Szerkeszti dr pogány józsef stendhal a szerelemről forditotta salgó ernő

KILENCZEDIK FEJEZET.

A lehető legnagyobb mértékben igyekszem, hogy száraz legyek. Hallgatást akarok paran­csol­ni szivemnek, mely azt hiszi, hogy sok mondanivalója van. Folyton attól félek, hogy sóhajtást irtam le, mikor azt hiszem, hogy valami igazságot jegyeztem fel.

TIZEDIK FEJEZET.

A kristalizáczió bizonyítása végett csak a következő esetre akarok hivatkozni²²:

Egy fiatal leány hallja, hogy egy Eduárd nevü rokona, ki a hadseregtől van hazatérőben, roppant kiváló fiatal ember; azt is mondják neki, hogy e fiatalember már a hiréből szerelmes lett belé, de mielőtt nyilatkozna és szülőitől megkérné a kezét, alkalmasint látni akarja. A leány a templomban megpillant egy idegen ifjut, hallja, hogy Eduárdnak szólítják, meg van győződve, hogy ez az, beleszeret. Egy hét mulva megérkezik az igazi Eduárd; nem az, kit a templomban látott, a leány elsáppad és boldogtalanná teszik, ha feleségül kel hozzá mennie.

Ime, egyike azoknak a dolgoknak, melyeket az együgyüek a szerelem hóbortjainak neveznek.

Egy nemeslelkü férfi a legfigyelmesebb módon jótéteményeivel halmoz el egy szerencsétlen fiatal leányt; képzelni se lehet nála kitünőbb embert és a szerelem már kezd megszületni, de a férfi rossz kalapot visel és a leány látja, hogy ügyetlenül üli meg a lovat: sóhajtva vallja be magának, hogy nem viszonozhatja érzelmeit. Valaki udvarol egy a legteljesebb mértékben tisztességes úri nőnek. A nő megtudja, hogy ezt az urat bizonyos nevetséges testi szerencsét­lenségek érték: nyomban elviselhetetlennek fogja találni. Holott eszeágában se volt, hogy valaha is megadja magát neki és e titkos fogyatkozások miben se apasztják se az elmésségét, se a szeretetreméltóságát. Mindez egyszerüen azért van, mert a kristalizáczió lehetlenné vált.

Hogy egy emberi teremtés gyönyörüséggel foglalkozhassék a szeretett lény istenítésével, ahhoz, akár az ardennesi erdőkben, akár Coulon báltermében pillantotta meg, először is az kell, hogy tökéletesnek tünjön fel előtte, nem ugyan minden lehetséges vonatkozásban, de mindazokban, melyek között az adott pillanatban látja; minden tekintetben csak a má­sodik kristalizáczió néhány napja után fog előtte tökéletesnek feltünni. Nagyon egyszerü dolog. Akkor már csak gondolnia kell valami tökéletességet és rögtön fölleli abban, akit szeret.

Látnivaló, hogy a szépség mennyiben szükséges a szerelem megszületéséhez. Az kell, hogy a csunyaság ne gördítsen elébe akadályt. A szerelmes csakhamar odajut, hogy kedvesét szépnek találja, úgy, ahogy van, a nélkül, hogy az igazi szépséget gondolná.

A vonások, melyek az igazi szépséget alkotják, ha láthatókká válnának előtte, oly - ha szabad így mondanom - boldogság-mennyiséggel kecsegtetnék, melyet számban kifejezve egynek nevez­nék; kedvesének a vonásai azonban, úgy, ahogy vannak, ezer egység boldogságot szerez­nek neki.

A szerelem megszületése előtt a szépség szükséges, mint czégér; hajlamosít a szenvedélyre a dicséretek révén, melyeket arról hall az ember, akit szeretni fog. A nagyon élénk csodálat még a legkevesebb reményt is döntő sulyúvá teszi.

A kedvtelés-szerelemben és talán a szenvedély-szerelem első öt korszakában is, a nő, mikor szeretőt választ, sokkal inkább attól befolyásoltatja magát, hogy a többi nő miként nézi azt az embert, semmint hogy ő maga miként látja.

Innen a fejedelmek és a katonatisztek sikere.²³

Az agg XIV. Lajos udvarának szép asszonyai szerelmesek voltak az uralkodóba.

Óvakodni kell a remény elősegítésétől, mielőtt az ember biztos lenne a csodálat felől. Bizo­nyos lagymatagság származna belőle, mely lehetetlenné teszi a szerelmet vagy legalább is amely ellen csak a hiúság megszurkálása használ.

Az emberek nem rajonganak az igénytelenség-ért, se a mindenki számára készen álló mosoly­gásért; ezért szükséges a társaságban a kitanultság máza; ez a modor nemeslevele. Még a nevetést se szakítjuk le a nagyon útszéli tőről. A szerelemben hiúságunk megveti a nagyon is könnyü győzelmet; az ember nem olyan, hogy, bármely téren is, nagyon nagy értéket tulajdo­nítson annak, amit felkinálnak neki.

