Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára

Benkő Loránd

A székely nemzetségnevek történetéhez

I.

Elöljáróban tessék megengedni néhány szubjektív megjegyzést, amely talán nem érdektelen kor-, illetőleg tudománytörténeti szempontból sem. A negyvenes évek közepén, kezdő kutató koromban jegyeztem el magam egy tudományággal, a névtannal és egy kutatási területtel, a székelység régi történetének búvárlatával. Mindehhez még Szabó T. Attilától kapott ösztönzés eredményeként megírt bölcsészdoktori értekezésem⁶⁵ témája vezérelt el. Lelkesedésem oda vezetett, hogy a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1947. október 14-i ülésén Maros- és Udvarhelyszék település  és népiségtörténetéhez címmel előadtam egy dolgozatot, amelyet számomra óriási és nem várt megtiszteltetésként közlésre elkért a Századok akkori szerkesztője, Berlász Jenő. Mekkora volt az örömöm, amikor nemsokára korrektúrában láttam közleményemet, s mekkora volt a bánatom, amikor kevés idő múltán meg az jött hírül, hogy a készülő szám egész anyagát korszerűtlensége, sőt ártalmassága miatt felsőbb utasításra szétdobták, belőle semmi meg nem jelenhet.⁶⁶ Az idők változása aztán meghozta a kötetnek és szerzői gárdájának a jóvátételt, már majdnem egy évtizede megjelent a „kegyeleti” szám s benne az én tanulmányom is.⁶⁷

Eme fél évszázadra visszatekintő történet furcsa évfordulója úgy függ közelebbről is össze itt közreadott mondanivalóm tartalmával, hogy akkor, a székelység történetére vonatkozó első átfogóbb írásom során fogant meg bennem a meggyőződés: a székely nemzetségi szervezetnek és – ami szakmámba szorosabban belevág – a hozzá kapcsolódó névanyagnak a témaköre a székelység korai történetének egyik kulcskérdése. Hogy ebbéli meggyőződésemet konkrét kutatás, még kevésbé kézzelfogható eredmények nem követték, legfeljebb itt ott odavetett, szórványos utalásokat tettem ez ügyben, annak megokolása most nem tartozik ide, bár nyilván nem hiányozhatna belőle az imént említett epizód hatása sem. Elég az hozzá, hogy a témára vonatkozó anyagot azért – szinte a magam kedvtelésére és nosztalgiából – jó ideje gyűjtögetem, s most végre olyan stádiumba tudtam keríteni, hogy belőle talán valami érdemibb mondanivaló is kikerekedhessen. Az anyag azonban oly nagyra gyűlt, és a nevek problematikája oly szerteágazóvá vált, hogy nagy kérdés, lesz-e még erőm, időm szintézisbe foglalni. Egy azonban nem kérdéses: nem múlathatom el azt a jubileumi alkalmat, hogy a régi székelység jeles kutatója, Imreh István kedves barátom életének e nevezetes évfordulóján őt éppen e téma egy kis szeletével ne köszöntsem. Voltaképpen most csak arra készültem, hogy a nevek sokaságából egyet kiválasztva, annak vizsgálatáról jelen ismereteim alapján, ha rövid foglalatban is, de számot adjak. Ez a név az Ecken ágnév, melyet nem is egészen véletlenül szemeltem ki, tudniillik e név a székely nemzetségnevek egy tetemes számú csoportjának mintegy a prototípusát képviseli. De bár minden nemzetségnévnek, így az Ecken-nek is megvan a külön, csak rá jellemző problematikája, egyetlen név sem szakítható ki úgy a téma egészéből, hogy ez utóbbiról szó se essék. Így rá kellett jönnöm, hogy az Ecken ügye sem állhat itt magában: akármilyen sűrítettséggel is, de be kell ágyazódnia néhány alapozó megjegyzésbe, mely egyúttal a problematika egészére vonatkozó nézetemből is tükrözhet valamit.

Elöljáróban meg kell még jegyeznem, hogy a régi székely nemzetségnevek nyelvészeti elemzésével eleddig egyedül Németh Gyula foglalkozott részletesebben, jó hat évtizeddel ezelőtti tanulmányában.⁶⁸ Cikkére egy fontos részletkérdést érintően alább még visszatérek, itt csak két rövid megjegyzésre szorítkozom. Németh elévülhetetlen tudománytörténeti érdeme, hogy az ő munkásságának idejére a székely kérdésnek már keresztül-kasul lerágott, agyonromantikázott szakirodalmában először vette észre a nemzetségnevek nyelvészeti-névtani vizsgálatának a székely eredetkérdés szempontjából különleges jelentőségét. Mint a továbbiakból kitűnhet, témánk látszólagos egyezése ellenére a problematika lényegében eredményeink mégis alig-alig fedik egymást. Németh ugyanis a nemzetségneveknek jórészt csak az ő idejében ismert anyagára szorítkozhatott, továbbá – az akkori névtani szakirodalom szokásának megfelelően – szinte kizárólag a nevek etimonját tárgyalta.