Brassay Sándor (Gyergyótölgyes, 1930. júl. 29.) — mezőgazdasági szakíró. A kolozsvári unitárius kollégiumban tanult, agrármérnöki diplomáját e városban szerezte a Mezőgazdasági Főiskolán. 1962-ig Kolozsvárt dolgozott mint területrendező, majd vidéki termelőszövetkezeti munka után 1968-tól a nagybányai kataszteri és területrendezési vállalat munkatársa. Tanulmányai román nyelven az Analele Institutului de Cercetări pentru Economia Agrară, Revista de Geodezie, Cadastru şi Organizarea Teritoriului, Probleme de Economie Agrară szakfolyóiratokban jelennek meg, technikai és ismeretterjesztő jellegű szakcikkeit magyar nyelven a Falvak Dolgozó Népe, Bányavidéki Fáklya, Előre közli. Monografikus munkája: Talajvédelem, területrendezés, földmérés (Frankel Elekkel, 1979).
Nagy Miklós: Telkesítésre csábító üzenet. Falvak Dolgozó Népe 1980/6. — König Miklós: Egy fontos szakkönyv. Korunk 1980/6.
Brassó magyar irodalmi élete — a román, német és magyar egymásra hatások és kapcsolatok közt alakult ki. A szász Honterus s a román Coresi mellett már 1581-ben feltűnik Szebeni Nyírő János, akinek magyar nyelvű bibliai idézetgyűjteményét a British Museum őrzi. A reformáció alkalmat adott mindhárom anyanyelv irodalmi érvényesülésére. A város híres szász gimnáziumában 1637 óta a magyar nyelvet is tanították. Előbb a felekezetek, majd a XIX. század polgári és munkás egyesülései a helybeli magyarságot is gazdag, sokoldalú szellemi termésre bírták. Az 1830-as években egyszerre indult meg itt a város első három újságja, a Siebenbürger Wochenblatt, a Gazeta de Transilvania és az Erdélyi Hírlap szépirodalmi mellékletével, a Mulattatóval. 1849. ápr. 16-án Veszely Károly szerkesztésében megjelenik s 19 számot ér meg a Brassói Lap, melynek néptestvériséget hirdető szellemét, nemkülönben Zajzoni Rab István, Koós Ferenc s az 1887-ben alakult Magyar Munkás Olvasó Egylet örökségét szívesen idézi a mai brassói sajtó és közélet.38
A századfordulón fellendül a brassói magyar sajtóélet, egyszerre több magyar hetilap indul: a Halász Gyula szerkesztette Brassói Szemle; 1919-ben az Előre c. munkáslap (az 1920-as sztrájk után címe Világosság); az egymással versengő lapok közül azonban az 1920-as években a már 1895-ben alapított Brassói Lapok és társlapja, a Népújság emelkedik országos hírre. A 30-as években e lap körül kialakult írógárda, élén Kacsó Sándorral, országos szintre emeli a helyi szellemi életet. Innen fakad a népművelő mozgalom (*ÁGISZ, *Hasznos Könyvtár), a Brassói Lapok könyvkiadása (*Ajándékregénytár) s az új realista írói csoportosulás (*Erdélyi Enciklopédia). Itt bontakoznak ki a magyar–szász irodalmi kapcsolatok is a két világháború között. Brassóban, Nagyenyeden és Kolozsvárt a brassói Klingsor és az Erdélyi Helikon írói közös felolvasó estet rendeznek, egyre több a kölcsönös fordítás. 1944. aug. 23-a után, okt. 22-én Kurkó Gyárfás, majd Szemlér Ferenc szerkesztésében indul meg a demokratikus Népi Egység, ezt 1947 februárjában Sepsiszentgyörgyre helyezik, s Brassóban csak 1963-tól követi az Új Idő (1969-től Brassói Lapok cím alatt). E lap körül alakult ki a brassói magyar diákság tudományos és irodalmi élete lelkes szervezők, mint Apáthy Géza, Szikszay Jenő segítségével; a helybeli román Astra és német Karpaten Rundschau c. folyóirattal szoros együttműködés jött létre a román–magyar–szász irodalmi kapcsolatok ápolására.
