Dévald László (Nagyvárad, 1912. aug. 28. — 1974. dec. 28., Nagyvárad) — újságíró. Szülővárosában érettségizett, Kolozsvárt szerzett jogi doktorátust. Újságírói pályáját Nagyváradon az Erdélyi Lapok, Nagyvárad és Magyar Szó belső munkatársaként kezdte (1932–40), elbeszélései és novellái a Pásztortűz, Erdélyi Szemle, A Hírnök, Vasárnap s a napilapok hasábjain jelentek meg; díjat nyert a Pásztortűz novellapályázatán (1931), szerepel a Tíz tűz c. antológiában (1932), Álmodoznak az öregek c. zenés operettjét bemutatták Nagyváradon (1935). Ügyvédi pályára ment 1940-ben, a felszabadulás után vállalati ügyész. Mintegy 20 000 kartotékot magába foglaló idézet- és aforizmagyűjteménye az irodalom, művészetek és tudományok minden ágát felölelte, belőlük 1968 óta közölt a hazai magyar irodalmi folyóiratokban és napilapokban, s önálló köteteket is állított össze: Gondolatok a szerelemről (Szilágyi Júlia bevezetésével, Téka 1970; 2. kiadás 1972); Gondolatok a művészetről (Angi István bevezetésével, Téka 1975).
Déznai Viktor (Arad, 1884. máj. 25. — 1968. dec. 1., Kolozsvár) — közíró. Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetemen s a párizsi Sorbonne-on végezte mint francia nyelv és irodalom szakos tanár, a bölcsészet doktora, 1907-től a temesvári állami főreáliskola, 1919-től a zsidó líceum tanára s a munkásgimnázium igazgatója, 1948-tól 1950-ig a kolozsvári Bolyai és Babeş egyetemeken egyidejűleg az urbanisztikai és városrendészeti tanszék tanára. 1958-ig az akadémia kolozsvári könyvtárában dolgozott.
Már a saját kiadásában megjelent disszertációja (A természetérzékről a XVII. század francia irodalmában, Bp. 1907) sokoldalúságát tanúsította. Az I. világháború előtt kezdte el várostudományi tanulmányait, s ezirányú kutatásainak 1912-ben az urbanológia nevet adta; ezt a kifejezést a külföldi szakirodalom is átvette, kiegészítve urbanisztikával, vagyis a várostudomány technikai alkalmazásával. Behatóan tanulmányozta a föld alatti városépítés problémáját, s nemzetközi urbanisztikai kongresszusokon vett részt 1934-ben Lyonban, 1937-ben Párizsban. Tagja volt több európai és amerikai társulatnak; a 30-as évektől kezdve több javaslatot tett (így a genfi egyetem J.-J. Rousseau Pedagógiai Intézetének is) szellemi olimpiászok rendezésére; a II. világháború után kidolgozta egy nemzetközi és egy hazai városkutató intézet tervét, s állami megrendelésre megírta Kolozsvár urbanisztikai történetét. Szaklapokban, köztük a román Urbanismul, a budapesti Városok Lapja, a párizsi La Vie Urbaine, a stuttgarti Zirkel és a genfi Oeuvres hasábjain öt nyelven jelent meg mintegy félszáz tanulmánya a várostudomány köréből, különös tekintettel a világ elvárosiasodásának, város és háború viszonyának s a hazai városok, így Bukarest, Temesvár, Kolozsvár fejlődésének kérdéseire. A Temesvári Hírlap, Független Újság, Ifjú Kelet, Korunk (mindkét folyam), Utunk, Tribuna, Contemporanul, Viaţa Economică munkatársa volt.
Kiadott munkái: L'urbanisation du monde (Bruxelles 1932); A D-terv (Gárdonyi Istvánnal, regény, Prager Könyvkiadó, Pozsony 1938); Szovjetunió (I–II. 1946). A városok általános osztályozásáról szóló feldolgozásai kéziratban maradtak, s könyvtárával, gyűjteményeivel, levelezésével együtt adományként az akadémia kolozsvári fiókjának könyvtárába kerültek.
Élettörténetét és munkásságát tanítványa, Bleyer György írta meg (kéziratban a család tulajdonában).
