Romániai magyar irodalmi lexikon

Balogh Artúr (Abony, 1866. márc. 18. — 1951. márc. 4., Kolozsvár) — jog- és államtudományi író, műfordító, lapszerkesztő. Középiskoláit Nagybányán és Kolozsvárt, egyetemi tanulmányait Pesten végezte, ahol 1888-ban államtudományi, 1889-ben jogtudományi doktori oklevelet szerzett. Állami ösztöndíjjal Német- és Franciaországban végzett politikai és közjogi tanulmányokat. 1904-ben a kolozsvári egyetemen az alkotmányi és kormányzati politika tanszékére kapott kinevezést nyilvános rendes tanárként; 1925-ben nyugdíjba vonult. Az MTA 1905-ben levelező tagjává választotta. Az I. világháború után felelős szerkesztője volt a Kolozsvári Hírlapnak (1919), egy ideig az Újság című kolozsvári napilapot szerkesztette. Az 1926–27-i ülésszakon Kolozs megye, 1928-tól 1937-ig rövid megszakítással Udvarhely megye szenátora a román parlamentben. 1928-ban a Romániai Magyar Népliga Egyesület elnökévé választják. Az EME jog- és társadalomtudományi szak­osztályának elnöke volt.

Állambölcsészként ahhoz a liberális politikai irányzathoz tartozott, amelynek Concha Győző előbb kolozsvári, majd pesti professzor volt a legismertebb képviselője. Mint a politika professzora, termékeny publicista és tankönyvíró volt. Jelentősebb a két világháború között kifejtett kisebbségjogi munkássága. Francia és német nyelven is megjelent szakmunkáival e kérdésnek európai viszonylatban is egyik legkiválóbb szakembere lett. Fiatal korában lefordította d'Annunzio A gyermek (Bp. 1895) és Marcel Prévost Lemondás (Bp. 1896) c. regényét; műfordításai irodalmi értékük mellett egyéniségének mondén vonásaira vetnek fényt. Történelmi és szociológiai tanulmányai sokoldalúságát bizonyítják. Az Ellenzék, Hét, Magyar Géniusz, Pásztortűz, Erdélyi Múzeum, Magyar Kisebbség, Keleti Újság munkatársa volt.

Mintegy ötven munkája közül emlékezetesebbek: Románia új alkotmánya (fordította és magyarázatokkal ellátta Balogh Artúr és Szeghő Imre, Kv. 1923); Les Droits des Minorités et la Défense de ces Droits en Roumanie (Genève 1925); Széchenyi emlékezete (Kv. 1926); A kisebbségek nemzetközi védelme (Berlin 1928, ugyanez németül, München 1928 és franciául, Párizs 1932); A székely vallási és iskolai önkormányzat (ETF 39. Kv. 1932); Die Erledigung der Petition der Nachkommen der ehemaligen Grenzwachtregimenter durch den Völkerbundrat (Lugos 1932); L'action de la Société des Nations en matière de protection des minorités (Paris 1937); A Nemzetek Szövetsége és a romániai magyar kisebbség (Lugos 1940); Hűtlenségi per országgyűlési beszéd miatt (ETF 185. Kv. 1944); A jobbágyfelszabadítás egyik lelkes harcosa a reformkorban (Galánthai Balogh Jánosról, ETF 198. Kv. 1945); Nemzet és állam a reformkorban (Kv. 1946).

(M. I.)

Balogh Attila, G. Balogh, családi nevén Gajdos (Kolozsvár, 1937. szept. 16.) — író. Középiskolai és egyetemi tanulmányait szülővárosában végezte, közben üvegolvasztó és rakodómunkás. 1960-ban államvizsgát tett a Babeş–Bolyai Egyetem filológiai karán. 1961 óta a kolozsvári Nyomdaipari Vállalat tisztviselője. Az Igaz Szó 1957-es novellapályázatán díjat nyert. Első kötete, a Gesztenyék és ecetfák (novellák, 1968) a Forrás-sorozatban jelent meg Huszár Sándor bevezetőjével. Második kötete kisregény: Felette nagy titok (1969). Az intellektuális próza művelője. 1974 óta figyelme a szemiotika felé fordult, s egy nemzetközi szemiotikai konferencián (Bp. 1979) Bolyai jeltudományát ismertette. Az előadás egy része megjelent (Bolyai János jel- és közléstana. TETT 1979/3).

