Hatodik könyv

VII.

Tököli rövid idő alatt nagyszerü eredményt tudott

felmutatni: visszafoglalta uradalmait, Felső-Magyaror-
szág nevezetes részét, a bányavárosokat tetemes kész-
lettel, melyből saját nevével s fejdelmi czimmel ellá-
tott pénzeket veretett. Némely veszteségei daczára a
császáriak fegyverszünetet ajánlottak neki, mely alatt
a békét meg lehessen kötni, s ő, minthogy Bethun figyel-
meztette a kuruczokat, hogy XIV. Lajosnak s a csá-
szárnak kibékülése valószinüvé lett, elfogadta azt. A
béke 1679. febr. 5-én Nimwegenben létre jött, befog-
lalta Erdélyt is, mennyiben a münsteri békét megerősité,
de a kuruczokról szó sincs benne. E hóban lejárt Tökö-
linek a császárral kötött fegyverszünete is, anélkül, hogy
a két fél biztosai a békét létre hozhatták volna, daczára
hogy Apafi s a lengyel király is e végett közbenjárói
lépéseket tettek. Magát Tökölit − ki a császár által
özvegy Rákoczy Györgyné, Zrinyi Ilona kezét akarta

megnyerni, s e miatt hajlott a békére − gyanuba fogta

a bujdosók egy töredéke, kik szemöket ujra Wesselé-
nyire vetették s kiket e nagyravágyó és mellőztetését
türni nem akaró férfiu bujtogatott. A megrohanástól
félő férfiu Erdélybe vonult,*) s mialatt a bujdosók
ujra meg kezdték és folytatták a küzdelmet, ő itt pró-
bált hatásosabb részvételt eszközölni.

A nimwegeni béke daczára XIV. Lajos folytatta

beavatkozásait a magyar ügyekre: Bethun marquis ta-
temes összeg pénzt vitt a bujdosóknak s a szigoru és
mértékletes Akakia Roger a fejdelmi udvart ösztönözte
interventióra. A kedv itt még megvolt s biztatást a
portáról is vettek, hol az uj nagyvezér Kara Mustafa a
bécsi kormánynak határozott ellensége volt. Az 1679.
máj. 27-iki országgyülés „minthogy az ország nagy
részét tanácsurak ő kegyelmek birják” ezeket cseleked-
hetési teljhatalommal s követküldési joggal látta el,
„megnyugodva levén ő kegyelmek igaz hazafiságában.”
Ennek alapján követe által, Apafi még egyszer felajánlá
a császárnak jó szolgálatait. Nem fogadta el, mert tete-
mesebb haddal rendelkezvén, reménye volt a megujult
háboru leverésére, reménye az ország kibékitésére. S
annak következtében Apafi Tökölit ujra a bujdosók tábor-
nokávává választatá, de kötelezte, hogy teendő fogla-
lásait csatolja az erdélyi területekhez. A bujdosók egy
része ebbe belenyugodott, nem azoknak egy töredéke,
mely Wesselényit ismerte el tábornokának. Tökölinek
ekkor, hogy kilátásban levő hadjárati tervei meg ne
semmisüljenek, erélyesen kelle eljárnia: megtámadta
sergeivel Wesselényit, elfogta s elébb Szamosujvárra
és onnan Somlyóra inditá. Emberei kiszabaditák ugyan
ezt, de Tököli kuruczai megsejtvén a dolgot, nyomuk-
ba iramodtak, Zsibónál szétverék a mentő-csapatot.

*) Das ehemals so mächtige, anjetzo verwirrte Königreich
Hungarn. 1683. 236 l. E nevezetes munkában sok ErdéIy törté-
netére vonatkozó adat van elszorva.

Wesselényi megszabadult ekkép, de minden készlete

zsákmánynyá lett. Mind a mellett röviddel utóbb már
fegyverben állt a Tisza mellett, versenytársa Tököli
pedig ősz elején Gyöngyös körül járatott tábort. A kö-
zösügy mégis összehozta őket s a kibékülés a két vezér
közt létrejött.

Ez év derekán egy nem nagy fontosságu dolog ko-

moly veszélylyel fenyegette Erdélyt. Némi török csa-
pat Somlyó-Csehi környékén dzsizie-szedéssel foglal-
kozott, de olyan helyen, hol ezt jogosan nem tehette.
Horvát János, egy szomszéd palánk parancsnoka, rájok
üt csapataival s levágta őket. Köztük volt a váradi
basa fia is s az elbusult atya a dologból nagy zajt csi-
nált. Sept. 28-áról komoly parancsolat jött a portáról,
hogy a gyilkosok elfogassanak s kivégeztessenek.*)
Apafi azon mentségét hogy a bünösök nem erdélyiek,
semmibe sem vették, s azok megbüntetését köve-
telték. Barcsai Mihály ekkor nehány gonsztevőt fényes
ruhába öltöztetve a váradi basa előtt kivégeztetett s a
80,000 tallérnyi adóval és jelentéssel László Zsigmon-
dot a portára küldetett. Nem hittek neki, sőt az ügynökök-
kel Keszelivel és Sárosival börtönbe vetteték: „ha 30
nap alatt nem adnak elégtélelt fel fognak akasztatni.”
Az ország megrémült rendei a Segesvári 1680. jan.
12-iki országgyülésen teljhatalmu biztosokat neveztek
ki az ügy eligazitására. Ez alatt a kiegyezés is megtör-
tént az ügynökökkel a portán: 50 ezer arany vérdij
lefizetésével, ezek visszanyerték szabadságokat s az ügy
el lőn ejtve.

A bujdosók ez időben is (1680) meglehetős szerencsé-

vel harczoltak, s Tököli ez időben is probált egyezkedni,
oly alapon hogy az alkotmány állittassék helyre s bizto-
sittassék. Őt erre Zrinyi Ilona iránt viseltető szerelme
is vitte, mely miatt Teleki Mihály leányának vissza-
küldte a gyürüt. Ezért „teljességgel halálos ellensé-

*) A f. k. kormányszék levéltárában levő török eredeti után.

gekké lettek, és a szegény bujdosó magyar főemberek

össze akarták őket békéltetni,” minthogy e szakadást az
ügyre végetlenül ártalmasnak tartották. A kiegyezés
létrehozása végett, ezek közremunkálása folytán, Tököli
és Wesselényi Margitán, Apafi és Teleki Somlyón meg-
jelentek hadjaikkal. Az előbbiek mintegy 300 lovassal
átjöttek Somlyóra s a kiegyezés megtörtént, de csak
szinleg. A lakomán, melyet ennek ünnepélyére rende-
zett a fejdelem, Tököli kedvetlen volt, alig evett vala-
mit „maga borát, főtt vizét itta. Annál − irja Bethlen
Miklós − hitetlenebb, kedvetlenebb vendégséget nem
láttam. Olyan is lőn a békesség successusa, a micsodás az
áldomása.” Ez év kuruczháborujának a nov. 15-én kö-
tött fegyverszünet vetett véget, mely alatt Leopold
elhatározá az ország alkotmányának helyreállitására s
a protestánsok sérelmei orvoslására nagyobb engedmé-
nyeket adni s e czélból 1681. apr. 28-ára Sopronba
össszehitta az ország rendeit. Tököli is meg lőn hiva.

A bujdosók, ügyében már ekkor nevezetes fordulat

állott be, az, mely tulajdonkép Leopoldot is elhatározta
engedmények adására: a porta el volt határozva a buj-
dosók érdekében nyiltháborut kezdeni a császárral. Ez
egy idő ota sürgette a vasvári béke megujitását s a
porta mindig adott biztatásokat. 1681 elején már erre
semmi kilátása sem volt követének, midőn látta, hogy a
bujdosók pártfogolását titkolni sem tartják szükséges-
nek, s hogy kiterjedett mérvben fogtak hadi készüle-
tekhez. Ugy is volt. A budai basa már máj. 20-án biz-
tositá a kuruczvezért, hogy a porta pártfogásába
fogadta és számára athnamét küldetett az erdélyi fej-
delemhez, melylyel az elfoglalandó részek szabadsága
biztosittatott. Ezt más levelek követték tőle s a többi
basáktól: ne lankadjon, mert a török segitség el van
rendelve. S mig e közben az országgyülés összeült s az
országos sérelmekkel foglalkozott, de a protestansokéit
még mindig háttérbe tolá, csakugyan megtétettek a tá-
madásra szükséges lépések. Nemcsak a basák s a két

oláh vajda, hanem az erdélyi fejdelem is megkapta a

parancsot a felülésre. Ennek folytán a Zólyomival még
a tavaszszal is megrettentett Apafi Fehérvárra jun.
10-ére összehivta a rendeket, hol Teleki előterjeszté
hogy az ember halandó, jó volna a fejdelemnek utódról
gondoskodni. Minden ellenállás nélkül rögtön megvá-
laszták ifju Apafi Mihályt, a fejdelem fiát azon feltéte-
lekkel, melyekkel hajdan Rákóczy Ferenczet s azon
conditiokkal, melyekre atyja megesküdött. Teleki kihozá
ölében a gyermeket − öt éves volt − „és tevé az asz-
talra. Lőn nagy vivát kiáltás háromszor.” A fejdelem
követei épen ez időben jun. 11-én egyezkedtek Bereg-
szászon Tökölivel, s nem sokkal utóbb a táborba szállási
rendelet is kiadatott. Apafi, Barcsai Mihály által meg-
izente a váradi basának, hogy Szamosujvárról aug.
16-án fog indulni.*) A dologban még is halasztás tör-
tént: „ebben − irá a váradi miriliva − mindketten
hibáztunk, és elnézésre aligha számolhatunk.” Az elin-
dulás aug. végén Szamosujvárról megtörtént s Som-
lyónál a fejdelem Telekit tette generálissá. Kiadta
egyszersmind terjedelmes nyilatkozványát a háboru
indokairól. Apafi csinos haddal volt: saját sergén kivül
a két Oláhország hadai is egyesültek vele. Sept. 4-én
az aranyszegi mezőn a váradi basa ujabb sürgetését
vette**) s 7-én csakugyan egyesült a váradi, tömös-
vári), s egri basák hadával és Tökölinek, Wesselényinek
kuruczaival. Közel 25,000 ember volt együtt, melynek
főparancsnoka Apafi volt (szeraszkir mint a török ne-
vezé, mely sept. 12-én megszállotta Böszörményt, „be-
vágván palánkját a tracta alatt Tököli talpasi.” 18-án
Kálló alá ment s azt felégette. De csakhamar kitünt,
hogy a kiegyezés Teleki és Tököli közt szinleges, ezek
ketten sept. 24-én „a fejdelem előtt − irja Inczédi −
egybeszólalkozván rutul veszekedtenek.”***) Teleki-

*)Az erdélyi k. főkormányszék levéltárából.

