Areopolisz történelmi és társadalomtudományi tanulmányok Szerkesztők

I. A kommunista törvénykezés hatása
(1949-1957)

Azon intézkedések sora, melyek egyre nehezebbé tették a földművelő parasztok életét már 1945 márciusában, a Groza kormány hatalomra kerülése után elkezdődött. Az 1945. március 23-án elfogadott törvény az agrárreformról tulajdonképpen még egy demokratikus törvény volt. V. Frunză szerint ennek a reformnak az volt a célja, hogy felszámolja a nagybirtokot¹⁰, azaz a nagybirtokos osztályt. Ekkor összesen 1 468 000 hektár földet sajátítottak ki, amiből 1 100 000 hektárt 900 000 parasztcsaládnak osztottak szét. Ismerve a későbbi fejleményeket, elmondhatjuk, hogy az 1945-ös földreform tökéletesen illeszkedett az I.V. Sztálin által, a Sz.K.P. V. Kongresszusán (1931) vázolt képletbe, amely szerint az agrárkérdés megoldásának első, bevezető szakasza, egy népi-polgári forradalom kell legyen. Ennek során a paraszti tömegek ideiglenesen hozzájuthatnak a kisajátított földekhez, így lelkesebben fogják követni a kommunistákat. A második szakaszban, államosítás címén, majd úgyis elveszik tőlük a földe­ket.¹¹ 1945. május 5-én született az a kormányrendelet, amely elrendelte a Megyei Gazdasági Hivatalok felállítását. Ezek az intézmények gyűjtötték össze azokat a mezőgazdasági termékeket, melyeket a Szovjetunióba küldtek háborús kártérítés címén. Ezt a rendszert “kvótarendszernek” nevezték, mivel az állam egy kvótát határozott meg minden földtulajdonos számára. A kvóta nagysága attól függött, hogy mekkora volt az illető birtok, és egy előre meghatározott időpontban gyűjtötték össze (év, hónap). Sokszor nem termett annyi termés, amennyit a gazda le kellett adjon. Lakatos András, csicsói gazda három hektár föld után, többek között 30 kg disznóhúst, 50 kg marhahúst kellett beszolgáltasson.¹² Kelemen Béla Háromszékig ment, hogy a beadáshoz szükséges krumplit megvásárolja.¹³ Sokszor három-négy gazda társult, és közösen adták le a szükséges terménymennyiséget. Kósa Antal tanú: “Ha valaki leadott egy tehenet, nem kellett az egész oda, s akkor a szomszédok fizettek neki, a nekik szóló rész kilajáért”. A beszolgáltatott termésért elméletileg fizetség járt, de ez nevetsé­gesen kevés volt. Kósa Antal frappánsan értékelte a helyzetet: “kaptunk a széna kilójáért 5 banit, kijöttünk Taplocára, s egy szekér széna ára nem volt elég megrészegedni”. Elterjedt az a szokás, hogy akinek ismerőse volt a Néptanácsnál, kevesebb földet “intéztetett be”, így a kvóta is kevesebb lett.¹⁴ Ez veszélyes volt, mert miután megalakult az Állami Gazdaság, újra átnézték regisztereket, s az eltagadott földeket az Állami Gazdaság területéhez csatolták.¹⁵

A kvótarendszer az új hatalom ellenzőinek megkülönböztetésére is alkalmasnak bizonyult. Ezeket a parasztokat különleges adókkal terhelték. Persze az új rendszer támogatóinak amúgy is csekély száma ettől nem növekedett. Közvetlenül a rendszerváltás után elenyésző volt a falubeli kommunisták száma.¹⁶ Ők már a háború előtt is kommunisták voltak. Egy bizonyos Alexander, román nemzetiségű férfi vezetésével titkos gyűléseket tartottak Konc László közvetlen szomszédságában. Tevékenységük gyakorlatilag semmilyen figyelmet nem keltett a csicsóiak körében. Természetesen az új rendszer vezetőinek zöme körükből került ki.¹⁷ Balló Árpádot is győzködte egy pár öregebb kommunista, hogy lépjen be az Ifjú Munkások Szövetségébe: “egy este a Községházára hívattak, többünket, mondták, hogy bé kéne állni, de én egy olyan könyvet olvastam vót ‘42-be, hogy abba meg vót írva, hogy mi a kommunizmus, s hiába van feketén írva a papírra, mert elhitetik veled a kommunisták, hogy fehér, nem fekete. S akkor írt a kolhozokról, hogy élnek az emberek, milyen szegénység van. Úgyhogy nem foglalkoztam velük”. Lakatos András fogságbeli élménnyel magyarázta a kommunistáktól való távolságtartását. Őt 1946 folyamán többször hívták, hogy álljon be a pártba, eredménytelenül: “én, mikor onnan eljöttem,¹⁸ ott azt mondta nekem az, hogy olyan párt ne legyen, amibe béáll”.

E korszak leginkább szorongatott társadalmi kategóriája a kulákság¹⁹ volt. “A kulákok - véle­ke­dett Gh. Gh. Dej 1949-ben - a legalantasabb eszközökhöz nyúlnak, törnek-zúznak, s ha kell gyilkolnak is, hogy a munkás népbe rúghassanak. Ezért a népi demokrácia rendszere határo­zottan fellép bármilyen ellenséges csoportosulás ellen, amely a párt és kormány társadalmi és gazdasági intézkedései ellen irányul.”²⁰ Külön törvények nehezítették a kulákok helyzetét. Ilyen volt a kulákadó (az ún. majorare), ami a kvóták 30 %-os megemelését jelentette. Ezenkívül mindegyik kulákcsaládból egy személy köteles volt kényszermunkán részt venni a “köz javára” (kényszerfa, malotahordás).

Csicsóban 13-14 kulákcsalád élt (Kelemenék, Koncék stb.). A kuláklistára való felkerülés a helyi adminisztráció “jelölése” alapján történt, így nem mindig a gazdasági szempont volt a döntő, hanem a “megbízhatóság” mértéke is. Csicsóban a 10 hektár feletti földterülettel rendelkező gazdák számítottak kuláknak, mégis akadt ilyen gazda, aki nem került fel a kuláklistára.

A falubeli kulákoknak valamivel szerencsésebb volt a sorsuk, mint az ország más tájain élőknek. Ez részben azzal magyarázható, hogy Csicsóban az erőszakos események sokkal később kezdődtek, a kollektivizálási folyamat második szakasza során. Mindamellett, hogy az átlagembernél keservesebben élték meg ezt az időszakot, Csicsóból nem deportáltak egyetlen kulákot sem, és nem is bántalmazták őket. Itt a falun belül vonták össze a kulákcsaládokat. Kelemen Béláékat sokáig ijesztgették, hogy kilakoltatják, de végül nekik kellett elszállásolni három éven keresztül egy kuláknak bélyegzett zilahi ügyvédet. Ezenkívül Kelemen Bélának abba kellett hagynia a kolozsvári jog-közgazdaságtan karon folytatott tanulmányait, egy év elvégzése után. A hivatalos indok csak ennyi volt: “tanulmányait bizonyos okok miatt nem folytathatja.”²¹

A kuláklistákat, akárcsak a kvótarendszert 1957 után törölték, a magyarországi forradalom hatására. A csicsói kulákok földjeiket leadták az Állami Gazdaságnak a 118-as törvény alapján, így lekerültek a kuláklistáról. Tehát, mire a második szakaszba érkezett a kollektivizálás folyamata, már nem volt Csicsóban kuláknak nyilvánított lakos.