Kedves ‘Meghívottak és Útszélen Álldogálók’!

Ma: vacsora

Imahetünk különösen is ünnepi alkalmához érkeztünk. Különösen ünnepi, mert most nem valamely felekezet templomában találkozunk, hanem ‘semleges területen’, amely így még inkább közös, ökumenikus alkalomnak tekinthető. Másrészt egyáltalán nem semleges, hiszen éppen ökumenikus jellege miatt minden felekezet felé elkötelezett, és arra hivatott, hogy különös gonddal szorgalmazza, munkálja, őrizze és védje az egyházak testvériségét, az egyház egységét, a hívők közösségét. Mai napunk különösen is ezt az egységet, ezt a közösséget kívánja munkálni azáltal, hogy a laodiceai gyülekezethez írt levél mára jutó szakasza ez: „Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek. Aki meghallja a hangomat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jel 3,20.)

Összetörtük

Aki meghallja. Ez az első lépés. Halld meg a hívó szót! Halld meg, és akkor rádöbbenhetsz, hogy méltatlan vagy a hívásra! Mert a meghívás az egységre szól — mi pedig darabokra törtük az egyházat. E szempontból is igaz Pilinszky János Egy életen keresztül c. verse:

1. Mi törjük el, repesztjük ketté,

mi egyedül és mi magunk
azt, ami egy és oszthatatlan.

2. Utána aztán

egy hosszú életen keresztül
próbáljuk vakon, süketen, hiába
összefércelni a világ
makulátlan és eredendő szövetét.

3. Gyermekkorunkban meg kellene halnunk,

tudásunk csúcsán, alázatunk magasán,
de tovább élünk, foltozgatva és
tóldozgatva a jóvátehetetlent.

4. Még jó, hogy elalhatunk közbe-közbe

és utoljára.

Bizony, mi magunk tördeltük az egyházat darabokra. Nem Isten akarja ezt a széttöredezettséget, hanem saját bűneink választanak el egymástól. „Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg.” (Ézs 59,1-2.) Nem az Ő keze rövid ahhoz, hogy egységbe forrasszon mindannyiunkat, hanem a mi bűneink választanak el egymástól. Ám ennek van egy súlyos következménye is: nemcsak egymástól választanak el minket ezek a vétkek, hanem ezáltal magától Istentől is! Mert nem szeretheti Istent az, aki nem szereti felebarátját, a másik felekezetben élő testvérét!

Kifogások

Mennyei Atyánk közös lakomára hív mindannyiunkat, mi pedig mindenféle kifogásokat találunk, és kimentjük, mentegetjük magunkat: „Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. ... Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom. ... Most nősültem, azért nem mehetek.” (18.19.20.) Mindannyian tudnánk hasonlókat mondani: épp most jöttem még csak a világra, most nem tehetem! — Én még kisgyerek vagyok, nem tudok menni! — Nekem tanulnom kell az iskolában, nem érek rá! — Most nem mehetek, még ki kell használnom az időt, míg fiatal vagyok! — A vizsgáim teljesen lekötnek, nem bírok elszabadulni! — Most házasodtam; hát csak nem hanyagolhatom el a párom?! — Rengeteg munkám van, képtelen vagyok időt szakítani rá! — Jaj, én már öreg vagyok, alig tudok kimozdulni otthonról! — Jaj, most már késő, itt a végóra!

Térjetek meg

Ebből az állapotból csak egyetlen menekülés van: „még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz. Mert kegyelmes és irgalmas Ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és megbánja, még ha veszedelmet hoz is. Ki tudja, hátha most is megbánja, és áldást hagy maga után?”

Ne ruhánkat, a külsőt szaggassuk meg, hanem szívünket, önnön bensőnket! A teljes szívvel való megtérés azt jelenti, hogy az egész ember megváltozik, azaz mindenestül elfordul istentelen magatartásától és egész személyiségében odafordul Istenhez. A megtérés nem értelmi megfontolás, nem is érzelmi fellángolás, hanem az egész élet döntése. A héber felfogás szerint az élet a szívben van, benne lüktet. Ha a szív megtér, akkor belőle igaz önismeret születik: fájdalom, megkeseredés, sírás, böjt, önmegtagadás.

E héten különösen van okunk a megtérésre, fájdalomra, megkeseredésre, sírásra és böjtre, ha az egyház szétszakadozottságára gondolunk. Mindannyiunknak személy szerint, és közösségileg, felekezetileg egyaránt. Mit tettünk, hogy létrejöjjön az egység, és ne gyalázzanak a pogányok? Ne egymásra mutogassunk, a hibást keresve, mert ahhoz nem kell olyan messzire mennünk: nézzünk egyszerűen magunkba, és szívünket szaggassuk meg, úgy térjünk meg az Úrhoz, aki szomorúan tekint le a földre, mert látja, mennyire hiányzik az egység. Mindannyian csak a magunk igazát védjük és erőltetjük a másikra, a közös helyett az eltéréseket erősítjük.

Szálljunk magunkba, és vizsgáljuk meg, imádságaink mennyire közösségiek, felekezetköziek — Vagy csak egyéni életünkre gondolunk? Mindennapjaid imádságában mennyire szólal meg az egyház egységéért való könyörgésed? Sőt, ezen a héten, amikor különösen is rendelt ideje van az egységért imádkozni, mennyire szólal meg imádságodban a közösség? Vagy csak saját életedért mondasz hálát? Mindannyiunknak van miért bűnbánatot tartani.

Térjünk meg, hátha most is megbánja Isten, és irgalmasan megbocsát! Mert tudnunk kell, hogy a megtérésre nem szükségszerűen következik a bocsánat. Istent nem kötelezi emberi teljesítmény, Ő mindig szabad ítéletre és kegyelemre. Az ember nem biztosíthatja Isten megbocsátását, csak remélheti és kérheti azzal a hittel, hogy hátha megbocsátja Isten. Ezzel a hittel könyörögjünk Hozzá, hátha most is megbánja, és mellénk lép, hogy az egységet munkálja!

Ez a könyörgés az egész gyülekezet ügye. Nemcsak a vének és elöljárók, hanem minden korosztály részvétele, együttérzése szükséges. Ezért is jó most, hogy egy iskolában lehetünk, kifejezve azt, hogy diákok, tanárok, szülők és nagyszülők együttesen könyöröghetnek Isten irgalmáért — hátha megbocsát. Könyörögjünk együtt, hogy tudjuk az egységet munkálni, hogy ne csúfolhassanak a pogányok azzal, hogy a szeretet vallását hirdetők nem tudnak szeretetben élni, hogy az egység Lelkét vallók nem tudnak egységre jutni! Nyissuk meg szívünket az Úr előtt, szaggassuk meg ruhánk helyett szívünket és térjünk meg Hozzá teljes szívből, hátha megbocsátja szakadást okozó vétkeinket!