**) U. o.

***) Ennyiből állt Csereynek azon előadása, hogy Teleki Tökö-

nek nem volt komoly szándéka a bujdosók megsegél-

lés − a mit tett, a portától kényszeritve tette. Tököli
elvált „Telekire való boszuból, kinek kommandoja alatt
nem lehetett,” Apafi Szathmár alá ment, melyen „öt-
ezer forintot vona,” s miután oct. 10-rén a törököket,
18-án az oláhokat haza bocsátá, maga is megfordult.
„Nekem − irja Bethlen − sirt a lelkem, mert akkor
szép jó békességre vihetjük vala a dolgot, ha olyan át-
kozottul meg nem szakadoznak vala az igazgatók.” Igy
végződött e magas reményekkel kezdődött hadjárat,
melynek szerencsés kimenetét előre hirdeté nyilatkoz-
ványában Apafi − ily nyomorultul s csaknem kudarcz-
czal. Tizennyolcz év óta nem volt hőbb vágya ennek,
minthogy nyiltan felléphessen a bujdosók mellett, s ti-
zen nyolcz év óta ezek is annak reményével táplálták
magukat minden szenvedéseik közepett. Végre midőn
eljött az ohajtott percz, kitünt az egész fusio gyakor-
latlansága. Üres beszéd vala Telekitől azon levelében,
melyet Duvernay-Boucauld erdélyi franczia ügynökhöz
még sept. 11-éről irt, Tököli ármányairól panaszkodni
hogy hadaival nem a fejdelmi, hanem a török táborhoz
csatlakozott. Az volt a hiba, hogy a hadban járatlan
fővezér oly ember tanácsán járt, ki maga is tudatlan
rosz katona volt, s hogy olyan katonai tehetség mint
Tököli Teleki alá rendelteték. A kurucznak is a török-
nek is igaza volt, ha nem akart a katonai baklövésekhez
segedkezet nyujtani s készebbek valának egy helyett
három tábort csinálni. Ők már tudhatták, hogy a dolog
itt nem fog megállani: hanem Apafi eljátszta befolyá-
sát a bujdosó ügyre.

S itt, e nappal kezdődik az erdélyi politikának for-

duló pontja. Teleki azon reménynyel küzdött eddig a
kuruczok érdekében, hogy az elvesztett területekért
Erdélynek a felső-megyékből szerzend kárpótlást, s

lit megakarta volna mérgeztetni, s a dolog még a basa elé is ke-
rült volna.

hogy ez országnak régi közvetítő állását visszaszer-

zendi. Tököli fölemelésében eszköz volt s nem is késett
ezt a visszafoglalandó részek Erdély alá bocsátására
kötelezni. Csalatkozott. Tököli nagyobb tehetség volt,
hogy sem önállóságra ne törjön s az ennek részére
Apafi kezénél letett 1681-iki athname után e részben
nem lehetett többé csalódásban. Ez okmány még lap-
pang, de Apafi manifestumából*) annyit tudunk, hogy
csaknem ugyanaz, melynek tervével Lippai, Wesse-
lényi, Zrinyi Péter a portát járatták − tehát Felső-
Magyarországnak török véduralom alatti önállóságát
biztosító. Teleki ugy hitte, hogy Erdély érdekeivel
ellenkezik annak előmozdítása. S neki eme, szerinte
magasabb politikai okoknak összetalálkozása családi
sérelmeivel elegendő volt, hogy a bujdosók ügyétől
hova-tovább mindinkább elforduljon.

S mialatt Apafi haza érve triumphust tartott, de a

mely épen oly nyomorultul ütött ki, mint maga a had-
járat, Tököli ügye honn és a portán szemlátomást gya-
rapodott. Mig egyfelől a császár azon reményben, hogy
ezáltal elvonandja őt a bujdosóktól végre beleegye-
zett, hogy Zrinyi Ilonát nőül vegye, követeit más
oldalról 1682 jan. 9-én Konstantinápolyban kitüntetés-
sel fogadta a nagyvezér. S ha tavasz kezdetén ő és a
császár biztosa alkudoztak együtt, ez nem egyéb volt
szinnél: ő ujabb biztatásokat és pénzt kapva a franczia
királytól, csak azt várta, hogy házasságát végrehajt-
hassa. Leopold pedig nagy áldozatok árán is hajlandó
volt kibékülni a portával, hogy a bujdosók ellen sza-
bad kezet nyerhessen. Az első megtörtént jun. 15-én
Munkácson, az utóbbiból semmi sem lett. A különben
is hidegen fogadott Caprera elébe oly követeléseket
terjesztett a nagyvezér, melyekről tudta, hogy elfogad-
hatatlanok (jun. 9-én), nehány héttel utóbb pedig meg-

*) Kiadta e manefectumot Trausch Chronicon II-ik k.

190−203.

kötötte Tökölivel a titkos szerződést, melynek 14

pontja volt. Ezáltal neki biztosítá Felső-Magyarország
uralmát, 40,000 tallérért, mely nagyobb összegre soha
sem emelhető, megadta ez országnak a szabad király-
választást s kötelezé ezt a vallás-szabadság fenntar-
tására.

Már jóval elébb el volt rendelve egy a mult évinél

nagyobb mérvü hadjárat. A magyarországi, bozsnya,
rumeli basák, a szilisztriai szandzsák, az oláh vajdák,
a tatárok s Apafi parancsot kaptak a felülésre. Fő sze-
raszkirrá Ibrahim budai basa neveztetett ki s nem
Apafi „az ő és generalisa gyalázatjára, mert − irja
Bethlen − tavaly mi valánk a fők, de most farkak va-
gyunk.” S ezt Erdélyben a fejdelem és környezete rosz
neven vette. Midőn a Fogarason 1682 apr. 25 Apafi a
rendek elé terjeszté a parancsot, ezek felterjesztéssel a
három nemzetből követeket küldtek a portára: Macs-
kásit, Rétit s a nagysinki királybirót*). Már elébb
ajándékokkal megtalálták a tatár khánt, hogy utját ne
Erdélyen át vegye − ez maj. 5-én Fogarasra érkezett
válaszában a nagyvezér parancsával menté magát, hogy
utja Brassón és Szebenen át van kijelölve. Nehány
nappal utóbb maj. 18-án már Apafi kezében volt a
budai basa levele, hogy „a felső-magyarországiakat
testvéri szeretettel egyesülésre” intse.**) kedvetlenül
lőn fogadva. Ötven nappal utóbb Tököli kiadta felhi-
vását közfelkelésre, s Kassa elfoglalására sietett. Jul.
20-án e város alá érkezett, s most Ibrahim is a Pest
körül táborozó török hadakkal arra vette utját, buju-
ruldut küldve jul. 24-éről Apafinak, hogy ő is siessen
hadaival***). De a fejdelem épen nem sietett. Nem
sietett résztvenni a vállalatban, melyet már Tököli
magán ügyének tekintett, melyet, mióta a soproni

*) Kézirat a magyar akademia birtokában.

**) Török levél a k. kormányszék levéltárában.

***) Ugyanott.

gyülés az alkotmányosságnak legalább töredékeit helyre-

állítá, sokan a magyarországiak közül roszallottak is,
nem mert nem akará a császárral szakadásig vinni a
dolgot − s az elindulás halogatására mindig talált
ürügyet „a váradi basa elindulását várja,” irá utolszor.
Kassa ez alatt elesett s aug. 18-áról a szeraszkir ujab-
ban sürgeté a fejdelmet, s boszusággal kérdé: „illik-e
a dolgot igy félvállról venni s halogatni?” Most már
megindult a fejdelem de lassan ment s Somlyónál is
meg akart állapodni. Aug. 26-áról a váradi basa sür-
getését hozták zilahi táborába: ezt ne tegye, már 13
napot késtek, s hazugságban maradnak. Uj levél jött a
budai basától: hagyjon hátra ágyut s egyéb készletet
de siessen.*) Már ekkor csakugyan utban volt s sept.
2-án végre Fülek alatt csatlakozott a török s kurucz
hadakhoz. Két nap mulva szembe lőn a szaraszkirral,
s „ötöd magával megkaftánozák.” 10-én elesett Fülek s
16-án a portáról a juliusi szerződés alapján elkészített
és leküldött athnaméval, bottal, zászlóval Tököli Magyar-
országi fejdelemségébe beigtattatott. Fülek lerombol-
tatása után, melynek ágyui s hadi szerei sept. 12-én
Apafinak adatták át**) haza indultak a sergek sept.
19-én, a törökök s erdélyiek Hatvan felé. „Nekünk −
irja Bethlen − olyan szerencsénk lőn ebben a hada-
kozásban, hogy ellenséget, nemhogy láttunk volna, de
hirét is alig hallottuk,” s egész részvétök Fülek rom-
bolásában állott. Apafival e hadjárat alatt nem jól bánt
a török s egy izben tiz ezer tallért is vont rajta. Gyenge
kárpótlás volt ezért, hogy sept. 25-én nyuszttal béllelt
mentével felkaftányozá s 28-án haza bocsátá. Erdélybe
oct. közepén érkezének meg.