Dezséri György — Jancsó Elemér írói álneve
Dézsi Lajos67 — *Minerva Könyvtár
Dezső Ervin (Pozsony, 1913. márc. 15.) — fizikai szakíró. Magyarországi középiskolai és műegyetemi tanulmányai után geodéta mérnök (1939–41), majd a budapesti műegyetem fizikai intézetében tanársegéd (1941–45). A II. világháború után Kolozsvárt telepedik le, előbb a cipőgyár tervező mérnöke, 1948-tól egyetemi tanár a Bolyai, ill. Babeş–Bolyai Egyetemen nyugalomba vonulásáig (1978). Tudományos tájékoztató és műszaki cikkek szerzője. 1954-től 1964-ig a Matematikai és Fizikai Lapok egyik szerkesztője. Fizikai és fiziológiai írásait szaklapok közlik, így jelentősebb tanulmányát a fémek belső fényelektromos effektusáról a Fizikai Szemle (Bp. 1978/7). Önálló kötetei: Több fényt! (ifjúsági kiadvány, 1963; román nyelven 1968); Két emberpár, négy tudós, három Nobel-díj (összeállítás, 1970); A lézersugár (Kv. 1972); Mozgás, erő, energia (Antenna, Kv. 1980).
Dezső Lóránt — *Acta Bolyai és ~ Bolyaiana
Dezső Miklós — *mezőgazdasági szakirodalom
diáklap — már 1918-at megelőzően s csaknem az egész múlt században készült kézírásos, majd később sokszorosított, végül nyomtatott formában. Általános művelődési jelentőségük mellett az teszi őket érdekessé, hogy szépirodalmi, művészeti és tudományos anyaggal a közélet számos kiválósága indult el bennük alkotói útjára. Ez a műhely-jelleg különbözteti meg őket az olyan *ifjúsági lapoktól, mint az Ifjú Erdély, a Jóbarát, az Erdélyi Magyar Lányok a két világháború között vagy a Pionír, a Napsugár, a Jóbarát és Ifjúmunkás napjainkban, amelyek rendszeres és gyakori megjelenésükkel, szerkesztői és szerzői törzsgárdával, átgondolt művelődéspolitikával országos funkciókat töltenek be, szemben a szerzőiket és hatósugarukat tekintve egyaránt helyi, intézményi jellegű ~okkal.
A kolozsvári ref. kollégium Gyulai Pál-önképzőköre adja ki a *Remény diáklapnak az I. világháború utáni folyamait (1920–28, majd 1942–43) előbb Nagy Jenő és Jancsó Béla, később Illés Gyula, Rohonyi Vilmos és Buday György szerkesztésében; felújításakor a II. világháború után tanárszerkesztője Nagy Géza, főmunkatársai Dáné Tibor, Kallós Zoltán, Csendes Zoltán. A kolozsvári unitárius kollégium Kriza-önképzőkörének még a múlt században alapított, ugyancsak *Remény c. lapja 1942-ig jelent meg, tanárirányítója Borbély István, diákszerkesztői közt van Mikó Imre, László Tihamér, Bodor András, Létay Lajos. Temesvárt a piarista gimnáziumban adták ki *Ifjúság címen “diákok, diáklányok, véndiákok szépirodalmi és művészeti folyóiratá”-t (1921–26). A székelykeresztúri unitárius főgimnázium Orbán Balázs-önképzőköre a *Hajnal diákfolyóiratot jelentette meg (1923), s ezzel egyidejű a Brassói Diákok is (1923–24). Antal Márk s többek közt Déznai Viktor irányításával, Fürst Oszkár szerkesztésében ugyancsak a 20-as évek elején indul meg magyar nyelven az erdélyi zsidó ifjúság folyóirata, az Ifjú Kelet, s a temesvári román nyelvű zsidó líceum önképzőköre a 30-as években magyarul jelenteti meg Gaudeamus Igitur c. kőnyomatosát. E jelentősebb kiadványok mellett majdnem minden középiskolában történtek többé-kevésbé maradandó kísérletek ~ alapítására.
