostani Petőfi Ház elődje folytatja tevékenységét. Az itt tanuló magyar fiatalok támogatásában és a különféle művelődési mozgalmak felkarolásában játszik szerepet két orvos: Bakk Elek és Papp Béla.

1944 után, a szocialista építés időszakában a romániai magyar központi sajtó fokozatosan Bukarestben alakul ki, s a város jelentős magyar irodalmi és művelődési központtá válik. A bukaresti rádió 1945 tavaszán sugározni kezdi magyar nyelvű műsorát. 1947 őszén demok­ratikus napilapként megjelenik a Romániai Magyar Szó, amely később az MNSZ Bukarestben székelő Központi Bizottságának orgánuma lesz, 1953-tól pedig Előre címmel a néptanácsok lapjaként országos politikai napilap, ma a Szocialista Demokrácia és Egység Frontja Országos Tanácsának napilapja. Még előbb megindul a Munkásélet elődje, a Szakszervezeti Élet, aztán az Ifjúmunkás és a mostani Jóbarát elődje, a Pionír (ezek egy ideig, az 50-es években, elköltöznek Bukarestből, majd visszajönnek ide), a Művelődési Útmutató, később Népművelés, a mostani Művelődés, a Tanügyi Újság, a Könyvtárosok Tájékoztatója, később Könyvtári Szemle. 1951-ben Bukarestbe költözik a Falvak Népe (később Falvak Dolgozó Népe). 1969 ősze óta a Román Televízió hetente sugárzott magyar nyelvű műsorának szerkesztősége gazdagítja új színnel a szellemi központ képét. 1970-től megjelenik A Hét című társadalmi, politikai, művelődési hetilap, majd 1977-től a TETT c. melléklete is. Mivel Bukarestben nyomtatják a képeslapokat, az Új Élet, a Dolgozó Nő fiókszerkesztőségeket tart itt fent, a Napsugár szerkesztői pedig rendszeresen ide járnak. A bukaresti magyar lapok és folyóiratok mindegyike közöl eredeti szépirodalmat, irodalomelméleti cikkeket vagy legalább könyvrecenziókat. Fontos bírálatok jelennek meg és országos jellegű irodalmi, művészeti viták folynak.

A két világháború közötti lélekszámánál jóval kevesebb magyarság közművelődéséről a nagy hagyományokra visszatekintő *Petőfi Sándor Művelődési Ház gondoskodik, amely majdnem egy évtizedes szünet után, 1969-ben nyitotta meg újra kapuit. Különböző körei és klubjai nevelő és önképző munkát fejtenek ki, s a Házban új otthont talált az irodalom is. Előzőleg már 1969-ben létrejött az Írószövetség magyar irodalmi köre, amely a Bukarestben tanuló magyar egyetemista ifjúságot vonzotta magához, s a hagyományos Koós Ferenc Kör utódjának volt tekinthető. Neves magyar és román írók szerepeltek ülésein, amelyeket nemegyszer képzőművészeti tárlat vagy zenei audíció követett. A bukaresti magyarság 1945 óta részesévé vált az ország egész művelődési életének; a hat romániai magyar színházi együttes mindegyike vendégszerepel Bukarestben, magyar képzőművészek tárlatai követik egymást, ugyanitt talált otthonra a fővárosi magyar zeneművészet is, különböző versenyeken vagy azokon kívül magyar műkedvelő együttesek érkeznek az ország minden tájáról.

Bukarest a II. világháborút követő esztendőkben mind nagyobb szerepet kap a romániai magyar könyvkiadásban. 1946-ban a Politikai Könyvkiadó létesít magyar osztályt, 1949-ben létrejön magyar részleggel az Állami Könyvkiadó is, amelyből Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó (később Irodalmi Könyvkiadó) alakul: ez volt az Ifjúsági Könyvkiadóval együtt bukaresti és kolozsvári szerkesztőségei révén majdnem két évtizedig a romániai magyar szépirodalom gondozója. 1969 decemberében Bukarestben létrejött a Kriterion nemzetiségi könyvkiadó, kolozsvári fiókszerkesztőséggel. Már az 50-es évek elején a bukaresti kiadók legtöbbje magyar részleget létesített, így a Tudományos Könyvkiadó és a Tanügyi Könyvkiadó, az Orosz Könyv és mások, hozzájárulva a romániai magyar könyvkultúra fejlesztéséhez. Jelenleg a Kriterionon kívül Bukarestben magyar könyveket is adnak ki az Albatros, a Creangă, az Eminescu irodalmi kiadók, továbbá az Akadémiai, a Politikai, a Turisztikai, a Műszaki és a Pedagógiai és Tanügyi Könyvkiadó s más szakmai kiadó­vállalatok. Az Előre kiskönyvtársorozatot jelentetett meg, irodalmi és közhasznú művekből.

