II. Az erőszakos kollektivizálás. Társulások.
A M.T.Sz. megalakulása
A kollektivizálási folyamat első szakaszát végigkísérő kvótarendszernek taktikai funkciói voltak. A hatalom úgy gondolta, hogy a kiszipolyozott parasztság könnyűszerrel rábírható lesz arra, hogy csatlakozzon az új mezőgazdasági struktúrákhoz. Ez nem történt meg, ezért Csíkcsicsóban is megkezdődtek az erőszakos események. Egy 1958/89-es törvényerejű rendelet kimondta, hogy a kollektivizálás elleni bármiféle ellenállás a kommunista rendszer elleni támadásként értékelendő, azaz politikai bűncselekményként kezelendő.
A falut 1958 őszén özönlik el a párt aktivistái, az agitátorok. Az ő feladatuk az volt, hogy győzzék meg a falu lakosait egy társulás létrehozására.22 A szervezés “ideológiai oldalát” a csíkszeredai rajoni pártbizottság kiküldöttje, K. aktivista vezette, míg a technikai oldalát egy szintén csíkszeredai kataszteres mérnök, B. I.23 Az irányításban részt vettek a helyi vezetők is, az élen a Néptanács elnökével. A szervezésre szükség is volt, mert ahogy Péter Lukács, volt társulási titkár meséli: “aztán nagy osztályellenség alakult ki a faluban. Akit bé tudtak törni így vagy úgy, mert azt kell mondjam, hogy önként Csicsóban senki sem találta ki aztat, hogy társuljon.” A rajoni vezetők egy társulást képzeltek el az egész falu számára, de a nép ellenállása miatt végül négy társulás is alakult.
Péter Lukács szerint az első társulás 1958 augusztusában alakult meg “Béke” néven. Az elején tizenhárman társultak, de a második évre a tagok száma hetvenre emelkedett. Kezdetben a tagok csak a föld egy részét vitték a társulásba. A társulás földjének kialakítása a következőképpen történt: kiválasztottak egy első osztályú földet, a társult tagok földjei közül, ehhez csatolták a többi tag területét. Persze, a kiválasztott terület mellett olyan birtok is terülhetett el, amelynek a gazdája nem volt a társulás tagja. Ha ő nem akart beállni a “periméterbe”, akkor neki kimérték máshol a földet, sokkal rosszabb, alacsonyabb osztályút. Olyan gazda is volt, aki a földméréskor társult: ha már úgyis beleesik a földje, akkor otthagyja.
A társulást egy elnök és egy titkár vezette. Az öt-hat képviselő azt ellenőrizte, hogy ne lopják a termést.24 A társulásnak nem volt külön székhelye, a gyűléseket általában valamelyik tag lakásán tartották. Ilyenkor megbeszélték a “termelési irányzatokat”, hiszen a társulás szerződést kötött az általa megmunkált területre,25 e szerint történtek a beadások. Az egyénileg megtermelt gabonát a szérűre vitték, közösen csépelték ki, közösen adták be a leszerződött mennyiséget. Ami ezután megmaradt, azt a betett földterület arányában osztották szét. Mindenki azt a terményt kapta, amit termelt. Így, ha sok káposztát vagy burgonyát termelt, kicserélte egy részét más termésre.
A legnagyobb gazdák a “Győzelem” társulásba álltak be. Ennek földjét a Hosszúláb nevű dűlőben “komeszálták”. 1958 őszén avatták fel, egy ünnepi gyűlésen, ahol felolvasták a beállt tagok névsorát, és egy bankettet is szerveztek.26
A harmadik társulás neve “Szorgalom” volt.
Rövid ideig tartó működésük alatt, végül mindhárom társulás tagjainak száma meghaladta a százat.27 Egyes tanúk szerint létezett egy kisebb, negyedik társulás is, talán “Haladás” lehetett a neve. Kósa Antal szerint ez még a legelső volt, nagyon kevesen voltak benne, főleg a gyengébb földű gazdák.