E hadjárat már sokkal fényesebben ütött ki, mint a

mult évi. Ilynemű siker után alig lehetett abban kétel-
kedni, hogy a közelebbi évben már nem a bujdosók

*) Ugyanott.

**) Ugyanott.

támogatásáról, hanem derekas háboruról leend szó. De

a bécsi kormány megfoghatlan tétlenséggel még mindig
a béke helyreállításán munkált s egy ideig kicsinyes
intézkedésekkel akarta a fenyegető veszélyt elfordítni,
Tökölivel alkudozott anélkül, hogy el lett volna tökélve
annyi engedményre, mennyit ez mulhatlannak tartott.
Csaknem meg volt lepetve, midőn hirt vett, hogy a
háboru jelvénye a lófark, a szultán palotája előtt Ma-
gyarország irányában lőn kifüggesztve 1683 jan. 2-án.
Ugy volt: ez napról már szultáni ferman is külde-
tett*) Erdélybe, mely Apafinak tudtul adá a tervbe
vett hadjáratot s csatlakozását elrendeli. S csakugyan
apr. 1-én a szultán kiindult Drinápolyból 250,000 főből
álló táborral, ütközben fogadta Tököli követeit s ma-
jus derekán Belgrádon az összes hadak szerdárává
Kara Musztafa nagyvezért kinevezte. Ekkor már a
tatár sergek is utban voltak Erdélyfelé s a khánnak
apr. 9-én követe érkezett a fogarasi udvarba, mely a
hordák jövetelét jelenté s azon „szultáni kegyességé-
nek viszonzásául, hogy a pusztítástól embereit eltiltá,
illő becses ajándékok küldésére” szólítá fel a fejdel-
met**). Mind két dolgot Fogarason apr. 24-én a rendek
elé terjeszté Apafi: az első végett tetemes kölcsönt
róttak ki főurakra nemesekre (fejenként 500 aranytól
50-ig) akkép, hogy a ki maj. 11-ig az összeget nem
fizetné be, az, ki helyette fizet, minden 10 aranya után
egy zsellérét kapja. A tatár táborhoz hadi biztosul, szá-
mos albiztossal, Kabos Gábort nevezték ki. Azonban a
kért ajándék elmaradt, bár a khán tatrosi táborából −
a levelek maj. 8-án s 21-én keltek − ujra figyelmez-
tette a fejdelmet jövetelére***), sőt ez Fogaras-
ból eltávozott. Igy aztán a khán nem tartá szükséges-
nek fegyelmet tartani, s katonái, midőn Fogaras, Szeben,

*) Ugyanott.

**) Ugyanott.

***) Ugyanott.

Fehérvár s Enyed, Somlyó környékén elhaladtak, rab-

lák, égeték a vidéket s megbecsülhetetlen károkat
tettek. Jun 11-én Váradon volt, honnan Kabost, meg-
elégedését nyilvánitó fermánnal*) visszabocsátotta
Radnótra, maga pedig a derék tábor felé sietett.

Soha hadjárathoz nem fogtak fényesebb remények

közt mint ehhez, de nagyobb kudarczczal keveset is vé-
geztek be. Tököli jun. 10-én Eszéknél tisztelkedett a
szerdárnál s itt megállapiták Bécs ostromát. Ezután ő
visszatért, hogy sergeivel a Felsővidék foglalásához
lásson. Utja minden felé diadalmenet volt, a megyék
és városok Dunán innen és tulról vetekedve küldték
be hódolatukat. S a török sem talált ellenállásra −
csak Győr nem adta fel magát. Ott hagyák. „Bécs után
magától el fog esni,” mondák. Mert a hadi tanács, me-
lyet e város alatt tartottak, Bécset tüzte ki a hadjárat
czéljául, bármily alapos okokkal igyekezett is attól a
szerdárt a tapasztalt budai basa elvonni. Jul. 14-én
Kara Musztafa Bécs alatt táborozott. S a hadjáratnak
épen e czélja volt Tökölinek fő szerencsétlensége, ez
által az európai közvéleménynyel tette magát ellentétbe,
mely eddigelé a bujdosók szerencsétlenségét részvéttel
kisérte, de a mely most elfordult tőle s a német biro-
dalmat és főként Sobieskyt Bécs megsegéllésére ösz-
tönzé.

Apafi jul. elején táborba szállott. E hó 7-én Apahi-

dán gyülést tartott a táborban, hol a szükséges hadi
adót kivetették. Másnap elindult a sereg, aug. 14-én
Fülek alatt a budai basával egyesült, s aug. 19-én át-
lépte Magyarország határát. Eleinte az volt a terv, hogy
csapataival Győrt tartatja féken, s „a Rábáig való vi-
zeken a hidakat oltalmazza” és e czélból aug. elejéről
két fermánt küldtek hozzá, de nem sokára egy uj fer-
mán feljövetelét sürgeté**). Aug. 19-én átlépte az osz-

*) Ugyanott.

**) Mind három fermán a Rozsnyai gyüjteményben.

trák határt, 22-én a nagyvezér által fogadtaték nagy

pompával. Néhány nap mulva azonban Győr alól fel-
hivta a szerdár a budai basát s helyét Apafival pótol-
tatá, kit egyszersmind gabonavásárlással is megbizott*),
ki aztán ide aug. 30-án érkezett meg. Szerencséjére −
mert Bécs sept. 12-én felmentetett s a nagy és fényes
tábornak mondhatni csak romjai menekültek meg. Sept.
14-én már a nagyvezér is Győr alatt volt, s a fejdelem
tisztelkedett nála. Két nap mulva „az isteni szent igaz-
ság − irja Inczédi − felinditván a nagyvezért, az er-
délyieken sok huzásokat vonásokat tevő budai vezért
megfojtatá.” De bármennyire is sürgette, Apafit Bia
alól a nagyvezér nem elébb mint oct. 13-án bocsátá
haza. Szomoru volt, midőn amaz nála bucsutisztel-
kedését tette, megkövette, hogy „a mint akarta, nem ugy
lett a dolog.” Már ekkor a párkányi megveretés eldön-
tötte a török sereg sorsát. Ezt követte Esztergom bu-
kása, a váczi csata s dec. 25-én a nagyvezérnek megsi-
nóroztatása. A bujdosók ügye már el volt veszve, hiában
kérte ki Tököli a lengyel király közbenjárását, s a hó-
doltság elveszése is a törökre nézve csak idő kérdése
volt. 1684 elején a török uralomnak meglepő megalázta-
tása, gyengeségének nyilvánvalóvá létele, a pápa által
megáldott szent szövetség megkötésére birta a három
leginkább érdekelt hatalmat, Ausztriát, Lengyelorszá-
got s Velenczét. S a háboru nagy szerencsével folyt
tovább.

Mind ennek világos hatása volt az erdélyi államjog

gyökeres átalakulására. Be kelle látni, hogy az ozmán
véduraság rövid idő alatt itt is lehetlenné fog válni s
jobb lesz, ha ennek átszállása Ausztriára szerződés alap-
ján, mint elfoglaltatás által fog eszközöltetni. A Tököli-
vel közbejött meghasonlás s a fejdelemség megaláztatása
okozá, hogy Erdély 1682-ben lanyhán támogatá a szer-
dárt. 1683-ban Apafinak egy követe Vajda László már

*) Mind két fermán törökül a k. főkormányszék levéltárában.

tolmácslá ura óhajtását Leopold előtt, hogy az nem

idegen őt ismerni el védurának, s midőn a császár el-
hagyá Bécset, ő is Fraknóba ment. Midőn a dolgok bo-
nyolodtak, Kolosvári Istvánt a prot. fejdelmekhez küldé,
hogy ezek közbenjárását kinyerje. Sem helye sem ideje
nem volt többet tenni. Annak eljötte előtt azonban a tért
tisztitni kellett erre, s elháritni mind azt, mi utját áll-
hatta volna. Teleki nem volt válógatós az eszközökben
magasabb politikai czélokért, s ha Bánfit és Béldit fel
tudta áldozni a kurucz ügy érdekében, most sem habo-
zott a törökpártiakat letartóztatni. Erőszakosság nél-
kül az most sem ment, s az épen ugy mint akkor, a tör-
vényesség formáiba lőn takarva. Elfogatta Barcsai
Mihályt, a fejdelem testvérét, azután az 1684. márcz.
29-én tartott országgyülésen a megrettentett rendek-
kel „amaz istentelen töröktől tett Barcsai Ákosnak”
donatiót eltöröltette, de el a Bánfi Györgyöt megszó-
ritó végzéseket is. Ez idétt esett börtönbe Vajda László
is, több izben portai követ, utálatos, de rá nem bizonyit-
ható bünökkel vádolva. Barcsait, miután „a közügy-
igazgató sokat inquiráltatott rá,” az 1685. febr. 22-iki
országgyülés, minthogy a fejdelemnek rosz tanácsokat
adott (ezt maga Apafi irta meg a rendeknek), Tököli-
vel „a fejdelemnek s hazának aemulusával” egy kézre
dolgozott, a fejdelmi tanács titkos végzéseit „elbon-
totta,” elitélte s végzését ez év nov. 7-én törvénybe is
igtatta (Három évig ült börtönben). Az elfogatások
ujra napi rendre kerültek, s a görgényi börtön ujra
megtelt áldozatokkal.