A felszabadulást követő iskolai kezdeményezések közül megemlítjük a nagy múltú *Remény időleges felújítását a kolozsvári unitárius kollégiumban (1945) és a temesvári magyar líceumban kiadott *Gaudeamus folyóiratot (1945–46), melynek főszerkesztője a még diák Bodor Pál. A 60-as évektől kezdve egyre több középiskola indította meg diáklapjait. Ezek közt a kolozsvári Brassai Sámuel Líceum diáklapja a *Fiatal szívvel (1967-től), a csíkszeredai középiskoláé a Lyceum (1968-tól), a nagyváradi 3-as számú líceumé a Diákszó (1970-től), a sepsiszentgyörgyi l-es számú (ma Matematika–Fizika) líceumé a *Gyökerek, ugyanott a 2-es számú (ma Történelem–Filológia) líceumé az Auróra, a székelykeresztúri líceumé a Rügyek, a kovásznaié a Mi (1969-től). A marosvásárhelyi művészeti líceum Zenit, a Bolyai Farkas Líceum ugyanott Tentamen címen adja ki folyóiratát. 1972-ben a kolozsvári 11-es számú (ma 3-as számú Matematika–Fizika) líceum is újraindította a már a múlt században 38 évfolyamot megért *Hajnal c. önképzőköri diáklapot; a szatmári magyar líceum ugyanekkor felújította az 1918-ban már Diákszó címen megjelent diáklapot, Temesvárt pedig *Juventus címmel születik ~. A székelyudvarhelyi Dr. Petru Groza Matematika–Fizika Líceum ABC c. diáklapja 1. számával 1979-ben jelentkezik. Mindezeket (s a még fel nem soroltakat) tanárokból és tanulókból összeállított szerkesztőségek vezetik, munkatársaik nagy részét a diákok soraiból toborozzák, s felkarolja, irányítja tevékenységüket a KISZ. Egyetemek, főiskolák szintjén a diákság irodalmi törekvéseit a *főiskolás lapok szolgálják.
(G. Gy.)
Gaal György: 33 diáklap. Korunk 1970/7; uő: Diáklapok másfélszáz éve. Korunk Évkönyv 1974. 269–81. — Banner Zoltán: A nagyváradi Diákszó; Kocsis István: A szatmári Diákszó. Utunk 1973/26.
diáknaptár — a két világháború közt többször is kezdeményezett pedagógiai célú kiadványsorozat. Kolozsvárt már 1923-ban megjelent az Erdélyi Magyar Lányok diáknaptára. A Brósz Emil szerkesztésében Kézdivásárhelyen kiadott Diáknaptár az 1924–25. tanévre az ifjúság természetismeretét gyarapította. A Diáknaptár 1930/31 c. kiadványt Erdély és Szlovenszkó ifjúsága részére állította össze és adta ki a kolozsvári Jóbarát és a komáromi Tábortűz ifjúsági lapok szerkesztősége. Ebben a zsebkönyvszerű naptárkötetben szó esik a falukutatás gyakorlati módszereiről, az erdélyi magyar ifjúság helyzetének alakulásáról, a linóleummetszés technikájáról. A kötetet Harmos Károly komáromi festőművész rajzai és metszetei díszítik, ezek közül kiemelkedik tárgyával a Bolyai Farkas kályháskocsijáról készített linómetszet. Ujabb vállalkozás a két évfolyamot megért Amicus Diáknaptár: az 1937–38-as I. kötetet Szenczei László gondozta. Mindkét kötet kiadója a kolozsvári Lepage könyvkereskedés. A II. kötet zömében kolozsvári tanárokból alakult szerkesztői munkaközösségében Antal Márk, Bíró Sándor, Brüll Emánuel, Finta Gerő, László Tihamér, Szabó T. Attila is részt vett. A kiadvány az ifjúság egész érdeklődési körét igyekezett átfogni a hazai és az egyetemes művelődéstörténettől a falukutatáson át az év kiemelkedő sportteljesítményéig. A román–magyar művelődési kapcsolatok szempontjából fontos Bíró Sándor Bálcescu-tanulmánya az I. kötetben.