Abban viszont egybehangzóak a vélemények, hogy végül a falu gazdáinak nagy része valamelyik társulás tagja lett. Leghamarabb az állami alkalmazottak álltak be, hisz őket könnyedén lehetett zsarolni a munkahelyük elvesztésének lehetőségével. Volt, aki megelégelte az elhúzódó nyomást, mint Búzás András édesapja: “már idős ember volt, megunta a sok béadást, mindent, s odaadta nekik.”28 Mások önszántukból társultak, hiszen a társult tagok többségének értékelése a társulásokról inkább pozitív, mint negatív. Péter Lukács tanú: “Előre idegenkedtünk tőle, s idegenkedett az egész falu, de például életszínvonala szempontjából sokkal könnyebb volt. Azért, mert már ugye a területeket komeszálták, tudtak a nagy gépek munkálkodni rajta (...), akinek három-négy zsákocska gabonáját, ha elvitte a futurához29 egy napot kellett ott töltsön, hogy bé tudja adni, hogy kapjon papírt. A malomnál, ha százan voltak Szépvízen (...) a társulástagoknak nem kellett azt végigvárni, előnybe részesítették.” Más előnye is volt a társulásnak: a még magántulajdonban lévő erdőkből a társulástagoknak bélyegeztek fát, amit hozhattak haza.
A társulások mindössze két-három évig működtek. A hatalom pontot akart tenni a kollektivizálási folyamat végére. Halaszthatatlan lett a kollektív gazdaság megalakítása Csicsóban is. Esetünkben a kollektív gazdaság és a társulások nem működtek párhuzamosan, mint más településeken.
A M.T.Sz.-be való beszervezések kezdetének pontos időpontja, a több, mint harminc év távlatából nehezen határozható meg. Biztos támpontunk az lehet, hogy a kollektív gazdaságba való első Belépési Nyilatkozat 1961 október elsejéről származik. Így valószínű, hogy az agitátorok már 1961 nyarán megkezdték tevékenységüket a faluban. A fellépésük most már nyilvánvalóan keményebb, ellentmondást nem tűrőbb volt, mint a társulás szervezése idején. Ha a hatalom két-három évig megengedte, hogy a falu jó egynegyede kimaradjon a társulásokból, most már nem volt kivétel. A cél egyértelmű volt: minden gazda be kell lépjen a kollektív gazdaságba! De az ősz folyamán nagyon kevesen léptek be. Leginkább azok, akiknek volt valami nyernivalójuk ezzel a lépéssel.: kevés vagy gyenge minőségű földjük volt, szegények voltak. S itt is, akárcsak a társulások esetében, az első sorban találjuk az állami alkalmazottakat. Péter Lukács: “Az volt a jelszó, ha szopod az állam csicsit, akkor állj oda.” Hamar aláírtak azok is, akiket a társulás szervezésekor már megfenyítettek, mint Kopacz Anna:30 “azt mondták, egyszer már megsétáltattak, s ha nem írjuk alá, ugyanoda visszavisznek.” Lakatos Andrást a kőbányából hazaküldték, hogy csak akkor menjen vissza, ha viszi a belépési nyilatkozatát. Máskor gyerekeket küldtek haza az iskolából, így gyakorolva nyomást a szülőkre. Az aktivisták nyomása 1962 februárjában erősödött fel, aminek következtében meg is indult a csicsói gazdák tömeges belépése a kollektív gazdaságba. Ebben az időszakban sokan menekültek el a belépés elkerülésének reményében: Búzás András, Kánya József, Konc László, Balló Árpád, stb. Pál Félix, későbbi kollektívbrigádos nem menekült el, csak nem mutatkozott. Pál Félixné tanú: “Az uramnak mondom, bújjál el, mert én megállom a sarat, nem állunk be (...), a kicsi leánykával otthon voltunk, egyszer hát, akarunk