Szerkeszti dr pogány józsef stendhal a szerelemről forditotta salgó ernő

ELSŐ KÖNYV.

ELSŐ FEJEZET.
A szerelemről.

Számot akarok adni magamnak erről a szenvedélyről, melynek minden őszinte megnyilvánu­lásában benne van a szépség jellemvonása.

Négyféle különböző szerelem van:

1. A szenvedély-szerelem, a milyen a portugal apáczáé, Heloisé Abelard iránt, Vésel kapi­tányé, a centói zsandáré.⁶

2. A kedvtelés-szerelem, az, a mely 1760 táján uralkodott Párisban és a melyet meg lehet találni az akkori regényekben és emlékiratokban, Crébillon, Lauzun, Duclos, Marmontel, Chamfort, D’Épinay asszony stb. irásaiban.

Olyan kép ez, melyben minden, még az árnyék is, merőben rózsaszinü és a melyben a kellemetlennek semmiféle körülmények között nincs helye, ha csak nem a szokás, a jó modor, a tapintat stb. ellenére. A jó társaságbeli ember már előre tudja az összes mozzanatokat, melyek e szerelem különböző fázisaiban várják. Hiányával lévén a szenvedélynek és a várat­lanságnak, gyakran több benne a tapintatosság, mint az igazi szerelem és bőséges teret juttat az elmésségnek. Egészben olyan, mint egy hideg és csinos miniatüre a Carracciok valamelyik festményéhez képest és mig a szenvedély-szerelem keresztülgázoltat bennünket összes érdekeinken: a kedvtelés-szerelem mindig tud alkalmazkodni hozzájuk. Igaz, ha elvesszük belőle a hiuságot, vajmi kevés marad e szegény szerelemből; a hiuságtól megfosztottan olyan, mint valami legyengült lábbadozó, ki alig tudja vonszolni magát.

3. A physikai szerelem.

Az ember vadászaton van és lát egy szép, piros-pozsgás parasztleányt, ki bujik az erdőben. Mindenki ismeri az ilyen fajta élvezeten alapuló szerelmet; bármily rideg és szerencsétlen a természete, tizenhat éves korában ezzel kezdi az ember.

4. A hiuság-szerelem.

Az emberek roppant többsége, különösen Franciaországban, akként kiván és szerez meg valamely divatos nőt, mint egy szép lovat - hozzátartozik a fiatalember fényüzéséhez. A többé-kevésbbé legyezgetett vagy többé-kevésbbé bántott hiuság elragadtatásokat fakaszt. Néha társul a physikai szerelemmel, de nem mindig, sőt néha még csak a physikai élvezet sincs meg benne. Polgárember szemében egy hercegnő sohasem idősebb harmincz esztendős­nél, - mondta Chaulnes herczegnő és Lajos holland király, ez igaz ember udvarának benfentesei még ma is mosolyogva emlegetnek egy csinos hágai asszonyt, ki nem tudta megállani, hogy egy herceget vagy fejedelmi sarjat ne találjon elragadónak. És, hiven a monarchikus elvhez, mihelyt vérbeli herceg tünt fel a láthatáron, azt, aki csak közönséges herczeg volt, nyomban otthagyta: mintegy vándordija volt a diplomáciai testületnek.

Az efféle sivár viszonyban még az a legszerencsésebb eset, ha a megszokás növeli a physikai élvezetet. Ilyenkor az emlékek kissé hasonlóvá teszik a szerelemhez; ismeri az önérzet tüske­szurásait és a távollét szomoruságát; a regényes izü gondolatok megrohanása következtében az ember szerelmesnek és buskomornak véli magát, mert a hiuság megáhitja, hogy nagy szenvedélyt tételezzen fel magáról. Annyi bizonyos, hogy bármilyen fajtáju szerelem okozza, mihelyt a lélek tüzelése társul hozzá, a gyönyörök élénkek és emlékük magával ragadja az embert, továbbá, hogy szenvedélyben, ellentétben a legtöbb másfélével, annak az emléke, ami elveszett, mindig különbnek tünik fel, mint amit a jövő nyujthat.

A hiusági szerelemben néha a megszokás vagy az elcsüggedés, hogy tudniillik jobb már nem akadhat, egy bizonyos fajta, valamennyi között a legkevésbbé szeretetreméltó fajtáju, barátsá­got fejleszt ki, mely dicsekedve hivatkozik a megbizhatóságára stb.⁷

A physikai gyönyört, miután a természetben gyökeredzik, mindenki ismeri, de a gyengéd és szenvedélyes lelkek szemében csak alárendelt rang illeti meg. És ők, ha a szalonokban esetleg nevetnek is rajtuk, ha a társaságbeli emberek álnoksága gyakran boldogtalanná is teszi őket, cserébe ismernek oly gyönyöröket, amelyek örökre elérhetetlenek a csak a hiuságból vagy a pénzért dobogó sziveknek.

