Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára

Magyari András

Habsburg-orientációs politikai kísérletek Erdélyben a XVII. század második felében

Neves magyar történészek: Köpeczi Béla, R. Várkonyi Ágnes, Benczédi László, Benda Kálmán és mások találóan állapították meg, hogy a török Magyarországról és Erdélyből való kiűzésének gondolata már a XVI. századtól megfogalmazódott, de ekkor még főleg elméleti síkra szorítkozó politikai és katonai jellegű eszmefuttatások formáját ölti. Többször történt e tekintetben utalás Rudolf császár flamand diplomatájának, Rüsbequiusnak híres munkájára, az Exclamatio; sive de re militari contra turcorum instituenda consiliumra, mely 1581-ben látott napvilágot, és amelyben a szerző arról értekezik, hogy a köznépre alapozott, állandó hadse­reget kell szervezni. Ennek feladata pedig mindenekelőtt a haza megvédése, az idegen ellen­séggel szembeni megmentése kell hogy legyen.

Ezek a gondolatok félreérthetetlenül jelentkeztek Zrínyi Miklós Török áfium ellen való orvosság című munkájában is.¹⁰⁰⁰

A XVII. század közepére a törökellenes fellépés lehetősége már a realitás szférájába került. Ennek aktuálissá válását siettette II. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1657. évi vállalkozása a lengyel korona megszerzésére, amely – mint ismeretes – teljes kudarccal végződött. Következményeiben azonban új helyzetet idézett elő mind Erdély, mind pedig a Habsburgok viszonylatában. A Rákóczi lengyelországi kísérletére adott válasz török részről az ország vé­gig­pusztítása, s a csaknem három évig tartó büntető expedíció katonai, politikai és gazdasági következményei sokkal távolabbra hatottak, mint azt Konstantinápolyban gondolták.

Az igen ellentétes helyzetben mind a magyar vezető tényezők, mind pedig II. Rákóczi György a bécsi udvarhoz fordultak segítségért. Bécs azonban nem sietett felkarolni a bizonytalan kimenetelű vállalkozást. Ugyanis a Portia herceg irányította császári külpolitika – min­denekelőtt belpolitikai okokból – mindenáron el akarta kerülni a fegyveres konfliktust a Portával.¹⁰⁰¹ Így II. Rákóczi György komolyabb és biztos külső támogatás nélkül kockáztatta meg törökellenes politikáját, beérve bizonyos ígéretekkel és biztatásokkal.

Rákóczi helyzetét az is gyengítette, hogy az 1658-as nagyon kedvezőtlen politikai és hadi események megosztották Erdély politikusait. A nagy tekintélyű Bethlen János kancellár az ország pusztulása elkerülésének egyetlen módját a törökkel való megegyezésben látta. Kemény Jánosnak, a tapasztalt politikusnak és katonának viszont az volt a véleménye, hogy Rákóczi számíthat a keresztény államok támogatására a törökök elleni küzdelemben. Sőt azt sem tartotta lehetetlennek, hogy ha a fejedelem folytatja a Porta elleni harcát, kikényszeríti az európai államok törökellenes összefogását. Mindezen feltevések és óhajok azonban csak óhajok maradtak, s Erdély 1657–1660 között katasztrofális veszteséget szenvedett a töröktől. S ami nem könnyen érthető, a fejedelemség törökellenes politikája még ilyen körülmények között is nem jelentéktelen kockázatokkal folytatódott.¹⁰⁰²