diákrádió — az ország nagyobb egyetemi központjaiban a diákotthonok számára vezetékes rádión közvetített heti adás. Kolozsvárt 1971 őszén alakult magyar szerkesztőségi csoport Nagy Gyula filológus hallgató vezetésével. 1973-ban két szerkesztőségi kollektíva működött Gaudeamus (főszerkesztője Bálint Ákos filológus) és Visszhang (főszerkesztője Patrubány Miklós műegyetemi hallgató) adáscímmel. 1974-ben az utóbbi cím alatt egyesült a két csoport. 1976-tól Zsigmond Emese filológus, 1978-tól Török István mezőgazdasági akadémiai hallgató a főszerkesztő. Fontosabb rovataik: Bel- és külpolitika, Diákélet, Népművészet és népzene, Komolyzene, Sport, Játékos elmék (nyelvművelés), Tudományos rovat, Hirdetés-tájékoztatás. A magyar adásokat 20–25 munkatárs állítja össze, közülük az évek során Gáspár Sándor, Lepedus József, Szász M. Attila, Ördög Lajos, Kostyák Imre, Csortán Márton, Török Róbert, Gagyi József, Ocskai Gábor, Sóvágó Gyöngyvér főiskolai és egyetemi hallgatók tevékenysége hozott új színt a műsorba.
1974-ben hangjátékpályázatot írtak ki, az I. díjat Zudor János kapta meg Az utolsó riport c. munkájáért. 1976-ban háromfordulós riportversenyt rendeztek. 1975-től rendszeresen műsoros fogadóesteket tartanak, melyeken a szerkesztők találkoznak a hallgatókkal s diákműkedvelők lépnek fel. A fogadóestek meghívottjai közt Keszthelyi Gyula és az Igazság, Gáll Ernő és a Korunk, Létay Lajos és az Utunk szerkesztői, Harag György és Sütő András Káin és Ábel c. darabjának előadói (előbemutatóval összekötött vita), valamint Lőrincze Lajos és Banner Zoltán szerepeltek. 1975 és 1978 között szoros volt együttműködésük az Igazsággal, műsort adtak ennek író-olvasó találkozóin, s közreműködtek a televízió magyar adásának *Kaláka c. rendezvényein. Magyar nyelvű ~ működött még Marosvásárhelyen, s jelenleg is működik Temesváron (itt főszerkesztője Burián Felicián, utóbb Tüzes Péter).
Gagyi László: A kolozsvári diákrádió magyar nyelvű adásának rövid története. Igazság 1975. máj. 25.; uő: Visszhang — adásszerkesztés, Visszhang — fogadóestek. Utunk 1977/27. — Borbély Ernő: Visszhang, diákrádió — fogadóest. Echinox 1977/2. — Lőrincze Lajos: Egy magyar nyelv van! Élet és Irodalom, Bp. 1978/3; újraközölve A Visszhang visszhangja és a dialektus dialektikája alcímmel, Emberközpontú nyelvművelés, Bp. 1980. 203–16.
diákszínjátszás — *főiskolai színjátszás, *iskolai színpad
Diamandy Viktória (Nagyvárad, 1896. márc. 3. — 1943. aug. 17., Nagyvárad) — költő, író, drámaíró. Vagyonos családból származott, tanulmányait Svájcban és Angliában végezte. Francia nyelvoktatói diplomát szerzett. Keresztury Sándor (Alexandru Olteanu) író felesége, majd Horváth Imre költő élettársa. Versei, novellái, publicisztikai írásai a nagyváradi napilapokban, valamint a Tavasz és az Auróra c. folyóiratokban jelentek meg. A nagyváradi színház 1928-ban mutatta be Tigris c. színművét. Megjelent kötetei: Versek (Nv. 1925); Túl a szerelmen (regény, Nv. 1936).
Diamant Izsó (Vágújhely, 1886. febr. 25. — 1944 őszén, Budapest) — gazdasági és művészeti szakíró, 1920-tól két évtizeden át az aranyosgyéresi Sodronyipar Rt vezérigazgatója. A liberális gondolkodású ipari “menedzser” típusa, aki társadalmi állását, anyagi lehetőségeit arra használta, hogy a két háború közti évek szűkös pénzügyi viszonyai közepette a művészeti alkotást támogassa és ösztönözze. Több ezer kötetes könyvtára, kép- és metszetgyűjteménye, 3000 darabot számláló európai hírű ex libris-gyűjteménye a II. világháború alatt jórészt megsemmisült. Közgazdasági, kereskedelem- és iparpolitikai cikkei, művészeti vonatkozású írásai szaklapokban és napilapokban jelentek meg, így a “dolgozó ember” és a “technika” megjelenéséről a képzőművészetben a Keleti Újság (1924), a rézkarcról a Vasárnapi Újság (1925) hasábjain értekezett. A Romániai Gyáriparosok Országos Szövetségének erdélyi ügyvezető alelnöke; a maga tőkés osztályalapjáról bírálta a tervgazdaságot. A lap kezdeti szakaszában a Korunk munkatársa is volt. 1944 őszén feleségével együtt a nyilasterror áldozata lett.
