Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára

A munka és gyümölcse

A havasalji falvak közös sajátosságának számított, hogy lakosaik mindennapi életében hatalmas szerepet játszott a havashasználat. Jellemző, hogy az újember a lakodalom után néhány nappal egy hétre a havasokba ment szénacsinálni. A havas kifejezés helyett időnként az erdő szót használták. A szénakaszálás és a szénagyűjtés vagy szénatakarás a legfontosabb munkák egyikének számított ezen a tájon. Az állatteleltetéshez szükséges széna egy részét a belső vagy alsó határokban gyűjtötték, más része viszont a havasi irtáskaszálókon termett.

Hosszadalmas, nagy munka volt a sarlós gabonaaratás. A dátumokkal keveset bajlódó népi emlékezet László Józsi és Bálint Panna öthetes házasságát az 1798. évi aratáshoz kötötte. Az egyik tanú megfogalmazása szerint „aratás kezdetén” vitték el Annát „Diafalváról Szentkirályra”, és „aratás vége felé” került vissza a falujába. Hazaköltözését azért tudták megszervezni, mert férje aznap szántani ment.

Nyelvhasználati sajátosságnak látszanak az aratóban lévén, a szántóba láttam jellegű kifejezések.

A tájra jellemző mezőgazdasági termények sorából kiemelkedik a vallomásokban emlegetett rozs és a zab. A lánya tragédiáját érző anya egy véka rozsot ígért egy szegényebb szentkirályi asszonynak, ha hírt ad a menyecske hazaszöktetésének lehetőségéről: „...hozzánk jöve Bálint Gergelyné és engem arra kére, hogy ha László József valahová hazul ki mégyen, mennék fel Diafalvába és néki adnék hírt, hogy költöztethetné haza a lányát, mert ezek együtt meg nem élhetnek, ha ezt ked velem meg tselekszi, egy véka rozsot adok.” A magas fekvésű erdei irtások jellegzetes termesztett növényének számított a zab. Ezért nem meglepő, hogy amikor Bálint Anna bánatos menyecskeként a régi „szeretőjével”, Sándor Pistával találkozott a Fancsali bükk tájékán, egy zabtáblában igyekeztek elbújni a kíváncsi szemek elől: „...kimenvén a Fantsali erdőben, ottan találá Sándor Pistát egy fa alatt, és ottan egy darabig beszélgettek, akkor azt mondotta a legény a menyecskének, hogy ott ne üllyenek, mert valaki meg láttya. Anna azt mondotta: Hová mennyünk? Melyre a legény: Menny bé abba a zabba, én is utánad menyek. Akkor Anna a zab felé indulván, hát egy ember ott éteti az ökreit, s attol meg éjedvén, hazáig szaladott.”