A török 1684-ben szerencsétlenül harczolt, szeren-

csétlenül Tököli is. S az időben, midőn uralma a hódolt-
ságon már-már veszendő vala, hajlandó vala Apafit
jobban lekötelezni. Ez mindeddig hiában sürgette a
portán, hogy fia az 1681-iki választás alapján athnámét
nyerjen, hiában igért Naláczi által ennek fejében 25,000
tallért. Most azonban Drinápolyban jul. 31-én ügynö-
keitől Nagytól és Székelytől amaz öszvegről a nagyve-

zér kötvényt vett, kiadta az athnámét s fejdelmi jelvé-

nyeket. Ezekkel a kapusi basa sept. 17-én Szebenbe.
érkezett s másnap ugyanitt az ünnepélyes beigtatást
végre is hajtá. A dologgal a fejdelmi udvarnál nem
voltak megelégedve: az athnáme tartalmát rövidnek, ki
nem elégitőnek, az ajándékokat csekélynek tartották, s
tettek is e végett felterjesztést a portához. A nagyvezér
1685 elején válaszolt, hogy mind ez a régi gyakorlat
alapján lőn kiállitva s bár boszusan kérdé: „efféle, hű-
séghez nem illendő, lágyatlan magaviselésével ejtett
illetlen szavainak módja mi?” nem tartá ildomosnak a
kivánt változtatásokkal kiállitott athnámét visszatar-
tani*). Nem ez volt az egyetlen eset, midőn az erdélyi
rendek a portai intézkedések ellen szót mertek emelni.
1684 végén a porta tetemes mennyiségű gabonát köve-
telt tőlök: nem tehetik, válaszolák, mert a hadak által
zaklatott nép éhséggel küzd s a farügyet korpával ke-
veri − de ha összegyüjthetnék is, e követelés ellenke-
zik azon feltételekkel, melyek alatt őseik magokat Szo-
limán védelme alá adták**).

De, hogy az osztrák véduraság oly közel álljon, azt

aligha hitte valaki, talán az egy Teleki kivételével. 1685
elején váratlanul egy jezsuita pater Dunod Antid jelent
meg a fogarasi udvarban. Nem tartozik ezen kor ismer-
tebb diplomatái közé, de ez uttal fontos feladatot hozott
magával. Azokkal, kik a dolgok élén álltak, keveset
érintkezett, annál közlékenyebb volt Teleki irányában,
s feladatának főrésze épen az volt, hogy Apafi minden-
ható ministerét megnyerje, nemcsak mert tudva lehetett
Bécsben, hogy ez Tököli miatt is hajlandó elfordulni a
portától, hanem mindenek fölött mert a siker biztossága
megkivánta közreműködését. Az alkudozásnak volt is
sikere s 1685. apr. 14-én Teleki kercseszorai udvarhá-

*) Erre vonatkozó nyolcz darab levél az erdélyi muzeum-
egylet birtokában.

**) Rozsnyai gyüjteményében.

zánál, tehát a legnagyobb titokban, Dunod mint csá-

szári biztos s a minister szerződtek, hogy ez: a török
háborut a császár érdeke szerént segiti, kieszközli, hogy
az erdélyi sergek a császáriakkal csatlakozhassanak,
ezek számára gabonát szerez, átvonulásukat Erdélyen
át Oláhországba az oláh vajda érdekében lehetségessé
teszi s azon két szerződést (Dunod zsebében voltak),
melyek egyike a császárral kötendő, másika pedig
Erdélyt a szent szövetségbe vezeti, ereje szerént elő-
mozditandja. Mind ezért ő, Teleki, tetemes előnyöket
biztositott magának: amnestiát eddigi kuruczosságáért,
francziásságáért, évpénzt, uradalmat Tököli birtokaiból,
menedéket üldöztetése esetére Leopold birtokain s tel-
jes vallásszabadságot maga és családja számára. Ezek
felett még ez évben megadta Leopold neki a grófi
czimet.

Mialatt minister és biztos titokban ilyszerű tervek-

kel foglalkodtak, nyilvánságosan egész más nemű dol-
gok adták elő magokat. A febr. 22-én megnyilt, s márcz.
24-éig tartott szokatlanul hosszu radnóti országgyülés,
ugyanaz, mely Barcsait is notán foga, zár alá tette Tö-
kölinek erdélyi uradalmait is, sőt egy erdélyi ügynök
Maurocordato által mindent elkövetett a portán, hogy
ezt megbuktassa. Valóban hatályosabb eszközt nem
találhatott volna, melylyel a török pártfogolás népsze-
rűségét teljesen tönkre tegye, mint ha ezt keresztűl-
viszi. Ugyanakkor azonban a lengyel támadások lehe-
tőségétől tartva, ez eset bekövetkezése esetére védcsa-
patokat kért a szerdártól. Sejtán Ibrahimnak máj. 29-én
Radnótra érkezett válasza tudatá Apafival, hogy e vé-
delemre számolhat, ha „valamely sordidus ellenség meg-
támadná*).” A félelem alaptalan volt, a császár serge
más irányban tolá hátrább a mozlim uralmat. Érsekuj-
vár, Nógrád elestek, el a Tököli kezén levő Eperjes is.
S most Tököli és a török ujra próbát tettek béke által

*) Török levél a főkormányszek levéltárában.

vetni véget a háborunak − ez utóbbi jelesül Apafi köz-

benjárását is igénybe vette. A szerdár tihájának sept.
2-án Daczó a kapitiha által Radnótra hozott levele
Apafit megdicséré buzgalmáért. Egy aga is jött ugyan-
akkor titkos izenettel, kétségtelenül Tökölire vonatko-
zólag. Nehány hét mulva az eszéki táborból magától
a szerdártól jött fermán: Tököli szerencsétlenül har-
czol, sokat vétett a neki adott athnáme ellen, most már
végkép hitelét vesztette. A temesvári beglerbég Ahmed
áttétetett Nagy-Váradra s elfogására parancsot kapott:
ügyeljen, hogyha Lengyelföldre akarna menekülni, le-
tartóztassa. Mi a békét illeti, ez a régi alapon megujit-
ható*). Pár nap mulva oct. 4-én a váradi basa elfogta
s Eszékre küldte Tökölit. Ez volt a legnagyobb csapás,
mi a mozlimeket ez évben érte.

Teleki kétségtelenül nem volt elégedetlen e tény-

nyel, melynek előidézésében az erdélyi kormánynak is
része volt. Most már eljöttnek látta az időt, hogy Du-
nod diplomáját tárgyalás alá bocsássa. Ez okmány a
Fogarason 1685 oct. 24-én megnyílt országgyülésen
tárgyaltatott. A vezérelveket a Báthory Zsigmond
idejében kelt okmányokból vették ki. Az átalában oly
módon körülirá az erdélyi közjogot, hogy annak ár-
nyéka is alig maradt volna meg, s hogy Apafi nem lett
volna több árnyékfejdelemnél. Visszacsatoltatik Ma-
gyarországhoz, de birtokaiból mind azt elveszti, mi a
török uralkodással jött hozzá. Választja fejdelmét s
Apafi is megmarad, de ez nem lesz több vajdánál, s hi-
vatalát oly sok esetben elvesztheti, hogy e részben
csaknem teljhatalom van a magyar király kezébe adva.
Sem hozandó törvényei sem a szokás nem birnak ér-
vénynyel királyi megerősítés nélkül. Hűséget fogad a
királynak. Adója szabályoztatni fog. A török háboru
folytatására segélyt ád. Az ország önálló államéletével
mind ez oly éles ellentétben állt, hogy bármennyire

*) Mind három okmány u. o.

mutogatta is Dunod, hogy ezt csak azért is el kell

fogadnia, mert a török Erdélyt Sobieskynek igérte azon
esetre ha ez eláll a szent szövetségtől, közakarattal
elvetették. Az emiatt boszus Dunod rejtélyes jóslattal
lepte meg a rendeket: akár akarjátok akár nem, ő fel-
sége kegyelmes pártfogásába vesz. Jobb ha a két oláh
vajdával ezt magatoknak kikéritek.*) Az események
kivánalmai előtt azonban nem zárhatták el magokat a
rendek, s Haller Istvánt, Pernyeszi Zsigmondot, Miles
Mátyást és Inczédi Mihályt Bécsbe küldék alkudozni
a kötendő diploma pontjai felett. Ugyanakkor az állam-
tanács mellé a főurak s három nemzet egy negyven
tagból álló bizottmányt neveztek ki, mely ez alkudo-
zásból felmerülhető eseteket „az édes hazánk megma-
radására szolgálható dolgokat” vezesse. A végvárakba
pedig kellő mennyiségü eleség behordását rendelék el.
E gyülés alatt a fejdelem s Dunod a havasalföldi vajda
követeivel is egyezkedtek. A követség, mely a fejdelem
leveleivel, teljhatalmával Bécsbe ment, ettől (nov. 15-
éről) a svéd királyhoz is vitt levelet: hiven festőt Er-
dély fenyegetett helyzetét, tolmácsolót az ő aggodal-
maikat, kik a lelkiismeret szabadságában születtek, s
kérőt, hogy tanácsaival közbevetésével gyámolítsa őt.
Tán még együtt voltak a rendek, midőn Dunod jóslata
már is kezdett teljesedni: egy hadnagy Marchesio

*) „Mikor Dunod ugy meséze Fogarasban” mondja Beth-
len Miklós II. k. 3 1. Ugyan ö I. k. 551 1. emliti, hogy szavazott
felette; tehát országgyülés volt mert ő csak itt szavazhatott nem
lévén még államtanácsos. Dunod titkos szerződése Telekive
(Not. Cap. Alb. I. k. 146 1.) kelt apr. 14-én az 5-ik pontban e
diplomát előterjesztendőnek irja. Annyi hát tény, hogy april
után s Fogarasban merült fel; de ez nem lehete máskor mint itt
s oct. 24-én, midőn a Dunod-féle diplomát nem fogadván el más-
ért küldtek Bécsbe. Nem kell feledni, hogy a Szász Sylloge-jában
az okmány felett álló első, évszámos czim nem a diplomáé, hanem
a gyüjtőé, s hihetőleg a keletkezést jelenti, s nem az előter-
jesztést.

levelet hozott a császártól, mely jelenté, hogy Veterani

tábornok négy lovas- és egy gyalogezreddel Márma-
rosban fog telelni. Ily viszonyok közt Apafi államtaná-
csával lehető buzgalommal munkált azon, hogy a béke
a török és német udvar közt helyreállíttassék s egy dec.
5-én udvarába érkezett levele a szerdár tihajának eb-
beli fáradozásait köszönte. Korán − mert a bécsi kor-
mány szövetségeseire utalt. Egy másik levél 1686
elejéről már tudatta is azt vele, biztosítá, hogy védel-
méről gondoskodva van, s hogy Tököli „vétkes rela-
tioitól” nem kell tartania, mert „szolgálata becsületben
van s szava is hiteles.” Tököli már ekkor franczia köz-
benjárás következtében szabad lábon, s mint Szoliman
aga Naláczinak megirá febr. elején Aradon volt*).
Hogy Apafi megbuktatását tervbe vette, hogy a nagy-
vezérnél vádat emelt ellene, annak az volt oka mert
Daczó az orator a fejdelemnek ellene intézett lépéseiről
kéz alatt némi leleplezéseket tett előtte − mely tette
miatt Daczót utóbb notázták is a rendek − mert ura-
dalmai zár alá tételét nehezen szivelte.