Az egykori Brassói Magyar Dalárda és Törekvés Munkás Dalegylet folytatásaként működik ma a Művelődési Házban a magyar énekkar, ugyanitt van népszerű színjátszó csoport és bábjátékos-együttes is, a helybeli Dalszínház magyar esztrádegyüttese pedig Szálljon a dal c. nótabokrétájával meghaladta a 100. előadást. A Brassói Lapok kezdeményezésére 1973-ban létesült a helyi Népi Egyetem magyar tagozata, mely helyi és országos hírű előadók meghívásával nemcsak a megyeszékhelyen, hanem Szecselevárosban, Fogarason és Kőhalomban is tudományterjesztő előadássorozatokat rendez.
(Sz. S.)
Halász Gyula: A századik év küszöbén. 1967. — Herédi Gusztáv: Fény és árnyék Brassóban. Korunk 1969/2. — Szemlér Ferenc: Út az Enciklopédiához. Korunk 1971/3. — Ritoók János: A Klingsor és a hazai magyar irodalom. Korunk 1971/12; uő: Kettős tükör. A magyar–szász együttélés múltjából és a két világháború közötti irodalmi kapcsolatok történetéből. 1979. — Szikszay Jenő: Iskolai irodalmi kör Brassóban. Korunk 1972/10. — Kacsó Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap. Önéletrajzi visszaemlékezések II. 1974. — Lendvay Éva: Séták a “festői” Brassóban. A Hét 1974/6.
Brassói Fuchs Herman — Fuchs Herman írói neve
Brassói Lapok — 1. Politikai napilap, 1895. jan. 1-jén indult két kisebb lap, a Brassó és a Brassói Magyar Újság fúziójából. Első szerkesztője Hargittai Béla, kiadója Grünfeld Vilmos nyomdatulajdonos, aki a lap társtulajdonosa maradt egészen megszűnéséig. A helyi jellegű lap jelentősége az I. világháború után növekedett meg. Főszerkesztője 1919. jan. 2-től 1937 végéig Szele Béla, 1938. jan. 1-től 1940. aug. 30-ig Kacsó Sándor, felelős szerkesztő Kocsis Béla, majd Kakassy Endre. A lap előbb konzervatív jellegű volt s fenntartás nélkül támogatta az OMP-t. Politikai, közgazdasági, jogi, tudományos és sportcikkek, bő riportok mellett jelentős irodalmi és művészeti anyagot is közölt, főleg a vasárnapi számok mellékleteiben. “Tárcaújság” (1922), majd “Vasárnapi Lapok” címen (1932–33) külön irodalmi mellékletet adott ki.
A lap névvel nem jelzett, de valóságos szerkesztője egy ideig Móricz Miklós, Móricz Zsigmond öccse; belső munkatárs Halász Gyula (vezércikk), Horvát Henrik (művészet), Teleky Dezső (gyermekrovat), Seidner Imre (külpolitika), Joó Győző (közgazdaság) és Ritter Sámuel (sport). A lap helyi jellege ellenére már ebben az időszakban is rendszeresen közölte Bartalis János, Benedek Elek, Szántó György, Szombati-Szabó István, Magyarországról Móricz Zsigmond, Juhász Gyula, Tersánszky J. Jenő és mások írásait; folytatásos regényeket publikált, a “Koronás regények” és “Milliók könyve” sorozatban irodalmi műveket adott ki. A lap életében 1924-ben alapvető változás következett be: a vállalat ügyvezető igazgatója, majd 1928-tól tulajdonosa, Kahána Bernát a lapot országos jellegű és jelentőségű, korszerű polgári demokratikus sajtószervvé fejlesztette. Bár a főszerkesztő névleg továbbra is a konzervatív Szele Béla maradt, a lap ténylegesen előbb a munkásmozgalomhoz közel álló Füzi Bertalan, majd a népi demokrata Kacsó Sándor irányítása alá került. A szerkesztőség belső tagjai közt van ez időben Benamy Sándor, Finta Zoltán, Kőrösi-Krizsán Sándor, Mikes Imre, Nagy Karola, Pogány Marcell, a világgazdasági tájékoztatást adó Halász Sándor, később Gárdos Sándor, Karács Andor, Korda István, Kőműves Géza. Széles vidéki szerkesztőhálózat alakult ki, segítségével minden érdekelt város és megye híranyaga, problémaköre rendszeresen tükröződhetett a lapban; Bukarestben Farkas Aladár, Kolozsvárt Ruffy Péter, Aradon Molnár Tibor, Temesvárt Méliusz József volt a helyi szerkesztő. Előtérbe került a legnagyobb példányszámot felvevő Székelyföld: Marosvásárhelyről Benczel Béla és Kovács György, Székelyudvarhelyről Tomcsa Sándor, Sepsiszentgyörgyről Tamás Gáspár és Jakab Antal, Csíkszeredáról Ferencz Gyárfás tudósított. Rövid ideig a szerkesztőségben dolgozott Salamon Ernő és Simon Magda, irodalmi tájékoztatóival tűnt fel Látó Anna.