A történelmi irodalomban kevéssé ismert az a tünet, amelyet ez időben az erdélyi politikai élet terén figyelhetünk meg. Mindenekelőtt arról van szó, hogy 1658–1660 között jelentkezett a fejedelemségben egy meglehetősen erős Habsburg-barát orientáció, amelynek vezető személyiségei a szárhegyi Lázár István, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék főkirálybírója, Bánffy Dénes, Kolozsvár főkapitánya, Kolozs megye főispánja és az erdélyi végvárak parancsnoka voltak. A szárhegyi Lázár család Kolozsvárt őrzött levéltárában található néhány, a fenti személyektől származó eredeti levél minden kétséget kizáróan megerősíti előbbi állításunkat. Kissé bátran fogalmazva megállapíthatjuk, hogy 1658–1660-ban létrejött egy eléggé erős Habsburg- és Rákóczi-barát irányzat, modern kifejezéssel élve: egy törökellenes front, amelynek legelszántabb szereplője Lázár István volt, aki igyekezett a törökellenes tábornak főleg a Székelyföldön minél szélesebb politikai és katonai bázist teremteni. Nem tekinthető véletlennek, hogy éppen Csík-, Gyergyó- és Kászonszék főkapitánya vállalkozott a Habsburg-barát politika bázisának megteremtésére. Ez a vidék ugyanis csaknem teljes egészében a római katolikus vallást őrizte meg a reformáció idején és után is, s az egyházon keresztül itt jobban lehetett érvényesíteni a császáriak által képviselt katolikus ideológiát, mint Erdély más vidékein. A császári udvarral együttműködni kész fejedelem – annak ellenére, hogy protestáns vallású volt – könnyebben utat talált e vidék lakosságához, mint a többi székben. Így nem tűnik meglepőnek az a tény, miszerint 1659. április 25-én Szárhegyen kelt levelében Lázár István biztosítja a fejedelmet, hogy amiben csak tud, szolgálatára siet, hogy „az elkezdett dolgát” végbevigye. Az elkezdett dolog a törökellenes hadakozás volt.¹⁰⁰³

A fejedelem II. Rákóczi György 1659. október 28-án Szeben melletti táborában keltezett és Csík-, Gyergyó-, Kászonszék közösségéhez küldött levelében megköszöni „Kegyelmetek hozzánk való hűséges magaviseletét, kit Lázár István Úr relatiójából is megértettünk, hogy a mostani villongó állapotokban is az hűség kötelét állhatatosan megtartotta, abból ki nem tántorodott, kegyelmesen vesszük kegyelmetektől, kit mi is ígírünk fejedelmi kegyelmességünkkel megjutalmaztatni kegyelmeteknek”. A továbbiakban közli, hogy Petki István beérkezéséig „kegyelmetek Lázár István úrtúl függjön és mindenekben őkegyelmétűl hallgasson...”¹⁰⁰⁴

A többi székely székből is olyan információk jönnek, hogy egyre szélesedik és erősödik a törökellenes Habsburg-barát tábor. Sőt, amint a segesvári „consul és senátus” 1660. június 16-án kelt, Csík-, Gyergyó- és Kászonszékhez intézett soraiból kiolvasható: „hűségünket kegyelmetekkel együtt Rákóczi Urunkhoz alázatosan meg tartottuk”.¹⁰⁰⁵ Tehát Rákóczi bukása előtt a szász székek részéről is mutatkozik a németbarát orientáció erősödése, annak ellenére, hogy az erőviszonyok semmilyen szempontból nem mutatkoztak kedvezőnek Rákóczi számára. Ez a tény mutatja, hogy a török túlsúly ellenére Erdély valójában a magyarországi törökellenes mozgalom célkitűzéseit követi, melynek megfogalmazója Zrínyi Miklós, a költő és társai voltak. Így a Habsburg-barát erdélyi politikai törekvés összhangban állt a mind erősebben jelentkező európai törökellenes mozgalommal. Sőt egyes elképzelések szerint Erdélynek és a román fejedelemségeknek kellett volna képezniük a törökellenes szövetség kelet-európai szárnyát.¹⁰⁰⁶

1660. május 22-én a Gyalu és Szászfenes között lezajlott csata sorsdöntő mozzanat e politika további alakulásában. Rákóczi katasztrofális veresége, majd június 7-én Nagyváradon bekövetkezett halála teljesen új helyzetet teremtett. Súlyos csapást szenvedett a törökellenes politika, Erdély pedig elvesztette súlyát a délkelet-európai események intézésében. Ezzel egy időben új álláspontok körvonalazódnak belpolitikai síkon is. Magától értetődően kritikus helyzetbe került a Rákóczi mellett felsorakozott erők csoportja. Rákóczi halálát követően tájékozatlanság és politikai zavar lett úrrá a fejedelemségben. Székely István már 1660. június 15-én Marosvécsen kelt levelében arról értesíti Lázár Istvánt, hogy ha Gyergyóban tartózkodnék, felkeresné őt „Barcsai Gáspár locumtenens”, kívánságának közlése céljából. Barcsai óhaja: „az székelységet kegyelmed felültesse, assecurálta őkegyelme kegyelmedet, bántódása nem lészen, ahogyan kegyelmed dolgai periclitál­nak, s bizony elindulni Csíknak, Gyergyónak s Három széknek, oly dispozi­tió vagyon feléllek. Az Istenért, s az lelke üdvösségéért kérem kegyelmedet, indítsa őket mentől hamarabb, ne vessze kegyelmed magát, mert bizony el vesz...

