Móricz Zsigmond Válogatott elbeszélések tartalom

ÁRVERÉS A NÁDASON

- Nem jössz ki, főjegyző uram, reggel a Vihartóra?

- Holnap?... Estére disznótor van a mérnöknél.

- Estére hazajövünk. Árverés lesz. Próbaárverés a nádtermésre.

A főjegyző a csibukjának a borostyánszopókáját szívogatta. Az más. Akkor az a napidíjjal jár. Az ellen nem lehet tiltakozni. Estére bőven visszatérnek.

- Hányan jönnek?

- Csak ketten, te leszel a harmadik, főjegyző uram.

- Nem bánom. Reggel álljon elő a kocsi.

- Én mindenről gondoskodom. Lesz lábzsák, melegített tégla.

- Nem kell nekem tégla. Nem vagyok én még olyan vén sala­bakter.

- Ahogy méltóztatsz gondolni.

Másnap reggel hét órakor sűrű ködben indultak el. A főjegyző még azt mondta magában, hogy kár ezért a napért... Az a pár pengő napidíj nem fizeti ki magát, ha egész nap belesüllyednek a ködbe...

Mogorva volt, míg csak a kocsi ki nem ért a határba. Akkor azonban szél jött.

- Talán feltisztul.

- Egész biztosan, főjegyző uram. Egész biztosan. Szép időnk lesz, meg méltóztatol látni.

Beljebb húzódtak az óriási nagy farkasbundákba. Amint a kocsi továbbfutott, s a lovak gőzö­lögni kezdtek, a köd, mintha a csordát a gulyások kergetik, csak úgy futott előlük. Szép volt, gomolyogva vonult a pusztán a köd.

Mire kiértek a töltésre, már oly tiszta volt az egész határ, mint a tisztára sepert utcák a kis falvakban. Még kevéssé lombosak a fák; sárga és vörhenyes színek. A víz felett madársereg repül. Nagy fácánkakas lomhán húzza a farkát, ahogy egyik fűzfáról a másikra száll.

A töltés kanyarodva húzódik a tóparton. Szépen rendben van. A vízimérnöknek nincs más dolga. Szabályos távolságokban rőzsehalmok, oly pontosan metszve, mintha ez is cirkalommal lenne megrajzolva. Ez egy veszélyes tó, vizek folynak bele, s tavasszal úgy meg tud áradni, hogy nagyon is rendben kell tartani.

Megérkeztek a szakaszmérnöki őrházba. Már tíz-tizenöt pa­raszt ácsorog a házikó előtt. Ezek a nádvevők. Görbe, sötét emberkék, nagy csizmákban, örök tanakodással.

A két jó városi ló befutott az udvarra. Kicsit megsüvegelték az urakat, de nem nagyon.

- No, lefagyott a lábad? - kérdezte a főjegyző.

- Nem, kérlek alássan. Az este fagyott, azt hittem, itt a tél...

Lekászolódtak a kocsiból.

- Talán először harapunk valamit.

A kocsis leszedte az ülés alól a kosarakat. A főmérnök már várta őket. Az őr felesége, csinos kis menyecske, vígan kacagott a szemökbe.

- Isten hozta, nagyságos uram.

A főjegyző megcsípte az asszonyka állát, s közönyösen ment be a kis házba. Ott már meg volt terítve. Jó meleg volt. A bundákat előbb csak szétvetették magukon, aztán le is dobták. Ki bírja a fűtött szobában a bundát?

- Nagyvadat nem láttatok?

Az erdőőr bizalmasan tett jelentést. Szarvast láttak tegnap a fűzerdőben. Ez nagy szenzáció volt.

A gazdasági tanácsnok szolgált. Előbb egy-egy pohárka szilvá­val delektálták magukat, aztán végigbeszélték az utóbbi évek jó lövéseit. Az őr felesége kibontotta a kosarakat, és kirakta a pompás hideg sülteket.

- Hát akkor lássunk munkához, főjegyző uram.

Leültek az asztal mellé. Középen, a főhelyre, a tükör alá, a főjegyző.

- Hány óra? Nem vagyok éhes.

