A gazdaság szabályozása
1948-ig még nem történtek jelentős változások a tulajdon szerkezetében. A magántulajdon felszámolásának az alapja ez az alkotmány. A 11. szakasz szerint, amikor a közérdek úgy kéri, a termelési eszközök, a bankok, a biztosító társaságok, amelyek természetes vagy jogi személyek magántulajdonát képezik, a törvény által előírt körülmények között állami tulajdonba vehetők, mint a nép javai. 1948 júniusában meg is hozták az államosítási törvényt. A “tanítás” szerint ezzel felszámolták az ipari és fináncburzsoáziát, mint osztályt, és létrehozták a szocialista szektort a termelésben. “Ezáltal a forradalmi aktus által kiragadtuk a burzsoázia kezéből a legfőbb termelőeszközöket”.8 A városi lakásalap egy része is állami tulajdonba ment át.
Az alkotmány kimondta a központilag irányított tervgazdaság elvét (15. szakasz). 1948. július 2-án létrejött az Állami Tervbizottság. 1949-re és 1950-re egyéves, 1951-től ötéves terveket készítettek. A cél a gyors iparosítás. A propaganda elképesztő sikerekről számolt be, dicsőítette a szocialista versenyt, a tervek túlteljesítését. Ez a gazdaság rövid távon előnyöket, fejlődést is hozott, hosszú távon azonban működésképtelennek bizonyult. Az 1949-es tervről írták: “lelkes munka közepette, a Román Munkáspárt vezetésével és a Szovjetuniótól kapott sokoldalú segítséggel, hazánk dolgozói 108%-ban valósították meg a tervet, 20 nappal az év lezárta előtt.”9
A mezőgazdaságra a 9. szakasz vonatkozik. Ez kimondta, hogy az állam támogatja a falusi szövetkezeteket, és állami mezőgazdasági vállalatokat hozhat létre. Alkotmányos szabály az is, hogy “a föld azoké, akik megdolgozzák”. Első lépésként kisajátították az 1945-ös földreformkor meghagyott birtokokat, megszüntetve a földbirtokosságot. Majd megkezdték a mezőgazdaság szocialista átalakítását: kollektív gazdaságok és állami mezőgazdasági vállalatok szervezését. “A párt helyes agrárpolitikájának az eredményeként” nem a termelés nőtt, mint hirdették, hanem az ellenállás. A parasztok nem akarták a földjeiket beszolgáltatni. A válasz: kivégzések, 80.000 paraszt börtönbe zárása, közülük 30.000 embert ítéltek el nyilvánosan.10 A módosabb parasztság, és sokszor nem csak az, kuláklistákra került, és számos üldöztetésnek volt kitéve. 1992 nyarán egy közös sírban 316 csontvázat fedeztek fel, Bukaresttől mintegy húsz kilométerre. Valószínű, hogy a Szekuritáté épületének udvarára a környékről összehordták a kollektivizálásnak ellenálló román parasztok holttesteit, akik együtt léphettek fel földjeik elvétele ellen.11 Arad megyében, egy faluban 1949-ben felgyújtották a kollektívgazdaság székházát. 98 embert tartóztattak le, 12 embert helyben lelőttek. A kíséret alól két paraszt meg akart szökni, őket is lelőtték.12 A hivatalos álláspont szerint a parasztok 1949-ben létrehozták az első kollektív gazdaságokat, meggyőződve arról, hogy egyedül az az út, amelyet a Román Munkáspárt kijelölt, biztosíthat a dolgozó parasztság részére megelégedett, boldog életet.
A kollektivizálás 1962-ben zárult le. Ekkor a mezőgazdasági földterületek fölött a tulajdonjog a következőképpen oszlott meg:13
60% kollektív gazdaságok
30% állami mezőgazdasági vállalatok
9% magántulajdonban maradt
Az állampolgári jogok
Az állampolgári jogokat az alkotmány deklaratív szinten nyilvánította ki, ezeknek nincsen valóságos normatív tartalmuk. Az állampolgárok közötti egyenlőségről csak annyit, hogy a nómenklatúrához tartozók számos előnyt élveztek, állások sokaságát csak párttagok foglalhatták el. Létrejött egy szörnyű elnyomó gépezet, a Szekuritáté. A milíciává átszervezett rendőrség is a kommunista terror eszköze lett. A munkaügyi törvénykönyv (1950) lehetővé tette, hogy a Román Népköztársasággal szemben ellenséges elemeket munkával átneveljék. Mit jelentett ez? Ezrek kényszermunkára hurcolását. Aki a rendszerrel valósan vagy vélten szembeszegült, arra börtön vagy kényszermunkatábor várt. Az ötvenes évek elején 80.000 ember dolgozott kényszermunkatáborokban, ebből 40.000 a hírhedt Duna-Fekete tenger csatornán.14 A csatorna építését 1949-ben kezdték meg. A börtönök közül néhány: Szamosújvár, Nagyenyed, Máramarossziget, Piteşti...
Sztálin 1949 decemberében ünnepelte 70 születésnapját. A párt táviratot küldött Sztálinnak. A távirat szövege a következő:
“Drága Sztálin elvtárs!
A Román Munkáspárt Központi Vezetősége, a Párt, a Román Népköztársaság munkásosztálya és összes dolgozói nevében, hetvenedik születésnapja alkalmából forró kommunista üdvözletét küldi és tiszta szívből hosszú életet és jó egészséget kíván. A világ dolgozóival együtt, országunk dolgozói az Ön személyében Marx, Engels, Lenin művének nagy folytatóját, a lángeszű teoretikust, az osztályharc páratlan stratégáját és taktikusát látják, azt, aki Lenin mellett megteremtette a dicsőséges Bolsevik Pártot, a világ első szocialista államát - a szocializmus és a kommunizmus építésének nagy szervezőjét.”