Némely erényes és gyöngéd nőnek jóformán eszébe sem jutnak a physikai gyönyörök. Csak ritkán vannak - ha szabad igy mondani - kitéve nekik és ilyenkor is a szenvedély-szerelem elragadtatásai majdnem feledtetik velük a test gyönyöreit.

Vannak emberek, kik áldozatai és eszközei valami pokoli, olyan Alfieri-féle gőgnek. Ez em­be­rek, kik talán azért kegyetlenek, mert, mint Nero, - lévén, hogy mindenkit a maguk szivéről itélnek meg - folyton remegnek, ez emberek, mondom, csak annyira részesednek a physikai gyönyörben, amennyire a gőg lehető legnagyobb érvényesülése társul vele, vagyis amennyire kegyetlenkedést üzhetnek gyönyöreik társnőjével. Innen erednek a Justine rémségei. Ennél alább ez emberek nem érzik magukat biztonságban.

Egyébiránt négyféle szerelem helyett igen jól meg lehet különböztetni nyolcz-tiz féle árnya­latot is. Az emberek talán épp oly sokféleképp éreznek, mint ahányféleképp látnak; az elnevezés­ben való e különbözés azonban a legkevésbbé se érinti a következő fejtegetéseket. Az összes szerelmek, melyek a földön láthatók, ugyanazon törvények szerint születnek, élnek és halnak meg vagy emelkednek a halhatatlanságba.⁸

MÁSODIK FEJEZET.
A szerelem megszületése.

Castel Fiorentino, 1819. jun. 10.

Ime, mi megy végbe a lélekben:

1. Csodálat.

2. Az ember igy szól magában: „Mily gyönyör őt megcsókolni, tőle csókot kapni!” stb.

3. Remény.

Az ember tanulmányozza az előnyös tulajdonságokat; ez az a pillanat, mikor a nőnek, ha a legnagyobb physikai gyönyört akarja, meg kellene adnia magát. Még a legtartózkodóbb nőknél is a szemek kigyulnak a remény pillanatában; a szenvedély oly erős, a gyönyör oly élénk, hogy szembeszökő jelekkel árulja el magát.

4. A szerelem megszületett.

Szeretni annyit tesz, mint gyönyörűséget találni annak a lénynek, kit szeretünk és a ki bennün­ket szeret, a látásában, érintésében, minden érzékkel és minél közelebbről való érzékelésében.

5. Megkezdődik az első kristalizáczió.

Az ember ezer kiválósággal dísziti fel a nőt, kinek biztos a szerelméről; véget nem érő kedv­teléssel részletezi a boldogságát. Mindez önmagunk előtt való túlnagyításában összegeződik egy remek tulajdonnak, mely az égből hullott az ölünkbe, melyet nem ismerünk és a melynek biztosak vagyunk a birtoklása felől.

Engedjék huszonnégy óráig szabadon működni a szerelmes ember agyát és ime, mi történik.

A salzburgi sóbányák valamely elhagyott tárnájába az ember ledob egy, a téli fagytól lecsupa­szitott faágat; két-három hónappal utóbb, a mikor kihúzza, ragyogó kristályokkal van boritva. A legkisebb hajtásokon is, melyek nem nagyobbak, mint a czinege lába, végtelen mennyisége tündököl a mozgékony és kápráztató gyémántoknak. Az eredeti faágra nem lehet reáismerni.

Kristalizácziónak nevezem az elmének azt a működését, mely minden adatot arra használ fel, hogy a szeretett lényben új meg új tökéletességeket fedezzen fel.

Valaki megemliti, hogy Genuában forró nyári napokon mily hűsek a tengerparti narancs­erdők: mily gyönyörűség lenne az imádott nővel együtt élvezni a hűvöst!

Egy barátunk vadászat közben kitöri a karját: mily édes, ha az a nő ápol, kit szeretünk! Folyton vele lehetni és szüntelenül látni, hogy szeret, - szinte áldani lehetne érte a fájdalmat és mert barátunk kitörte a karját, szentül meg vagyunk győződve imádottunk angyali jóságáról. Szóval, az embernek csak el kell gondolnia valamely tökéletességet és már felleli abban, a kit szeret.

