Romániai magyar irodalmi lexikon

Apáczai Csere János emlékezete — a barcasági származású, Gyulafehérvárt és Kolozsvárt tanító és nevelő Apáczai Csere János (1625–59) filozófiai és pedagógiai író, tanár szemé­lyében az erdélyi magyar szellemi művelődés úttörőjét tiszteljük; az anyanyelven történő általános népoktatás és akadémiai tudományművelés, a filozófiai és reáltudományi szókincs­gazdagítás megalapítóját és hirdetőjét, aki személyi példájának tragikus sorsképével a hősi helytállás szimbóluma lett.

Apáczai romániai utóéletének méltó nyitánya volt születésének 300. évfordulóján Tavaszy Sándor munkája (Apáczai Csere János személyisége és világnézete, Kv. 1925). Az évfor­dulóra az Ellenzék Apáczai-emlékszámot adott ki 1925. ápr. 27-én. Az Apáczai-idézés egyetemes jellegére jellemző, hogy egymással szemben álló szellemi irányzatok is találkoz­nak benne. Így Apáczaival zászlain ütközött meg az Erdélyi Helikon és a Korunk: Kuncz Aladár Az erdélyi gondolat Erdély magyar irodalmában c. tanulmánya (az ESZC kalen­dáriumában, Kv. 1928) Apáczaira mint az erdélyi gondolat nagy reprezentánsára hivatkozott, Gaál Gábor viszont Az “erdélyi gondolat” tartalma és terjedelme (Korunk 1928/12) c. replikájában leszögezi, hogy éppen a Kuncz-tanulmányban elhallgatott Korunk él “ennek az Apáczai Csere-féle funkciónak a valóra váltásából, amikor… az idő világító tornyait nézi s a kor Descartes-jait szólaltatja meg — magyar nyelven itt azokkal, akik erre az Apáczai Csere János korában is hálátlan feladatra vállalkoznak”. A racionalizmus erdélyi előharcosát vállalják a 30-as évek végén fellépő realista írók is, amikor a karteziánus Magyar Encyclopaedia (Utrecht 1655) nyomán megindítják *Erdélyi Enciklopédia c. könyv­sorozatukat. Erdély magyar szellemi harcosaihoz intézett felhívásukban (1939) vallják: “Apáczai Cseri Jánost idézzük, az európai felvilágosodás erdélyi előharcosát. Az ő ésszerű tanítása alapján kívánjuk szolgálni egy tárgyilagos és szociális nemzeti gondolkozásmód kialakulását.” Egyikük, Szenczei László, A halál és tanítványa (Bp. 1943) c. alatt életrajzi regényt is írt a nagy iskolamester hollandiai diákéveiről, erdélyi kiállásáról a skolasztikus maradiság ellen s fellépéséről az egyházi élet demokratizálásáért. Apáczai pályaképét ugyanekkor remek esszébe foglalja az erdélyi származású Bisztray Gyula az ESZC könyveként megjelent Erdélyi csillagok II. kötetében (Kv. 1942). Közvetlenül a felszabadulás után, 1945 január havában mint “Apáczai Csere János Népakadémia” indul Kolozsvárt az első szabadegyetem. 1955-ben fiatal szocialista tanárok eszményképükként idézik az Előrében “a nagy pedagógus”-t s a növekvő ~ hatására 1956-ban a falu nagy szülöttjéről nevezik el Apácán a művelődési házat. 1957-ben a Bolyai Tudományegyetem dialektikus materializmus tanszékén bevonják a kutatás körébe az Apáczai-kérdést: Saszet Géza Apáczai haladó társadalmi törekvései és nézetei c. tanulmányát közli a tanszék gondozásában megjelent Filozófiai tanulmányok c. gyűjteményes kötet. Ebben az időben választja állandó jelképévé az Igaz Szó Gy. Szabó Béla fametszetét, a könyvolvasó Apáczait. “A világi tudományosság úttörőjé”-t ünnepli a Korunk 1959-ben, Apáczai halálának 300. évfordulóján; Szemlér Ferenc ebből az alkalomból ódával üdvözli: “Ki harminchárom évtized / előtt a lomha Olt / partján sötét vizek fölé hajolt, / mint hős és példakép ködlik ma itt” (Apáczai). Tudományos és művészi megemlékezésekre került sor 1975-ben is, Apáczai születésének 350. évfordulóján. A Kolozsvárt lezajlott országos ünnepség meghívott előadója Ortutay Gyula magyar akadémikus volt, jelenlétében avatták fel Apácán a falu nagy szülöttjének mellszobrát, Elena Hariga Avramescu bukaresti művésznő alkotását. A Korunk emlékszámában (1975/5) Bartalis János, Lászlóffy Aladár és Lászlóffy Csaba verssel, Bretter György, Szigeti József, Csetri Elek, Binder Pál és Vogel Sándor tanulmányokkal idézte Apáczait. Az évfordulóra jelent meg Fábián Ernő Apáczairól írt kismonográfiája (Kv. 1975).