Balogh Béla (Nagytarna, 1936. febr. 16.) — történész. A szatmári tanítóképző elvégzése után a Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelemtanári szakképesítést. 1957-től Lugoson, 1969-től Nagybányán levéltáros az Állami Levéltárban. Szatmári és nagybányai tárgyú iskola- és művelődéstörténeti írásait a Korunk, Művelődés, Könyvtár közölte, a bányászok múltjáról a nagybányai Marmaţia hasábjain jelentek meg dolgozatai. Társszerzője az Îndrumător în Arhivele Statului judeţului Maramureş (1974) c. kiadványnak. A Bányavidéki Fáklya, Szatmári Hírlap munkatársa. A nagybányai ötvöscéh XV–XVII. századi történetéről Oszóczki Kálmánnal közösen írt tanulmányát a Kriterion Művelődéstörténeti tanulmányok (1979) c. kötete közölte.

Balogh Dezső (Rugonfalva, 1912. okt. 2.) — népdalkutató. Székelykeresztúron szerzett tanítói oklevelet, Szilágyperecsenben, Kaplonyban, Selymesilosván, majd Sarmaságon tanított. 1972-től nyugdíjas. Munkája: Szilágysági népdalcsokor (kiadta a Népi Alkotások és Művészeti Tömegmozgalmak Szilágy megyei Központja, Zilah 1974).

Beke György: “Sarmaságra két úton kell bemenni…” A Hét 1974/21.

Balogh Dezső (Mezőcsávás, 1930. jan. 22.) — nyelvész, tankönyvíró. A marosvásárhelyi ref. kollégium elvégzése után a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári képesítést. 1952-től az Igazság szerkesztőségi titkára, 1959-től a kolozsvári magyar nyelvészeti tanszék lektora, majd előadótanára. Tanulmányai, értekezései a jelenkori magyar nyelv, a nyelvjárástan, valamint a stilisztika tárgyköréből a NyIrK és Studia hasábjain jelentek meg. Doktori disszertációjában Horváth Imre költői szókincsét dolgozta fel, ehhez készítette el addig megjelent verseinek ötkötetes költői szótárát, az első ilyennemű művet szakirodalmunkban. Egy része megjelent a Studia Universitatis Babeş-Bolyai 1978/2-es számában.

Munkái: A jelenkori magyar nyelv (1962) és Bevezetés a magyar filológiába (Antal Árpáddal, 1962), mindkettő sokszorosított egyetemi jegyzet; két általános iskolai Olvasókönyv és nyelvtan a VII. osztály (1963) és a VIII. osztály (1964) számára, mindkettőben a nyelvtani részt írta; A mai magyar nyelv kézikönyve (Gálffy Mózessel és J. Nagy Máriával, 1971); munkatársa az Anyanyelvünk művelése (1975) c. gyűjteményes kötetnek; Gálffy Mózessel, Kelemen Bélával és Szabó T. Attilával közösen szerkesztette a Magyar helyesírási szótárt (Kriterion Kézikönyvek 1978). Az egyetemi kiadásban megjelent Probleme de sintaxă (1978) c. kötetben magyar irodalmi tárgyú szószerkezeti tanulmánnyal szerepel.

Balogh Edgár (Temesvár, 1906. szept. 7.) — közíró, szerkesztő. ~ Ferenc apja. A nagyszebeni szász Kessler családból származó katonatiszt s magyar irodalom szakos tanárnő fia. 1926-ban vette fel anyai ági családi nevét. Pozsonyban végezte el a magyar reálgimnáziumot, majd a prágai német egyetem filozófiai karán folytatta tanulmányait. Etnográfusnak készült. Első írása 1922-ben jelent meg a losonci A Mi Lapunk c. ifjúsági folyóiratban, első tanulmányát (A szűzgulyahajtás) 1927-ben az Ethnographia-Népélet közölte Budapesten.

Publicisztikai munkásságát a Prágai Magyar Hírlapban, a csehszlovákiai magyar ellenzéki pártok lapjában kezdte. Kezdeményezője és szervezője volt a csehszlovákiai magyar ifjúság haladó Sarlós-mozgalmának. 1931-ben a kommunista mozgalomba kapcsolódva Fábry Zoltánnal szerkesztette Az Út c. prágai baloldali folyóiratot, s 1934-ben fordításában jelent meg a Barnakönyv Hitler-Németországról és a lipcsei perről c. német antifasiszta mű. A csehszlovák hatóságok 1935-ben kiutasították; visszatért szülőföldjére, s előbb Kolozsvárt, majd Brassóban telepedett le.