A ~ rendkívüli szerepet töltött be az irodalmi életben. Amikor az Erdélyi Helikonban a *Vallani és vállalni-ankét 1929 októberében megindult, a ~ szélesítette az írók erkölcsi elkötelezettségéről folyó vitát országos méretűvé. Kacsó Sándor Gyávák voltak-e az erdélyi magyar írók? c. írása s nyomában számos hozzászólás itt jelent meg.
A 30-as évektől kezdve a lap rendszeresen közölte a radikális polgári, népi és kommunista írók elbeszéléseit, verseit, regényeit. A Gábor István szerkesztette irodalmi mellékletben Bárd Oszkár, Berde Mária, Károly Sándor, Kovács György, Molter Károly, Tabéry Géza, Tamási Áron, Tomcsa Sándor, Szemlér Ferenc, Szentimrei Jenő mellett a munkásmozgalmat képviselő Brassai Viktor, Korvin Sándor, Méliusz József, Nagy István, Salamon Ernő elbeszélései, esszéi, versei jelentek meg, állandóan szerepelt a kortárs magyarországi haladó irodalom, helyet kapott Balogh Edgár publicisztikája, a lap közölte Jordáky Lajos, Józsa Béla, Szabó Árpád írásait. A vezető publicista Kacsó Sándor, akinek hétről hétre jelentek meg közvéleményt formáló vezércikkei a nemzetiségi politika és kultúra témáiról, így harcos írásai a bankok székelyföldi uzsorapolitikája ellen vagy az antifasizmus nemzetközi kérdéseiről; emlékezetessé váltak bátor kiállásai a fenyegetett köztársasági Spanyolország mellett. Ugyanitt jelenik meg a 30-as években Tamási Áron Tiszta beszéd c. publicisztikai sorozata, tanúsítva az író felelősségét és közéleti elkötelezettségét. Jóllehet a lap az országos politikában továbbra is támogatta az OMP-t, mégis bírálta annak az arisztokrácia és nagypolgárság érdekeit képviselő vonalát, s állandó vitában a párt-hivatalos Keleti Újsággal, azokat a törekvéseket segítette, amelyek a magyar nemzetiség demokratikus szervezését és a haladó román erőkkel való összefogást sürgették. A román szellemi és közélet rendszeres ismertetője ebben az időben Kakassy Endre volt.
A lap indította el Tamási Áron cikksorozatával (1936. ápr. 5–12.) a “cselekvő ifjúság” vitáját, felkarolta a Vásárhelyi Találkozó gondolatát, helyet adott minden véleménynek s visszaverte az értelmiség népfronti összefogása ellen indított támadásokat. *Ajándék regénytár címmel népszerű társadalmi regénysorozatot jelentetett meg, támogatta az *ÁGISZ népművelő mozgalmát és Erdélyi magyar évkönyv (1937) c. kiadványában felmérte a hazai magyar közélet csaknem minden kérdését. 1925 és 1938 között évente kiadta a Brassói Lapok Könyvnaptárát, ill. Kisnaptárát, borítékcímen Brassói Lapok Nagy Regélő Naptára, Brassói Lapok Gazda Naptára, Brassói Lapok Családi Naptára, Népújság Gazda Naptára változatban is.
A lap 1940 őszén a vasgárdisták fenyegetésére szűnt meg, sorsában osztozott testvérlapja, a *Népújság is.
(J. L.)
