Szerkeszti dr pogány józsef stendhal a szerelemről forditotta salgó ernő

HARMINCZHATODIK FEJEZET.

Ami az állhatatlanság gyanujában levő nőt illeti:

Otthagyja az embert, mert ez visszariasztotta a kristalizácziót, holott talán a megszokás támogatására is számithatott volna nála.

Otthagyja az embert, mert nagyon is biztos felőle. Nem érez félelmet és a boldog szerelem apró kétségei többé nem tudnak megszületni; a nőt nyugtalanságban kell tartani és főleg óvakodni kell a tiltakozások eszeveszettségétől.

A hosszu idő alatt, amióta mellette él, az ember kétségkivül kitanulta, hogy a városban vagy a társaság tagjai között melyik az a nő, kire a kiválasztott leginkább féltékeny és akitől leg­jobban fél. Annak kell udvarolni és pedig korántsem nyiltan, kitárva, hanem inkább rejtegetve és őszintén rejtegetve a szivet; az észrevevést és a megérzést reá lehet bizni a gyülölet szemeire. A mély idegenkedés, melyet az ember ilyenkor hónapokon át minden nővel szem­ben érez,⁹⁶ könnyüvé teszi e feladatot. Nem szabad elfelejteni, hogy ebben a helyzetben a szenvedély feltüntetése mindent elront: ritkán találkozni a nővel, kit az ember szeret és vig társaságban pezsgőzni - ez a szabály.

A mi a nő szerelmét illeti, erre nézve figyelembe veendő:

1. Minél több physikai gyönyör vegyül a szerelem alapjába, abba, ami annak idején a meg­hitt­séget előidézte, a szerelem annál inkább alá van vetve az állhatatlanságnak és főként a hütlen­ség­nek. Ez vonatkozik főleg azokra a szerelmekre, melyekben a kristalizácziót a fiatalság, a tizenhat éves kor gerjedelme segitette.

2. A szerelem, melylyel ketten szeretik egymást, jóformán sohasem egyenlő.⁹⁷ A szenvedély-szerelemnek megvannak a szakaszai, melyekben, váltakozva, az egyik fél jobban szeret, mint a másik. Gyakran csak az egyszerü udvarlás vagy a hiusági szerelem felelkezik a szenvedély-szerelemmel és általában inkább a nő érez elragadtatott szerelmet. Bármilyen fajtáju a sze­relem, melyet két szerelmes közül az egyik érez, mihelyt féltékeny, azt kivánja, hogy a másik eleget tegyen a szenvedély-szerelem minden követelményének; a hiuság magára szinleli a gyöngéd sziv összes szükségleteit.

Végül, a kedvtelés-szerelmet semmi se untatja annyira, mint ha a másik szenvedély-szere­lem­ről tesz tanuságot.

Gyakori eset, hogy egy elmés ember, mikor egy nőnek udvarol, voltaképpen annak csak eszébe juttatja a szerelmet és ezzel meginditja lelkét. A nő szivesen fogadja az elmés férfit, ki ilyen élvezethez juttatja és aki erre remélni kezd.

Egy szép napon a nő találkozik a férfival, aki érezteti vele, mit amaz leirt előtte.

Nem tudom, milyen hatással van a férfi féltékenysége annak a nőnek a szivére, kit szeret. Az olyan szerelmes részéről, ki untat, a féltékenység teljes elkedvetlenedést idézhet elő, mely egész a gyülöletig fokozódhat, feltéve, hogy akit a féltékenység illet, szeretetreméltóbb, mint a féltékenykedő, mert a nő - mondta de Coulanges asszony - csak attól fogadja el a féltékeny­séget, akire maga is féltékeny lehet.

Ha a nő szereti a féltékenykedő férfit és ha ennek nincsenek jogai vele szemben: a félté­kenység megsértheti az oly kényes és oly nehezen kiismerhető női büszkeséget. A kevély nőknek tetszhet a féltékenység, mint amely uj elismerését fejezi ki hatalmuknak.

A féltékenység tetszhet, mint uj bizonyságszolgáltatása a szerelemnek. A szerfelett érzékeny nőnek a féltékenység sértheti a szemérmét.

A féltékenység tetszhet, mint bizonyságszolgáltatás a szerelmes férfi bátorságáról, ferrum est quod amant. Jegyezzük meg jól, hogy a nők a bátorságot szeretik, nem pedig azt a Turenne módjára való eszeveszett vakmerőséget, mely nagyon jól megfér a sziv hidegségével.

A kristalizáczió törvényéből következik, hogy egy nőnek sohasem szabad beismerően igen-t mondania a szeretőjének, kit megcsalt, ha még van valami szándéka vele.

Az élvezet, hogy továbbra is gyönyörködjünk a tökéletes képben, melyet arról alkottunk, ki lekötött bennünket, oly csábitó, hogy egész eddig a végzetes igen-ig

Semmint hogy meghaljon, keres inkább váltig
Ürügyet az ember, hogy éljen és szenvedjen.