A Korunk belső munkatársa s a Brassói Lapok cikkírója. Mint a MADOSZ vezetőségi tagja kezdeményezi a romániai magyar ifjúság 1937-es Vásárhelyi Találkozóját, egyik elindítója a népfronti jellegű *Erdélyi Enciklopédia könyvkiadónak. Itt jelent meg 1939-ben Íratlan történelem c. cikkgyűjteménye Erdéllyel és Olténiával való ismerkedéséről s Duna-völgyi összehasonlító történelemszemléletéről.

A bécsi döntés után rövid ideig Kalotaszentkirályon tanítóskodott, majd hatósági eltávolítása után Móricz Zsigmond megbízásából a Kelet Népe kolozsvári szerkesztője (1941) s a budapesti Magyar Nemzet, 1942-től a budapesti Kis Újság munkatársa. Józsa Bélával együtt állította össze a 48-as Erdély c. zsebkönyvet (Kv. 1943); 1944 elején elkészült Hármas kis tükör c. cikkgyűjteményét a Magyar Élet kiadó a német megszállás miatt csak 1945-ben tudta megjelentetni. Részt vett az észak-erdélyi antifasiszta ellenállási mozgalomban. Közvetlenül a felszabadulás után, 1944. október 18-án kezdeményezésére jelent meg Kolozsvárt a Világosság c. napilap, melynek 1948-ig főszerkesztője. Az MNSZ alelnöke (1946-ig), s mint a művelődési osztály vezetője vesz részt a romániai magyarság új művelődési intézményeinek megszervezésében, ill. a régiek demokratizálásában. Az MNSZ kiadásában jelenik meg “Tíz esztendő tíz cikke” alcímmel A Szudétáktól a Fekete-tengerig c. kis kötete (Kv. 1945). A 48-as forradalom centenáriumára Az igazi 1848 c. alatt kiadott rádióelőadásaiban Kossuth és Bălcescu kézfogását népszerűsíti. Egyetemi tanár (1948), majd rektor (1949) a Bolyai Tudományegyetemen. 1949 őszén az MNSZ több más vezetőjével együtt a szocialista törvényesség megsértésével bebörtönözték s csak 1956-ban rehabilitálták.

A Babeş és Bolyai Egyetemek egyesítése után a magyar irodalomtörténeti tanszéken publicisztikát adott elő. 1957-től 1971-ig az újrainduló Korunk főszerkesztő-helyettese. Újabb cikkgyűjteménye az Egyenes beszéd (1957), ezt követte irodalompolitikai jegyzeteinek kötete, a Toll és emberség (1965). Ugyanebben az évben adták ki Budapesten Hét próba (“Egy nemzedék elindul”) c. emlékiratát, ebben a Sarló történetét írja meg személyi vallomás formájában. Az otthoni íróasztal, az egyetemi katedra és a szerkesztőség aprómunkáit tükrözi Én tintás esztergapadom c. jegyzetgyűjteménye (1967). Egy-egy kötetet szerkesztett s bevezető tanulmánnyal, jegyzetekkel látott el Nicolae Bălcescu (1956), Benedek Elek (1957), Móricz Zsigmond (1962), Ady Endre (1967), Szentimrei Jenő (1968) és Fábry Zoltán (1973) publicisztikai munkáiból. Tanulmányokat közölt a régi Korunk elindulásáról, fordulatáról és eszmei kiforrásáról (NyIrK 1964, 1968, 1970, 1973; együtt kötetben Itt és most, Kv. 1976); az Erdélyi Helikon, Erdélyi Múzeum és Magyar Kisebbség marxista értékeléséről (Korunk 1964/12; 1965/7–8; 1969/10). Szép halál c. története (Kortárs, Bp. 1969) az antifasiszta mozgalom emlékét idézi, a Szép élet és Szép szó (Kortárs, Bp. 1973) kisközösségek benső feszültségét, vitáit tükrözi; a három együtt Szárnyas oltár címmel jelent meg (Bp. 1978). Intelmek c. kötetében (1972) a fiatalság elé állít reális eszményképet. 1974-ben két gyűjteményes kötetét adták ki: Duna-völgyi párbeszéd c. alatt 1929 és 1972 közt szerzett írásaiból válogatott Budapesten Sándor László, Mesterek és kortársak c. alatt Bukarestben jelent meg irodalompolitikai tanulmányaiból és emlékezéseiből Kántor Lajos összeállítása. Ujabb kötetei: Szolgálatban. Emlékirat 1935–1944 (1978); Táj és nép (Kv. 1978); Vargyasi változások (Bartha Árpád fényképfelvételeivel, 1979).