2. Az RKP Brassó megyei bizottsága és a megyei néptanács hetilapja. Az 1963. márc. 1-től *Új Idő címmel kiadott hetilap folytatásaként 1969. júl. 24-e óta jelenik meg a régi ~ emlékét felidéző új név alatt. Főszerkesztője Albert Sándor, főbb belső munkatársai Ábrahám János, Apáthy Géza (meghalt 1976-ban), Bartha Albert, Fazakas István (meghalt 1979-ben), Irinyi Kiss Ferenc, Mag Péter (1972-ig), Madaras Lázár, Szenyei Sándor, Váradi Mária; irodalmi szerkesztője Ritoók János (1967–69), Lendvay Éva, majd Sipos András; művészeti szerkesztő Csutak Levente. A politikai és ideológiai anyag, termelési és közigazgatási témakörök mellett rendszeresen közöl irodalmi, színházi és képzőművészeti anyagot, országos igénnyel.
Már az Új Idő-szakasz jelentős vállalkozása volt Beke György Csángó krónika, 1968 c. írása és Láng Gusztáv–Veress Zoltán Colloquium c. levélváltása (1968, könyvalakban Boríték nélkül, Kv. 1970) a közélet erkölcsi kérdéseiről. A ~ szakaszban a közművelődéshez járult hozzá Ficzay Dénes és Szikszay Jenő magyar irodalomtörténeti sorozata, a lap lexikonszerű képes írói albuma (1972) s Kicsi Antal Kis irodalomtörténet c. folytatásos közlése a romániai magyar írókról (1973–74). A történelmi tárgyú cikksorozatok közül jelentősebbek Szabó Sámuel Brassó egykor és A brassói labdarúgás története (mindkettő 1973–74), Dáné Tibor Szeptember végén (1974) és Apáczai üzenete (1975), valamint Binder Pál Lapok Hétfalu krónikájából (1975) és Testvérfalvak az Olt-kanyarban (1976) fejléc alatt futó írásai. Újabban Krajnik-Nagy Károly Három nyelven a Cenk alatt c. interjúsorozata (1979–80) román, magyar és szász írókat, szakembereket szólaltat meg az alkotó együttélés szellemében.
A lap szerkesztősége mellett irodalmi kör jött létre Sipos András vezetésével, mint a szerkesztők, írók és egyetemi hallgatók közös vitafóruma és irodalmi kísérletező műhelye.
(Sz. S.)
Kőműves Géza: A Brassói Lapok haladó hagyományairól. Korunk 1968/2. — Szemlér Ferenc: Doktor Borgisz (Móricz Miklósról). Kortárs, Bp. 1970/10. — Beke György: A családfa (Kahána Bernát nekrológja). A Hét 1972/15; uő: Lapok Brassóban. Utunk 1974/17. — Kacsó Sándor: A Cenk alatt. A Hét 1972/22–26; újraközölve Fogy a virág, gyűl az iszap. 1974. 11–58. — Méliusz József: Sors és jelkép… 2. kiadás. 1973. 359–68. — Szabó Sámuel: Brassó hírlapirodalma. Kézirat 1979. — Kántor Lajos: A B. L. fóruma. Régi lapok — új lapok. Korunk 1980/6. — Mózes Huba: A B. L. irodalomszolgálata 1927–1940 között. NyIrK 1980/1.
Brassói Napló — helyi jellegű, független napilap, 1933. júl. 1-jén indult, 1937 augusztusáig jelent meg a Hunyady-nyomda kiadványaként. Alapította Halász Gyula, szerkesztette Elekes György, rövid ideig Dánér Lajos, majd Székely Géza. Munkatársai közt szerepelt Laer József és Szabó Sámuel, aki Igric álnév alatt cikksorozataiban a kispolgári kilengéseket ostorozta. A lap 1936-ban 60 folytatásban közölte a brassói Imreh Gyula idegenlégionista leleplező feljegyzéseit.
Brassói Petőfi Sándor Irodalmi Kör — 1947-ben alakult s egyéves működése alatt irodalmi vitákat és műsoros estéket rendezett. Tagjai közé tartozott Balla Ilona, Dániel Viktor, Fábiánné Beer Ilona, Halász Gyula, Kővári Jakab, Nikodémusz Károly, Sipos Bella, Szabó Sámuel, Szemlér Ferenc.
