Romániai magyar irodalmi lexikon

Benczel Béla — *Brassói Lapok 1; *Egység

Bene József (Székelydálya, 1903. jún. 24.) — képzőművész. A székelyudvarhelyi ref. kollégiumban érettségizett, majd a bukaresti Szépművészeti Akadémián Camil Ressu, G. D. Mirea, Fritz Storck és Costin Petrescu növendékeként festészeti és iparművészeti szakot végzett. Középiskolás korában a helyi gimnáziumok diáklapjait illusztrálta; a főiskolai évek alatt a bukaresti lapokba rajzolt, majd Marosvásárhelyen, 1945 után Kolozsvárt kapcsolódott be a magyar könyvgrafikai tevékenységbe. A KZST tagja volt; a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola textil tanszékének vezető tanára (1949–72), közben dékán, tanulmányi igazgató. Érzékeny, mesélő kedvű részese a romániai magyar ifjúsági és gyermekirodalom fejlődésének. Plakátjaival és az általa tervezett borítóval indult útjára a Napsugár, melynek ma is szerkesztőbizottsági tagja. Az Utunk, Korunk, Igaz Szó és szinte valamennyi romániai magyar napilap közli illusztrációit. Könyvgrafikai munkái közül kiemelkedik Benedek Elek Mesék és Táltos kecske (magyar, román és német nyelvű kiadás), Nagy István A mi lányaink, Asztalos István Fiatal szívvel, Székely János Itthon vagyok, Kiss Jenő Gyermeksíp c. kötetéhez s a Moldvai csángó népdalok és népballadákhoz készített borítója, kötésterve és illusztrációja; Kacsó Sándor Száműzetéseim c. verskötetében 8 grafikával szerepel.

Hajdu Győző: A művész közérzete. A Hét 1974/35. — Mircea Ţoca: Iosif Bene. Kismonográfia, 1976. — Jánosházy György: B. J. Kismonográfia, 1979.

Benedek Elek (Kisbacon, 1859. szept. 30. — 1929. aug. 17., Kisbacon) — publicista, regényíró, novellista, népmesegyűjtő, a magyar gyermekirodalom úttörő szerzője és szervezője, szerkesztő. ~ Marcell apja. Földművelő székely katonacsaládból eredt, s egész életén át megőrizte felelősségét szülőföldje iránt.

1921. augusztus 3-án érkezik haza hosszú távollét után s telepszik meg végleg szülőfalujában. A romániai magyar irodalom hőskorában egybeköti az írói tevékenységet a népműveléssel. Gyermeklapja, a Cimbora, a világban való korszerű tájékozódásra, a hagyományok megbecsülésére, az anyanyelv színvonalas ápolására nevelt, népszerű naptárai irodalmi igényt ébresztettek, a Kós Károllyal és Szentimrei Jenővel kezdeményezett s főszerkesztőként nevével jegyzett Vasárnap (folytatása a Vasárnapi Újság) általános ismereteket terjesztett, s a közügyek megvitatására serkentett. Paál Árpád napilapja, az Újság, melynek munkatársa volt, független lapként szolgálta a demokratikus haladást. Kiállott Makkai Sándor Ady-könyve mellett a Brassói Lapok hasábjain, majd önálló röpiratban segítette az Adyra hivatkozó fiatal nemzedék szellemi erőit a konzervatív irodalmi irányzattal szemben. Személye a *kalákások mozgalma élén egy radikális székely népi irányzat jelképévé vált. “Fiai”, a köréje gyűlt fiatal írók — Bartalis János, Jancsó Béla, Kacsó Sándor, Nyírő József, Szentimrei Jenő, Tamási Áron — társaságában 1927–28-ban bejárta Erdélyt. Velük járta az országot Ferenczy Zsizsi dalénekes és György Dénes, a versmondó. Irodalmi vezér volt, annak ellenére, hogy a marosvécsi Helikon csoportosulásán kívül maradt. Fiatal írótársait biztatta ugyan, hogy programjukkal vegyenek részt az új közösségben, ő azonban a “nyugatos” haladó irányzattal versengő népi irányzat külön feladatait fogalmazta meg. Életműve iskola a népszolgálatra és a népi erők felkarolására, a helytállásra vidéken, a székely hagyományok beépítésére a társadalmi és művelődési haladásba.