Fokozódó terjedelemben került sor Apáczai írásainak új kiadására. Szigeti József előbb szemelvényes válogatást ad közre Apáczai Válogatott Munkái (I–II. 1965) címmel a Tanulók Könyvtára népszerű sorozatában, majd Apáczai társadalmi és pedagógiai nézeteinek marxista vizsgálatát és értékelését A mű és kora (1970) c. tanulmánykötetében előrebocsátva, előbb a Magyar logikácska és egyéb írások (Téka 1975), majd a Kriterion fehér könyveinek sorozatában a Magyar Encyclopaedia (1977) teljes szövegét rendezte sajtó alá.

Az Apáczai-sors minden nemzedékünk irodalmát és művészetét megihlette. Áprily Lajos már az 1926-os Rasmussen hajóján verseskötetben idézi “a holt professzor szellemét”, Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének ajánlva Tavasz a házsongárdi temetőben c. versét, s az “öreg fiatal”-t idézi Lászlóffy Aladár verse is, az Apáczai enciklopédiája (Utunk 1972/42). Apáczai erkölcsi magatartását Páskándi Géza háromfelvonásos történelmi drámája, a Tornyot választok (Korunk 1972/1–2) emeli be a kor új, árnyalt gondolati világába: “egy nyílt és színvalló kartéziánussal és presbiterivel” kerül itt szembe II. Rákóczi György, a hatalommal az igazság néz farkasszemet. Kós András szobrot készített a képzeletbeli Apáczairól (1973), Gergely István Apáczai-emlékművét (1975) Kolozsvárt kiállították.

(B. E.)

Kabán Ferenc, Kopány Gyula, Nagy Pál: A. Cs. J. — a nagy pedagógus. Előre 1955. ápr. 10. — Sipos Bella: Az apácaiak kívánsága. Előre 1956. máj. 24. — Szenczei László: Tornyot választok. Jegyzetek a békéscsabai Páskándi-bemutatóról. A Hét 1972/49. — Marosi Péter: A hazugságok tragédiája — helycserékkel. Utunk 1973/13. — Csetri Elek: Gazdasági kérdések A. műveiben. Korunk 1975/5. — Benkő Samu: A. Cs. J. ellenségei. A Hét 1975/24. — Fábián Ernő: Magyar Encyclopaedia — ismeret-“alkalmazás” vagy műveltségmodell? Korunk 1977/10; uő: Az Encyclopaedia erkölcsi jelentőségéről. Korunk 1978/1. — Szigeti József: A. mához szóló üzenete. Korunk 1978/1. — Szász János: Az Apáczai-modell. A Hét 1978/14, 15. — Bakó Béla: A modell hitele. A Hét 1978/26. — Gömöri György: Apáczai- bejegyzés egy hágai könyvben. Utunk 1979/25. — Fazoli Sándor: A. Cs. J. történelemoktatásunk magvetője. Korunk 1979/11.

Apáthy Géza, családi nevén Apáti (Brassó, 1943. aug. 17. — 1976. okt. 16., Brassó) — újságíró, költő, műfordító. Kolozsvárt végezte a német–magyar szakot 1966-ban, majd újság­író a Brassói Lapoknál. Verseit az Utunk, Igaz Szó, Brassói Lapok, Hargita s a Vitorla-ének c. antológia (1967) közölte. Rendszeresen jelentek meg publicisztikai írásai, német és ro­mán vers- és prózafordításai, közölt a brassói ASTRA román hetilapban is. Emlékének Lendvay Éva, Emilian Lupu és Magyari Lajos egy-egy verset szentelt (Brassói Lapok 1976/43).