Braun Dezső (Temesvár, 1894. ápr. 27. — 1940. febr. 15., Temesvár) — zenekritikus. Szülővárosában végzett középiskolai tanulmányai után bankhivatalnok Temesvárott; 1924-től a székesegyház másod-, 1930-tól haláláig főkarnagya. 1928-ban a Temesvári Dalkör karmesterévé választják. Felelős szerkesztője és zenekritikusa a Temesvári Hírlapnak (1923–39), belső munkatársa a Képes Futárnak. Tanulmányait, cikkeit, kritikáit az Esti Lloyd, Friss Újság, Komédia, Katolikus Egyházi Zeneközlöny, Színházi Újság is közli. Könyveiben, cikkeiben megírta a Temesvári Dalkör ötvenéves, a Temesvári Filharmónia hatvanéves történetét, a Bánság zenei életének fejlődését a századfordulóig. Munkái: Járosy Dezső élete és működése (Tv. 1932); Bánsági rapszódia (Történeti képek a Bánság zenei és színpadi múltjából, Tv. 1937).
Brázay Emil (Perjámos, 1888. márc. 16. — 1968. aug. 12., Bulcs) — újságíró, író, műfordító. Az I. világháború előtt budapesti lapok berlini munkatársa, kiadta és szerkesztette a Berlini Magyar Revü c. riportlapot. Budapesten két elbeszéléskötete (Egyszerű történetek, 1909; Ezt láttam, frontélmények, 1915) és két színdarabja (Nyomorultak, 1911; A fenomén, 1917) jelent meg.
Utóbbi kamarajátékát 1917-ben Temesvárt mutatták be, ahol végleg megtelepedett, s 1920-ban két könnyű fajsúlyú elbeszéléskötettel jelentkezett (Sörnsen Dóra, a szeretőm, Békéscsabán 1913-ban megjelent kötetének 6. kiadása; Lóri, a vörös méreg). Megalapította és két évtizeden át (1919–39; 1945) szerkesztette az eredetileg
Pán címmel indult, hetenként megjelenő A Toll c. bulvárlapot, amely különböző betiltások miatt 1921 és 1924 között Forum, Tribün, Ohó, Új Toll, Új Pán, Toll és tőr, Toll és tinta, Tollseprű, Tollhegy, Tollszár nevet vett fel. Népszerű bűnügyi kiadványokkal is próbálkozott, sikert azonban csak a *Pán-könyvtár sorozattal ért el, mely modern külföldi írók s néhány erdélyi szerző műveit közölte. Újabb novelláskötete: Szerző! (Tv. 1923).
Több szépirodalmi munkát fordított angolból, franciából, németből, köztük Bernard Shaw, Knut Hamsun, Alfred Kerr, Klabund, Peter Altenberg írásait. Frontperdita (Tv. 1945) c. riportregénye egy meghurcolt zsidó leány háborús élményeit eleveníti fel; a Reportázs-almanach (Tv. 1946) publicisztikai írásokon kívül a szerző Karinthy Frigyessel folytatott levelezését tartalmazza; a Temesvári karnevál (Tv. 1948) c. regénye újságírói eszközökkel történelmi képet igyekszik adni a fasiszta és az ellenálló erők akcióiról a Bánságban.
Bréda Ferenc (Déva, 1956. febr. 20.) — kritikus, műfordító. Középiskolát szülővárosában, magyar–francia szakos tanulmányokat a Babeş–Bolyai Egyetemen végzett. Először az Ifjúmunkásban közölt, a Művelődés, Igaz Szó, Utunk munkatársa, az Echinox egyik szerkesztője. 1979-től a bánffyhunyadi általános iskola tanára. Tovább, Dante nyomában c. tanulmányát az Echinox 1977-ben hét folytatásban közölte, itt jelentek meg műfordításai románból és franciából. Kötete: A létezéstől a lehetőségig (esszék, Forrás 1980).
Molnár Gusztáv: Levél B. F.-hez. Echinox 1979/1–2.
Bretán Miklós — *daljáték
Bretter Emánuel — *bibliográfia
Bretter György (Pécs, 1932. márc. 21. — 1977. nov. 17., Budapest) — esszéíró, filozófiai szakíró. Középiskolai tanulmányait Szatmáron, az egyetemieket a Bolyai Tudományegyetem filozófiai karán végezte. 1954-től 1958-ig az Igazság szerkesztője Kolozsvárt, majd tanársegéd a Bolyai Tudományegyetem dialektikus és történelmi materializmus tanszékén. 1957-től 1977-ig a Gheorghe Dima Zenekonzervatórium adjunktusa; 1959-től 1971-ig a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán is adott elő filozófiát; néhány évig a Babeş–Bolyai Egyetemen filozófiatörténeti szemináriumokat vezetett.