Romániai szerepének előjátéka: gazdag irodalmi termése s politikai szembekerülése a dualista korszak hatalmasságaival. A székelyudvarhelyi ref. kollégium növendéke volt, a budapesti egyetemen magyar és román nyelv és irodalmi előadásokat hallgatott, majd pályáját megszakítva újságíró lett. 1887-től a kormányon levő Szabadelvű Párt képviselője a nagyajtai választókerületben; parlamenti beszédében erkölcsi értékű gyermekirodalmat sürgetett, s leleplezte a vidéki iskoláztatás siralmas állapotát. Ellenzéki magatartása miatt kizárták a kormánypártból, s mint ellenzéki jelöltnek az újraválasztását 1890-ben csendőrterrorral akadályozták meg az oklándi kerületben. A tanítóság számára “politikai tanügyi lap”ot indított, írók, kritikusok és irodalomtörténészek élén Magyar Kritika címen haladó fórumot létesített, napilap szerkesztésébe fogott a nyomorában kivándorlásra kényszerült székelység védelmére. Radikalizmusa elvezette a szocialistákkal való rokonszenvig, de csak az értelmiségre támaszkodott, s népbarát mozgalmát fokról fokra leszerelték. Lapjai csődbe jutottak, a kezdeményezésére 1902-ben Csíktusnádra egybehívott “székely kongresszus”-ra sem őt, sem a nép küldötteit nem engedték be. “Ez a világ nem az én világom” — e szavakkal vált meg a közélettől, s irodalmi munkásságát a gyermekeknek és a népnek ajánlotta fel.

Székelyföldi folklórgyűjtését már egyetemi hallgató korában Kriza János, Orbán Balázs és Sebesi Jób anyagával együtt adta ki a Kisfaludy Társaság a Magyar Népköltési Gyűjtemény III. köteteként. Jelentős alkotása, az ötkötetes Magyar mese- és mondavilág (Bp. 1894–96) a maga korában a legnagyobb példányszámot érte el. Meséit mint mesemondó átkölti, hogy korszerűsítse a néphagyományt s ősi szókinccsel, népi gondolatfűzésekkel, szemléletes és fordulatos kifejezésmóddal járuljon hozzá az irodalmi nyelv épségben tartásához. Míg a városiasodó rétegek gyermekeit a népi kultúra értékeivel oltja be, a falusi fiatalok képzeletét az ezermesterkedés műszaki titkai felé irányítja. Ez a kiegyenlítő szándék hatja át ifjúsági regényeit és nevelő célzatú egyéb írásait is, melyek közül a Testamentum és a hozzája fűzött Hat levél (Bp. 1894) emelkedik ki: szembeszáll a törtetéssel és az úrhatnámsággal, hangsúlyozza a munka — többek közt az elhanyagolt és lenézett ipari pályák — társadalmi becsét, s a felekezeti és osztálykorlátokon felülemelkedő szerelmet és emberséget hirdeti. Munkásságára felfigyelve Petelei István a Kemény Zsigmond Társaság újjászervezésekor 1896-ban Jakab Ödönnel és Szabolcska Mihállyal együtt beválasztatja a tagok közé.