Apor-kódex⁵ — *kódexirodalom

Áprily Lajos, családi nevén Jékely (Brassó, 1887. nov. 14. — 1967. aug. 6., Budapest) — költő, műfordító. Parajdon vésődnek lelkébe gyermekélményként a költészetében örök nyomot hagyó “hegy-csodák”. Középiskoláit a székelyudvarhelyi gimnáziumban kezdte, tizenkét éves korában, 1899-ben családjával Kolozsvárra került. A ref. kollégiumban tanul, tanárai közt van Kovács Dezső és Seprődi János. 1909-ben a kolozsvári egyetem bölcsészkarán szerez magyar–német szakos képesítést. Egyhónapos párizsi útjáról visszatérve Nagyenyeden lesz tanár: előbb a Bethlen Kollégium tanítóképzőjében, 1910-től a gimná­ziumban. A következő évben nősül, élettársa Schéfer Ida. Kisebb-nagyobb megszakításokkal tizenhét évig tanít a “dús hagyományú” városban, e “remete évek” alatt kiáll Ady költészete mellett. Egy versét névtelenül már 1905-ben közölte az Egyetemi Lapok, majd 1909-ben Jékely Lajos néven az Erdélyi Lapokban jelentkezik, Kovács Dezső azonban megrója “modern” hangja miatt, mire a költő évekig nem kísérletezik újabb publikálással. Verseit Áprily Lajos néven először 1918 tavaszán Szentimrei Jenő közli az Új Erdélyben, majd az Erdélyi Szemle, Napkelet, Zord Idő, Pásztortűz ad helyet írásainak. Ugyanakkor az EIT és a Kisfaludy Társaság mellett a KZST is tagjává választja. Első költői sikerei után 1923-ban Dijonba megy, ahol a francia nyelv tanításához is diplomát szerez. 1924-ben elfogadja Kuncz Aladár meghívását, s együtt szerkesztik a kolozsvári Ellenzék irodalmi mellékletét. 1926-ban családostul Kolozsvárra költözik, s a ref. kollégiumban tanítja a magyar és német irodalmat. Ugyanebben az évben részt vesz az erdélyi magyar írók első marosvécsi találkozóján, s az itt összegyűltek megbízásából az 1928-ban induló Erdélyi Helikon szerkesztője lesz. A következő három nyáron jelen van a marosvécsi találkozón. 1929 őszén Budapestre távozik, ez a lépése megrendülést vált ki tisztelői körében. Tíz évig a Baár-Madas Leánynevelő Intézet igazgatója. Elvállalja a Protestáns Szemle szerkesztését. 1935 őszén féléves tanulmányutat tesz Észak- és Nyugat-Európában. 1941-től Parajdon egy erdei boronaházban tölti nyarait. 1944-ben tiltakozásként a faji megkülönböztető rendelkezések ellen nyugdíjaztatja magát, s Visegrád mellett, Szentgyörgypusztán telepszik le. Hosszú éveken át csak fordításaival van jelen az irodalmi életben, versekkel az 50-es évek közepétől jelentkezik újra. Verseinek leggazdagabb válogatását már csak a halál árnyékában láthatja. Nyolcvanadik születésnapja előtt hal meg a hárshegyi szanatóriumban.