Apafi ministerével, tanácsosaival 1685. nov. végén

Szebenbe ment, mert hire vala, hogy Csáki László Er-
dély némely helyein fog felelni. Ugy volt, hadai erdélyi
területen teleltek. Dunod követsége aggodalmakat és
terveket ébresztett. E tél volt az, melyen a bécsi kor-
mány erős reményeket táplált, hogy Magyarországot
lecsendesiti s Erdélyt véduralma alá keríti. Tököli
fogoly, legjobb emberei a császár zászlaja alá álltak,
Apafi biztosaival pedig nyomos alku folyt, hogy Dunod
diplomáját alkalmasabbal cseréljék fel. Mind ez nagyon
összeütközött XIV. Lajos terveivel politikájával, eddig
Sobiesky sem akarta vinni a dolgokat, mert Moldva
véduralmát féltette. S igy lőn, hogy a franczia követ a
portán Tököli kiszabadítását kieszközlé, s a bujdosóknak

*) Az 1-sö okmány főkormányszék levéltárában, a két utóbbi
Rozsnyai gyüjteményében.

fizetett franczia évpénz folyóvá tétetett. Telekivel,

„kinek − mond Bethlen Miklós − nagy pensiója járt
onnét,” lengyel, franczia levelezésbe bocsátkozott,
végre Bethlen Gergely és Macskási Boldizsár követe-
kül Varsóba mentek. Tavaszszal 1686-ban Carafa el-
foglalta Szent-Jobot s ezzel egy lépéssel közeledett
Erdélyhez, sőt innen hadainak élelmi-szereket kivánt.
Teleki a tanácsurakkal s biztosokkal Kolozsvárra
ment, hogy könnyebben értekezhessék a tábornokkal
„a téli quartély és több necessariumok felett”*), s
ezekre nézve vele ki is egyezett − midőn ez idétt Er-
dély közel megszállásának hire felmerülvén roppant
félelmek közt „oly gyorsan mintha ördög bútt volna
bele, Szebenbe szaladt, reputatiója és bagázsiája nagy
kárával,” hova apr. 9-ére különben is össze voltak hiva
a rendek. A hir most nem volt hazug. Máj. 17-én
Scherffenberg hétezer fegyveressel − a hir számukat
15,000-re tette −s az Erdélyből Béldivel elfutott Csáki
Lászlóval, ki Konstántinápolyból Bécsbe ment s az
erdélyi ügyekben tanácsaival szolgálta a császárt, máj.
17-én Bonczhidánál táborba szállott. Erdély meg volt
lepve s „hungaricus ille Achilles, supremus militiae
generalis” egy perczre elvesztette fejét.

Alig lehetett kétség az iránt, hogy Scherffenberg a

német véduraság elismertetése végett hozta be „fegy-
veres oratorait” s hogy a bécsi kormányt e lépésre az
ország gyengeségének tudása bátoritá. A kormány hi-
bája volt, hogy a dolog ennyire mehetett. Három év
óta nagy erős küzdés foly a két hatalmasság közt, me-
lyeknek egyensulyán nyugszik az ő létele, tudhatá,
hogy e küzdés vége az ő sorsát is eldöntendi. Bizony-
nyal helyes dolog volt semlegességet tartani, ha már
egyszer Tököli és Teleki kiegyezhetetlenül meghason-
lottak, nem hibáztatható, hogy a bukó török mellett az

*) A tanácsurak s biztosok végzése az Akademia birtokában.
Carafát ezer aranynyal engesztelték meg.

ország nem küzdött élethalálharczot, s hogy eddigelé
nem nyilatkozott határozottan a német mellett. De alig
menthető valamivel, hogy az ország biztosságáról nem
gondoskodtak. A fegyveres erő el volt hanyagolva, a
várak − kivéve a szászokéit − rosz karban. Csaknem
ki volt tárva a foglalásra. S ez elhanyagolás sulyát
most nagyon kezdék érezni. Bizonynyal éles perfidiá-
nak tetszhetett, hogy mig követeik az átállás pont-
jain alkudoznak, ekkép rohanja meg őket egy tábornok.
S nem is csoda, hogy Scherffenberget nép és kormány
ellenségnek tekinté: az első üresen hagyta falvait
erdőkbe vonult, az utóbbi a Szebenben máj. 12-én ujra
megnyitott országgyülésen eltiltá menedéklevelek szer-
zését s fölkelést rendelt el. Ezzel tartoztak az ország
becsületének. S még azután is hijában tette közzé a
tábornok, hogy „ő nem ellenség, a fejdelem és ország
javára, oltalmára jön,” hijában kezdett Apafi kormá-
nyával alkudozást, e hangulat tovább is tartott. De a
haderő elhanyagolásának sulya is kitünt: az összegyült
tábor vegyes „puskás, kardos, láncsás, vasvillás, do-
rongos, vak, siket, csonkabonka” emberekből, került
össze. Annyival roszabb, mert Scherffenbergen kivül
a törökök Áradnál, a tatárok Beszterczétől tiz mér-
földre fogtak állást, Tököli Hunyad alatt volt, melynek
mint tulajdonának átadását kivánta, s derékhada is
közel Jenő tájékán. De az ellenállás meg lőn paran-
csolva: a német katonákat csipkedték, az alkudozással
elámított Tököli kis hadát pedig Ilye alól véletlen
támadással jun. 2-án kiszalaszták az országból. Maga
Tököli egy híve által figyelmeztetve, ideje korán tá-
vozott.

A Bécsbe küldött követség jun. 28-án megoldá fel-

adatát s elkészité Leopold biztosaival Dietrichsteinnal,
Hermann badeni őrgróffal s Strattmann udvari főkor-
látnokkal a diploma-tervet, mely Erdélynek a szövet-
ségbe lépését s Leopold védurasága alá jutását eszkö-
zölte volna. Kétségtelenül jóval előnyösebb volt a

Dunodénál s miután nem választá, mint ez, a régi elve-

ket kiindulási pontul, hanem a létező viszonyokat is
tekintetbe vette, Erdély önállóságából sokat megmen-
tett volna. A császár megvédi Erdélyt és a Részeket,
mely a fejdelem s utóda kormánya alatt marad az eddigi
jogalapon, s ennek eddigi czíme is meghagyatik, va-
lamint fia is megerősíttetik. A védő sereg zsoldját a
császár fizeti, élelmét az ország látja el, de annak so-
raiban nem lesz Csáki. A visszafoglalandó földből, a
mi valaha Erdélyhez tartozott, hozzá csatoltatik. A
császár nem csorbítja a fejdelem jogait. Nem hábor-
gatja a teljes vallásszabadságot, nem hoz be papi jogot.
A fejdelem szabadon él a szövetkezés jogával, de az ne
ellenkezzék jelen szerződéssel. Nyilvánosan Erdély csak
akkor csatlakozik ha Várad és Temesvár vissza lesznek
foglalva. Téli szállásolásokkal Erdély nem háborítta-
tik, csak ha Erdély java ugy hozná magával. A török-
kel kötendő békébe Erdély s a két Oláhország befog-
laltatik s a császár azon lesz, hogy a török-adót meg-
szüntesse. Erdély s rendei évenként 25,000 aranyat
fizetnek a császárnak, s erős szükség esetében fuvarral
eleséggel szolgálnak. Ezen szerződés s az ország biz-
tosságáért Kolosvárt és Dévát átadják, ugyhogy az
őrség két harmada császári katonákból álljon. Háboru
végével azonban ezekből is távozik az őrség. A szerző-
dés titokban fog tartatni, de egy hónap alatt ratificál-
tatni fog. Ennyi engedményre volt hajlandó a kormány
akkor midőn a háboru folytathatása végett Erdélyre
mint biztos támpontra szüksége volt. Az erdélyi bizto-
sok a várakat illető pont ellen óvást nyujtottak be, de
a császár erre kijelenté, hogy ő csak e pont benha-
gyása mellett szentesíti a szerződést. A dolog hát ugy
állott, hogy a végeldöntést Erdélyből kelle megsze-
rezni, s jul. elejére az ünnepélyesen aláirt okmány
Scherffenberg kezében volt; ő már korábban is alkudo-
zott a fejdelemmel s most miután Inczédi is meghozta
az okmányt Bécsből Apahidai táborából felhivta Apafit