Kevéssé értékelt még szépirodalmi tevékenysége, mely — áthatva nosztalgikus vágyódással egy gyermekkorából ismert patriarkális falusi életforma iránt és telve felháborodással a kapitalista társadalom szociális és erkölcsi válságával szemben — nemcsak valósághű, hanem egyben magatartást tanúsító is. Novellái csehovi realizmussal írt “érzékeny történetek”, melyekben falu és város, nép és értelmiség, szerelem és család, munka és megélhetés, hivatás és hivatal kerül konfliktusba. Sohasem költ, mindig az életből, saját megfigyeléseiből tükröz, s szomorú tapasztalatait is többnyire bizakodó hangulatreflexei követik. Kisbacon, az Erdővidék, Székelyudvarhely, Erdély elevenedik meg a maga változásaival és emberi sorsaival regényeiben is. A Huszár Anna (Bp. 1895) főhőse, a falusi származású diák, nem tud választani otthoni jegyese és városi ideálja között, s a magyar úri és paraszti élet kasztellentéte elől öngyilkosságba menekül; a Katalin (Bp. 1895) öntudatos varrónője a nők emancipációját igazolva munkájával menti meg leroskadt családját, de szakít vőlegényével, mert az vonakodik szegény lányt elvenni; a Falusi bohémek (Bp. 1900) fiatal lelkésze eldáridózza kepéjét, csalással próbál pénzhez jutni és birtokos családba akar benősülni, csak hogy szabadulhasson cudar eklézsiájától; az Uzoni Margit (Bp. 1901) Reviczkybe szerelmes leánykája a kolozsvári tanítóképző fojtott levegőjéből az isten háta mögötti erdélyi falu nyomorába vetődik, hogy álmai rabjaként szenvedjen és mégis boldognak higgye magát. A meseíró híre eltakarta a regényíróét és novellistáét, holott új népiség úttörőjét tisztelhetjük a szépíróban, aki erkölcsi realizmusával a XX. század új feladataira készülődött. Nemegyszer félreismerik és konzervatívnak minősítik, mert szembeszállt a szerelmetlen üzleti házassággal, a házasságtöréssel és családi háromszöggel, és saját élete példáját mutatva, írásban is a szerelmi és családi erkölcs tiszta örömét hirdette.

A könyvei jövedelméből épült kisbaconi “Mari”-lak, a saját kezűleg ültetett almáskert és fölötte a fenyves kulturális zarándokhellyé vált. Amikor százezrek távoztak Erdélyből, az író ide tért haza, innen kezdeményezett irodalmi és népművelő mozgalmakat, irányította lapjait és az egész “irodalmi hőskor” szervezkedését, melynek kátéja lett önéletrajza: az Édes anyaföldem! (Bp. 1920, utolsó kiadás Bp. 1979). Ide látogatott el újra meg újra írófia, ~ Marcell, itt szerezték első ösztönzéseiket íróunokái, ~ András és ~ István, Lengyel Dénes és Lengyel Tamás. A gondosan megőrzött könyvtárban függ Szentimrei Jenőnek szánt utolsó levele, melynek írása közben érte szélütés. Utolsó sorai: “mindegy, akárki csinálja meg, fő, hogy dolgozzanak…” Felesége, Fischer Mária, önként követte a halálba. A temetésen mondotta Tamási Áron: “Hős volt, bátor és igaz: ennek a földnek egyetlen szemünk előtti vértanúja, testvére a régieknek, akiket úgy szeretett: Apáczainak, Mikes Kelemennek, Kőrösi Csomának, a keveseknek, az örökké élőknek. Istenem, olyan boldog vagyok, hogy ölelhettem őt: a tiszta Férfiút, az útmutató nagy Fát, az Embert az erdélyi embertelenségben, akinek a teste Igévé lett az elmúlt éjszaka.”

1969-ben Kovászna megye a kisbaconi lakot Benedek Elek Emlékházzá nyilvánította és múzeumnak rendezte be. Az avató ünnepség szónoka Balogh Edgár volt, Elek apóhoz fűződő kapcsolatairól Máthé János magyarhermányi földműves adta elő vallomását. Újabb ünnepségekre került sor az író születésének 120. és halálának 50. évfordulója alkalmából, 1979 szeptemberében. A sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház hosszú idő után újra bemutatta Benedek Elek Többsincs királyfi c. mesejátékát, s az író születésnapján Kisbaconban rendezett ünnepségen Románia Szocialista Köztársaság Írószövetsége nevében Gálfalvi Zsolt és Tiberiu Utan, a Kovászna megyei írók nevében Veress Dániel tartott beszédet. Megjelent és személyi emlékeit idézte a régi “kalákások” — Benedek Elek turnézó “fiai” — nevében az öreg György Dénes. A kettős évfordulóról megemlékezett a Korunk (Hegedűs János tanulmányával), az Igaz Szó (Magyari Lajos versével, Szabó Zsolt tanulmányával), az Utunk (György Dénes visszaemlékezéseivel), a Művelődés (Balogh Edgár vitacikkével), és erre az alkalomra ünnepi számot adott ki a Napsugár. A folyóiratok közölték Vetró András és Petrovics István Benedek-mellszobrának, Gergely István emlékérmének és az íróról készülő szobrának, Tirnován Vid “fakép”-ének műtermi felvételeit. Az emlékezet jegyében hozta ki a Kriterion Benedek Elek levelezésének I. kötetét Szabó Zsolt szerkesztésében, a Creangă Könyvkiadó pedig Deák Ferenc színes illusztrációival egy új mesegyűjteményt jelentetett meg.