Rákóczi fejedelem halálában ne gondolkogyék, mert bizony meg holt, hanem az Istenért[...] alkalmaztassa úgy kegyelmed magát, hogy ne irritálodgyanak.”¹⁰⁰⁷

Két nappal később, június 16-án kelt a segesvári senatus levele Csík-, Gyergyó- és Kászonszék vezetőségéhez és rendjeihez, melyben utalnak arra, hogy a Portától való elszakadás miatt „micsoda rettenetes veszedelembe estünk legyen egész országostól és hogy ez ország is magunk között való egyenetlenségünkért[...] végső romlásra fog jutni”. Továbbá intik a széket, hogy vonuljon minél hamarább Barcsai Ákos fejedelem táborába, vagy Vásárhelyre „locumtenens uram mellé”, ezzel hozzájárulva a székelység egységes fellé­péséhez. Jelzik, hogy ők is hasonlóképpen fognak eljárni.¹⁰⁰⁸

Azonban ekkor már egyre világosabban rajzolódik ki az a tendencia, hogy Rákóczi török­ellenes harcának bukásával illuzórikussá vált a Porta ellen folytatandó harc lehetősége Erdélyben, s nincs más reális út, mint beletörődni a török befolyás további érvényesülésébe. Rákóczi halálával elakadt annak a politikai kurzusnak továbbfolytatása, amely a Habsburg-támoga­tásra, valamint törökellenes európai szövetség támogatására építene. Ez a tény tükröződött Lázár István 1660. június 18-án Görgényben kelt levelében, amelyet Both Ferencnek címez – Gyergyóba –, s amelyben a Rákóczi bukásával beállott bizonytalan helyzetre utal. Azonban Lázár még próbálja meggyőzni magát afelől, hogy nincs veszve minden. Azt állítja, hogy „Barcsay urunkat kedve ellen is vinnék az töröknek, s az magyarokat, kik velek vadnak, úgy hajtják, mint[...] egy barmot”. Lázár arra gondol, hogy Rákóczi nélkül is lehetséges a harc folytatása¹⁰⁰⁹, tehát életben tartható a törökellenes küzdelem. Ennek központjául Csík-, Gyergyó- és Kászonszéket szeretné kiépíteni, és saját biztonságát Görgény várában látná megteremthetőnek. Ezért 1660 nyarán ide húzódott, innen tartotta a kapcsolatot támogatóival. Görgény azonban nem bizonyult olyan mentsvárnak, amilyennek Lázár gondolta. Barcsai Gáspár ugyanis arról számol be 1660. augusztus 10-én kelt, Kálnoki Mihálynak és Cserei Mihálynak címzett levelében, hogy „Lázár István elszaladott Görgényből, az vasrostélyokat kiverte, az mely házban volt, s úgy ereszkedett ki”. Eszerint a szárhegyi főúr előzőleg már fogságba került, ami arra vall, hogy nem adta fel eredeti álláspontját.