                                                     Chénier André.

Franciaországban ismerik Sommery kisasszony történetét, ki mikor szeretője tetten érte, kereken tagadásra fogta a dolgot és ahogy az nem tágitott, igy szólt hozzá: „Oh! látom már, hogy nem szeret, mert jobban hisz a szemének, mint a szavaimnak.”

Kibékülni egy imádott nővel, ki hütlenséget követett el, annyi, mint késsel szabdalni a szünetlenül megujuló kristalizácziót. A szerelemnek meg kell halnia és szivünk irtózatos kinszenvedésekkel kiséri e haláltusa minden lépését. A szerelem szenvedélyének és az életnek ez egyik legszerencsétlenebb kombinácziója; jó volna, ha az embernek elég ereje lenne, hogy csak mint barát béküljön ki.

HARMINCZHETEDIK FEJEZET.
Roxane.

Ami a nők féltékenységét illeti, ők gyanakvók; sokkal többet koczkáztatnak, mint mi, többet áldoztak a szerelemnek, kevesebb módjuk van a szórakozásra és főként sokkal kevesebb arra, hogy meggyőződést szerezzenek szeretőjük dolgairól. A nő lealacsonyodásnak érzi a félté­keny­séget; olybá tünik fel, mintha futna a férfi után; azt hiszi, hogy kedvese nevet rajta és nevet főként leggyöngédebb áradozásain; kegyetlen szeretne lenni, holott pedig nincs törvényes mód, hogy megölje vetélytársnőjét.

A nőknél tehát a féltékenység, ha ugyan ez lehetséges, még szörnyübb betegség, mint a férfiaknál. A legtöbb, amit az emberi sziv a tehetetlen düh és az önmegvetés⁹⁸ tekintetében elviselhet, a nélkül, hogy megszakadna bele.

E kegyetlen betegségre nem tudok más orvosságot, mint vagy annak a halálát, aki előidézi, vagy azét, aki szenvedi. A franczia féltékenység rajzát meg lehet találni Jaques, a fatalista de la Pommeraie asszonyának történetében.

La Rochefoucauld mondja: „Az ember szégyenli beismerni, hogy féltékeny és dicsekszik vele, hogy tudott és hogy képes féltékeny lenni.”⁹⁹ A szegény nők még azt se merik bevallani, hogy érezték e kegyetlen kinszenvedést, annyira nevetségessé teszi az őket. Az ily fájdalmas seb sohasem hegedhet be egészen.

Ha a hideg értelem csak a siker legkisebb kilátásával felvehetné a harczot a képzelem tüzével, a következőket mondanám a féltékenység okából boldogtalan szegény nőknek: „A férfiak és az önök hütlenségét nagy távolság választja el. Önöknél e cselekedet részint valóságos cselekvés, részint jel. Katonaiskolai neveltetésünk folytán: a férfinál semminek se a jele. Ezzel ellentétben: a szemérem kihatásai folytán a legdöntőbb jele az odaadásnak, melyet nő tanusithat. Bizonyos rossz szokás mintegy szükségletté teszi a férfiaknál. Első ifjuságunk egész ideje alatt azoknak a példája, kiket az iskolában a nagyok-nak neveznek, azt idézi elő, hogy egész hiuságunkat, kiválóságunk minden bizonyitékát az ilyfajta sikerek minél nagyobb számában keressük és találjuk. Az önök neveltetése éppen az ellenkező irányba tart.”

Ami valamely cselekedetnek, mint jel-nek az értékét illeti: - egy dühös pillanatban szom­szédom lábára döntöm az asztalt; kutya fájdalmat okoz neki, de azért a dolgot nagyon jól el lehet intézni, - vagy pedig ugy emelem fel a karomat, mintha arczon akarnám vágni.

A két nem hütlensége között a különbség olyannyira valóságos, hogy egy nő, ki szenvedélye­sen szeret, meg tudja bocsátani a hütlenséget, a férfinál azonban ez lehetetlenség.

Ime, hogy mi döntő bizonyiték a szenvedély-szerelem és a daczból való szerelem megkülön­böztetésére: a nőknél a hütlenség amazt majdnem megöli, emezt megkétszerezi.

A büszke nők gőgből rejtegetik a féltékenységet. Hallgatagon és hidegen töltenek hosszu estéket a férfival, kit imádnak, kinek elvesztésétől rettegnek és akivel szemben érzik, hogy kevéssé szeretetreméltó a viselkedésük. Ez bizonyára egyike a lehető legnagyobb gyötrelmek­nek és egyszersmind egyik legkiadósabb forrása a szerelmi balsorsnak. E nőket, kik annyira méltók minden tiszteletünkre, a férfi csak valami különös és erélyes eljárással gyógyithatja meg, például ha valami nagy utra indul vele, melyet tegnapról mára határozott el, főként azonban ugy kell viselkednie, mintha mit se venne észre abból, amit maga előtt lát.