Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára

Év	Teljes tömeg gramm	Tiszta tömeg gramm
%-os változás 1562 = 100,0 %
1528	6,1776	2,3166	88,25
1545/47	2,6713	2,3374	89,04
1562	3,0000	2,6250	100,00
1580	2,4400	2,0590	78,44
1604	2,2340	1,8850	71,81
1616	1,9220	1,5610	59,47
1623	2,0180	0,9140	34,82

Részletekbe menő elemzés mellőzésével elegendő csupán annyit kiemelni, hogy 1562–1623 között csaknem egyharmadára csökkent a lengyel III-as garasok ezüsttartalma, különösen nagy volt a rontás 1604 és 1623 között. A pénzrontás mértékét látva nem tekinthetjük jelzőhalmozásnak azt, hogy Bethlen Gábor idején a kassai végrendeletekben a másutt²⁶⁰ is fellelhető s jó pénzt jelentő ó dutkák mellett régi jó ó dutkákat különböztettek meg.

A Magyarországot és Erdélyt sem kímélő pénzrontás viharának csillapultával a dutka jellemző árfolyama 6 denár lett. Kurzusának csökkenése egyrészt azzal függött össze, hogy az 1625-től kibocsátott denárok, illetve váltópénzek – mind a magyarországiak, mind az erdélyiek – jobb minőségűek voltak a korábbi inflációs vereteknél,²⁶¹ másrészt azt sem téveszthetjük szem elől, hogy az ó, illetve régi jó dutkák utánpótlás hiányában fokozatosan kikerültek a pénz­for­galomból. Nem csekély hányadukat tezaurálhatták, illetve jócskán vittek ki belőlük a keres­kedők, valamint ajándékként úgy, hogy más pénznemre számították át őket. Tanulságos e tekintetben Bethlen Gábor 1627. évi számadása, mely szerint a fejedelem a csauszoknak és a kevésbé rangos törököknek – első pillantásra – összesen 51 000 oszporányi (akcsényi) pénzt, valójában azonban „...mind régi szép dutkát ...” adatott.²⁶²

Felső-Magyarország fővárosánál, Kassánál és az Erdélyi Fejedelemségnél távolabbra tekintve elmondható, hogy a dutkák – nemcsak az eredeti lengyel III-as garasok, hanem utánzataik, illetve a hamisítványok szintén – ismertek voltak a Levantében²⁶³ s a Hanza-városok kettős schillingjeinek²⁶⁴ konkurenseként Észak-Európában ugyancsak forogtak, illetve mint „Poolse duytgens” hasonló veretekkel együtt az Amszterdami Wisselbankba, az akkori világ pénzügyi központjába szintén eljutottak.²⁶⁵

Névértéken számítva a dutka – mint lengyel III-as garas – felét érte a poltura (azaz a 1 ½ garas), amelynek első példányai a Lengyel Királyság területén 1614-ben kerültek ki a verdékből.

A nagy mennyiségben²⁶⁶ előállított váltópénz elődeihez hasonlóan viszonylag rövid idő alatt megjelent a magyarországi és az erdélyi pénzforgalomban.²⁶⁷ Kezdetben nyilván bizal­matlanul fogadták, ui. 1618-ban Borsodban a hivatalosan jó pénznek minősített veret elfo­gadására büntetés és áruelkobzás terhe mellett kellett kötelezni a lakosságot.²⁶⁸ Az ország nyugati felében sem örvendhetett nagy népszerűségnek az új fizetési eszköz, mert Pozsony szabad királyi város tanácsa 1619-ben szintén kényszerrel akarta elfogadtatni a polturákat.²⁶⁹ A nehézkes indulás ellenére az ún. „polturák” néhány éven belül elárasztották Felső-Magyarországot, ironizáló túlzással azt mondhatnók, hogy több forgott belőlük a felvidéki megyékben és Erdélyben, mint amennyit a Lengyel Királyságban vertek.

A dutkákhoz hasonlóan a polturáknak nevezett pénzek is lehettek ó és új érmék, de nemcsak kibocsátási idejük, hanem földrajzi eredetük, azaz a verdék helye, továbbá méretük és színük, illetve egyéb jellegzetesnek tartott vonásaik szerint is megkülönböztették őket a kortársak.

Az ó, illetve az egyre jobban terjedő új poltura közötti különbségtétel az 1620-as évek elejére kardinálisnak bizonyult, az ún. új polturát sehol nem akarta elfogadni a lakosság.²⁷⁰ Természetesen mindkét poltura forgott Felső-Magyarországon, így Kassán szintén, s az országos kép ismeretében nem meglepő, hogy az ó poltura nagy becsben állt, még 1622-ben is lehetett érte ingatlant venni,²⁷¹ illetve az sem volt példátlan, hogy a végrendelkező meg­takarított pénzének számbavételekor az arannyal és a tallérral együtt tett említést az ó polturákról.²⁷² Alsó-Magyarországon korábban felvett kölcsön visszafizetését követelve úgyszintén elfogadták az ó polturát.²⁷³ Az „új polturát” viszont 1623-ban már Kassa elöljárósága is hivatalosan tilalmazott, rossz monétának minősítette.²⁷⁴