Dicsőszentmárton magyar irodalmi élete68 — a két világháború között bontakozott ki. “Dicső” csak az 1900-as évek elején emelkedett nagyközségből rendezett tanácsú várossá.
A 8 helyi lap közül jelentősebb a Kis-Küküllő, majd a Vármegyei Hírlap; hasábjaikon 1907-től találkozunk a fiatal Gyárfás Elemér vitacikkeivel, melyekben magyar–román érzelmi közösséget hirdet a budapesti kormányzat soviniszta politikájával szemben. A fejlődő városka típusait a gyermekkorának egy részét itt töltő Kemény János emlékezései örökítik meg. A Kis-Küküllő nyomdája 1919-ben a köztársasági felfogása miatt üldözésnek kitett Dosztál Kálmán könyvkereskedő tulajdonából részvénytársaság kezére került, s az így megalakuló Erzsébet Könyvnyomda igazgatója és a lap szerkesztője 1921-től Sipos Domokos. Az ő írói tevékenységének köszönhető, hogy a lap hamarosan országos hírnévre tett szert. 1921 és 1940 között ebben a nyomdában 68 könyvet és 4 időszaki terméket állítottak elő. A nyomda az EIT és Kaláka gondozásában több jelentős irodalmi terméket is megjelentetett: itt adták ki a Petőfi-centenáriumra a költő összes költeményeit, Gyárfás Elemér publicisztikai gyűjteményét és Bethlen Miklós kancellárról írt könyvét, Sipos Domokos novelláit és Szombati-Szabó István verseit.
A Kis-Küküllő adott szót a hazatért Benedek Eleknek, amikor Kié a jövendő? c. írásában a kastélyok felelőtlenségét a földműves székelyek gondjával állította szembe; a lap irodalmi estre hívta meg a polgári radikális Napkelet íróit (köztük volt Berde Mária, Ligeti Ernő, Nyírõ József, Paál Árpád). A földbirtokos és polgári körök, élükön Gyárfás Elemérrel, ezért bojkott alá vették a lapot s megrendezték a Pásztortűz irodalmi ellen-estjét. A konfliktus vitát váltott ki az egész erdélyi magyar sajtóban. Sipos Domokos korai halála 1927-ben újabb írói felvonulással járt: az özvegy és kisfia segélyezésében Benedek Elek “fiai”-val országos turnét rendez, majd 1934-ben irodalmi ünnepség keretében avatják fel a város felett a költő síremlékét. A Kis-Küküllő 1936-ig Vajda Béla, majd Bach Ede szerkesztésében élt tovább, s 1938-ig Vármegyei Újság címmel folytatódott.
Itt élt Ligeti Sándor bankigazgató, a társadalomtudomány művelője; utópisztikus reformer-írásait számos folyóirat, így kezdeti szakaszában a Korunk is közölte, a társadalmi gazdaság dinamikájáról szóló értekezését a helybeli Erzsébet Könyvnyomda adta ki. A 70-es években a helybeli líceum magyar irodalmi köre vállalta Sipos Domokos örökségének ápolását, s értékes hagyományt elevenítve fel, 1973 elején vendégül látta az Utunk írógárdáját. A Bócz Irma vezetésével itt folytatott ábécé-mintaoktatási s más pedagógiai kísérleteket 1979-ben bemutatta a Román Televízió magyar adása.
Szentimrei Jenő: Sipos Domokos kettétört élete. Sipos Domokos A csoda c. kötetében, Mv 1958. 181–202. — Kemény János: Kakukkfiókák. 1972. 197–230. — Létay Lajos: Szövetség. Utunk 1973/9.