1966-tól kezdődően megjelenő esszéi és tanulmányai új színt hoztak a hazai magyar bölcseleti irodalomba. Az általános társadalmi demokratizálódás perspektívája, a klasszikus német filozófia, elsősorban Fichte és a fiatal Marx mint mérce, a militáns egzisztencializmus és az ún. reformmarxizmus: Camus, Garaudy, a Lukács-iskola hatásai, peremhelyzetünkben a világtörténelmi távlatok, a távlatokban “a rettenetes történelmi tapasztalatok” érzékelése — íme az Ikarosz legendája (1966) és a többi mitológiai témára épülő parabola, A filozófus: Marx (1968), a Temetés Zsögödön (1968) c. írások, Bretter indulásának fő témái. Rácz Győzővel közösen írt Spéculation et connaissance c. francia nyelvű dolgozatát a Studia Universitatis Babeş–Bolyai, Series Philosophia közölte (Kv. 1968). Vörösmarty filozofikuma c. írásában (Korunk 1970/1) költészet és bölcselet benső összefüggéseire utal.
Az itt és most logikáját és erkölcsét elemző Adalék egy hely- és időhatározó sajátosságaihoz (1971), a Hipotézis a nemzedékek kettős nyelvéről (1973), valamint más nyelvfilozófiai ihletésű írásai a magyar ideológia-kritika színvonalas darabjai közé tartoznak, s látszatcselekvések helyett a tényleges változtatás igényét állították a romániai magyar filozófiai törekvések középpontjába.
A hirtelen jött halál megakadályozta életművének kiteljesedését, de utolsó éveiben írott tanulmányai, különösen az alternatívák logikájának, az ún. nem realizált alternatívák “valóságosságának” nyelvfilozófiai (Vázlat a “kijelentő mondat” filozófiájához, 1975) és történetfilozófiai (Fichte eszményi állama, 1975) összegezései sejtetni engedik az elmaradt szintézis fő irányait. A filozófia új lehetőségeit “a mi körülményeink között” tudatosító bölcsessége, a magyar filozófiai esszé legjobb hagyományait továbbvivő stílusa és nem utolsósorban erkölcsi kérlelhetetlensége így is az 1944 utáni romániai magyar filozófiai irodalom jelentős alakjává teszik.
Műfordító, szerkesztő. Románból magyarra fordította D. D. Roşca Tragikus lét c. művét (1970), gondozta és bevezető tanulmánnyal látta el Lukács György (Téka 1973), Sinkó Ervin (Don Quijote útjai, Téka 1975) és Louis Althusser (Olvassuk Marxot, Korunk Könyvek 1977) válogatott tanulmányainak romániai kiadását, valamint öt fiatal gondolkodó Szövegek és körülmények (1974) c. tanulmánygyűjteményét.
Kötetei: Vágyak, emberek, istenek (tanulmányok, esszék, reflexiók, 1970); Párbeszéd a jelennel (esszék, tanulmányok, 1973); Crez şi istorie (esszék, tanulmányok Francisc Grünberg román fordításában, N. Tertulian előszavával, 1979); Itt és mást (Válogatott írások, Egyed Péter előszavával, 1979); Párbeszéd a vágyakkal (esszék, Tordai Zádor előszavával, Bp. 1979).