Barcsai parancsot ad, hogy igyekezzenek Lázár Istvánt minden úton-módon kézre keríteni. „Ha penig feleségét kaphattya, azt is fogassa meg kegyelmetek” – hangzik a levél.¹⁰¹⁰

Lázár István azonban nem került Barcsai Gáspár embereinek kezébe. Ellenkezőleg, Székely Sámuellel és Barabás Péterrel kísérletet tesz a Habsburg-barát mozgalom továbbszervezésére a Székelyföldön. Ez is világosan kitetszik Udvarhelyszék, Marosszék, Háromszék és Aranyosszék vezetőinek és rendjeinek 1660. október 20-án a kézdivásárhelyi mezőben levő táborukban kelt leveléből, melyet Csík-, Gyergyó- és Kászonszék minden rendű vezetőihez és rendjeihez intéztek. Ebben jelzik, hogy látták Lázár István Székely Sámuelnek és Barabás Péternek írott leveleit, „melyben őkegyelme bennünköt is egész Székelységűl hasonló mocsokban (melyben maga fülig ül) bele akart keverni...” Lázár e levélben említi, hogy „kiváltképpen udvarhelyszéki atyánkfiaitól volna biztatás”, és német segítséggel is áltatja híveit.

A négy szék vezetői közölték Csík-, Gyergyó- és Kászonszékkel, hogy ők táborba szállnak, s „úgy gondolkodjék mind Lázár István s mind kegyelmetek közönségesen, hogy mi soha hazánknak és annak kegyelmes fejedelmének árulói nem voltunk, nemis leszünk soha”. Arra is felszólítják Csíkszéket, hogy „Lázár Istvánnal és több gonoszságban leledző pártosokkal ne consentiállyon semmibe, sőt mindgyárást ellene feltámadván megfogásával és kézbe való adásával...” mutassa meg az országgal és a fejedelemmel szembeni hűségét. A négy szék vezetői ígérik, hogy ha Csík elfordul Lázár István csoportjától, és hűséget mutat Barcsaival szemben, „be sem megyen az nemes Ország hada”. Ellenkező esetben – hangoztatják a négy szék elöljárói – „okai nem leszünk kegyelmetek veszedelmének”.¹⁰¹¹

Ebben a pillanatban úgy tűnt, hogy a Székelyföld két táborra szakadt, ami nagy veszélyt rejtett magában, sőt a belső fegyveres konfliktus sem volt kizárva. Azonban 1660 őszén, mikor Rákóczi mozgalma teljesen szétesett, és Barcsai Ákos fejedelmi pozíciói megerősödtek, Csíkszék is keresi a megbékélés útját. Barcsai késznek is mutatkozott kegyelemben részesíteni a csíkiakat, Lázár István és Székely Sámuel kivételével.¹⁰¹² Bethlen János 1660. október 24-én kelt levelében Lázárt is biztatja, hogy forduljon kegyelemért a fejedelemhez, hangoztatva, hogy „láttya arra elégtelenségét, ha szinte akarna is, hogy valamit cselekedhessék”.

Nem kedvezett a törökellenes politikai mozgalomnak Kemény János azon kísérlete sem, hogy Habsburg-támogatással kivonja Erdélyt a félhold befolyása alól. Apafi trónra juttatásával erősödni látszik a török orientáció Erdélyben. De ezzel egy időben bontakozott ki nemzetközi síkon a keresztény hatalmak törökellenes szövetség létesítésére irányuló politikája. Ezen szándékot tükrözik a Portia herceg, a bécsi Titkos Tanács elnöke és Molin velencei követ között 1661 májusában a bécsi Burgban lezajlott eszmecserén elhangzottak. A velencei diplomata véleménye szerint a keresztény világ és az Oszmán Birodalom között a háború elkerülhetetlen. Azt is hozzáfűzi, hogy nem szabad megengedni, hogy a török megszerezze Erdélyt, mert ez káros kihatással lesz a keresztény világra. Molin szerint jobb háborút viselni a török ellen Erdéllyel szövetségben, mint Magyarország területén folytatni a küzdelmet az oszmán erők ellen úgy, hogy Erdély az ők oldalán álljon.¹⁰¹³ Ez a vélemény csaknem azonos a Habsburgok fennhatósága alatt levő magyar területek, mindenekelőtt Zrínyi Miklós, Wesselényi Ferenc nádor és a körükhöz tartozó politikusokéval.