Kassa város levéltára számos olyan – 1622. évi és későbbi – iratot őriz, amelyekben a polturák előtt „oli, ol˙”, illetve „oly” jelző áll, s ezt nem tekinthetjük helyi jellegűnek, mert az „oly” attributum 1623 elején másutt is felbukkant: „Itt az jó oly poltorakot sem akarjak elvenni, mind ó polturákat kívánnak, az számtartó pedig mind egyaránt veszi az olyval együtt az rosszat is...” – írta Rákóczi György,²⁷⁵ a későbbi erdélyi fejedelem. Az „ó poltura” láttán nem véletlen, hogy az „oly poltura” új poltura értelmezéssel vonult be a történeti és a numizmatikai irodalomba. Az „oli” polturák 1622-ben valóban újak voltak a kortársak számára, de az „oli” jelző nem a pénzek korára, hanem származására vezethető vissza.²⁷⁶ Ismeretes, hogy a sziléziai Ohlau²⁷⁷ verdéjéből nagy mennyiségben kerültek ki 3 krajcárosok, s mivel a „...rossz pénz, ol˙, brigai...” együtt ugyancsak előfordult Kassán,²⁷⁸ a brigaiak mellett pedig a „keresztes” pénzt²⁷⁹ is említették, kézenfekvőnek tűnik, hogy a brigai jelző nem a rigai tollhibás változata, hanem a sziléziai Brieg, ugyanígy a keresztes a szintén sziléziai Kreuzburg verdéjéből származó pénzekre vonatkoztatható.²⁸⁰ A fentebb említett „bitkóczi polturához“ hasonló jelenségről volt szó, mely utóbbi számos változatban előforduló nevét a lengyelországi Bydgoszcz verdéjéről kapta.²⁸¹ Az analógia természetesen a nevekre áll csupán, a veretek minősége között lényeges különbség volt, ugyanis a német nyelvhasználat szerint „bromberger”-nek titulált bitkowsky polturák az inflációs vihar után évtizedekig forgalomban maradtak, míg a „polturáknak” nevezett sziléziai 3 krajcárosokat 1623 tavasza után senki sem akarta elfogadni; a királyi Magyarországon maga a nádor utasította a harmincadosokat 1623 áprilisában arra, hogy „...a Slesiay polturakokat semmiképpen ne fogadják el”.²⁸²

Az „oly polturakról” későbbi hagyatéki leltárakban is olvashatunk, egy évtized múltán természetesen senki sem tekinthette őket „új” polturáknak. Irdatlan mennyiségű „oli poltura” maradt a Szegedi örökösökre, 1632-ben 296 Ľ fontnyit mértek meg 888 forint 75 denár értékben, ami azonban a 32 000 forintot meghaladó készpénz 2,7 %-ára rúgott csupán.²⁸³ Néhány évvel később Almássy István hátrahagyott javainak inventálásakor 3 font „...leteöt oli polturak ...” mellett „...hitvány, leteöt apró...” pénzt írtak össze mindössze 9 forint érté­kben.²⁸⁴ Az „oli polturak letétele” 1623 tavaszán következett be, s mivel az előtte 4 denárban járó sziléziai polturákért ezt követően csak 1 denárt adtak, pontosabban ennyiért váltották be őket a kassai pénzverdében,²⁸⁵ a pénzvagyon 75 %-os vesztésétől visszariadó felföldiek²⁸⁶ egy része – az erdélyiekhez hasonlóan – inkább „...veszteg tartotta a ládájában”²⁸⁷ a rossz pénzt.

A silány monéták elleni küzdelem már az 1622. évi – magyarországi és erdélyi – országgyűléseken igen heves lehetett. A kolozsvári diéta a „régi quantitású poltúrákat” 4, az 1620–1622 között vert „apró poltúrákat” 2 denárban kívánta elfogadtatni.²⁸⁸ A királyi Magyarország soproni országgyűlésén „a török uralomnak alávetett népre” is gondolva határoztak úgy, hogy a 3 krajcáros garasok 4 magyar denárt érjenek, az új, kisebb címletűek arányosan kevesebbet, s értékük a következő esztendő húsvétjáig tartson.²⁸⁹ A besztercei – 1622-ben a második erdélyi – országgyűlés a jó polturák árfolyamát 4, az aprókét jövő húsvétig 3, azt követően pedig 2 denárban szabta meg.²⁹⁰ Az 1622. évi második erdélyi országgyűlés részben a magyarországihoz, részben pedig az előző erdélyihez igazodott. Túlzás nélkül állítható, hogy a besztercei végzés Bethlen Gábor és II. Ferdinánd 1625. évi – a jó és azonos minőségű pénzek veretését célzó – megállapodása felé mutatott.²⁹¹

A leggyűlöltebb rossz pénzhez visszatérve felidézhető, hogy a kortársak a Szepességtől Erdélyig a sziléziai polturák behozatalában látták a drágaság legfőbb okát.²⁹² Az „oly, brigai és keresztes polturák” dicstelen szereplése a felső-magyarországi pénzforgalomban alá­támasztja a kortársi vélekedést, de e ponton sem téveszthető szem elől az, hogy a sziléziai veretek mellett jócskán forogtak egyéb silány pénzek is. Szűkebb témánk szempontjából különös figyelmet érdemelnek a polturák, illetve a lengyel pénzek, amelyek kevés kivételtől eltekintve rossz pénzként szerepelnek a pénztörténeti irodalomban. Az eredeti lengyel polturák azonban távolról sem voltak olyan gyenge minőségű fizetési eszközök, mint amilyen vélemény az ún. „új polturák” téves identifikálása miatt kialakult róluk. E ponton meg­kérdőjelezhető az az állítás, mely szerint a sok-sok rossz pénz között „Tipikus kipper-pénzfaj volt végül a poltura.”²⁹³ A Lengyel Királyság polturáinak jellemző adatai a követ­kezők voltak:²⁹⁴