Munkáinak hazai kiadásai: Petőfi (Dicsőszentmárton 1922); Híres erdélyi magyarok. A két Wesselényi, Kőrösi Csoma Sándor (Szatmár 1922); Magyarok története (A Magyar Nép Könyvtára 8–9. Kv. 1925); Gyermekszínház (összeállítás ifjúsági írók színdarabjaiból, Magyar Ifjúság Könyvtára 2–3. Kv. 1926); Erdélyi népmondák (A Magyar Nép Könyvtára 18. Kv. 1926); Kisbaczoni történetek (Az Én Könyvtáram 1. Nv. 1927); A püspök meg a püspökfi, avagy A magyar fa sorsa (Brassó 1927); Elek nagyapó képes mesekönyve (B. Loránt Erzsébet képeivel, Kv. 1937); A vitéz szőcs (székely népmesék, Faragó József bevezetésével, Tanulók Könyvtára 1955, 1972); Napleánya királykisasszony (1955); A jégpáncélos vitéz (székely népmondák, illusztrálta Deák Ferenc, 1956); Halljátok, emberek? (politikai írások és irodalmi bírálatok, Balogh Edgár bevezetőjével. Magyar Klasszikusok 1957); Székely népballadák (Kincses Könyvtár 1958); A harismadár (novellák, karcolatok, elbeszélések, Balogh Edgár bevezetőjével, Magyar Klasszikusok 1959); A táltos kecske (mesék, illusztrálta Bene József, Székely Erzsébet bevezetőjével, 1959, újabb kiadások: 1960, 1971, 1978); Az okos lány (illusztrálta Deák Ferenc, 1962, újabb kiadás Mesetarisznya címen, 1966); A százesztendős jövendőmondó (karcolatok, elbeszélések, cikkek, Balogh Edgár bevezetőjével, 1967); A táltos asszony (népmesék és mondák, Faragó József bevezetőjével, 1967, újabb válogatásban, Feszt László rajzaival, 1968); Csodalámpa (nemzetközi mesegyűjtemény, Faragó József bevezetőjével, Cseh Gusztáv rajzaival, 1969); Kék mesekönyv, Piros mesekönyv, Arany mesekönyv, Ezüst mesekönyv (nemzetközi mesegyűjtemények Deák Ferenc rajzaival, öt kötet, 1971–75). Leveleit Szabó Zsolt rendezi sajtó alá: a megjelent I. kötet az 1921–25-ös anyagot tartalmazza (B. E. irodalmi levelezése, 1979).

Románul: Capra năzdrăvană (Nicolae Străvoiu fordításában, Bene József rajzaival, Biblioteca pentru toţi copii 17. 1971).

(B. E.)

Szentimrei Jenő riportja B. E. temetéséről, Ellenzék 1929. aug. 22; újraközölve B. E. visszavonul c. alatt. Sablon helyett csillag. 1968. 122–27; uő: Emlékezés B. E.-re. 1934; újraközölve Vallomások. Mv. 1956. 365–75; uő: B. E. száz éves. Korunk 1959/2. — Vezér Erzsébet: B. E. Monográfia. Bp. 1937. — Benedek Marcell: B. E. Irodalomtörténeti Közlemények 1955/1. — Lőrinczi László: Elek nagyapó férfiarca. Előre 1957. márc. 3. — Ficzay Dénes közlése: B. E. levelei az aradi Kölcsey Egyesülethez. Igaz Szó 1957/3; uő: B. E levelei Halmágyi Samuhoz. Utunk 1973/29. — Balogh Edgár: B. E.-ről sokféleképpen. Korunk 1965/9; uő: B. E. alias Ady Endre. Igaz Szó 1966/7; mindkettő újraközölve Duna-völgyi párbeszéd. Bp. 1974. 505–08. — Faragó József: B. E. pályája a kisbaconi népmeséktől a népek mesevilágáig. Igaz Szó 1969/9. — Egyed Ákos: B. E. és a “székelykérdés”. Korunk 1969/9. — Balogh Dezső közlése: Öt Benedek Elek-levél. NyIrK 1971/2. — Kicsi Antal közlése: B. E. levelei Tompa Lászlóhoz. Utunk 1971/4. — György Dénes: B. E. “turnéi”. Korunk 1971/5. — Hegedűs János: B. E. és a nők világa. Dolgozó Nő 1971/10; uő: B. E. naplójából. Dolgozó Nő 1972/5; uő: Nagyapó, édes nagyapóka. Dolgozó Nő 1973/5; uő: B. E. szép öregsége. Korunk 1979/9. — Tiberiu Utan: Elek apó — a székely Creangă. A Hét 1974/4. — Lengyel Dénes: B. E. Monográfia, Bp. 1974. — Marton Lili: Elek apó. Regényes életrajz, Tiberiu Utan előszavával, 1975. — Mózes Huba: Népszolgálat kettős tükörben (Móricz Zsigmond és B. E. a húszas évekbeli Erdélyben). Korunk 1979/5. — Balogh József: B. E. időszerűsége. Előre 1979. szept. 30. — Ruffy Péter: Gyermekek cimborája. Magyar Nemzet, Bp. 1979. szept. 30. — Szabó Zsolt: Elek apó és Cimborája. Könyvtár 1979/3; uő: Előszó. B. E. irodalmi levelezése I. 1979. — Szőcs István: B. E. irodalmi levelezése. Előre 1980. ápr. 9.