Első verskötete, a Falusi elégia (Kv. 1921), harmincnégy éves korában a Minerva kiadásában jelenik meg. Két év múlva saját kiadású új kötettel lép az olvasók elé (Esti párbeszéd, Dicsőszentmárton 1923). E két verskötet alapján készül az 1925-ös budapesti válogatás (Ver­sek). 1926-ban két kötete lát napvilágot: a berlini Ludwig Voggenreiter Verlag impresszu­mával kiadott s Kolozsvárt nyomott Rasmussen hajóján és a Kuncz Aladár értékelő esszéjével megjelent Vers vagy te is az ESZC kiadásában. Ugyanott kiadott egyfelvonásos darabját (Ida-hegyi pásztorok, Kv. 1929) két újabb kötet követi: addig írott műveinek gyűjteménye, Az aranymosó balladája (Bp. 1934) és az új verstermés, A láthatatlan írás (Kv. 1939). Könyvvel csak majdnem húsz év múlva jelentkezik újra (Ábel füstje. Válogatott versek, Bp. 1957). A következő években annál többet publikál (munkái ebben a szakaszban Budapesten jelentek meg): 1964-ben több mint fél évszázados műfordítói munkásságából válogat (Az arany­szarvas), nem sokkal ezután új verseit gyűjti össze (Jelentés a völgyből, 1965), és még ebben az évben közreadja állattörténeteit az ifjúság számára (Fecskék, őzek, farkasok). Ezt követi Fegyvertelen vadász c. kötete, majd költeményeinek eddig legteljesebb válogatása, A kor falára (1967). Posztumusz verskötete (Akarsz-e fényt? 1969) korábban nem közölt verseit, kései négysorosait, A bíboros c. sorstragédiáját tartalmazza; ugyanebben az évben jelenik meg Legszebb verseinek romániai kiadása Kemény János bevezetőjével. Az Álom a vár alatt c. verseskötet parajdi gyermekélményeiből táplálkozó két költői elbeszélését tartalmazza (Árkossy István rajzaival, 1972); verseinek új, reprezentatív válogatása (Meddig él a csend? 1973) az RMI sorozatában Sőni Pál előszavával jelent meg.

Gazdag formakultúrája, verseinek fogalmon túli sejtelmekkel játszó zeneisége, impresszionista-szimbolista vonásai a költőt az első Nyugat-nemzedék hagyományához kapcsolják. Nem egy kritikusa a legnagyobb erdélyi magyar költőnek tartja, nemcsak életművének egésze, hanem Erdélyben született versei alapján is. Németh László 1927-ben úgy ír róla mint “sziget”-ről “a magyar líra pillanatnyi bomlásában”; formaművészete elismeréseként Benedek Marcell Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Tóth Árpáddal, Juhász Gyulával állítja egy sorba; Rónay György magyarság és európaiság szintézisét fedezi fel lírájában. Költészetének ihletője legtöbbször az emlékezés, a magány, egy inkább csak vágyott — vagy vágyaiban átélt — világ: a “morajos szikla-ország”, mellyel “egy test”-nek érzi magát. A “parttalan” időből, elmúlt századokból hallja vissza a szív zenéjét. Költő, aki a sorssal nem csatázott ugyan, de versei “gránitboltjába” egy hosszú élet önemésztő vajúdásait zárta be. Hangulatok énekese, “néma lázadó”, alapélménye a természet, az erdélyi táj, lírai jelképeit jórészt belőle meríti: transzilvanizmusának is ez a szülőföldszeretet a tartalma. Elégikus hangulatú költészete múltat és jelent eggyé olvasztó szelíd számvetés. Rezignáció és meg-megújuló életvágy, a visszahúzódó lélek tehetetlensége és a bizakodó emberség egyszerre van benne megbonthatatlan hangulatú, szerkezetileg pontosan tagolt költeményeiben. Szigorú, a hagyományos formákat tisztelő, azokat finomító megkompo­náltság, lelki és formai egyensúlyt teremtő zeneiség jellemzi művészetét, e zenei fogantatású érzékelés sajátos harmóniát kölcsönöz verseinek. “Hazája álom és titok, / szem-nem-legelte pázsitok” — vallotta a formai bravúrok titkairól. Egyes verseit és szövegkönyveit Halmos László, Jodál Gábor, Lajtha László és Viski János, Tavaszodik c. költeményét Kozma Mátyás és Zeno Vancea zenésítette meg.

Verseiből német, angol, francia, szlovák, román és lengyel nyelven jelentek meg fordítások, verseinek román nyelvű önálló kötetei: Muzica toamnei (Petre Şaitiş fordításai, Láng Gusztáv előszavával, Kv. 1978); Prinţul Tristeţe (Corneliu Bala fordításai, 1979). Ő maga a világirodalom egész sor remekét tolmácsolta a magyar olvasónak. A műfordítás sose jelentett számára mellékes foglalkozást. Elve, hogy a költőnek — miközben kellő tiszteletet tanúsít a “más nyelv zsenijéből született” költemény iránt — újra kell alkotnia az átültetésre kiválasztott művet. Legművészibbek és mennyiségileg is legszámottevőbbek német, orosz és román fordításai, de fordított angol, francia, latin és kínai költőktől is; Puskin Anyeginjének, Turgenyev lírai hangulatú prózájának, Lermontov, Nyekraszov és Gogol több írásának, Ibsen Peer Gyntjének, Schiller Wallensteinjének, Eminescu Az Esticsillag c. poémájának fordítása a magyar műfordításirodalom remekei közé tartozik. A román költészetnek egyik legihletettebb tolmácsolója. Lucian Blagával, Şt. O. Iosiffal és Eminescuval kezdi, majd — élete utolsó tíz esztendejében — Arghezi, Macedonski, Coşbuc, Pillat verseivel bővül a névsor, e műveiből adott válogatást a Tavaszi tüzek (Domokos Sámuel bevezetőjével, 1969).

