Szerkeszti dr pogány józsef stendhal a szerelemről forditotta salgó ernő

HARMINCZHARMADIK FEJEZET.

Mindig valami kis elcsillapitásra váró kétség: ime a minden pillanatban megujuló szomjuság, mely a boldog szerelmet élteti. Minthogy a félelem egy pillanatra se hagyja el, gyönyörei sohasem válhatnak meguntakká. E boldogság jellemvonása: a roppant komolyság.

HARMINCZNEGYEDIK FEJEZET.
A közlékenység.

Nincs vakmerőség, mely gyorsabban elvenné büntetését, mint az, ha az ember bevallja egy barátjának, hogy szenvedélyesen szeret. Ez tudja, hogy ha amit az ember mond, igaz, oly gyönyörökben van része, melyek ezerszerte különbek, mint az övéi és amelyek lenézetik vele emezeket.

Még roszabb, ha nők között történik e bevallás, mert nekik a boldogság attól függ, hogy szenvedélyt gerjeszszenek és mert rendszerint maga a beavatott nő is kitette szeretni valóságát a szerelmes tekintetének.

Másrészt viszont kit a szerelem láza éget, semminek se érzi parancsolóbban a szükségét, mint hogy legyen egy barátja, ki előtt taglalhatja a szörnyü kétségeket, melyek pillanatról-pillanatra megrohanják a lelket, mert ebben a rettenetes szenvedélyben minden elképzelt dolog olyan, mint ha valóban létező lenne.

„Salviati jellemének, - irta ő maga 1817-ben - egyik nagy fogyatkozása, hogy, ugyancsak gyökeres ellentétben Napoleonnal, ha valamely szenvedély érdekeinek megvitatása közben egy dolog már kétségtelenül világos lett is előtte, nem birja reávenni magát, hogy ebből, mint megállapitott tényből induljon ki, hanem önkénytelenül és nagy bajára folyton és folyton ujra vita tárgyává teszi.” Mert hát könnyü bátornak lenni a nagyravágyásban. A kristalizáczió, melyet nem igáz le az elérendő tárgynak a kivánása, arra forditódik, hogy növelje a bátorsá­got, a szerelemben azonban teljesen annak a tárgynak a szolgálatában áll, amelylyel szemben bátornak kellene lennie.

A nő találhat álnok barátnőre, de találhat olyanra is, aki unatkozik.

Egy harminczöt éves herczegnő,⁸⁶ ki unatkozik és akit nem hagy békén a vágy, hogy cselekedjen, bonyodalmakat szőjjön, stb. stb., kit bosszant kedvesének a lanyhasága és akinek nem lehet reménye, hogy más szerelmet keltsen, ki nem tudja, hogy mit kezdjen azzal a tevékenységvágygyal, mely emészti és akinek nincs más szórakozása, minthogy bosszus rohamai vannak, nagyon jól lelhet elfoglaltságot, vagyis élvezetet és életczélt abban, hogy boldogtalanná tegyen egy igazi szenvedélyt, melylyel valaki elég arczátlan más iránt viseltetni, nem pedig ő iránta, aki mellett elalszik a kedvese.

Ez az egyetlen eset, amikor a gyülölet boldogságot fakaszt, mert foglalatoskodást és munkát szerez.

Az első pillanatokban az élvezet, hogy cselekszik valamit és mihelyt a társaság megsejti a vállalkozást: a hiuság, hogy sikert arasson vele: valami magával ragadó tulajdonságot ad e mesterkedésnek. A barátnő iránt való féltékenység a kedvese iránt való gyülölet álarczát ölti magára; mert hát hogy lehetne dühösen gyülölni egy férfit, ki teljesen ismeretlen? A nő azonban óvakodik bevallani magának, hogy irigykedik, mert előbb azt kellene bevallania magának, hogy van oka az irigységre, holott körül van véve hizelkedőkkel, kik csak ugy állhatnak meg, hogy nevetségességet sütnek a barátnőjére.

A beavatottá tett álnok barátnő, a mellett, hogy a leggaládabb cselekedeteket engedi meg magának, még mindig nagyon jól azt hiheti, hogy nem vezeti más, mint egyedül az a vágy, hogy ne veszitsen el egy becses barátságot. A boszus asszony azt mondja magában, hogy a barátság ellankad az oly szivben, melyet a szerelem és ennek halálos rettegései gyötörnek; a szerelem mellett a barátság csak a bizalmas közlésekből él meg; már pedig mi lehet ellen­szenvesebb az irigységnek, mint az ilyen közlés?

A szerelmi titkokba való beavatás a nők között csak akkor számithat jó fogadtatásra, ha nyiltan a következő okoskodás adja meg az értelmét: Drága barátnőm, abban az épp oly kép­telen, mint kérlelhetetlen hadjáratban, melyet a zsarnokainktól világgá szabaditott előitéletek folytatnak ellenünk, legyen ma ön a segitségemre, holnap rajtam lesz a sor, hogy megszolgál­jam.⁸⁷

E kivétel mellett még ott van egy másik, azé az igazi barátságé, mely a gyermekkorból való és amelyen azóta se rontott semmiféle féltékenység - - - - - - - - - A szenvedélyes szerelem bizalmas vallomásait csak az iskolásfiuk fogadják jól, kik szerelmesek a szerelembe és az ifju leányok, kiket emészt a kiváncsiság, a felhasználtatást kereső gyengédség, és akiket talán már sarkal az ösztön⁸⁸ is, mely azt mondja nekik, hogy életüknek ez a nagy ügye, és hogy nem kezdhetik elég korán a vele való foglalkozást.

Mindenki látott hároméves kis leányokat, kik egész jól eleget tesznek az udvarlás követel­ményeinek.

A kedvtelés-szerelmet lángra szitják, a szenvedély-szerelmet lelohasztják a vallomások.

A vallomások nemcsak veszedelmesek, hanem nehezek is. A szenvedély-szerelemben az, amit az ember nem tud kifejezni (mert a nyelv tulságosan durva ez árnyalatokhoz képest), ennek ellenére is nem kevésbé valóságosan létező valami, csak éppen, mert nagyon finom valami, az ember hamarabb téved a megfigyelésében.

A nagy felindulásban levő megfigyelő rosszul figyel meg; igazságtalan a véletlennel szemben.

A legokosabb talán, ha az ember saját magát teszi a meghittjévé. Este, költött nevekkel, de az összes jellemző részletek megtartásával, jegyezze le a párbeszédet, melyet barátnőjével folytatott, és hogy micsoda nehézséget lát. Egy hét mulva, ha szenvedély-szerelemről van szó, egész más ember lesz és akkor, ha elolvassa, amit feljegyzett, jó tanácsot fog adhatni magának.

Férfiak között, mihelyt nemcsak kettesben vannak és az irigység megjelenhet a látóhatáron, az udvariasság arra kötelez, hogy csak a physikai szerelemről beszéljenek: bizonyság a férfi­tár­sa­ság ebédutáni társalgása. Ilyenkor Baffo szonettjei⁸⁹ járják, melyek reczitálása roppant mu­lat­ságra szolgál, mert mindenki szó szerint veszi szomszédjának magasztalásait és áradozá­sait, melyek gyakran csak jókedvet vagy udvariasságot akarnak kifejezni. Petrarca elbájoló gyöngédsége vagy a franczia madrigálok rossz helyen lennének.