annak szentesítésére s a kikötött várak átadására. A

percz erre nem volt alkalmas. A tábornok eljárása erő-
szakosnak tetszett, Csáki László jelenléte a diploma
megszegése volt még annak életbelépte előtt, egy török
csausz 40 ezernyi segédhadat ajánlott fel, s egy a fej-
delmi udvarban tartózkodó lengyel követ, ki ottan a
franczia érdekeket képviselte az el nem fogadást ta-
nácslá, mert Scherffenbergnek nem sok időre távoznia
kell. Teleki elnöklete alatt egy négytagu bizottmány
tárgyalá az okmányt. Ezek véleménye szerént Apafi
nem egyenesen utasítá vissza csak módosittatni kivánta:
Csáki távozását, a várak meg nem szállását, s módosí-
tását azon pontnak, mely a visszafoglalandó Részeket
Magyarország hűbérének nevezi. Az apahidai felhi-
vásra Bethlen Miklós s a brassai polgármester vitték
meg a fejdelem eme nehézségeit azon kérésével, hogy
hadait vezesse ki az országból. Különben ha másként
nem lehet Szász-Sebest átadják. Tagadó választ kap-
tak s a tábornok semmi engedélyre sem levén felha-
talmazva egy végső felhivást küldött gróf Jörger
ezredestől a fejdelemhez. Scherffenberg most Szeben
ellen indult s mialatt Veterani éjjel Gyulafi alatt egy
mezei hadat fölvert, jul. 8-án a város alatt termett. Az
ország hangulata természetesen a szerződés ellen volt
s a szószékekről nyilt határozott hangon hirdették min-
denfelé, hogy az ország függetlenségének sirját fogja
az megásni. Bármily gyönge erőt állíthatott is Teleki
a német hadak ellen, el kelle utasítnia a szerződést,
melyet a közvélemény elitélt, az államtanács elvetett a
a bizottság nem ajánlott, nem Sárosi a nagyvezértől
haza jött orator s nem a Bécsből visszatért követség
sem. S tarthatott attól is, hogy a segélyül ajánlott
török erő bejön az országba s mit eddig oly gondosan
kerültek az ország had szinhelyévé fog válni. Ezekhez
járult a lengyel követ tanácsa biztatása, mely döntő
volt. „Hidd el − mond Bethlen Miklós − posteritas,
párisi szél fútta el a te diplomádat a lengyel János király

trombitája által.” Négy napig tartott a szinleges ostrom

s a bezártak ennek sem engedtek. Ekkor jul. 12-én
Scherffenberg elindult, de hogy visszavonulását biz-
tosítsa Csáki és Veterani által támadást intézett az ott
állomásozó s Gyulafitól vezetett mezei hadak ellen.
Telekinek kedve lett volna megsegítni őket, de a sze-
beni polgármester betiltá a lövetést − „ekkor látta
Teleki, hogy nem generalis Szebenben.” Erre a székely
csapat szétszaladt, egy más Bethlen Gergelylyel elvo-
nult, és Scherffenberg háborítatlanul huzódhatott ki
Buda alá, melynek ostroma folyton folyt. Az interven-
tiótól megszabadult fejdelem pedig aug. 12-én ország-
gyülést tartott, Pekri Lőrinczet minthogy Tököli czél-
jait előmozdítá − gyaníták, hogy az ő intésére távozott
az országból − s Daczó Jánost − mert neki a fejde-
lem portai dolgait elárulá − nótázta. De az első ke-
zességen s reversalis mellett szabadon bocsáttatott. S
fejdelem és tanácsa végre aug. 27-én elhagyák Sze-
bent. Scherffenberg távozásával azonban korántsem
volt elhárítva a baj: Erdély katonai megszállása már a
mult télen kezdetét vette bár ez még nem volt több
hadtani miveletnél. De kapcsolatban ezzel amaz és a
határszélen levő sergek élelmi szereiről kelle gondos-
kodni, s bár ez a Caraffával Teleki által létrehozott
egyezkedés folytán szabályozva lett, az országra mégis
nyomasztó sulyos teherként nehezedett. Ily körülmények
közt Gyulai Ferencz Bécsbe küldetett, hogy a beszál-
lásolás terhét, ha lehet, hárítsa el s a Haller-féle diplo-
mából a megtámadott pontokat töröltesse ki. Későn jött.
Budának ez időben végrehajtott visszafoglalása után már
nem voltak hajlandók annyit is megadni s midőn Gyulai
1687 január folytán visszahivatott kevés kedvezményt
hozott magával: a szállásolás ügyét a Carafával létrejött
szerződés szabályozó s ezt ő felsége helybenhagyja; a ha-
dak csak a magyarországi Részeken vannak elszállásol-
va, de megparancsoltatott nekik, hogy ne zsaroljanak. A
főtracta bevégezését alkalmasabb időre halasztják.

A körülmények sulyát a helyzet bizonytalansága

nevelte. A török még mindig tartotta jogát hozzá, csak-
hogy most a régi parancsoló hangot szelidebb, biztatóbb
váltotta fel. A váradi basa 1686 derekán a német had
kivonulása után panaszt emelt, hogy az erdélyi hódoltság
nem fizeti az adót, mert a végek kapitányai háborgatják:
nem a fejdelemnek, ezeknek hibája ez, különben „az
erdélyi hegyekre égő aknát tolvajkodhatnának-e?”
Ugy látszik nem nyerhetett orvoslást, mért e panaszok
rövid idő alatt többször megujultak s értök még a szer-
dár is közbeveté magát. Jelensége, hogy a török véd-
uraság napjai meg vannak számlálva s a zimonyi me-
zőn 1687 jun. 21-én Sárosi János által beszolgáltatott
adó utolsó volt, melyet a szultán kincstára Erdélyből
fölvett*). De a hódoltsági helységekről is utolszor sze-
detett adót a kormány a váradi basa helyett, kinek
még érte küldeni sem volt bátorsága. Ez okból neki
jul. 4-én megirta az országos bizottság, hogy küldjön
érte, mert Somlyón sok eshetőségeknek van kitéve,
különben gondoskodni fog átszállittatásáról Kolozs-
várra**).

S csakugyan ezen 1687-ik év volt az, melyben Er-

délyt véglegesen megszállották a német hadak. Ez év
tavaszán Carafa eperjesi vértörvényszékével oly rémü-
letet támasztott, hogy a megrendített Magyarország,
miután időközben a mohácsi téren a török erő is döntő
vereséget szenvedett, sok mindenfélének elfogadására
hajlandóvá lett, mit különben mint alkotmányának
sarkpontjával összeütközőt elvetett volna. A dolognak
Erdélyre is volt hatása, s a hangulatot az ellen-nem-
állásra itt is előkészité. A megszállás végrehajtásával
a kormány a lothringeni herczeget bizta meg, ki sep-
tember elején már Erdélynek vette utját, nem lévén oka

*) E két tárgyra vonatkozólag 9 darab török levél a főkor-
mányszék levéltárában s Rozsnyai gyüjteményében.

**) A bizottság ez idei végzései az akad. birtokában.

tartani, hogy a semmivé tett török had legkevésbbé is

gátolja. A rendek meg ez idétt azt hitték, hogy a
császári hadaknak csak téli elszállásolásáról van szó, s
utasíták bécsi követjüket Gyulai Ferenczet, hogy, ha
lehet, ezt hárítsa el. Még mást is kértek: foglalja be a
császár Erdélyt a törökkel kötendő békébe. Annak
idejében: volt a sept. 27-én kiadott válasz. Különben
a megszállásra nézve forduljanak a lothringeni herczeg-
hez, ki a hely szinén fog intézkedni. Mielőtt e választ
kezökhez vették, már látniok kelle, hogy kérelmök el
van évülve. A lothringeni herczeg már ekkor utban
volt saját és Veterani ezredeivel, melyeket a protestans
birodalmi hadak hetyett vett magához, minthogy ezek
a hasonlag protestans Erdély megszállásához járulni
nem akartak.

A herczeg táborából Houchin szathmári parancs-

nok, mint követ, oct. 1-én Apafihoz érkezett. A valót
nem elébb mint ekkor tudták meg: a császár hadai
azért jőnek, hogy a török járom alól felszabaditsák őket.
Küldje a fejdelem biztosait táborába s lássa el azt kellő
mennyiségű eleséggel. Ők Várad ellen fognak mun-
kálni, de, hogy biztosak legyenek, szükség nehány ez-
redet Erdélybe szállítani, ezek számára nyissák meg a
várakat. Az országos bizottság Radnóthon tárgyalta a
dolgokat. Egyetlen emberök sem volt táborban, ellen-
állásra gondolni sem lehetett, s százezer forintot s
tetemes mennyiségű élelmet igért a Herczegnek ha
Erdélyt megszállás nélkül hagyják. A herczeg Székely-
hidán kapta ez ajánlatot, de anélkül, hogy azt válaszra
is méltatta volna folytatta utját. Somlyónál uj követ-
ség ment elébe: Bánfi György, Alvinczi Péter és
Pernyeszi Zsigmond kik oct. 7-én indultak el, s meg-
ujiták az elébbi követség ajánlatait és kérelmeit. Tagadó
válaszszal bocsáttattak vissza s Scherffenberg oct. 12-én
Apafihoz küldetett. A herczeg elébb nyomult, utjában
mindenütt megszállva a várakat, melyek ellenállni
képtelenek voltak: oct. 13-án Somlyót, oct. 18-án Ko-

losvárt, melynek kiváltságait a herczeg irásban is

megerősité, s melynek parancsnokává Veteranit ne-
vezte ki, oct. 20-án Szamosujvárt. Ezzel az ország ka-
pui kezében voltak, s a herczeg feltartoztatására gondolni
sem lehetett. A fejdelem azon hittel, hogy megmentheti
várai némely részét, oct. 23-án az országos bizottsággal
Szebenbe ment, s innen elfogadván Scherffenberget
visszaküldé azon ajánlattal, hogy hajlandó a herczeg
kivánatait elfogadni de ohajtaná, hogy Szebent kimélje
meg az őrségtől. Nem lehet volt a herczeg válasza,
mert ez fontos hely, székhely s készségét a keresztyén
ügy iránt mindenekelőtt ennek kell kimutatnia. S 26-án
„a parancsolat” már kezében volt.