Rácz Győző: Mítosz és valóság. Korunk 1967/7; uő: Erkölcs és történelem. Utunk 1971/11; újraközölve Ősi mítoszok — mai problémák c. alatt, Értelem és szépség, 1972. 301–309.; uő: Mítoszok valóságától a valóság demitizálásáig. Utunk 1974/5; újraközölve A lírától a metafizikáig, 1976. 140–51; uő: Párbeszéd a végtelennel. Korunk 1977/11. — Tamás Gáspár Miklós: A mi bölcselkedő esszénk. Utunk 1970/34. — Angi István: Esszé és filozófia. Korunk 1971/2; újraközölve Zene és esztétika. 1975. 174–88.; uő: A mától a jelenig. Korunk 1975/1–2; uő: B. Gy. gyászkeretes fénye. Korunk 1977/11. — Tordai Zádor: A megtalált filozófiai esszé. Kortárs, Bp. 1971/2. — Ágoston Vilmos: A cselekvés lírája. Korunk 1974/3. — Molnár Gusztáv: Levél B. Gy.-höz. Korunk 1974/5; újraközölve Az elmélet küszöbén, 1976. 79–96.; uő: Szabadságra született. A Hét 1977/47. — Szilágyi Júlia: Könyv és közeg. A Hét 1974/18. — Huszár Sándor: Gyászbeszéd. A Hét 1977/47. — Hajós József: Széljegyzetek az ITT ÉS MÁST-hoz. Ifjúmunkás 1980/15. — Constantin Cubleşan: B. Gy. románul. Utunk 1980/23.
Bródy Miklós (Nagykároly, 1877. jún. 20. — 1949. dec. 17., Kolozsvár) — zeneszerző, zeneíró. Zeneművészeti tanulmányait Kolozsvárt és Budapesten végezte, majd Pécsett, Grácban, Pozsonyban és Kolozsvárt karmester. Világhírű sakkozó. Számos opera kolozsvári bemutatója kapcsolódik nevéhez. Cikkeit a Pesti Napló, Újság, Keleti Újság közölte. Fordított és írt operettet, operát, megzenésítette Gyulai, Reviczky, Ady, Áprily, Endre Károly, a német irodalomból Goethe és Heine több versét. Zenei stílusa a klasszikus-romantikus hagyományokban gyökerezik. Fontosabb művei: A.B.C. (operett, 1903); A hollandi lány (Paul Rubens operettjének fordítása, 1908); Férjhez megy a feleségem (operett, 1921); Thámár (operett, bemutatták Kolozsvárt 1922-ben, Az ígéret földje címmel Budapesten 1929-ben).
Brósz Emil — *Diáknaptár; *tankönyvirodalom
Brósz Ilona — *tankönyvirodalom
Brósz Irma (Kovászna, 1911. jún. 11. — 1976. máj. 20. Kolozsvár) — képzőművész, ~ Emil leánya. Középiskolát Kézdivásárhelyen, képzőművészeti tanulmányokat a kolozsvári és bukaresti főiskolán végzett. Rajztanár Nagyváradon (1938–39), majd nyugdíjazásáig Kolozsvárt. Jellegzetesek olaj és pasztell tájképei, önarcképei és baloldali értelmiségiekről (Dőry Erzsébet, Korvin Sándor, Kovács Katona Jenő, Köves József) készített arcképei.
Murádin Jenő: Fiatalok voltunk 1939-ben… Utunk 1974/11.
Bruder Ferenc (Szatmár, 1895. febr. 16. — 1965. febr. 21., Kolozsvár) — szerkesztő. Mint a kolozsvári vas- és fémmunkás szakszervezet (1920–29) és az SZDP titkára (1930–48) támogatta a munkásirodalmi törekvéseket, munkás közművelődést. A Munkás Újság főmunkatársa (1929–34), felelős szerkesztője a dohánygyári munkások Solidaritatea c. kétnyelvű, románul és magyarul megjelenő lapjának (1928–29), a Romániai Népszava, Előre és Erdély c. szociáldemokrata lapok publicistája. 1941-ben Salamon Lászlóval együtt dokumentumgyűjteményt állított össze az erdélyi munkásság nemzetközi összetartásáról és közös harcáról. 1944-ben tevékeny szerepet vállalt az antifasiszta ellenállásban. 1947-ben szerkesztésében jelent meg Kolozsvárt az Erdélyi Munkás Naptár.
Brugovitzky Edit (Dés, 1917. dec. 17.) — biológiai szakíró. Középiskolai és egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte. 1942 óta a kolozsvári tudományegyetemen dolgozott mint előadótanár, innen vonult nyugalomba 1975-ben. 42 szaktanulmánya jelent meg a növényélettan és növénybiokémia köréből román, magyar, angol és német nyelven, Növényélettani vizsgálatok c. munkáját két kötetben (1956, 1957) a Mezőgazdasági és Erdészeti Állami Könyvkiadó adta ki. Újabb kötete: A növények életfolyamatai (Péterfi Istvánnal, Kv. 1977).
Dostları ilə paylaş: |