1662- és 1663-ban a törökellenes irányzat újból kiszélesedni látszik Erdélyben. Lázár István újólag a figyelem központjába kerül. 1662. március 26-án Husztról keltezett levelében megkeresi őt I. Rákóczi Ferenc is, szimpátiáját juttatva kifejezésre irányában: „Hogy Isten kegyelmedet ennyi sok galibából kimentette, s ez ideig jó egészségben megtartotta, azon szívem szerént örülök, az Úr I[ste]n k[egyelme]dre ennek utána is vigyázzon, s oltalmazza minden veszedelemtől.” Egyben inti arra is, hogy mindenképpen „szolgáljon édes hazájának s fejedelmének”.¹⁰¹⁴

Lázár Istvánnal szemben változott a véleménye Háromszék vezetőségének is, amely kitűnik Daczó János 1662. március 4-én Sepsiszentgyörgyön kelt leveléből.¹⁰¹⁵

A törökellenes orientáció erősödésére vall Bánffy Dénes 1663. június 23-án Lázár Istvánhoz írt levele is. Az erdélyi főúr a megelégedés hangján számol be arról, hogy „az kereszténységnek igen nagy készületi vagyon”. Említi Monteccuccoli császári hadvezér, Zrínyi Miklós, valamint a palatinus készületeit. Továbbá, hogy „Az imperium 60 ezer embert adott őfelségének[...] azok is ebben a holnapban okvetlen le érkeznek[...] hiszem Istent, bizony nem keveri fel oly könnyen az kereszténységet török uram, az mint minket...”¹⁰¹⁶

A Habsburg-orientáció dolgai mégsem tekinthetők különösen biztatóknak, amit jelez az a tény, hogy Bánffy óvatosságra inti Lázárt az általa közölt hírekkel kapcsolatban, kérve őt: „kegyelmed édes kedves atyámfia ne comunicálja senkinek, főképpen az én nevem ne forogjon benne, mert tudgya kegyelmed az én állapotom is, hamar fog az átok mirajtunk”.¹⁰¹⁷

Az 1663-as év kritikus időszak mind a török politika további céljainak kijelölését, mind pedig a keresztény államok oszmánellenes terveinek felvázolását illetően. A Porta szándéka Magyarország teljes behódoltatása, amint arról Apafi Mihály erdélyi fejedelem nem kevés kockázattal értesítette a nádort.¹⁰¹⁸ Mindkét törekvés 1663-ban éri el csúcspontját. Köprülü Ahmed nagyvezér ez év szeptemberében „elfoglalja Érsekújvárt, októberben pedig már szervezik a nemzetközi törökellenes koalíciót, s az év végére kész a terv, és készen állnak a csapatok a kor kiemelkedő haditettére”.¹⁰¹⁹

Erre a lázas készülődésre alapozva nyilatkozik oly optimista hangvétellel 1663 nyarán Bánffy Dénes Lázár Istvánnak a törökellenes harc perspektíváit illetően. Szinte készpénznek veszi, hogy elérkezett a pillanat a törökök visszaszorítására, Magyarország és Erdély felsza­badítására.

Bécs azonban meglepően rezerváltan viselkedik ebben a lázas diplomáciai hangulatban. A Habsburg Birodalom külpolitikáját irányító Portia herceg meg volt győződve, hogy a háború elkerülhető a Portával, s nem is sürgette a katonai intézkedések fokozását arra való hivatkozással, hogy figyelemre méltó ellentétek figyelhetők meg az egyes országok törökellenes intenciói és a Habsburg-dinasztia érdekei között.

A különösnek tűnő Habsburg-politika hátterében az áll, hogy Bécs már elszánta magát közép-európai birodalmának kiépítésére. Ez viszont kizárja a török uralom alatt élő itteni népek régi önállóságának visszaállítását. Ez a politika vezetett a szentgotthárdi győzelmet követő szégyenletes vasvári békéhez 1694 augusztusában. Ebben a konstellációban radikális fordulat áll be a Habsburgokkal szembeni politikában. Kezdetét veszi a Bécs-ellenes szövetkezések korszaka. A Habsburg-orientáció két erdélyi vezéralakja tragikus körülmények között fejezi be életét, amelyekben fellelhetők régi hitvallásuk csírái is.

A vasvári békétől a zentai csatáig terjedő periódus néhány kérdésének alaposabb vizsgálata figyelmet érdemelne, annál is inkább, mivel egyes problémákból levonható következtetések sok tekintetben még korunk történetére is tanulságul szolgálhatnak.