Ezalatt az országos küldöttség visszatért a her-

czeg táborába s october 27-kén Balázsfalván csak-
ugyan létrejött a kiegyezés. Két része van annak: az
első a foglaló hadsereg ügyét szabályozza, mely élel-
met, bort s lovai számára abrakot ingyen nyer, s átveszi
Szeben, Kolosvár, Besztercze, Gyula-Fehérvár, Szász-
Sebes, Szász-Város, Vásárhely, Déva, Szamosujvár,
Somlyó, Monostor és Tövis várait s kötelezi a fejdelmet,
hogy a Részeken kivül magáért Erdélyért 700,000
forintot fizessen s a hadakat ingyen szállással lássa el.
E békés megrohanás, e véduraság többjébe került Er-
délynek, mint az Ali sarcza, s a kiegyezés második
része is kevesebb önállóságot hagyott meg, mint meny-
nyivel a török véduraság alatt birt. Apafi, családja,
udvara s a nemesség kiköltöznek Szebenből, ott telel-
hetnek a hol akarnak. A vallásszabadság épségben
marad. A hadak a fejdelem jogaiba a közkormányzásba
s az országgyülés ügyeibe nem elegyednek. Erdély
fejdelmeinek adományozási joga nem csorbíttatik. Á
káptalani konventek jogai nem csorbíttatnak. A tulaj-
don tiszteletben tartatik; a közlekedés szabad; a ke-
reskedés, a harminczad s vám kezelése nem szenvednek
megszorítást. Megtámadtatás esetére az ország védel-
meztetni fog. Az ország hadi szereihez csak nagy szük-

ség esetében nyulnak. Átalános és örök amnestia ada-

tik annak, a ki kéri. Az őrség tavaszszal mindenünnen
elvonul ha a hadi szempontok nem tanácsolnák az ellen-
kezőt, különben távol tartatik minden garázdálkodás-
tól, s ki nem kötött helységbe őrséget vetni tilos. Saját
mentegetése végett küldhet a fejdelem követet a por-
tára. Alattvalóit a köteles hűségtől elvonni akarni tilos.
A hadak nem fognak requirálni. Ezek főpontjai ama
szerződésnek, mely az ország elfoglalását körülirá.
Harmadnap mulva a fejdelem már bujdosó volt saját
országában. Ez nap oct. 29-én indult könyező nejével,
s a nemességgel Fogarasba, s nyomába 30-án Scherffen-
berg beköltözött Szebenbe. A herczeg elhagyá az or-
szágot, miután azt elfoglalta s négy hadi-kerületre
osztá: a kolosvárira Starhemberg Guido, a beszter-
czeire Piccolomini Aeneas Sylvius, a fehérvárira Vete-
rani s a szebenire Scherffenberg alatt, ez utóbbi levén
az ügyek főkormányával megbizva. A beszállásolások
végrehajtattak, de ezuttal még akkép, hogy a hadak
nem lépték át a Maros határát. Daczára hogy egyik má-
sik főur még bizott a német hadak kivonulásában, hogy
a balázsfalvi okmány egyik-másik pontja még az önálló
fejdelemség jogairol szól, Erdély elfoglalása bevégzett
ténynyé vált, a fejdelem pedig azóta alig több
egyszerű polgári biztosnál. Mindamellett szükségesnek
tartá mentségeit megküldeni a portára, s követe Sárosi
dec. 7-én szerződést hozott létre, mely a fennálló vi-
szonyok miatt az adót elengedé. Daczára e szerződés-
nek, mely az önállóságnak még némi árnyékát mutatá
való igaz, hogy e foglalás jogot merített a törökkel
folytatott háborúból, hogy a visszacsatoltatást a ma-
gyar koronához mindig óhajtá s ha alkalma nyilt, mun-
kálta is egy erdélyi párt, de a mód, melylyel az végre-
hajtatott, csakugyan erőszakolt vala. Erdély semleges-
ségét sohasem szegte meg, s nem volt a kormánynak
oka, hogy elébb megszállja s azután szerződjék. Nehány
héttel később a pozsonyi országgyülés meghozá az

uralkodóház férfiágának javára az örökösödési törvényt

a e tény az erdélyi közjogot ujabb alakulással fenye-
gette.

A kormány, mely e zavaros időkben Erdély igaz-

gatását vezette, a tanácsurak t. i. s országos biztosok
a megtörténteken nem nyugodtak meg, s annyival ke-
vesbbé mert a balásfalvi okmány még nem birt felső
szentesítéssel és méltán csak ideiglenesnek tekintetett.
A Bécsben székelő követség utasítva lett, hogy a bécsi
okmány szentesítését sürgesse. „Megváltoztak a viszo-
nyok” hangzott az 1688-ban jan. 4-én kiadott válasz,
azonban a biztosok utasíttatni fognak, hogy a lothrin-
genivel kötött szerződéshez tartsák magokat. S ezalatt
egy tehetséges államférfi Bethlen Miklós, ki eddigelé
nem kapott őt megillető munkakört, egy Scherffenberg-
hez titkon benyujtott emlékirata (a haldokló Erdély
Leopold császár lábainál) által mutogatta ez okmány
megerősítésének előnyeit. Nem hitték el neki, hogy a
hűbéri czím előnyösebb volna a tényleges birtokba
vételnél s erre a szükséges lépések még e télen meg-
tétettek. Hogy a lehető akadályokat már előre elhárit-
sák, Erdély katonai főbiztosává oly embert neveztek,
ki már nevénél fogva is rettenetes: Carafát. A dolog
annyival sietősebbnek tetszett, mert hire járt, hogy
tavaszszal Erdélyt török-tatár had fogja elözönleni,
mert Apafi gyengesége miatt ennek véletlen halálától
tartottak. Titkárul mellé Absolon Danielt adák, ki miu-
tán Munkácsot épen Carafa kezébe játszta, császári
szolgálatba lépett. Teljesen alkalmasnak tetszett e hi-
vatalra mert egyideig Apafi szolgálatában állott, azután
a bujdosókkal volt összeköttetése s igy embereket, vi-
szonyokat jól ismerte. Carafa 1688 január végén már
utban volt. Jövetelének hire rémülettel tölte el min-
denkit s a nép képzelődésében már látta a vascsizmá-
kat, melyekkel kinoztatni fog. A rendek követeket küld-
tek üdvözletére, melyhez Teleki vejét Vay Mihályt
hozzácsatolta. Deézsnél találkoztak ezek vele, honnan

tizenkét ökörtől vont szekerén ment Kolozsvárra „jeléül

− mondá egy akkori gúnyos ember − hogy a te fiaid-
ból is óh Erdély oly szelid barmokat akar csinálni”
− „bár szekeret és postalovakat sereggel küldöttek
elibe.” Innen Szebenbe indult, hol egyenesen a fejdelmi
palotába szállott be, melyet pedig a fejdelmi vérből
származott lothringeni is megkimélt.

Az első üdvözlet, melyet Carafa a fejdelemnek Sze-

benből küldött, már fenyegetést foglalt magában: minő
indulattal vannak a császár iránt, minő készületeket
tettek a tatárok visszaverésére, s hogyan fogják a
császáriakat a törökök ellen támogatni? feleljenek
őszintén, különben ugy bánik velök, mint a császár ellen-
ségeivel. A választ ezuttal Vay vitte meg: üdvözöli a
fejdelem a tábornokot, hogy országa jó indulattal van a
császár iránt, annak már bizonyságát adák, de a török-
től most nagyon kell tartaniok, mert a német megszál-
lás hirére végpusztitással fenyegette Erdélyt, azonban
oratora annyira megengesztelé, hogy már nem kiván
egyebet, mint az adót. Arról, hogy minő erőt tudnak
kiállitni az ország védelmére, Teleki a hadak generalisa
fogja értesiteni.

Teleki csakugyan elindult az országos bizottság

közül azokkal, kiket Carafa névszerént kivánt: Székely
László országgyülési elnök, Bethlen Gergely és Elek,
Frank Bálint szász ispán, Szabó Krisztián szebeni pol-
gármester tanácsurak, Bethlen Miklós, Apor István
regalisták, Alvinczi Péter és Sárosi János itélőmeste-
rek s Filstich Mihály brassai biró társaságában. Carafa
a viszonyokról körülményekről értesitve volt s értesitve
Telekit illetőleg részletesen. Tudta, hogy az ural-
kodó háznak sokáig ellensége volt, hogy e háborut ő
idézte elő s aztán kérkedett vele, hogy a világ két leg-
hatalmasabb uralkodóját kijátszta. De értesülve volt a
forduló pontokról is, s midőn elhatározá, hogy tanácsá-
val él, megfordult fejében, hogy a már koros férfi nem
fogja fejét a felforgatásokon törni. Mindamellett két-

ségtelen, hogy ellenséges indulattal jött az országba. A

mellé adott titkár Absolon nem is törekedett ezt lohasz-
tani, ellenkezőleg mindent felhasznált annak élesz-
tésére: „Magyarország minden szerencsétlenségének
Erdély oka, az uralkodóház ezen halálos ellensége,
melynek azok voltak nevezetesebb fejdelmei, kik ez ellen
küzdtek. Önállósága teljesen semmivé teendő, Apafi-
nak más uradalmak adandók. Tartománynyá kell
változtatni s élére elnököt állitani, hogy az összes biro-
dalomnak e védfala valahára megnyughassék”*). Alig
lehet ketség benne, hogy Carafa hajlandó volt ez esz-
mét keresztülvinni, midőn a kiszemelt megbizottakat
magához hivatta. Nevének rettenetessége félelemmel
tölté el a hozzá menőket s Teleki végrendeletét is meg-
irta. Annyival kellemesebben volt meglepve, midőn apr.
27-én Szeben előtt egy lovas osztály kitünő tisztelgés-
sel fogadta. Carafát korábbi érintkezésből ismerte s nem
volt kétsége, hogy nézeteinek tudand nála érvényt sze-
rezni. De ez nem volt könnyü: az előitélet, melylyel
Carafa az országba jött, a terv, melynek meg volt
nyerve, mindannyi akadályok voltak. Azonban Erdély-
mindig gazdag volt államférfiakban, Telekinek a vele-
jött urak is, e terv ellenében, kezére dolgoztak, s az első
kisérlet megnyerni az udvar azon emberét, kinek véle-
ményétől az ország sorsa nagyban függ − ezen utóbb
is annyiszor ismétlődött kisérlet − eléggé sikerült.
Teleki négyszem közt gyakran tanácskozott Carafával,
elébe terjeszté, hogy a császár védurasága Erdély felett
kettő által biztositható: ha Apafi meghagyatik a fej-
delmi székben s a vallás szabadság itt háborgatást nem
szenvedend. S ez nap óta Absolon tervével háttérbe
szorult.