Írói álneve Farkas Lőrinc, szignója: -logh.

(K. Á.)

Köves Miklós (Kahána Mózes): B. E. erdélyi hivatása. Korunk 1939/10. — Fábry Zoltán: Szegényország ajándéka. Irodalmi Szemle, Pozsony 1959/4; újraközölve Hazánk, Európa, Bp. 1967. 271–86. — Veres Péter: Olvasónaplómból. “Hét próba” — és a többi… Népszabadság, Bp. 1966. márc. 6. — Czine Mihály: Hét próba. Kritika, Bp. 1966/6. — Bálint Tibor: A vegytintáról és az elvarázsolt esztergapadról. Utunk 1967/17. — Huszár Sándor: Közírás és közélet. Megjelent Az író asztalánál c. kötetben, 1969. 199–206; uő: Töprengések a Szolgálatban olvasása közben. I–II. A Hét 1979/30–31. — Szemlér Ferenc: Út az Enciklopédiához. Korunk 1971/3. — Sütő András: Romlatlan hűség. Igaz Szó 1971/9; újraközölve Istenek és falovacskák, 1973, 86–90. — E. Fehér Pál: B. E. Intelmei. Népszabadság, Bp. 1972. ápr. 16. — Gálfalvi György: B. E. intelmei. Igaz Szó 1972/8. — Aradi József: Ítélet nincs. Korunk 1972/9. — Kicsi Antal: B. E. Brassói Lapok 1973/48–49. — Szávai Géza: Irodalom és közélet. Utunk 1975/23. — Benkő Samu: B. E. teljes embersége. Igaz Szó 1976/9. — Csatári Dániel: B. E. életrajzához. Tiszatáj, Szeged 1976/9. — Gábor Dénes: B. E. Válogatott életmű-bibliográfia. Művelődés 1976/10. — Fábián Ernő: Jegyzetek egy könyv margójára. Igaz Szó 1977/5. — Ruffy Péter: B. E. őszikéi. Magyar Nemzet, Bp. 1978. júl. 2. — Dávid Gyula: B. E. szolgálata. Utunk 1979/5. — Tar Károly: Szolgálat dicsérete. Ifjúmunkás 1979/5. — Szakolczay Lajos: A közügyiség prófétája. Népszabadság, Bp. 1979. febr. 11. — Wesselényi Miklós: Szolgálatban. Magyar Nemzet. Bp. 1979. febr. 16. — Salamon László: Az emlékezet bravúrja. Igazság 1979. febr. 21. — Vajda Gábor: Tisztítótűz. Magyar Szó, Újvidék, 1979. márc. 24. — Gáll Ernő: A szolgálat pátosza. Korunk 1979/5. — Olasz Sándor: A közíró újabb intelmei. Tiszatáj, Szeged. 1980/1.

ASZT: Beszélgetés B. E.-ral. LM 1122. — B. E. a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonról. LM 1142. — Alkotóműhely, jegyzetek. LM 1545, 2288. Aranylapok.

Balogh Endre (Marosvásárhely, 1881. márc. 30. — 1925. márc. 8., Kolozsvár) — író. Szülővárosában érettségizett, a kolozsvári egyetemen szerzett jogi doktorátust. Jókai és Gárdonyi modorában írott első tárcái, novellái erdélyi és budapesti lapokban jelentek meg. 1920-ban a kolozsvári Napkelet pályázatán Hajnalhasadás c. elbeszélése dicséretben részesült; a Zord Idő, Keleti Újság, Pásztortűz s több budapesti irodalmi lap munkatársa, a Kemény Zsigmond Társaság és az Erdélyi Irodalmi Társaság tagja. Az erdélyi magyar középosztály hajótörötteinek sorsa foglalkoztatja. Finom megfigyeléseken alapuló lélekrajza, stílusa Peteleihez áll közel, de írásaiban nagyobb súlyt kap az epikum, közvetlenebb a társadalombírálat. Kisregényében bemutatja, hogyan dúlja fel a háború a családi tűzhelyet. Művei: Hajótöröttek (öt novella s a Fehér rügy c. kisregény, Kv. 1922); Mesét írok neked (elbeszélések, Kv. 1925); Égő csipkebokor (történelmi regény, befejezetlen kézirat).