Benedek Ferenc (Nagyvárad, 1900. szept. 7. — 1944, Auschwitz) — orvos, író. Cikkei, versei, novellái a budapesti és nagyváradi lapokban jelentek meg. Verseivel a Petőfi Társaságban dicséretet, a Szigligeti Társaságban jutalmat nyert. Munkái: Szerenád (versek, Bp. 1919); Az isteni nász (versek, Nv. 1920); Biblia (zsoltárok, versek, litániák, Nv. 1922); Wassermann: pozitív (regény, Nv. 1933; új kiadása A rendelő különbejárata címen, Bp. 1941). Regényéből Mendel Viktor Fertő c. háromfelvonásos színjátékot írt egy előjátékkal (Belényes 1947).

Benedek Géza (Kisbacon, 1916. szept. 13.) — orvosi szakíró. A középiskolát Sepsiszentgyörgyön végezte, orvostudományi tanulmányait Kolozsvárt, Budapesten és a németországi Halle an der Saale egyetemén. Előbb külföldön tevékenykedett, majd körorvos Nagybaconban, Székelykeresztúron és Székelyudvarhelyen, 1952 óta Kovásznán belgyógyász főorvos, 1961 óta ugyanott szívgyógyász főorvos. Első írása az Ifjú Erdélyben (1938) Erdővidékről szólt, később orvostudományi szakdolgozatai jelennek meg román, német és amerikai szakfolyóiratokban. Népszerűsítő cikkeit a TETT és A Hét közli. Tárgyköre a Székelyföld borvíz- és gázforrásainak gyógyászati jelentősége és hatásmódja, különös tekintettel a szív és az érrendszer betegségeire. Részt vett Kovászna fejlesztési terveinek kidolgozásában, 1968-ban Kovásznán és 1979-ben Árkoson országos tudományos értekezletet szervezett; az elsőnek a tudományos anyaga kötetben is megjelent az ő, Darkó Zsigmond és Petru Oprea szerkesztésében (Efectele terapeutice ale staţiunilor balneo-climaterice din judeţul Covasna. Sepsiszentgyörgy 1969).