Carafa ugy vélekedett, hogy a balásfalvi szerződés

*) Vici de Rebus Gestis A. Carafaei L. IV. 321−25 egész
terjedelmében közölve az ajánlat; ez teszi lényegét Erdély leigá-
zásáról 1690-ben irt tervének.

még nem elegendő a véduraság biztositására, ő hűségi

nyilatkozványt kivánt. A hangulat kitudása végett a
bizottsági tagokkal külön-külön értekezett, külön Beth-
len Miklóssal kinek „haldokló Erdélye” asztalán
feküdt. E férfiu még mindig diploma által akarta Er-
dély sorsát biztositani s hogy a diploma kötése előtt
vagy mellőzésével a hűségi nyilatkozványt megbuktatni
lehessen, ajánlá Carafának hogy azt a rendek elé ter-
jesztesse. „Uram − feleié ez − a ki egy szobába egy
kulcscsal bemehet, ha csak nem bolond, nem fog lép-
csők, ablakok s sok kulcs után járni.” Az egy kulcs
Teleki volt s miután máj. 3-áról a bizottság teljhatal-
mat kapott, hogy mint a rendek követsége *) szerződjék,
egy Absolon által készitett s Teleki által is ruminált
hódolati nyilatkozvány aláirására szólittatott fel Carafa
által. E szerént „visszatér Erdély Magyarország kirá-
lyához, melytől az irigy sors s némelyek nagyravágyó
merénye választá el; elfogadja Leopold és utódai mint
örökös magyar királyok oltalmát; lemond önkénytesen
keresztyén buzgalomból a török véduraságról, azzal nem
fog érintkezni, nem küld neki adót, ajándékot, s az ural-
kodóház más elleneivel sem érintkezik s a ki tenné,
marasztassék el felségsértésben. Elfogadván ő felsége
oltalmát, a még megnem szállott Kővár, Huszt, Görgény,
Brassó váraiba megengedik német őrség szállitását.
Különben kérik ő felségét jogaik, kiváltságaik s a val-
lásszabadság megerősitésére, a lothringeni herczeggel
kötött szerződés épségben maradván.” A megdöbbent
követség egy pár napig tanácskozott együtt − de
Bethlen hű maradt elvéhez: csak ha a diploma meg lesz
nyerve, akkor kell aláirni, mert különben amaz okmány
megszerzése lehetlenné lesz. A halogatás miatt boszus
Carafa ágyuira mutatott: ezek Fogaras kulcsai s
lehurrogatta őket. „De ki is mert volna ekkor Carafá-

*) …denuo expedivimus … mondja az illető okmány, t i.
uj utasitással látták el, mely telyhatalom volt.

nak ellenállni?” kérdi Bethlen s a követség máj. 9-én

aláirta az okmányt. Másnap máj. 10-én országgyülés
nyilt meg Fogarason. Carafa fenyegetéseit, hogy az
okmány el nem fogadása esetére Apafit családjával
Bécsbe kisérteti, kétségtelenül meghallá ez, s a gyülés
ellenmondás nélkül elfogadta, megerősité az okmányt.

S most következett végrehajtása az okmánynak.

Fejdelem, rendek letették a homagiumot. Az őrség,
melylyel bejöttekor Carafa az ország Maroson tul fekvő,
még meg nem szállott részeit is elfoglaltatta, most bir-
tokba vette a kikötött várakat − csak Brassó állott
ellen Carafa s fejdelem többszörös felhivása daczára
is, mignem máj. 26-án Veterani által bevétetett, s ugy-
nevezett „lázitói” keresett kinzással kivégeztettek.
Carafa a hitlevéllel Herbstheimot Bécsbe küldé. A
mily váratlan, oly kellemes volt a császárra nézve a
nem remélt eredmény: „soha nem fogom roppant érde-
meidet elfeledni” irá neki. Teleki 12,000 frtot. érő
ezüstnemüt kapott.

Az utolsó két év pénz- és terményadózása, fuvar-

szolgáltatása roppantul kimeriték az országot, s anyi-
val inkább, mert a szerződésszerü összeg soha sem volt
elegendő. Az adó egy porta után 1680-ban 36 ft, 1687-
ben már 65 ft. 1688-ban pedig 260 ft. volt − kész-
pénz, minden egyeben kivül. Elébb országos kölcsönhöz
folyamodtak, azután magát rótta meg a nemesség. De
ezzel nem kerülték ki a rendkivüli fölvetéseket: 1688. jan.
24-én 15 ezer köböl zab márcz. 10-én 30 ezer köböl buza.
De még mind ez ideig volt reménye; hogy alkotmányá-
nak megőrzése mellett terheltetését megorvosolhatja,
mignem a máj. 9-iki homagium által a szabad alkud-
hatás teréről a folyamodáséra lőn utalva. S igy lőn,
hogy jun. 1-én kérék a rendek, hogy: vallásszabadsá-
gukban ne háborittassanak, Apafi és fia az országlásban
ne gátoltassanak s a szabad fejdelemválasztás joga
hagyassék meg, papi jog ne hozassék be az országba,
jogai, kiváltságai, fejdelmei adománylevelei erősittesse-

nek meg, a visszafoglalt vagy a visszafoglalandó Részek

csatoltassanak hozzá, szabad kereskedésök hagyassék
meg, a beszállásolás terhe vétessék le róla, elégedjék
meg ő felsége évenként 50,000 tallérral, a törökkel kö-
tendő békébe az ország foglaltassék be, adassék átalános
amnestia, veszély esetére fejdelem, fejdelemné, az udvar
és rendek vonhassák meg magokat az erősségekben s ha
töröknek tatárnak nem tudnának ellenállani, nyiljék meg
előttök Magyarország. A folyamodvány kézbejuttatása,
a hódolati okmány értelmében Carafát illeté s ez azt fel
is terjeszté. A válasz jun. 17-én adatott ki s ez okmány-
mellőzésével csak Carafa felterjesztésére: megdicsértet-
nek a rendek készségökért s buzdittatnak jövőre is meg-
maradni a hűség utján. Az ország védelmezéséről lesz
gondoskodva, vallásszabadságukban nem fognak hábo-
rittatni, a katonaság szigoru fenyiték megőrzésére uta-
sittatott. A hadjárat végével be fog ez üdvös munka
tetőztetni, a mikor az uralkodó eziránti nézeteit közölni
fogja velök. Carafa már ekkor nem volt Erdélyben,
helyét Veterani foglalta el, ő maga a táborba sietett s
helyét nem sokára Heissler foglalta el. Folyamodvá-
nyukkal a rendek egy az ország számára kiadandó
diploma alappontjait ohajták megvetni, s bár a resolu-
tio tagadó válasznak tetszett, ernyedetlen buzgalommal
sürgették továbbra is annak kiadatását.

A csapás, mely időközben a fejdelmet érte, nejének

Bornemisza Annának aug. 8-án bekövetkezett halála
buskomorságba ejté ezt. A baj nagynak látszott s mint-
hogy a fejdelmet is félthették, ez eset bekövetkezése
esetére ohajták az ország alkotmányát biztositva látni.
Követ követet ért Bécsbe − egyik ugy mint másik,
diploma kiállitását sürgető. Az év vége felé Nagy Pál
ment fel, e mellett még az alkotmányon ejtett sérelmek
orvoslását s magyarországi hatóságok részéről illeték-
telen beavatkozások megszüntetését kérvén. A dec.
9-iki válasz üres biztatásokkal ereszté vissza: meg kell
várni, hogy a törökökkel kötendő béke végét érje, akkor

fog csak diploma kiadhatásáról szó lenni. Korábbi
leiratban a „türt vallásokon” a tényleg létezőket értik
s semmi ujitás azok körül nem fog történni. Az elvisel-
hetetlen teher enyhitéséről lesz gondoskodva. A többi
pontokról, sérelmekről is intézkednek, ha az illetőket,
t. i. a jogtalan beavatkozókat elébb megkérdik. Csaknem
ilyen választ nyert egy későbbi követ Vay Mihály is
1689. máj. 11-én: a visszafoglalt Részekről mit sem
határozhatni, mert a törökkel még nincs megkötve
a béke. A hadseregnek fizetendő telelési összegből
(700,000 frt volt) 50 ezer elengedtetik, felében a leégett
Brassó részére. Az 1690-ik év telét Veteráni Erdély-,
ben töltötte − de már ekkor a fejdelem baja szemlá-
tomást növekedett. Felváltva Radnóton, Ebesfalván
mulatott. 1690, tavasz elején Fogarasba ment s pár
napig jobban érzé magát. A szórakozás orvosi ren-
deletből volt ajánlva s Teleki husvétkor Heisslerrel
lakomára hivta el. „Ez a vendégség − vadászat, lójár-
tatás, muzsika, táncz és minden apparatusival bizony
fejdelmi volt és hat nap tartott. Ez lőn Apafi, Teleki,
Heissler és Erdély tora.” A mulatság után Fogarasba
ment a fejdelem, hol gyülést tartott. E jobbanlét volt
életerejének utolsó vonaglása: ujra ágyba esett s apr.
15-én elhunyt.

Erdély sorsának egy ujabb válpontjához ért. A fej-

delem halála csakugyan diploma nélkül találta. Bár az
út bekebeleztetésére már el volt készitve, hogy az még
elhalasztatok, azt a török fegyverek ujra fellobbanó
diadalának köszönheté.