György Lajos: B. E. emlékezete. Búcsúbeszédekkel és bibliográfiával, Kv. 1925. — Kicsi Antal: B. E. (1881–1925). Brassói Lapok 1972/23, 24.

Balogh Ernő (Köröskisjenő, 1882. júl. 24. — 1969. júl. 11., Kolozsvár) — geológiai szakíró. Főiskolai tanulmányait a kolozsvári tudományegyetemen végezte, itt előbb muzeológus, majd 1906-tól Szádeczky Gyula mellett asszisztens. Az I. világháborúban fogságba esett, 1919-től előbb Gyergyószentmiklóson, majd a kolozsvári Marianumban természetrajztanár. 1940-ben kinevezték a kolozsvári tudományegyetem geológiai tanszékének professzorává. 1936-tól 1946-ig az Erdélyi Múzeum Ásvány- és Kőzettani Szakosztályának elnöke, ebben az időben az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke is. 1941-ben az Erdély c. honismereti folyóirat szerkesztője. 1944 után a Bolyai Tudományegyetem egyik alapító szervezője, majd a geológiai tanszék vezető professzora.

Első kéziratban maradt munkája 1904-ből való, első nyomtatott geológiai szakdolgozata, egyben doktori disszertációja 1906-ban jelent meg Kolozsvárt (A Dragán-völgy Kecskés- és Bulzur-patak közötti részének geológiai viszonyai). A Kolozsvár és Torda környéki bitumenes kőzetekkel foglalkozó munkája hozta meg számára a nemzetközi elismerést (A Kolozsvár, Kajántó és Torda környéki bitumenes meszek és azok ásványai. Múzeumi Füzetek, Kv. 1911). Munkásságának első szakaszát a kvarc kristályszerkezetének tanulmányozása, majd a részletesen először általa leírt új kalcium-karbonát formának, a lublinitnak (protokalcitnak) a vizsgálata tölti ki. A Nagyváradi Turista Klub kiadásában jelenik meg első barlangtani közleménye a meziádi cseppkőbarlangról (A Meziádi barlang térképe. Nv. 1931), és a barlangkutatás ettől kezdve több mint 20 szakdolgozatának és önálló kötetének témájává, tudományos tevékenységének fővonalává válik. A hazai szpeleológiában ő alapozta meg a magyar nyelvű ásvány- és kőzettani kutatási irányt. Avatott tollú ismeretterjesztőként több mint 200 eredeti közleményben népszerűsítette szaktudományának eredményeit, teljes irodalmi munkássága közel 300 tanulmányt és cikket, öt középiskolás tankönyvet, számos kéziratban maradt tanulmányt és Cseppkővilág (1969) c. kötetét foglalja magában. Jelentős pedagógus-oktató volt, keze alól lelkes és jól képzett tanítványok százai kerültek ki.

(Sz. A.)

Prof. B. E. Aniversarea a 50 de ani de activitate ştiinţifică şi didactică. Buletinul Universităţilor “V. Babeş” şi “Bolyai”. Cluj. Seria: Ştiinţele naturii. 1957. 1–2. 217–24. — Gábor Dénes: Hasznos könyv a föld mélyének szépségeiről. Igazság 1969. máj. 21. — Lám Irén: B. E. emléke. Előre 1969. szept. 3. — Dr. Csiky Gábor: B. E. élete és munkássága. Földtani Közlöny, Bp. 1972/3–4.

Balogh Éva — *előadóművészet

Balogh Ferenc (Kolozsvár, 1941. márc. 9.) — építészmérnök, ~ Edgár fia. A kolozsvári Brassai Sámuel Líceumban érettségizett, ugyanitt a Politechnikai Intézetben szerzett diplomát. 1966 óta a kolozsvári Kutató és Tervező Intézet főtervezőmérnöke. Első írása a Korunkban jelent meg (1967), itt s az Utunk, A Hét hasábjain foglalkozik építészettörténeti és urba­nisztikai kérdésekkel. E témakörbe kapcsolódik a Korunk Könyvek sorozatában utószavával és jegyzeteivel megjelent Betekintés korunk építőművészetébe c. kötet (1975). A Korunk Évkönyv 1980 Eklektika, szecesszió és kezdeti modern c. tanulmányát közli.