A kisebbségi jogok
Az 1948-as alkotmány tartalmazza az alapvető kisebbségi jogokat. Biztosította az anyanyelv használatának a jogát és az anyanyelvű oktatást minden szinten.
Ki kell emelni, hogy az 1948-as időszakban a kisebbségellenes lépések a proletárdiktatúra módszereiből fakadnak, és elsősorban nem a nacionalizmus megnyilvánulásai. A magyarság hagyományos intézményei a rendszer szemében ellenségek voltak, egy polgári múlt maradványai, a kommunistáknak elfogadhatatlan értékrenddel. Ezért számolják fel őket. De ekkor még élt a proletár internacionalizmus szelleme. Például az alkotmány elfogadásakor, a Nemzetgyűlésben Nyilas Ilona földműves asszony magyarul szólalhatott fel. A későbbiekben, a román kommunista külön út megkezdésével, 1956 után pedig egyre hangsúlyosabban jelentkezik a többségi nacionalizmus, hogy Ceauşescu uralmának második részében az államszocializmus meghatározó tényezőjévé váljon. 1948 decemberében a Román Munkáspárt egy határozatot hozott a nemzeti kérdésben. Ez hangsúlyozta a dolgozók egyenlőségét, nemzetiségre való különbség nélkül, a szocializmus építésének az útján. “Csak az nyújthat biztosítékot, ha a népi demokráciák kölcsönösen segítik egymást és a Szovjetunió, a béke és a népek szabadságának leghatalmasabb bástyája körül egységbe tömörülnek.”
Az 1948-as alkotmány súlyos csapást mért az egyházi oktatásra. A 27. szakasz kimondta, hogy egyetlen vallási felekezet sem működtethet oktatási intézményeket, kivéve a papi utánpótlás nevelését, de azt is csak szigorú állami ellenőrzés alatt. A rendelkezés elsősorban a magyarságot érintette. A román iskolák többsége addig is állami kézen volt. Így a római-katolikus egyháztól elvettek 468 oktatási intézményt, a reformátustól 531-et, az unitáriustól 34-et.15 Az államosítás nem vezetett közvetlenül a magyar tannyelvű iskolák korlátozásához vagy megszüntetéséhez, de az állami jelenlét következtében, évek múlva, a nacionalista vonal erősödésével ez lett az eredmény. Az államosítást a Magyar Népszövetség elnöke, Kacsó Sándor is helyeselte, mert ezzel visszaszorult a “vatikáni befolyás és az egyházi reakció”.
Az egyházak kérdésében érdekesen alakult a helyzet. A román ortodox egyház a kommunisták és az ateista állam kiszolgálója lett. A kisebb görög-katolikus vallást erőszakkal egyesítették az ortodoxszal.
A római-katolikus egyház híveinek legnagyobb része a magyar kisebbséghez tartozott. Az állam ezt az egyházat nem tudta alárendelni. Túl radikális lépésekkel nem tudott fellépni, hiszen Magyarország baráti államnak számított, ez pedig nyílt kisebbségellenes tett lett volna. De korlátozták és akadályozták a működését. Meghatározó volt Márton Áron gyulafehérvári püspök rendkívüli személyisége (őt 1949 és 1955 között börtönben, 1967-ig házi őrizetben tartották). A református és unitárius egyházak vezetői kiegyeztek a román állammal. Vásárhelyi János kolozsvári református püspök, akit a bukaresti hatalom kezes báránynak tartott, kijelentette, hogy ő nem járhatja azt az utat, amit Márton Áron követ, már csak azért sem, mert a református egyházat nem fedezi Róma. Ettől függetlenül, a kisebbségi egyházak az egész diktatúra alatt fontos szerepet töltöttek be a nemzetiségek fennmaradásában.
A Magyar Népi Szövetségről: nem volt a romániai magyarság reprezentatív szerve, a kommunistáknak alárendelt baloldali magyarok csoportosulásának bizonyult. Ez az alárendeltség teljessé vált Kurkó Gyárfás MNSZ elnök leváltása után (1947). A MNSZ a kommunisták “fiókszervezete” lett, Kacsó Sándor és Ottrok Ferenc vezetése alatt. 1949 és 1951 között letartóztatták és elítélték a MNSZ több vezetőjét, akik nem teljesen alkalmazkodtak a hivatalos vonalhoz (Kurkó Gyárfást, Balogh Edgárt, Csőgör Lajost, Demeter Jánost, Jordáky Lajost). Az egypártrendszer megszilárdulásával párhuzamosan a kisebbségi alakulatra is a megszűnés, önfeloszlatás várt (1953). A hivatalos álláspont szerint a párt, a marxista-leninista politikai gyakorlat és a tudományos szocializmus elveinek az alkalmazásával biztosította az elnyomás és az egyenlőtlenség végérvényes felszámolását, nemzetiségre vagy fajra való tekintet nélkül minden dolgozó jogegyenlőségét. Persze ez is csak szólam. Az elkövetkező években nagy erővel fog jelentkezni a kisebbség elnyomása, a nacionalizmus, még elviselhetetlenebbé téve a létezést a magyarok számára a vörös Romániában.
Dostları ilə paylaş: |