Magyar írók az 1947 óta egységes írószövetségben vezető tisztségeket töltöttek be. Hasonlóképpen magas állami méltóságokban, közéleti funkciókban találni Bukarestben magyar írókat, művészeket. Az elmúlt negyedszázad során több mint ötven magyar író élt hosszabbrövidebb ideig vagy él most is Bukarestben, s ez eleven magyar irodalmi életet, élénk vitákat eredményez. Itt alkották meg életművük nagy részét olyan jelentős írók, mint Szemlér Ferenc, Méliusz József, Lőrinczi László, Majtényi Erik, Hervay Gizella, Szász János, Szilágyi Domokos. A Bukarestben élő magyar írók többsége állandó kapcsolatban áll az élő román irodalommal, fordítja és ismerteti az újabb román műveket. Ugyanakkor Bukarestben élt vagy él ma is a magyar irodalom román fordítóinak legtöbbje (köztük Mihai Beniuc, Paul Drumaru, Eugen Jebeleanu, Constantin Olariu, Ioanichie Olteanu, Gelu Păteanu, Veronica Porumbacu és mások).

(B. Gy. — Ko. J.)

Koós Ferenc: Életem és emlékeim I–II. Brassó 1890; új kiadás Beke György előszavával, 1971. — Barabás Endre: A székely kivándorlás és a Romániában élő magyarok helyzete. Bp. 1901. — Kertész József: Tíz év a romániai magyar misszióban. Kv. 1913. — Röszler Viktor: Magyar élet a régi Bukarestben I–VIII. Ellenzék 1938. okt.–dec. — Szemlér Ferenc: Más csillagon. Kv. 1939; újraközölve Évgyűrűk, 1970. 9–164; uő: Ki írja meg a Koós Ferenc Kör történetét? Korunk 1968/10. — Domokos Géza: Fordulat előtt. Előre 1955. szept. 1. — Engel Károly: Magyarok a tegnapi Bukarestben. Utunk 1968/48. — Grün Magda: Ötven éve jelent meg a bukaresti .,Munkás”. Új Élet 1973/12. — Árvay Árpád: Elődök példája. 1973. — Beke György: Bukaresti magyar hagyományok a XIX. századból. Korunk 1975/7; uő: Veress Sándor tolla és körzője. Testamentum 1976; uő: Fölöttük a havasok. Családi krónika. Kv. 1980.

Bukaresti Hírlap — politikai újság, 13 száma jelent meg 1921. jan. 6. és 25. között. Bölöni György szerkesztette, Dienes Lászlóval és a magyar forradalmak más emigráns íróival közreműködve. A kommunizmussal rokonszenvező radikális eszmeiségű lap célkitűzése volt, hogy híd szerepét töltse be a főváros és az erdélyi magyarság között. Rendszeresen fog­lalkozott a romániai politikai élettel, az erdélyi magyarság kulturális életének kibon­takozásával. Szoros kapcsolatot tartott a haladó magyar írókkal, közölte Balázs Béla, Barta Lajos, Hatvany Lajos, Kassák Lajos, Szép Ernő, Uitz Béla és mások írásait. A baloldali avantgarde irodalmat népszerűsítette; tizenhárom folytatásban adta közre Barta Lajos Zűrzavar c. félbemaradt expresszionista fogantatású regényét. A szerkesztőség és a kiadó közötti nézeteltérések következtében szüntette be megjelenését. Bölöni György új lapot indított Bukaresti Újság címmel, ez 1921 októberéig jelent meg, ma egyetlen példánya sem ismeretes.

Kovács János: A “Bukaresti Hírlap” irodalmi törekvései. NyIrK 1968/1.

Bukaresti Lapok — független politikai napilap. Megjelent 1932. júl. 20. és 1936. febr. 20. között mint a Brassói Lapok fővárosi kiadása. Kezdetben külön szerkesztőséggel dolgozott, törzsanyagát azonban ekkor is a Brassói Lapokból vette át; később csupán fővárosi fiókszerkesztőség működött, a lapkészítést Brassóban végezték. Csökkent az önálló anyagok száma, végül csak a fejlécet cserélték. A Brassói Lapok liberális, antifasiszta szellemét képviselte, megszólaltatva a romániai haladó magyar írás több képviselőjét. Hasábjain Brassai Viktor, Gábor István, Gagyi László, Hegyi Ilona, Kacsó Sándor, Korvin Sándor, Kovács György, Látó Anna, Ligeti Ernő, Méliusz József, Molter Károly, Salamon Ernő, Szentimrei Jenő, Szilágyi András, Tabéry Géza, Tamási Áron, Tomcsa Sándor írásaival találkozunk.