Diénes Jenő, ikafalvi (Kézdivásárhely, 1876. aug. 6. — 1946. jún. 8., Kézdivásárhely) — ifjúsági író, ~ Ödön öccse, ~ Zsombor apja. Nagyenyeden érettségizett, Budapesten iparművészeti tanulmányokat folytatott, Kolozsvárt szerzett jogi doktorátust, Kézdivásárhelyen ügyvédi irodát nyitott. 1903-ban a Székely Újság c. hetilap egyik megalapítója, az I. világháború alatt szerkesztője. A KZST tagja. Meséit, elbeszéléseit a Cimbora, Keleti Újság, Székelyföld, Zord Idő, Pásztortűz közli, Magduska meséskönyve c. munkája két kiadást ért meg (Kézdivásárhely 1921, 1922), a Brassói Lapok “Gyermekvilág” c. melléklete 31 folytatásban hozta Buksi viselt dolgai c. gyermektörténeteit. Művelődéstörténeti értékű Nagyenyedi diákélet a XIX. század végén (Kv. 1924) c. munkája. Az EME 1933. évi sepsiszentgyörgyi vándorgyűlésének előadójaként a magyar–lengyel kapcsolatok hagyományairól értekezett, 1943-ban A kézdivásárhelyi múzeum első húsz éve c. alatt adott ki tájékoztatót a vezetése alatt álló intézmény munkásságáról. Impresszionista tájfestményei, rézkarcai népszerűek voltak, egy képe a Székely Nemzeti Múzeum (a mai Sepsiszentgyörgyi Megyei Múzeum) gyűjteményébe került. Írói neve Jenő bácsi.
Dienes László (Tokaj, 1889. márc. 27. — 1953. ápr. 5., Budapest) — esztéta, szerkesztő, könyvtártudományi és közgazdasági szakíró. Középiskolai tanulmányait a debreceni ref. kollégiumban, a jogot Budapesten végezte, két évig Párizsban tanult. Fiatalon bekapcsolódott a szocialista diákok szervezetébe s a Galilei Körbe, Szabó Ervin tanítványa, 1918 őszén a Fővárosi Könyvtár vezetője Budapesten, a KMP alapító tagja, a kommün alatt városi népbiztos.
Könyvtártudományi és irodalomkritikai munkái 1914-től jelentek meg, háborúellenes cikkeit a Huszadik Század közölte. 1919 őszén barátjával, Bölöni Györggyel együtt mint politikai emigráns Romániában telepedett le, s együtt indítják meg a Bukaresti Hírlap c. napilapot. Munkatársa a Napkeletnek is, Nyugati szemle c. rovatában rendszeresen beszámol a nyugati avantgardista áramlatokról, s a lap hasábjain maga is szürrealista novellákkal jelentkezik; közöl az aradi Geniusban és Periszkopban is. 1922-ben Kolozsvárt telepszik le, s a Keleti Újság szerkesztőségi tagja 1925-ig. Életrajzírói bírálják Művészet és világnézet c. cikkgyűjteményének (Kv. 1925) idealista beütéseit, s alapítása, az 1926 február havában beköszöntőjével induló kolozsvári Korunk, haladó úttörésében sem volt még mentes a kísérletező eklekticizmustól. Amikor radikális gondolkodása miatt vasgárdista diákok véresre verték, az incidens után feleségével, Götz Irén egyetemi vegyészprofesszornővel és gyermekeivel 1928-ban Berlinben keresett menedéket. Onnan küldte el helyettesének, majd utódjának, Gaál Gábornak Az orosz szocialista tervgazdaság c. tanulmányát (Korunk 1929/11–12 és 1930/1), az első magyar ismertetést a Szovjetunió közgazdasági fejlődéséről és megerősödéséről. Mint társszerkesztő 1931 augusztusáig szerepel neve a Korunk élén, ekkor költözik Moszkvába, ahol 1945-ig nyelvpedagógusi és bibliográfiai munkásságot fejt ki. 1945-től Magyarországon él, ahol haláláig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója s a gazdaságtani tanszék vezető tanára az egyetem jogi karán.
Kritikai írásait (1921–31) kiválogatta, jegyzetekkel ellátta és sajtó alá rendezte Sugár Erzsébet: a kötet “sejtelme egy földindulásnak…” címmel 1976-ban jelent meg a Kriterion kiadásában. A bevezető tanulmányt író Kovács János fejtegetéseit így fejezi be: “A Korunk alapítása és eszmei irányítása az elkötelezett szocialista eszmények szellemében Dienes László életművének legmaradandóbb része. A Korunk az ő életműve is, akárcsak a Gaál Gáboré, aki a harmincas években kiteljesítette Dienes László kezdeményezését, s továbbvitte megkezdett munkáját.”