Benedek István²⁶

Benedek István (Nagyvárad, 1941) — *TETT

Benedek József — *orvosi szakirodalom

Benedek Marcell (Budapest, 1885. szept. 22. — 1969. máj. 30., Budapest) — író, irodalomtörténész, műfordító. ~ Elek fia. A budapesti egyetemen szerzett magyar–német szakos tanári diplomát, a magyar kommün alatt kifejtett tevékenysége miatt megfosztották középiskolai tanári állásától, s mint kiadói lektor és műfordító tartotta fenn családját. A gyermekkor kisbaconi emlékein túl irodalmi indulásának sikerei is Erdélyhez, közelebbről Kolozsvárhoz kapcsolják, ahol a legtöbb példányban kelt el első nyomtatásban megjelent műve, a Don Juan feltámadása c. verses regénye (1904), és az ő fordításában átütő sikert aratott Edmond Rostand verses színjátéka (Napkeleti királykisasszony). Ez a viszony még szorosabbra fűződött a két világháború között, amikor apjának irodalomszervezői tevékenysége révén alkalma nyílt megismerkedni a fiatal székely írókkal, Kuncz Aladár pedig a haladó polgári vonal képviselőihez hozta közelebb. Így vált a 20-as években az Ellenzék és a Cimbora munkatársává, de megjelentek írásai a jelentősebb romániai magyar lapok szinte mindegyikében. Helyzetismeretének bizonyítéka az 1927-es Irodalmi Lexikon, melynek előszavát Kisbaconból keltezi, valamint a Literatura c. folyóirat 1930-as almanachjában közölt megrázó emlékirata édesapja utolsó éveiről: a Magyar író tragédiája 1929-ben. A Kemény Zsigmond Társaság sokszor szívesen látott vendégelőadója.

Romániai kapcsolatainak tartósságához az is hozzájárult, hogy mint a magyarországi Kiadók és Könyvkereskedők Egyesületének főtitkára módjában volt elősegíteni a romániai magyar irodalom terjesztését, ill. egyes írók (köztük Szántó György) műveinek budapesti kiadását. Az ő kezdeményezésére indítja meg 1939-ben a Singer és Wolfner cég az Erdélyi Írások-sorozatot, amely a tervek szerint elsősorban történelmi életrajzokat, életrajzi regényeket és korrajzokat foglalt volna magába. E vállalkozás némi késéssel megjelent sorozatnyitó kötete Janovics Jenő A Farkas utcai színház c. monográfiája (1941).

Az irodalmi műveltség terjesztésében és a műfordításban európaisága s humánuma bontakozik ki. Szívesen vezeti be olvasóit a világirodalom, elsősorban a francia nagyok élményszerű ismeretébe, jeles és maradandó alkotások felől tárja fel az egymást követő eszmei és stílusirányzatokat.²⁷

A fasiszta terror 1944 tavaszán kisbaconi önkéntes száműzetésbe kényszerítette. A felszabadulás után, 1945 áprilisában írótársai meghívására Kolozsvárra költözött, bekapcsolódott az új alapokon szerveződő szellemi életbe, s jelentős szerepet vállalt irodalmunk közüggyé válásában. Kezdetben a Világosság irodalmi-művészeti rovatának munkatársa, majd 1946 februárjától mint a szerkesztőbizottság tagja vezeti Balogh Edgárral, Kacsó Sándorral és Kós Károllyal együtt az MNSZ napilapját. Szentimrei Jenő felkérésére tanácsosként irányítja a kolozsvári magyar színház művészeti tevékenységét. A közönség tájékoztatására színvonalas mikroesszéket írt a műsorfüzetekbe, modern felfogású rendezéseivel pedig hathatósan hozzájárult a színház színvonalának emeléséhez. Az ő feldolgozásában került színre 1945-ben a Lúdas Matyi, továbbfűzve a Móricz-féle Fazekas-dramatizálás akkor ismert részletét; a kezdeményezésére alakult kolozsvári kamaraszínházban mutatták be fordításában oratóriumként Romain Rolland Szerelem és halál játéka és Racine Bérénice c. darabját. Megindulása időszakában munkatársa volt az Utunknak, hasábjain jelentős vitát folytatott Gaál Gáborral Arany János Toldijáról.

Sokoldalú működésének eredménye a Bolyai Tudományegyetem irodalomesztétikai tanszékének professzoraként végzett munkája. Tanítványai között volt Bajor Andor, Deák Tamás, Földes László, Jánosházy György. Hivatásának alapelve — hogy az irodalom szeretetének “forróságát másokba is átsugároztassa” — indítja Az irodalmi műveltség könyve (Kv. 1946) c. kompendium összeállítására, amely a JBA 1946-os könyvnapi kiadványaként jelent meg s végleges formát Az olvasás művészete (Bp. 1957) c. kötetben kapott. 1947 őszén visszaköltözött Budapestre, s az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára nyugalomba vonulásáig (1962). Romániai kapcsolatai nem szakadtak meg: 1956 nyarán volt hallgatói kérésére Kolozsvárt előadást tartott az irodalom időszerű kérdéseiről; a háromkötetes Magyar Irodalmi Lexikon (Bp. 1963–65) főszerkesztője. 1967-ben az Utunk írógárdájával rögtönzött Kisbaconban kerekasztal-értekezletet a hagyomány és újítás, valamint az írói felelősségtudat kérdéseiről. Utolsó cikke a kisbaconi Benedek Elek Emlékház felavatása alkalmából jelent meg az Utunkban (1969/21).