(K. D.)

Tompa László: Á. L: Esti párbeszéd. Pásztortűz 1923/30. — Németh László: Á. L. Protestáns Szemle, Bp. 1927/8; újraközölve Készülődés I. 1941. 99–104. — Gaál Gábor: Megint a líra katasztrófája. Korunk 1929/7–8; uő: Á. L. A láthatatlan írás. Korunk 1939/9. Újraközölve Válogatott írások. I. 664–65. — R. Berde Mária: Á. elmegy. Pásztortűz 1929/15. — Gulyás Pál: Á. L. Válasz, Debrecen 1934/3–4. — Tolnai Gábor: Á. L. költészete. Napkelet, Bp. 1934/4. — Vita Zsigmond: Á. L. Pásztortűz 1935/1; uő: Á. L., a nyugtalanság költője. Erdélyi Helikon 1936/12. — Thurzó Gábor: A láthatatlan írás. Nyugat, Bp. 1939/9. — Benedek Marcell: Á. L.: Ábel füstje. Irodalomtörténet, Bp. 1964/4. — Győri János: Á. L. alkotásai és vallomásai tükrében. Kismonográfia, Bp. 1967. — Sőni Pál: Á. zeneisége. A Művek vonzása c. kötetben. 1967. 28–36. — Marosi Ildikó: Á. L. leveleiből. Utunk 1970/35. — Mózes Huba: Jegyzet Babits Mihály és Á. L. költői indulásához. NyIrK 1970/2. — Gáldi László: A műfordító Á. egyik arca. Nagyvilág, Bp. 1970/8. — Máthé József: Á. L. Vázlat a költő pályaképéhez. Igaz Szó 1971/11. — Vita Zsigmond: Á. L. Az ember és a költő (monográfia), Réthy Andor Áprily-bibliográfiájával, 1972; uő: Megkésett közlés. Két kiadatlan vers. Igaz Szó 1973/3. — Láng Gusztáv: Áprily-problémák. Utunk 1973/42. — Szemlér Ferenc: Áprily ürügyén. A Hét 1973/48; újraközölve Harc szélmalmokkal, 1979. 140–48. Két könyv ürügyén. — Á. L. levelei Lám Bélához. Mikó Imre közlése. Utunk 1975/16. — Á. L. tíz levele Tompa Lászlóhoz. Máthé József közlése” NyIrK 1976/1. — Csép Ibolya: Á. L. európai körutazásáról kiadatlan naplója alapján. Korunk 1976/6. — Egyed Péter: Az elveszett nap helyett Ábel füstje. Utunk 1977/30. — Szabó Sámuel: A szülőváros emlékezete. Brassói Lapok 1977/44. — Vita Zsigmond: Á. L. első kritikái. Utunk 1979/7.

ASZT: A kor falára. Versek a költő előadásában. LM 856.

Áprily Lajos Irodalmi Kör — a petrozsényi Művelődési Házban 1970 és 1979 között működő Könyvbarátok Társasága keretében 1974-ben alakult irodalompártoló társaság. A magyar anyanyelvű bányász fiatalság művelődését szolgálta, elnöke Kacsó József, a bányászati főiskola hallgatója, irányítója Kiss Ilona magyar irodalom szakos tanárnő volt. A petrozsényi elméleti líceum növendékeinek Barcsai Ábrahám Irodalmi Körével és a magyar általános iskola Mesekörével együttesen szerepeltek irodalmi rendezvényeken. Utóda 1976-tól a kétnyelvű Meridian irodalomnépszerűsítő kör volt, míg a költő nevét a nagyenyedi Bethlen Kollégium irodalmi köre őrzi címében.