- Á, ha az ember kilép a szabadba, már megjött az étvágya.

Nagyon szép volt a fiatal pulyka. A főjegyző kivette a combot. A fogai még elég jók. Most csináltatta meg, ami hiányzik. Az asszonyoknak nagy rábeszélésbe került, míg rávették. De már kezdi megszokni, s csakugyan, a bal oldalon egyáltalán nem tudott rágni, nem volt ellenfog. Most van. Lassan, csámcsogva evett.

- Egy kis bort rá, főjegyző uram.

Koccintottak. A bor elég jó volt.

- A városi pincéből?

- Igen.

- No, adhatott volna Skultéty jobbat is.

- Skultéty az egy született uzsorás. Úgy spórol, mintha az utolsó hordóval volna.

- Az a jó. A város vagyonával spórolni kell.

Nevettek.

Evés közben jön meg az étvágy. Csudára elfogyott a tál sült. A gazdasági tanácsnok jó adomás ember volt, egész sor adomát hordott fel, amit még nem is hallottak. A mérnök is beletanult már a nevetésbe. A cvikkerje le is esett.

- No, adjátok a puskám - mondta a főjegyző. - Megyek egy kicsit cserkelni... Nagyon szeretek egyedül bolyongani a nádason.

- Jó mulatást, főjegyző uram. Addig mi ezt a kis dolgot itt elintézzük, kérlek alássan.

A főjegyző elment a füzesek felé. A füzes erdő a késő ősz hangu­latával várta. A puska a vállán. Egy nyúl futott keresztül előtte, meg sem mozdította a fegyver szíját. Hadd menjen.

Két paraszt jött szembe. Köszöntek. Lassan fogadta.

Nézte az arcukat. Milyen sötétek. Hogy gyűlölködnek. Ezek árverezni jöttek, s előre kétségbe vannak esve, hogy valaki rájuk licitál.

De a nádas csudálatosan szép volt. Evvel nem lehet betelni. Az ember megfiatalodik, ahogy nézi a végtelen, sárguló avart. Néha egy-egy vadmadár repült fel s továbbszállott. Egy kövér szárcsa egy hajtásnyira lomháskodott előtte. Meg se mozdította a puskát a vállán... Nem sürgős... Inkább csak a levegőt szíjta... A szemé­vel a nagy tó szépségét szipákolta. Milyen jó lenne, ha a szarvas véletlenül csak úgy felbukkanna előtte...

Jó nagyokat sétált. Két fácánkakas és hat darab fogoly volt a tarisznyáján, mikor visszatért a mezőőri lakhoz. Ott már csönd volt.

- Hol vannak az urak?

A menyecske nevetett.

- Bent ülnek, főjegyző úr, alássan kérem, a melegen.

A főjegyző megállott. A menyecske is.

- Ejnye, de szép zsákmány - mondta az asszony, aki nagyon tudott az urak nyelvén... A gát­őrök választásánál első szempont, hogy milyen a felesége...

A főjegyző felemelte a kezét. Ez, mint valami fejedelmi mozdu­lat. Az asszonyka várta a foly­tatását. Meg is kapta. A főjegyző elébb az arcát simogatta meg, akkor letévedt a keze az asszony vállára, a derekára. Kicsit magához ölelte s megtapogatta.

- Ez a jó zsákmány - mondta kedélyesen. - Jó töltött galamb.

Az asszony tudta, mi az illik: serényen kifordult a főjegyző karjából.

- Csak ez csiklandós, nagyságos uram.

S hamisan visszanevetett, csalogatva és ígéretesen.

- Khe, khe, khe - köhögött a főjegyző, s bement a szobába.

Ott megállott, s leemelte a fegyvert és a táskát.

- No, megvolt az árverés?

- Meg, főjegyző uram. Semmiség volt az egész.

- Mennyit árvereztetek?

- Tíz holdat.

- Ez az egész?

- Máskor is kell még jönni, főjegyző uram.

A főjegyző nevetett. A tó négyezer hold. Igaz, víz is van benne. De azért sokszor ki lehet még ide jönni. Sok jó napidíj.

1935