Areopolisz történelmi és társadalomtudományi tanulmányok Szerkesztők

Chyrurgosok, physikusok, borbélyok

A XIX. században a székelyföldi egészségügyi ellátás alacsony színvonalának egyik oka a súlyos orvoshiány volt, ami akkor nem számított elszigetelt, egyedi jelenségnek, hisz hasonló gondokkal nemcsak Erdély, hanem számos európai ország is küszködött. Az erdélyi orvosok nagy része külföldön szerezte tudását és oklevelét. Bécsben és Prágában a katolikusok, Németországban, Svájcban és Németalföldön a protestánsok, Itália városaiban pedig bármely felekezethez tartozók. Az orvosképzés akkori helyzetének köszönhetően, az olyan félreeső vidékekre, mint amilyen Székelyudvarhely is volt, kevés okleveles orvos jutott el. A gyógyítás a borbélyokra hárult, akik az akkori szokás szerint igyekeztek a legfontosabb egészségügyi feladatokat elvégezni. Sajnos az orvos-borbélyok munkájáról keveset tudunk. Műhelyükkel együtt rendszerint elenyészett nevűk és tevékenységük is. A mai ember már nem igazán ismeri az egykori borbély teendőit, aligha tudja, hogy mit jelenthetett egykor az érvágás, köpölyözés, piócázás, sebkezelés.

A XIX. század valamelyes változást hozott ezen a területen. Egyre nagyobb számban kerültek ki az egyetemekről a frissen végzett orvosok, és megkezdődött a harc a kenyérkeresetüket féltő borbélyorvosok és a diplomával rendelkezők között. A beteggyógyítás átmeneti és ellentmondásos periódusa volt ez. Az 1830-as években az orvosképzés még jobban kiszéle­sedett, de a viszonyok a XVIII. század végi állapotokhoz képest alapvetően nem változtak. A korabeli orvos ellátásról egyfajta támpontot nyújt Szigethy Gyula Mihálynak, a városról szóló írása: “Bévégzem ezen Város leirását az egészségre ügyelő becses karral, a Székelyek eleintvén nyavalyáikat kenéssel s pálinkával orvosolták, de már megesmerték az Orvosoknak, Patikáriusoknak szükséges voltát, a mint - hogy voltak is itten rövid ideig: Herter, Tartler, Horváth, Gergelyfi, Ottmeier nevü orvosok, de csak Weisz János nevü Orvos maradt 40 esztendőktől fogva szerencsésen Orvosló Ur, a Tollasi nevü Patikárius után Maurer Sámuel, 25 esztendőktől fogva, tanult és jól kidolgozott Patikai orvosságairól jeles férfi. Irtam ezeket még az 1826-ik esztendő végén, Szigethy Gy. Mihály.” A városhoz 40 évig hű Weisz Jánosnak 1827-ben végzetes műhiba következtében kellett távoznia státiójából. A történteket Szigethy a következőképpen rögzíti: “Itt doctor nem létiben sok izben viselt Weisz János physikusi személyt, vette annak fizetését is, jól is viselte magát, de... egy történet szerencsétlenné tette, mert himlőoltáskor valami franczos asszony gyermekéből talált venni matériát, mely a havasalji pápista falubelieket franczuval bétöltötte, ezért fisikusi statióját fizetésével elvesztette, helyébe Nagy Miklós borbély lett, jött e mellé egy Bartók nevü chyrurgus is.” Tehát a városban és a környékén létező luesz terjedését a himlő elleni oltások alkalmával maguk a beoltó “chyrurgusok” is elősegítették.

1831-ben a város újból járványos betegség súlyos következményeit szenvedte: “ismét júl. honapban... a cholera... kiütvén, mely északról szivárgott... a vásárokat megszüntette, a törvények folytatása megszünt, a drágaság újra beállott, pedig mindennek szép termése volt”. A járvány leküzdésére Péterffi doktor érkezett a városba: “ide doktor Péterffi rendeltetett, ki is szerencsés kurákat tett, egész esztendő alatt. Doktor Péterffi 1832 oktober hónapban udvarhelyszéki rendes phisikusnak beállott s hamar itt hagyván, 1833-ban újra visszajött.” - írja Szigethy Gyula Mihály. A physikus megnevezés orvost jelentett, legtöbbjük a XIX. században a városi, széki illetve a megyei tiszti orvosi feladatokat is ellátta. Valószínű, hogy Péterffi doktor az orvosi teendőket a városban 1836-ig végezte, ugyanis ekkor az enyedi születésű új orvosdoktor Fejérvári Lajos telepedett le Székelyudvarhelyen és dolgozott ott az 1884-ben bekövetkezett haláláig.

1834-ben Szigethy, a város eseményeinek XIX. századi krónikása, újabb bajokról ad hírt: “...novemberben, deczemberben a veres-himlő, a városban, ref. kollégyomban s a székben is erösen uralkodott, holtanak is benne, tanulók is.” Székelyudvarhelyen akkor minden bizonnyal egy Opra nevű orvos is tevékenykedett, akinek azonban csak az elhalálozásáról maradt fenn hír a tímár céh kiadási és bevételi protocollumaiban, ahol 1835. április 23-án ez a bejegyzés található: “Tekintetes Opra Doctor Ur meghaláloztatván, a céh eltemettette, ezért kapott 10 Rf.”-t.

Az egészségügyi ellátás szolgálatában a városban gyógyszertár is működött. Az első gyógyszerész, aki 1801-ig tevékenykedett Székelyudvarhelyen, a Tollasi nevet viselte. Utódja Maurer Sámuel volt, aki 1835-ig szolgálta odaadással a várost. Ekkor “...patikárius Maurer Sámuel lemondott a patikusságról, jun. 16-án elhagyta Udvarhelyt, ... eladta patikáját egy segesvári ifjú szász patikáriusnak 15 ezer forintokon... Az új patikárius már a harmadik patikárius Udvarhelyt, neve Joh. Andreas Kauntz.”

Udvarhely városában az orvosi munkának viszonylag kevés becsülete volt. Az orvost még a múlt század közepe táján sem értékelték teljesítménye valós szintjének megfelelően. Erről tanúskodik az 1856. évi udvarhelyi tanács fizetési besorolása, amely szerint a “Polgármester... 600 frt., első tanácsos... 400 frt., Poltzáj revizor... 350 frt., protocolista, expeditor, translátor ... 250 frt., városi sebész vagy orvos... 60 frt., városi bába... 40 frt.” jövedelemmel rendelkezett.

A székelyudvarhelyi egészségügyi ellátás hőskoráról nem a teljesség igényével szóltunk itt. Mindazonáltal az említett orvosok, physikusok, borbélyok ismeretlenségben maradt társaikkal együtt hozzájárultak, és szerény vagy nagyobb tudásuknak megfelelően előbbre vitték Székely­udvarhely városában az orvosi szakma művelését. Azt, hogy a közjóra való törekedésből a város medikusai sem maradtak ki, mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy a XIX. század nyolcvanas éveiben egy orvos, Dr. Ráczkövi Sámuel volt az, aki szorgalmazta egy nyilvános sétatér létesítését. A század második felében Székelyudvarhelyen is megindult a küzdelem a gyógyítás intézményesítéséért. Az első igazi helyi gyógyintézet megszületése, valamint a kolozsvári egyetem orvosi karának 1872-ben történt megszervezése volt az a két tényező, amely a székelyudvarhelyi egészségügyi ellátás terén minőségi változást eredményezett.