TIZENEGYEDIK FEJEZET.

Miután a kristalizáczió már megkezdődött, az ember elragadtatva gyönyörködik minden új szépségben, melyet abban, akit szeret, felfedez.

Azonban mi a szépség? Valamely uj alkalmasság arra, hogy az ember gyönyörre gerjedjen.

Az egyes embereknek különbözők, sőt gyakran ellentétesek az élvezeteik. Ez megmagya­ráz­za, hogy ami egyvalakinek szép, másnak rút. (Del Rosso és Lisio döntő példája, 1820. január 1.)

Hogy tisztába jöjjünk vele, kinek milyen a szépség, meg kell vizsgálni, hogy milyen termé­szetüek az élvezetei. Igy például Del Rossonak olyan nő kell, ki eltür némely merészséget és aki mosolyával engedélyezi a csintalanságot; olyan nő, kinek minden pillanatban a physikai gyönyörök lebegnek a képzelme előtt és aki a mellett, hogy izgatja, egyszersmind kitárulásra is engedi a szeretetreméltóságnak azt a módját, mely Del Rossoé.

Del Rossonak a szerelem nyilván a physikai szerelmet jelenti, Lisionak pedig a szenvedély-szerelmet. Világos, hogy nem értelmezhetik egyformán a szépség szót.²⁴

Minthogy a szépség, melyet az ember felfedez, új képesség a gyönyör felgerjesztésére és minthogy a gyönyör mindenkinél más és más:

a kristalizáczió, mely valakinek a fejében kialakult, az ember gyönyöreinek a szinét tünteti fel;

a kristalizáczió, melyet valaki a kedveséről, vagyis a neki való szépségről alkotott, nem más, mint összeállítása az összes feltételeknek, mindazoknak a kivánságoknak, melyeket irányában egymásután támaszthatott.

TIZENKETTEDIK FEJEZET.
A kristalizáczió folytatása.

Miért, hogy az ember elragadtatva gyönyörködik minden új szépségben, melyet abban, akit szeret, felfedez?

Azért, mert minden új szépség teljes és tökéletes elégtételt szerez valamely kivánságnak. Az ember azt kivánja a szeretett nőtől, hogy legyen gyöngéd; már gyöngéd. Aztán azt akarja, hogy legyen büszke, mint Corneille Emiliá-ja és noha ez a kettő alkalmasint összeférhetetlen, már abban a pillanatban római lélekként tünik fel előtte. Ime a belső oka, hogy miért a szerelem a legerősebb szenvedély. Minden másban a vágyaknak alkalmazkodniok kell a hideg valósághoz; itt a valóság siet hozzáidomulni a vágyakhoz, következésképen tehát minden szenvedély között a szerelem az, melyben a heves vágyak a legteljesebb élvezethez jutnak.

Vannak a boldogságnak általános szabályai, melyek uralma kiterjed az egyes vágyak összes kielégüléseire.

1. A nő olybá tünik fel, mint az ember tulajdona, mert egyedül csak ő tudja boldoggá tenni.

2. A nő dönt az ember értéke felől. Ez a szabály nagy jelentőséggel birt I. Ferencz és II. Henrik galans és lovagi és XV. Lajos elegans udvarában. Alkotmányos és okoskodó kormányzat alatt a nők elvesztik ezt a fajta befolyásukat.

3. Ami a regényes hajlamuakat illeti: minél fenköltebb lelkü a nő, annál égiebbek és a közön­séges felfogás iszapjából annál kiemelkedőbbek a gyönyörök, melyeket az ember karjai között fellel.

A legtöbb tizennyolczéves fiatal franczia J. J. Rousseau tanítványa; nekik fontos ez a szabály.

A boldogság óhajtásának e sok csalóka müveletében az ember elveszti a fejét.

Attól a pillanattól fogva, hogy szerelmes, a legokosabb ember se látja úgy a dolgokat, ahogy vannak. Alábecsüli a saját előnyeit és túlozza szerelme tárgyának minden legkisebb kegyét is. A félelem és a remény minden pillanatban valami regényes jelleget ölt (Wayward)). Többé mit se tulajdonít a véletlennek; elveszti a valószinűség iránt való érzékét; ha valamit képzel, az nyomban létezik is és kihatással van boldogságára.²⁵

Annak, hogy egy ember mennyire elveszti a fejét, ijesztő tünete, hogy ha valami nehezen megfigyelhető apróságra gondol és például úgy látja, hogy fehér: boldogságának előnyére von belőle következtetést; egy pillanattal utóbb azt veszi észre, hogy nem fehér volt, hanem fekete, de azért ismét úgy értelmezi, hogy szerelmének a javára szól.

Ilyenkor, amikor halálos bizonytalanság marczangolja, a lélek élénk szükségét érzi a barátnak; de a szerelmes ember előtt nincs barát. Az udvar tudta ezt. Ime a forrása az indiscretio amaz egyetlen fajtájának, melyet finom érzékű nő meg tud bocsátani.