N. E. (Nagy Elemér): Betekintés korunk építőművészeiébe. Magyar Építőművészet, Bp. 1979/6.

Balogh Gábor — *mezőgazdasági szakirodalom

Balogh Irma, Lakatosné (Börvely, 1930. okt. 6.) — újságíró, ifjúsági író. A szatmári tanítóképző elvégzése után a Romániai Magyar Szó (1952), az Ifjúsági Könyvkiadó (1953–57), a Falvak Dolgozó Népe (1957–58), az Előre (1963–67), majd a Jóbarát szerkesz­tőségének tagja. 1977 óta a Jóbarát “Művészet-Etika” rovatát vezeti. Folyóiratokban, napilapokban, naptárakban riportokkal, kritikákkal, főleg mesékkel szerepel, Kalandos vakáció c. képregényét folytatásokban közölte a Jóbarát (1975). Önálló kötetei: A fecskék hazajönnek (karcolatok, Beszélő Tükör 1979); Barátaim, a serdülők (1980).

Vásárhelyi Géza: Szégyenkező és kipirult arcú. Utunk 1979/12. — Szász János: Serdülők. Előre 1980. ápr. 9.

Balogh István, kézdiszentléleki (Kézdivásárhely, 1876. júl. 19. — 1958. dec. 19., Budapest) — drámaíró. Csíkszentsimon és Csíkcsatószeg körjegyzője, majd kényszernyugdíjjal Tusnád­fürdőn élt. Székely tárgyú elbeszéléseit közölte az aradi Vasárnap.¹³ Adóniás c. bibliai tárgyú ötfelvonásos drámájának (Csíkszereda 1928) hőse a nemzet jövőjéért minden áldozatra kész hadvezér, aki azonban mások vallása és nyelve ellen vét s ezért megbűnhődik.

Gulyás Pál: MIÉM II. 116. és Benedek Marcell: MIL I. 95. alatt a hasonló nevű málnási íróval összetévesztve szerepel, a dráma címe náluk helytelenül Adomány.

Balogh István (Málnás, 1880. jan. 6. — 1951. júl. 28., Málnás) — író. A kolozsvári egyetemen jogtudományi doktorátust szerzett, Sepsiszentgyörgyön volt ügyvéd, majd szülőfalujában gazdálkodott. Versei és cikkei a Székely Népben jelentek meg, Doboly Dani és A Szentanna-tó regéje c. romantikus színezetű színdarabjait falusi színjátszók adták elő. Tanulmányt írt Andrád Sámuelről, a háromszéki származású XVIII. századbeli anekdotagyűjtőről (Sepsiszentgyörgy 1907), Az ősi vagyon jogi védelme a régi székelyeknél c. írása a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára kiadott emlékkönyvben jelent meg 1929-ben.

Balogh József (Bukarest, 1931. júl. 18.) — szerkesztő, műfordító, író. A középiskolát Nagykárolyban végezte, egy évig magyar szakos hallgató a Bolyai Tudományegyetemen, majd a kijevi Sevcsenko Egyetem újságírói karán szerzett képesítést 1956-ban. Előbb az Ifjúmunkás, majd az Előre szerkesztőségében dolgozott, 1961-től 1969-ig az Ifjúsági Könyvkiadó szerkesztője, 1971-ben újjászervezte a Könyvtári Szemlét, majd 1974 és 1977 között annak folytatásaként a Művelődés Könyvtár-rovatát szerkesztette. Ma az Előre belső munkatársa. Riportjai, tárcái mellett román és szovjet szerzőket tolmácsolt magyar fordí­tásban, így Marin Sorescu, Gheorghe Tomozei, Gellu Naum, valamint a török Nazim Hikmet verseit, Naszreddin Hodzsa történeteit. Előszót írt a Legszebb Versek sorozatban Janus Pannonius verseihez, szerkesztette a Szergej Jeszenyin legszebb versei c. kötetet, válogatta, előszót és jegyzeteket írt a Vlagyimir Majakovszkij legszebb versei c. kötethez. A Horizont-sorozatban 1979-ben fordításában jelent meg Artyom Veszjolij Vérmosta Oroszország c. regénye. Önálló munkái: Kék akasztófa (versek, Forrás 1965); Záróra, Bánat elvtárs (versek, 1968); A Gonzága-kámea (kalandregény, 1969); Az ész hordoz mindent (1600 magyar közmondás gyűjteménye, 1976).