Balogh Edgár: Mellében fekete gyémánt. Új Élet 1975/9; újraközölve Táj és nép. 1978. 38–40. — Józsa Miklós: Az Á. L. I. K. tevékenységéről. Művelődés 1977/5.

Arad magyar irodalmi élete — a XIX. században itt kibontakozott művelődési és sajtóéletben gyökerezik. 1840-től itt élt s írta szabadságharcos lengyelbarát Idegenek Aradon c. vígjátékát Sárosi Gyula, ide fűzték diákkori élményei Csíky Gergelyt, itt újságíróskodott az Aradi Hírlapnál s írta Apai örökség c. regényét Reviczky Gyula, s fejleszti az Arad és Vidékét országos hírű ellenzéki lappá Iványi Ödön. Növekvő szerepet töltött be ~ kifejlesztésében az 1848–49-es forradalmi hagyomány, a Habsburg-ellenes szabadelvűség, a szociáldemokrata munkásmozgalom s az itt mindig szerepet játszó román–magyar szellemi és politikai érintkezés, valamint olyan haladó történészek működése, mint Márki Sándor és Jancsó Benedek. Nem véletlen, hogy e század elején Adyval az élen megfordultak itt a “holnaposok”.

1919 után több irányban bontakozott ki ~. Jelentős irodalomtörténeti szerephez jutott az avantgardizmus Franyó Zoltán 1924-ben elindított Genius és Új Genius c. folyóiratai révén, s e vonulatot folytatta a város akkori lakója, a festő és regényíró Szántó György 1925-ben a Periszkop megjelentetésével. Az 1920-tól 1940-ig megjelent Vasárnap irodalmi és társadalmi hetilap körül főleg katolikus írók gyülekeztek. A még 1881-ben alakult s 1949-ig működött Kölcsey Egyesület nagy hatású közművelődési munkát fejtett ki, könyv- és folyóirattárával, gyűjteményeivel, előadássorozataival magas szintű szellemi érdeklődést keltve. Ebben a városban érvényesült Nagy Dánielnek, a pacifista Cirkusz c. regény (Kv. 1926) szerzőjének sokoldalú tehetsége. A román irodalom jeleseit a kalandos sorsú Fekete Tivadar tolmácsolta, e városhoz kötődik Károly Sándor és Raffy Ádám írói működése, innen indult Horváth Imre költői pályája. A Virradat (1929–30) köré kommunista írók csoportosultak, köztük Balla Károly, Fáskerti Tibor. A város jeles szülötteként Kuncz Aladár és Szentimrei Jenő egy-egy előadás tartására látogatott haza, itt lépett fel harcos közírásával egy demokratikus reform­politika szószólójaként Krenner Miklós (Spectator), a “hídverő”.

Arad irodalmi jelentőségét kellőképpen érzékelteti az a tény, hogy 1920 és 1940 között 40 nyomdájában 354 magyar nyelvű könyv és 126 időszaki sajtótermék jelent meg. Ezzel a könyv- és lapterméssel összromániai magyar viszonylatban Kolozsvár, Nagyvárad és Temes­vár után a negyedik helyen állt, főleg a Vasárnap nyomda (111 könyv és 10 időszaki sajtó­termék), a Lovrov és Társa Könyvnyomda (46 könyv és 26 időszaki sajtótermék) és a Genius Könyvnyomda (41 könyv) hozzájárulása révén.

A II. világháború idején, az Antonescu-rendszer alatt Havi Szemle címmel folyóiratot tartott fenn s könyvsorozatot adott ki (*fecskés könyvek) a Kölcsey Egyesület. A kiadói tevékenység ebben az időszakban szembetűnően csökken (összesen 19 könyv jelenik meg ebben az időben), de Arad így is a negyedik Nagyenyed, Temesvár és Gyulafehérvár mögött. 1944 után a Bánság és vidéke magyar nyelvű könyv- és lapkiadása egyre inkább Temesvárra tömörül, majd az egységes állami nyomdaipar és könyvkiadás megszervezésével a többi vidéki város között Arad is elveszti könyvkiadói jelentőségét.