(B. E.)
Remete László: D. L. élete és munkássága. Bp. 1964. — Balogh. Edgár: A Korunk fordulata 1929-ben. NyIrK 1964/2; újraközölve Itt és most. Kv. 1976. 20–51. — Tóth Sándor: Gaál Gáborról — egy cikk ürügyén. Utunk 1964/44. — Balogh Edgár: Gaál Gábor valóságvállalásáról; Tóth Sándor: Nézetek szembesítése. Utunk 1964/48. — Kovács János: Az alapító-szerkesztő D. L. A Hét 1976/7; uő: Bűnjel vagy tárgyi bizonyíték? A Hét 1976/32. — Rostás Zoltán: Dienesék a tanszéken. A Hét 1976/45. — K. Nagy Magda: A Korunk és a munkásmozgalom; Huszár Tibor: A Korunk és a magyar szellemi áramlatok a két világháború közötti évtizedekben. Mindkettő az 50 éves a Korunk c. kötetben, szerk. Kabdebó Lóránt, Bp. 1977. — Kántor Lajos: D. L. avantgarde-ja. Utunk 1977/31, 32; újraközölve Korunk: avantgarde és népiség. Bp. 1980. 33–45. — Szilágyi Júlia: Művelt álom a szabadságról. Korunk 1978/1.
Diénes Ödön — *Kézdivásárhely magyar irodalmi élete
Diénes Sándor (Kolozsvár, 1925. júl. 3.) — munkaegészségügyi szakíró. Földrajz-földtan szakos tanári diplomát a Bolyai Tudományegyetem természettudományi karán, orvosit a marosvásárhelyi OGYI-ban szerzett, ahol 1950-től tanársegéd; 1952-től az egészségügyi felügyelőség szolgálatában áll. Az intézetbe visszatérve 1957-től adjunktus, majd egyetemi tanár, a munkaorvostani tanszék vezetője, az orvostudományok doktora (1970). Tanulmányt írt az ólommérgezésről a korondi fazekasok között, a szilikózis terén végzett kutatásokat, s általában a foglalkozási betegségek tárgyköréből közel száz dolgozata jelent meg a Revista Medicală — Orvosi Szemle, Igiena, Microbiologie, Stomatologie s más hazai, valamint osztrák, olasz, német és magyarországi szaklapokban. A Korunk Lakásártalmak c. tanulmányát közölte (1970/5), a TETT munkatársa. Mint a marosvásárhelyi vívócsapat három évtizedes elnöke és vívója, vívásélettani szakdolgozataival a *sportirodalom művelője. A marosvásárhelyi Egészségügyi Nevelési Ház több felvilágosító füzetét adta ki. Az Általános közegészségtan c. kőnyomatos tankönyv (Mv. 1951–52) társszerzője.
Önálló egyetemi jegyzetei: Munkaegészségtan (Mv. 1961); Medicina muncii (Mv. 1977); Munkaorvostan (Mv. 1980).
Diénes Zsombor (Budapest, 1917. ápr. 5.) — szótáríró, műszaki fordító. ~ Jenő fia. Középiskolát Kézdivásárhelyen és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végzett, a bukaresti műegyetemen szerzett diplomát (1940), bányamérnök. Herzsabányán üzemmérnöki, Miszbányán, Felső- és Nagybányán főmérnöki tisztséget töltött be, a nagybányai Bányászati Iparközpont vezető mérnöke (1970–77). Már mint nyugdíjas fordította le és látta el magyar–román szójegyzékkel A bányász kézikönyve c. alatt Augustin Buttu, George Duport és Pompei Rebreanu munkáját (1979).
Marosi Zoltán: Értékes kézikönyv bányászainknak. Bányavidéki Fáklya, 1979. szept. 8. — Péter Sándor: Még egy magyar nyelvű műszaki kézikönyv. A Hét 1979/41. — Klacsmányi Sándor: Hasznosabb is lehetne… Előre 1980. márc. 14.
Dostları ilə paylaş: |