Kántor Lajos: Publicisztikától a költészetig. Előre 1965. júl. 27. — Szilágyi Domokos: Mi a jó és mi a rossz? Utunk 1965/42. — Lászlóffy Aladár: Két kopogtatás közt. Utunk 1968/33.

Balogh László (Zabola, 1913) — *Kristóf Emlékkönyv

Balogh László (Barátos, 1914. máj. 13. — 1976. szept. 26., Marosvásárhely) — fizikai szakíró, közíró. 1932-ben Kolozsváron kezdett egyetemi tanulmányait 1934-ben munkás­mozgalmi tevékenysége és üldöztetése miatt kénytelen volt megszakítani, így csak 1944-ben nyert Kolozsvárt tanári oklevelet fizikából és kémiából, valamint kémiai doktorátust. Előbb a kolozsvári élettani, majd biokémiai tanszéken tanársegéd, 1947 óta a marosvásárhelyi OGYI előadótanára volt. A röntgenklinika izotóp-laboratóriumában végzett tudományos kutató­munkája kiterjedt ásványvizeink és mofettáink radioaktivitásának vizsgálatára. Az Orvosi Szemlében, valamint más, főleg kémiai és fizikai szaklapokban (Studii şi Cercetări de Chimie, Studii şi cercetări de Fizică şi Ştiinţe Tehnice, Archives de l'Union Medicale Balcanique) közölt munkái mellett az atomfizika kérdéseiről több tájékoztató írása jelent meg a napisajtóban. Kőnyomatos főiskolai jegyzete: Fizika orvostanhallgatók részére I–II. 1954.

Balogh Ödön (Szászrégen, 1895. jún 5. — 1972. dec. 31., Marosvásárhely) — nyelvész, néprajzi szakíró, Marosvásárhelyen szakiskolát végzett, Kolozsvárt az egyetem bölcsészeti karán szerzett diplomát. 1920-tól Marosvásárhelyen, 1923-tól Szászrégenben, 1929-től Szamosújváron középiskolai tanár, 1944-ben doktorátust szerzett a gyimesi csángó nyelvjárás igetöveiről írt munkájával. 1951-től főkönyvtáros és német lektor a marosvásárhelyi OGYI-ban, 1962-ben nyugalomba vonult, egy ideig a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola lektora. A Magyar Nyelvtudományi Társaság (Budapest) rendes tagja, a Goethe-Institut (München) levelező tagja, részt vett a KZST munkájában. A német nyelvoktatás, a gyimesi csángó folklór s a marosvásárhelyi fazekas szókincs tárgyköréből szakdolgozatai jelentek meg a budapesti Magyar Nyelv, az Erdélyi Múzeum és a kolozsvári NyIrK évfolyamaiban. Munkája: Néprajzi jegyzetek a csügési magyarokról (ETF 136. Kv. 1942).

Balogh Péter (Micske, 1920. júl. 30.) — szobrászművész. 1941-ben a nagybányai művésztelep növendéke, Budapesten az iparművészeti (1941–43), Bukarestben a képző­művészeti főiskola szobrászati szakosztályán (1948–53) végezte tanulmányait. Bukarestben él, nemcsak itt, hanem külföldön is bemutatkozott kiállításaival (Milánó 1969; Uppsala, Párizs 1972). Munkáinak jellemzője — saját szavaival — a “jelképes, gondolatfakasztó, áttételes ábrázolás”. Előszeretettel örökíti meg az irodalom és művészet jeles egyéniségeit, munkái közt szoborral Petőfi (bronz, 1954, 1958), Ady (műkő, 1956), Creangă (műkő, 1956), József Attila (gipsz, 1958), Csokonai (diófa, 1959), Bartók (ólom, 1961) és Benedek Elek (gipsz, 1972), művészi éremmel Jakó Zsigmond (1978), Lőrinczi László, Demény Lajos, Eugen Jebeleanu (1979) szerepel; bronzérmet készített Bethlen Gábor halálának 350. évfordulójára (1979).

Lőrinczi László: B. P. 50 éves. Új Élet 1970/16. — Gazda József: Fémzene. B. P. szobrairól. Korunk 1973/5. — Mezei József: Egy szobrász metamorfózisa. Korunk 1974/8.; uő: B. P. Kismonográfia, 1976.