Ma a magyar irodalmi törekvéseket a város szülöttjéről elnevezett Tóth Árpád Irodalmi Kör támogatja; a Vörös Lobogó napilap írógárdája a hazai magyar irodalom helyi ápolója és terjesztője; Ficzay Dénes, Glück Jenő, Kenyeres Pál, Kocsik József, Kovách Géza népművelő tevékenysége felvirágoztatta a magyar nyelvű szabadegyetemet, mely az ország minden részéből hívja előadóit; az Aradi Tavasz rendezvényein román és német csoportokkal együtt magyar műkedvelők és népművészek is felvonulnak. A Művelődési Ház magyar színjátszó csoportja 1974-ben Znorovszky Attila feldolgozásában bemutatta Sütő András Anyám könnyű álmot ígér c. művének drámai változatát, s ezzel aranyérmet nyert a műkedvelők országos versenyén.

Lendvay Ferenc — Gellér János: A százéves Arad. 1834–1934. Kiadja az aradi Magyar Párt közművelődési osztálya. Arad, é. n. — Ficzay Dénes: Aradi krónika I–V. Igaz Szó 1971/5–6, 8–9, 12. — Pintér Lajos: Az aradi tizenhárom vértanú. 1973. — Kovács János: Aradi közjáték. Bevezető tanulmány a Genius, Új Genius 1924–1925 antológia c. kötethez, 1975. 5–48.; uő: Aradi kék lovasok. Bevezető tanulmány a Periszkop 1925–1926 antológia c. kötethez, 1979. 5–58. — Mózer István: Arad megye magyar színjátszói. Művelődés 1979/4.

Aradi Fáklya — politikai, kritikai és riport-hetilap. 1919 januárjában indult, szerkesztője Lits Antal és Solymos Ferenc. Megszűnt 1925 áprilisában. Jellegét a társasági szenzációkeresés adja meg, mégis betöltött irodalmi-művészeti hivatást is: gyakran közölte Szántó György, Somlyó Zoltán, Sipos Iván, Fekete Tivadar, Pásztor Árpád írásait, alkalmat adott fiatal írók elindulására, s neves magyar írók munkáit népszerűsítette. Beszámolt Bartók Béla aradi hangversenyéről (1924. szept. 27.) és rendszeresen tájékoztatott a színházi életről.

Aradi Hírlap — politikai napilap. 1917 novemberében a Jászi-féle Radikális Párt alapította, Zima Tibor szerkesztésében indult meg. 1923. aug. 31-től Erdélyi Hírlap, 1936. jún. 21-től csak Hírlap. Megszűnt 1940. október végén. Felelős szerkesztője 1924-től 1938-ig Major Béla, munkatársa Spectator (Krenner Miklós), Franyó Zoltán, rövid ideig Fekete Tivadar. A lap ismert riportere a regényíró Károly Sándor. A 30-as években az OMP irányítása alá került, megőrizve irodalompolitikájának liberális árnyalatát.

Aradi József (Arad, 1943. ápr. 18.) — szerkesztő. A kolozsvári egyetem filológiai karán ma­gyar szakot végzett, tanár, majd újságíró a temesvári Szabad Szónál. A Vitorla-ének c. anto­lógia (1967) mutatta be verseit; főleg szociográfiai-tudományos publicisztikát művel. 1968 márciusától az Ifjúmunkás, 1972 májusától a Korunk egyik szerkesztője. Fábián Gáborról, a múlt századi Tocqueville-fordítóról írt egyetemi szakdolgozata az irodalmi vidékiség törvényszerűségeit kutatja. A Korunkon kívül publikál az Echinoxban és az Igazság ifjúsági Fellegvár-oldalán, a TETT munkatársa. Szociográfiai kísérletében (Sors és sorsforduló Mérában, Korunk 1967/11) népi önéletírásokkal világít rá “az átmenetiség kelet-európai történelmé”-re.

Tóth Sándor: Egy gondolkodói alkat kalandja az elmélettel. Korunk 1980/9.

Aradi Közlöny — politikai és közgazdasági napilap. Függetlenségi programmal 1885-ben indult, megszűnt 1940. ápr. 14-én. Tulajdonos-főszerkesztő 1897-től Stauber József. A 20-as évektől az OMP konzervatív szárnyát képviselte. Jelesebb munkatársai: Berey Géza, Bolgár Lajos, Csányi Piroska, Faragó Rezső, Sz. Jakab Géza, Gárdos Sándor, Molnár Tibor, Nedeczky Ferenc, Pilisi Géza, Szántó György.