enni, kocsonyát vagy mit vettem vót elé, azzal jön három polgár, az egyik a kötöttárugyárban dolgozott, szeredai fiatalember, Ladányi, s jönnek, hol a gazda? Mondom elment, bémennek a szobába, mondom elutazott. Ne pofázzon! Fogja be a száját, jöjjön! Muszáj volt menni, kikísértek ide az iskolába, s ott tartottak egészen három óráig, az uram küldött a leánykával egy kicsi zsíros kenyeret, estefelé engedtek el.” Ezután többször jelentkeztek az aktivisták, és Pál Félix nem tudta elkerülni a találkozást: “pont merítette a vizet, s lekucorodott, de meglátták úgyis.”31 A házaspár végül aláírta a papírokat. A családfő bujdosása sem bizonyult eredményes megoldásnak, 13 gazda helyett a felesége írt alá, és a “föld az úszott bé a tengerbe”.32
Végül a kollektív gazdaság 1962 február 16-án alakult meg, a neve is “Február 16” lett. A hét osztályt végzett Györgypál Ferencet választották elnöknek. Az alakuló gyűlést a madéfalvi Néptanács kiküldött vezetői és a rajoni kiküldöttek vezették, felszólalt egy-két helybeli párttag (Részeg Lajos) is. Megszavaztatták, hogy aki nem állt be a kollektív gazdaságba, annak a birtokát a legkövesebb helyeken fogják kimérni.33
Megalakulásakor a csicsói M.T.Sz. 843 hektár szántófölddel, 1135 hektár legelővel, 1759 hektár kaszálóval, 7 hektár gyümölcsössel, 12 hektár erdővel, 13 hektár ingoványos területtel, 222 hektár terméketlen területtel és 47 hektár olyan területtel rendelkezett, amelyhez épületek, vasút és gátak tartoztak.34 Négy kisebb egységre oszlott fel, ezek voltak a brigádok, amelyeken belül több csoport létezett, élükön egy-egy csoportfelelőssel. A brigádok a falu hagyományos területi beosztása szerint alakultak: a Szabó Károly vezette brigád Felszeget fogta egybe, a Kósa Antalé Alszeget, a Pál Félixé Középtízet, míg a Hajdú Kálmáné Újfalut és Csaracsót. A kollektív megalakulása után Kósa Antalt Székelyudvarhelyre küldték öt hónapra, a mai Eötvös József Mezőgazdasági Szakközépiskola épületében működő brigádosiskolába. Miután innen visszatért, átadta ismereteit a másik három brigádosnak. Az ő feladataik közé tartozott a földmérés, a normázás, a napi egységek (pontok) beírása. A kollektívtagok az osztalékot vagy a fizetséget a ledolgozott munkanapok (pontok) függvényében kapták. Egy munkanapért, azaz 12-14 óra munkáért 100 pontot kaptak. A minimális munkanap nőknek 90, míg férfiaknak 120 volt. Ha ezt a tagok teljesítették, akkor jogosultak voltak egy 25 ár nagyságú kertterületre. Akik nem voltak kollektívtagok, illetve nem dolgozták le a minimális munkanapot, csak bér fejében használhattak magánparcellát. Vagy ahogy Búzás Andrásék tették: szénát, sarjút adtak be pénz helyett. A gazdák otthon legfeljebb egy tehenet, két növendéket tarthattak, de lovat egyet sem. 35
A M.T.SZ. megalakulása után 13 gazda még mindig nem írta alá a belépési nyilatkozatot, de március 16-án36 két gazda kivételével már mindenki a kollektív gazdasás tagja volt. Konc László a felavatás után két héttel írt alá, miután megsokallta a sok “jövést”: “még két-három napot kellett volna eltűrjünk, s akkor maradhattunk volna mü is ki”. A két kimaradt gazda Kánya József és Balló Árpád volt. Mire ők hazatértek a bújdosásból, lecsillapultak már a kedélyek, így nem zaklatták többet.
Dostları ilə paylaş: |