Budapesten megjelent munkái²⁸ közül erdélyi vonatkozásúak: Naplómat olvasom (önéletrajz, 1965); Szépen élni (esztétikai írások, 1968).

(K. K.)

Huszár Sándor: Az író kertjében — B. M.-nél. Utunk 1967/31. — Jancsó Elemér: B. M. életműve. Korunk 1969/12; újraközölve Kortársaim, 1976. 224–28. — Szekér Endre: Szépen élni. Arcképvázlat B. M.-ről. Korunk 1976/79. — Benedek István: B. M. Tények és tanúk. Bp. 1977. — B. M.-hez írt 23 levél. BLev. I. 1979.

Benedek Simon, P. Fidél (Szentlélek, 1907. okt. 3. — 1979. máj. 25., Esztelnek) — történész. Kolozsvárt 1945-ben történettudományi doktorátust szerzett.²⁹ Munkái: Tatár­betörés Csíkba 1661-ben (Kv. 1945); A kolozsvári ferences templom (Kv. 1946).

Benedek Zoltán (Barót, 1870) — *egészségügyi irodalom

Benedek Zoltán (Mezőméhes, 1927. szept. 11.) — földrajzi szakíró. Középiskoláit a kolozsvári ref. kollégiumban, szaktanulmányait a Bolyai Tudományegyetemen végezte. 1950-től Nagykárolyban középiskolai tanár. A honismereti és tájkutató nevelés szempontjából is számottevő népszerűsítő, valamint módszertani és tudományos írásait a Korunk, Tanügyi Újság, A Hét és napilapjaink közlik, szaktanulmányai romániai és magyarországi tudományos folyóiratokban jelennek meg. Munkái: A szőke Szamos földjén (Antenna, Kv. 1973); Az időjárás és előrejelzése (Antenna, Kv. 1977); Vándorló kontinensek, változó tengerek (1977); A Szilágyságtól Új-Guineáig (Bíró Lajos természettudós életútja, 1979); Az élet fejlődése a Földön (Antenna, Kv. 1979); A Föld élete (1980).

Dankanits Ádám: Geológiától a néprajzig. A Hét 1973/37. — Xántus János: Vándorló kontinensek. Előre 1978. jan. 12. — Cseke Péter: B. Z. műhelyében. Falvak Dolgozó Népe 1978. okt. 10. — Krilek Sándor: B. Z. beteljesült álma. Szatmári Hírlap 1978. jún. 16.

Benedekffi Samu (Nagykede, 1915. okt. 29.) — költő. A székelykeresztúri unitárius gimnázium s a kolozsvári ref. teológia elvégzése után lelkész volt Lupényban és Petrilla-Lónyán. Egyházi és világi lapokban cikkezett, mint fiatal költőt a Korunk is bemutatta, kifogásolva a falusi sorba való visszakívánkozás elégikus szemléletét. A 40-es években Magyarországra költözött. Verskötete: Hívnak a földek (Kv. 1938).

Kovács Katona Jenő: Verseskönyvek. Korunk 1938/8.

Benke Sándor (Kolozsvár, 1922. máj. 24.) — közgazdász. Középiskolát és egyetemet szülővárosában végzett, itt szerzett közgazdasági doktorátust (1945). Előbb a mezőgazdasági főiskola tanára, majd 1975-től a Babeş–Bolyai Egyetem közgazdasági karán tanszékvezető tanár. Agrárgazdaságtudományi tanulmányait a Probleme de Economie Agrară, a Revista de Cercetări Economice és a Korunk közli. Több munkaközösségben társszerző, önálló munkái: A kollektív gazdaságok jövedelme (Opra Pállal, 1956); A börvelyi Előre kollektív gazdaság monográfiája (Opra Pállal, 1958); Az oszthatatlan alap a kollektív gazdaságok jólétének forrása (1960).