Bukaresti László — *kémiai szakirodalom

Bukaresti Magyar Naptár — *naptár

Bukaresti Újság — *Bukaresti Hírlap

Buna Anna (Pürkerec, 1882. aug. 16. — 1958. febr. 18., Székelyudvarhely) — tankönyvíró, 1918-tól 1954-ig a székelyudvarhelyi ref. kollégium, majd a tanítóképző tanára. Gyerkes Mihállyal kidolgozta Román vizsgák könyve (Székelyudvarhely 1924) c. alatt a román nyelv és irodalom, földrajz, történelem, alkotmánytan kötelező nyelvvizsgaanyagát; fordításában jelent meg magyarul Az állami nyugdíjtörvény (Székelyudvarhely 1925).

Bunta Magda (Nagyvárad, 1931. szept. 21.) — történész. ~ Péter felesége. Középiskolát szülővárosában végzett, a Bolyai Tudományegyetemen történelem szakos tanári képesítést szerzett (1955). Az Erdélyi Történeti Múzeum osztályvezetője Kolozsvárt. Az erdélyi habánokról (1970), a XVI–XVII. századi kolozsvári ötvösökről és ötvösművészekről (1976, 1977), a Kolozsvárt őrzött habán krónikáról (1978) és az erdélyi habán kézművesek gazdasági szerepéről (1979) írt tanulmánya az Acta Musei Napocensis köteteiben, egy küküllővári leletről írt beszámolója az Ars Hungarica (Bp. 1977/2) hasábjain jelent meg. Munkái: Batiz (Gyulai Pállal, monográfia román nyelven, Bibliotheca Musei Napocensis II., Kv. 1971); Az erdélyi habán kerámia (1973).

Herédi Gusztáv: A batizi manufaktúra. Korunk 1972/11. — Sümegi György: Vinci cifra mívek. Utunk 1974/45.

Bunta Péter (Kisnyégerfalva, 1928. márc. 1.) — történész. ~ Magda férje. Középiskoláit Nagyváradon végezte, majd a közgazdasági kar hallgatója a Bolyai Tudományegyetemen, 1959-ben a moszkvai Lomonoszov Egyetemen a történettudományok kandidátusa. 1963-tól az Erdélyi Történeti Múzeum osztályvezetője és az Acta Musei Napocensis szerkesztőségi titkára. Több forrásértékű tanulmányt és népszerűsítő cikket írt román és magyar nyelven a Lupta de clasă, Korunk, Acta Musei Napocensis, Marisia s más folyóiratokba Románia jelenkori története, főleg a hazai munkásmozgalom, a kommunista perek, az 1944-es román fegyveres felkelés, az 1946-os békekonferencia és a szocialista építés tárgyköréből. Társszerzője a Románia Szocialista Köztársaság Akadémiája kiadásában megjelent The Anti-Fascist Resistence in the North-East of Transylvania (September 1940 — October 1944) c. munkának (1979). Önálló munkástörténeti kötete: Küzdelmes évek. 1921–1928 (Politikai Könyvkiadó 1980).

Bura László (Szatmár, 1932. márc. 31.) — nyelvész, pedagógiai író. A középiskolát Kolozsvárt végezte, 1954-ben a Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakból tanári diplomát szerzett, 1972-ben a fafeldolgozó mesterségek Szatmár vidéki szakszókincséről írt dolgozata alapján doktori címet nyert. Líceumi tanár szülővárosában. Kétszer is díjat nyert a budapesti Magyar Nyelvőr nyelvjárási anyaggyűjtő pályázatán; lexikológiai, folklorista, nyelvoktatási cikkeit a NyIrK, Igaz Szó, Művelődés, Tanügyi Újság, Szatmári Hírlap közli, 1973-tól a temesvári Szabad Szóban, 1978-tól az Ifjúmunkásban szerkesztett nyelvművelő rovatot. A Cikkek és tanulmányok c. alatt megjelent Szatmár megyei nevelési, oktatási és szépirodalmi gyűjtemény (Szatmár 1972) szerkesztője, a Kriterion Anyanyelvünk művelése (1975) és Népismereti dolgozatok (1976) c. köteteiben egy-egy tanulmánnyal szerepel.