E jelenség, melyet legyen szabad kristalizáczió-nak neveznem, kifolyása a természetnek, mely élvezetet parancsol és vért hajt az agyunkba, annak az érzésnek, hogy az élvezet annál nagyobb, minél tökéletesebb az, a kit szeretünk és a gondolatnak: e nő az enyém. A vad­ember­nek nincs ideje, hogy tovább menjen az első lépésnél. Érzi a gyönyört, de agyvelejének munkálkodását arra forditja, hogy űzze a szarvast, mely menekül az erdőben és a melynek húsával minél gyorsabban helyre kell pótolnia erőit, ha csak nem akar elesni ellenségének bárdja alatt.

A czivilizáczió másik végletén biztosra veszem, hogy van oly gyöngéd nő, ki a physikai gyönyört is csak a mellett a férfi mellett leli fel, a kit szeret.⁹ Ez merőben az ellentétje a vadember példájának. De hát a czivilizált népeknél az asszonynak van ráérő ideje, míg a vad­ember annyira el van foglalva a dolgaival, hogy kénytelen úgy bánni a nőstényével, mint az igavonó barommal. Ha sok állatfajnál a nőstényeknek különb a helyzetök, ez azért van, mert a hímek létfentartása is könnyebb.

Azonban hagyjuk az őserdőket és térjünk vissza Párisba. A szenvedélyre gyúladt férfi minden tökéletességet benne lát abban, a kit szeret; csakhogy a figyelem még eltérülhet, mert a lélek beleun minden egyformaságba, még a tökéletes boldogságéba is.¹⁰

Ime, mi történik ekkor a figyelem lekötésére:

6. Megszületik a kételkedés. Miután tíz-tizenkét pillantás vagy bármi más cselekvés-sorozat, mely épp úgy lejátszódhat egy percz alatt, mint a hogy eltarthat napokon át, előbb felkeltette, aztán megerősitette a reményt, a szerelmes ember, felocsudva első csodálkozásából és vagy mert megszokta a boldogságot vagy pedig mert annak, az esetek legnagyobb számán alapuló elméletnek az értelmében jár el, mely csak a könnyen legyőzhető nőkre vonatkozik, pozitivebb bizonyságokat kiván és követelőbben lép fel.

Közönynyel¹¹, hidegséggel, vagy éppen, ha túlságos elbizakodottságot tanusit, haraggal vála­szol­nak neki. Francziaországban bizonyos gúnyos árnyalattal is, mely mintegy azt mondja: „Még nem jutottunk oly messze, mint a hogy ön hiszi”. A nő ekként cselekszik vagy azért, mert felébredt a pillanatnyi mámorból és engedelmeskedik a szeméremnek, melyet fél, hogy megsértett, vagy pedig azért, mert egyszerüen az eszélyesség vagy a hiúság viszi reá.

A szerelmes ember kételkedni kezd a boldogságban, melyet biztosra vett; szigorú latolgatás alá fogja a remény amaz inditó okait, melyeket felismerhetni vélt.

Az élet egyéb gyönyörűségei felé akar fordulni; azt találja, hogy megsemmisültek. Valami borzalmas szerencsétlenség félelme szállja meg és vele együtt mélységes figyelmezés.

7. Második kristalizáczió.

Ekkor kezdődik a második kristalizáczió, mely gyémántok helyett megannyi megerősitését termeli ennek a gondolatnak:

Ő szeret.

A kétség megszületését követő éjszaka minden negyedórájában, egy pillanatnyi borzalmas szenvedés után, a szerelmes azt mondja magában: Igen, ő szeret; és a kristalizáczió munkája új meg új bájakat fedez fel; aztán ismét a riadt tekintetű kételkedés vesz erőt az emberen és hirtelen megállitja. Eláll a lélekzete; azt mondja magában: De hát csakugyan szeret-e? E marczangoló és mámoritó ingadozásban a szegény szerelmes élénken érzi: Az a nő oly gyönyörökben részesitene, aminőket senki más nem adhat a világon.

Ez igazság teljes átérzése, ez a borzalmas meredély legszélén vezető út, melytől csak egy kéz­nyújtásnyira van a tökéletes boldogság: ez okozza, hogy a második kristalizáczió oly magasan felette áll az elsőnek.

A szerelmes férfi folyton e három gondolat között bolyong:

1. A nő, kit szeretek, fel van ruházva minden tökéletességgel.

2. Szeret.

3. Hogy nyerhetném ki tőle a szerelem lehető legnagyobb bizonyitékát?

A még zsenge szerelem legkinosabb pillanata az, mikor a szerelmes reájön, hogy rosszul okoskodott és egy már kikristályosodott síkot össze kell törnie.

Kételkedni kezd magában a kristalizáczióban is.