Munkái: Zöld erdőben fenyő zöldje (Szatmár megyei magyar népdalok és népballadák, B. Albert György zenetanárral, Szatmár 1972); Szatmári népballadák (gyűjtemény bevezetővel és jegyzetekkel, 1978); Szatmár vidéki néphagyományok (Fejér Kálmánnal és Petkes Józseffel, Szatmár 1979).

Demény István Pál: Félezer ballada. A Hét 1979/12. — Olosz Katalin: Szatmári népballadák. Igaz Szó 1979/8.

Bustya Endre (Marosvásárhely, 1927. jún. 29.) — irodalomtörténész, műfordító. Szülővárosa ref. kollégiumában érettségizett, a Bolyai Tudományegyetem magyar–latin és esztétika szakán folytatott tanulmányokat. 1950–51-ben könyvkiadói lektor Kolozsvárt, később fizikai munkásként szénbányában, majd tisztviselőként dolgozott. 1957-től 1961-ig a Teleki Téka bibliográfusa, majd újra fizikai munkás 1966-ig. 1974 óta a Korunk szerkesztőségének tagja.

A marosvásárhelyi Szabad Szó 1945-ben közölte első cikkeit. Hazai és magyarországi lapokban és szakfolyóiratokban jelennek meg irodalom- és könyvtörténeti tanulmányai, adatközlései, prózafordításai, recenziói, glosszái. Irodalomtörténészi tevékenységének két fő területe a XVIII. század előtti magyar irodalom és a XX. század első két évtizedének magyar irodalma, főképp Ady életműve, amelynek egyik legalaposabb ismerője és kutatója. A középiskolák IX. osztálya számára kiadott Magyar irodalomtörténetben (1949) a felvilágosodás kora előtti fejezeteket írta; közölte A Kányádi Töredék c. alatt a Teleki Tékában felfedezett XVI. század eleji nyelvemléket (NyIrK 1972/2).

Szerkesztésében négy Ady-novelláskötet jelent meg: Földrengés előtt (25 kiadatlan novella, 1952); Ady Endre: Novellák I–II. (Mv. 1957); Ady Endre: Ősszes novellái (Bp. 1961, újabb kiadás Ady Endre Művei II. köteteként a Magyar Remekírók sorozatában, Bp. 1977); Vörös felhők alatt (Tanulók Könyvtára, Kv. 1972). Összeállította Ady életének és munkásságának időrendi áttekintését (a Mag hó alatt c. versválogatás függelékeként, Tanulók Könyvtára, Kv. 1972). Nagyobb tanulmányai e tárgykörben: Az Ady-bibliográfia kérdésköre (NyIrK 1972/2); Egy “szembesítés” hitele 1–13. (Robotos Csinszka-revíziójának cáfolata, Igazság 1975. szept. 21. — dec. 14.); “Most építem vulkánokra a fészkem.” Ady Endre és Boncza Berta 1914. szeptember–novemberi levélváltása (Korunk 1977/9); Elrajzolt arckép I–IX. Ady Endre és Ady Lajos viszonyáról (A Hét 1977/39–40, 42–47, 50); Ady Endre és Boncza Berta. 1914. április–augusztus I–XIII. (közös alcímmel, más-más címek alatt, Utunk 1977/41–44, 47, 51, 1978/1–3, 5, 7–9). Ady-kutatásainak elismeréséül megkapta a Budapesten Dénes Zsófia által Ady emlékére alapított jutalom 1979. évi díját.

Irodalomkutató munkássága mellett tanulmányokat, meséket, ifjúsági történeteket, dokumentumregényt fordított románból, bevezette és jegyzetekkel látta el Ion Codru Drăguşanu Erdélyi peregrinus c. munkáját (Téka 1973), Farkas Lászlóval fordította Ion Brad Emil Isac, új eszmék szószólója c. monográfiáját (Kv. 1975).

Álnevei: Jászai Andor, Gombos Károly.

Marosi Péter: Góliát parittyája. Igaz Szó 1959/1. — Koczkás Sándor: Az Ady-kutatásokról. Élet és Irodalom, Bp. 1959. jan. 23. — Erdélyi Lajos: Ősnyomtatvány-vadászok. Új Élet 1959/6. — Vezér Erzsébet: Ady-kutatások. Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1961/4. — Varga József: Ady Endre összes novellái. Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1963/1. — Beke György: Az Ady-filológia vonzásában. Művelődés 1975/11.